Esztergom és Vidéke, 1996
1996-02-08 / 6. szám
1996. február 22. Esztergom és Vidéke 3 ERTEKEINK AZ ISMERETLEN ESZTERGOM A Balassa Bálint Múzeum kiállítási épületében, a képen is látható régi Vármegyeháza emeletén (Pázmány P. u. 13. - korábban: Bajcsy Zs. u. 63. sz. alatt) február l-jétől ismét megtekinthető a jeles esztergomi grafikus- és festőművésznek, Bajor Ágostnak (1892 - 1958) „Ismeretlen Esztergom" című, 84 darabból álló, színezett tus-rajz sorozata és néhány szép esztergomi olajfestménye. A Balassa Múzeum szeretettel várja látogatóit! Végtére is... némi jóakarattal és közös erőfeszítéssel elfogadhatóbbá tehetnénk a városi miliőt. Nemrégiben Bajor Ágost tenyérnyi rézkarca került a kezembe a Bibliotéka kincsei : közül. A Vörösmarty utca öblösödő végét ábrázolja a helyi buszjárat megállója felől. A századforduló körül és később a terecskévé táguló utcácska a Rákóczi téri „kis piac" filiáléja lehetett, persze az ormótlan transzformátorház nélkül a gyönyörű fák alatt. Jobbra a mai Duna Múzeum kuriális épülete zárta a teret, kapuján tábla hirdeti: a vármegye nemessége itt őrizte a Szentkoronát 1790 elején. Balra a kedves Szent István kápolna védi a Szent Tamás hegyre induló utcák elejét. Fából épített tornyocskájá: val az egyetlen efféle kuriózum errefelé. A szerénység apró mes: terműve, bizonyára szívesen látogatják az égiek is. A király fogadja • itt a vértanút. Az apró rézkarcon a tér szegleteiben „parkoló" szekerek és piheOzomorú vagyok! Január 13-án Szentgyörgymezőn vettünk búcsút SZÓDA FERENCtől, a kereskedelmi iskola volt igazgatójától, a tanítóképző főiskola egykori tanárától. Január 27-én kísértük utolsó útjára HOMOR PÁLt, a tanítóképző főiskola népszerű tanárát, egykori igazgatóját. Kik voltak Ok? Esztergom polgárai, és polgárok nevelői: igazságos, szigorú, de emberséges emberek. Miért vagyok szomorú, túl a gyász-okozta fájdalmon? Mert e két jeles pedagógus elhantolását nem kísérték méltató szavak. Szókincsünk ennyire elapadt volna? Nem dicshimnuszt vártunk, de pár szívből szóló mondatot - azt igen! Hiszem, hogy ennek ellenére is a tanítványok népes táborának szívében, emlékezetében megmarad példamutó életük summája! Németh Mária Kelta kemencék, római sírok, török köcsögök... A Kossuth Lajos u. 14-18. szám alatti házak helyén 1994— 95-ben az építkezést megelőző régészeti feltárásokat végeztek a Balassa Múzeum régészei. A területen - egyebek mellett - kelta fazekas kemencéket, római sírokat, középkori és török település-maradványokat is feltártak. Képünkön Turányi Ildikó a gazdag törökkori anyag szép r formájú edényeit és XVIII. századi fazekakat restaurál. nő állatok láthatók, a hetivásárra látogatók akkor békésen tanyázhattak errefelé. A közelben a vendégek szolgálatára egy-egy kisebb fogadó állhatott, a néhány ház tágas udvarából, az alkalmas bejáratokból erre következtethetünk. A hegynek futó, akár az ezekre merőleges utcasorok fáknak, csendes magánházaknak, gyümölcsösöknek és virágkertészetnek adtak otthont, a tehetősebb vagy éppen a nyugdíjasok lehetőségei szerint. Gondozott csendességet tüntettek el itt az ötvenes évek elejétől a lakótelepek növekvő építkezései. Egy-egy cseresznyefa, a garázssorok szélein korhadó diófák mellé akár emléktáblákat illenék állítani: gyümölcsérések idején agyontépázott, gondozatlanul pusztuló maradványai mindannak, amit a meggondolatlan és önkényes „urbanizáció" oly gyorsan és kegyetlenül elsodort. De egy alig negyedszázados „emlékmű" szeméttől eldugult lejárataival, égnek meredő vaskampóival, két ajtaján rozsdásan kiáltó lakattal ott mereng a kúriaépület és a templomocska között, a meggondolatlanság és a gondozatlanság maradandóan riasztó példájaként. Ifjabb, mint a gyümölcsfák, sivárabb és terméketlenebb. Vasbetonból épült 1970-ben, bombabiztos és be sem temethető. Nyilvános illemhelynek épült félig a föld alá, olyan városrészbe, ahová idegen már akkor sem került. Amikor gödrét kiásták, a hegy felőli oldalon egy kelta, majd erre épült Árpádkori fazekaskemencét szeltek pontosan félbe - a gyors leletmentés miatt késlelkedett is a „létesítmény" átadása a nagyközönségnek, amely aligha járt errefelé. A csendes megnyitást még csendesebb haldoklás követte, a rossz helyre mélyített intézmény „hozadék nélkül" funkcionált. Hamar bezáratott. Rövidke fénykorát egy kedves nénike működése jelentette, aki legfőként arra vetődő kutyákat és macskákat gondozott, a környék lakóitól és gyerekeitől gyűjtögetve védencei számára az ételmaradékokat. Utóbb a Széchenyi téren láttam egy padon a köréje gyűlt kedvencek között. A hivatal, gondolom, magára hagyta Őt is, a szennyes pusztulásnak ajánlva fel egykori objektumát. Valamiféle bontáskísérlet nyomait meredő vasrudak jelzik az erős bástya tetején, amely a bátortalan kísérletnek nyilván konokul ellenállt. Napjainkban jótékony hódunna takarja az emlékművet, csupán a vaskampók és a szeméttel telt lépcsőlejáratok jelzik: az olvadással ismét bűz és szenny uralkodik majd a romklozet körül. Utcákat kereszteltünk át és vissza, szobrokat döntögettünk még pár esztendeje a közelmúlt emlékei közül. Ez a rom talán a legártalmasabb, hatása fel sem mérhető. De maradandónak tűnik, mint az örök gondatlanság maga. Légvárak dőlnek romba, az egérke megmaradt. B.F.