Esztergom és Vidéke, 1996

1996-12-19 / 51-52. szám

Karácsonyi rege ha valóra válna, Igazi boldogság szállna a világra... (Ady) ESZTERGOM 1996. dec. 19.-51-52. szám WÍSÍSSÍS::íftWSSSíSSftSS^^^ * POLGÁRI LAP * és VIDÉKE Ára: 50 Ft Mii n * ül rVI |ff|| T 3fn W — 'Esztergom város polgárainak 6ékgs, Boldog /karácsonyt, sifórefáengazdag új évet kívánok^! polgármester r Megalakult az Emlékbizottság A Magyar Köztársaság konnánya az 1089/1996-os határozatával 1000 éves ij államiságunk megünnepléséről, közéleti és társadalmi személyekből álló emlékbii zottság létrehozásáról intézkedett. 1996. december 10-én a Parlament delegációs ji termében hivatalosan is megalakult az emlékbizottság, melynek vezetője a köztári; sasági elnök, társelnökei a miniszterelnök és a Parlament elnöke. Tagjai sorában található városunk polgármestere, dr. Könözsy László is. Az alakuló ülésen Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter előterjesztését követően megvitatták az államalapítás millenniumának tervét, valamint a rendezvénysorozat alapelveit.Az Áipád-kon nemzeti örökségünket felújító, új nemzeti kulturális értékeket létrehozó programok, az 1000 éves történetünk pozitív ij értékeit bemutató hazai, illetve nemzetközi rendezvények, rendezvénysorozatok íj célja, hogy méltóképpen emlékezzünk Szent Istvánra, a magyar és egyetemes történelem kivételesen nagy egyéniségére. Kiemelkedő fontosságú nemzeti és ij egyházi ünneplésünk azonban nem jelenthet öncélú múltbafordulást. Szükséges, hogy az államalapítás és egyházalapítás önértékeit megfelelően hangsúlyozó múltbatekintés jövőorientált értelmezéssel és tartalommal azt is kiemelje: 1000-ben Magyarország végérvényesen a fejlett Nyugathoz kötötte sorsát, s történelme során jj - a nem önmaga által választott, hosszabb-rövidebb kitérőktől és kényi: szerpályáktól eltekintve - annak szerves részét képezte. A jelenlevők a millenniumi ünnepségek sorában kiemelték Esztergom különleji ges szerepét - amit polgánnesterünk megfelelő érvekkel alá is támasztott, sőt ij Göncz Árpád államelnökünk is kihangsúlyozott az Állami Operaházban rendezett ünnepi hangverseny előtt mondott beszédében. Esztergom mellett jelentős szerepe lesz a millenniumi rendezvénysorozatban a másik királyi városnak, Székesfehérvárnak is. Éppen ezért célszerű Székesfehérjj várral együtt közös programtervezettel megjelenni. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat a közeljövőben kezdi meg a két város ,„.,vi polgármestere dr. Gedai Istvánnal, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával. Ha hó lepi a várost, döbbenetes a csönd. A fehérség önmaga fényes lázától világít, még éjszaka is. Nappal kékesen szikrázik. A köd eloszlik délelőtt, de nem sokkal ebéd után visszatér. Mintha el sem ment volna. Lehet, itt lapult az árnyékokban, örökzöld bokrok ágszövetében, nedves domboldalakon? Az a nap csak látszólag olyan, mint a többi. Munkanap, de fenyőszagú. Tűlevél és gyanta illata leng, együtt a harangszóval. Valahol orgona szól, ezüstös gyermekhang repül az ég felé. A nyüzsgés csillapul, a zajok elhalnak. Mire beáll a homály és a máskor vészterhes szürkeség - itt szelídülni látszik a világ darabja. A folyó beleolvad a semmibe. Ott van, de nincs. Ilyenkor az uszályokat vontató hajók dübörgése sem hallatszik. Az élet megtorpan, bár valahol a ködtakaró alatt, hó közepette zajlik tovább. A háztetők beleszürküllnek a közeledő éjszakába. Előbb eltűnnek a szem elől, aztán sárga lámpaszemekkel bukkanak elő ismét. Az ablakokban piros, kék, fehér, zöld lámpácskák. Karácsonyfák, lámpafüzérek, csillagszórók. Aki most az utcán megy, nagyon szomorú lehet. Ha csak nem hazafelé tart. A hajléktalan testét ilyenkor nem csupán a rongy alá lopózó hideg rázza. Valami készülődés van a levegőben. Örömteli itt, szorongó amott. Gyennekien úszta várakozás és gondfelhó sűrűsödése. Indulatok higgadása kályhamelegben, sütemény-hangulatban. Ajándékok papíija zizzen. Lassan eltávolodik minden. Egyik év vége, egy másik kezdete. Egy este, amikor alig kerül szóba pénz, harag, halál. Inkább a távollévők neve hullik bele a várakozó csöndességbe. Karácsony a régi városban. Amilyen az ősidőkben nem lehetett, ünnep sem lévén. Amilyen az idegen uralkodók alatt sem sokszor sikerült. Karácsony, amilyen mostanában lehet. Szegényes, csendes, mégis reménykedő. A parton halkan csobban a víz, pedig a vizén semmi sem mozdul. Kőkeményen hallgat a móló, Nemere István: Esztergomi karácsony betonszagú a foltozott gát. Árnyék lett a híd, a csonka. Még mindig az. A túlsó parton apró neszek, mintha madár kiáltana. Szél fut a vizén, szellőlábak habtalan érintése, képzeletbeli tajték csap fel. A Víziváros megbújik a Vár alatt. Egykor fenyegető falak szelídültek félig rommá, kivilágított templommá. A zöld kupola akárha repülne, szürke felhőégből éjfekete sötétbe, tán az űrbe. Mégis itt marad, része a városnak. A hangulatnak. A Szenttamásról messzire látni. Messzi estéket, távoléjszakát. Nyugaton tán még világosabb az égbolt - vagy csak úgy hiszem? Fáradó tekintet kémleli-képzeli a tájat. Pedig a homály lassan éjjé sűrűsödik és a tornyokat sem látni jól. A hideg átnyargal a dombon. Fák nyögnek fel, lombtalanok, hát ők is fáznak. Ösvények kavicsa csikordul, hó világít, mindennek ellenére. Az Aranyhegy házai ablakpontokkal sárgállanak, messzebb a város végetér valahol egy síkon. Magasan fölötte tornyok világítottak régen. Ma meglapulnak, részei az éjszakának. A hegyek ott délen elnyúlnak, akár a fáradt állatok a nyári nap vegen. És úgy maradnak, talán karácsonyig. Innen nézve olyan békés a város. Zajait magába fojtja, puha hórétegbe temeti. Kémények füstjét hozza a szél, el-eltépve a kékes szalagot. Kutya ugat, csak ő egyedül - aztán mintha megijedne a magányos hangtól, elhallgat hirtelen. A csönd ekkor előkúszik, tengerként telítődik, mind magasabbra tart. A házak várakozva hallgatnak. Valahol csengő szól. Gyertyák lobbannak fel, hogy aztán nyugodtan tükröződjenek fényes gyermekszemekben. Gondoktól még nem gyötört kis testekben ömlik el a bizonyosság boldogsága. A város mintha úszna a jószagú, szelíd éjszaka hangulatában. Hatalmas hajó az el-eltűnő halvány fény között, itt van még, de már alig. Velünk együtt halad az idő megfoghatatlan, mégsem félelmetes sodrában. És a magányos harangszó olyan, akár a horgony - megállítja egy pillanatra, aztán megszakad. így ismét elengedi, és hajózik tovább csöndben, csöndben.