Esztergom és Vidéke, 1996

1996-02-08 / 6. szám

2 Esztergom és Vidéke 1996. február 15. VÁROSNAPLÓ Fogadónapok Városházi vezetők Február 14-én, szerdán 13-17 óra között dr. Takács Márta jegyző tartja e havi fogadóóráit a Polgármesteri Hivatalban. Képviselők Február 12-én, hétfőn 13-15 óra kö­zött Minczér Kálmán Pilisszentléleken, a Polgármesteri Hivatal Kirendeltségé­ben várja a település polgárait A Magyar-Finn Baráti Kör február 15-én, csütörtökön 16 órai kezdettel tartja elsőnegyedévi össze­jövetelét a Technika Házában. A rendezvényen Csép regi Márta egyetemi adjunktus a Kalevaláról ér­tekezik, majd az elmúlt esztendőt ér­tékelik ki, és ezt követi az 1996. évi feladatok megbeszélése. Az összejövetelt videovetítés zárja. Rendőrségi ügyek Rendőrkapitányságunk az elmúlt héten 34 alkalommal rendelt el nyo­mozást: 4 esetben közrend elleni bűn­cselekmény, 29 esetben vagyon elleni és .1 esetben az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisz­tasága elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt. A kapitányság illeték­ességi területén mindössze egy sze­mélyi sérüléssel járó baleset történt. Továbbra is "skalpolnak" * Ismeretlen tettesek újból megron­gálták az NA-300-as távvezetéket. Az esztergomi szakaszról 20 tábla alumínium lemezt vittek el 90.650 Ft értékben. Az Esztergom-Dorog kö­zötti vezetékről pedig 50 db, 251.625 Ft értékű lemez tűnt el. F.Zs. és Sz.M. esztergom-kertvárosi fiatalok is a KOMTÁVHŐ távvezetékéről fejtet­tek le 16 tábla alumíniumot azzal a szándékkal, hogy színesfém-keres­kedőknél értékesítik azokat. A ren­dőrjárőr azonban tettenérte őket. * Az esztergomi Kisignác-dűlő­ben három szomszédos hétvégi ház­ba törtek be ismeretlen tettesek. Összesen 105.000 Ft értékben szinte minden értéket elvittek, többek kö­zött tévéket, fűnyírókat fúrógépeket, rádiót barkácsgépeket. * Már nagyon várhatja a nyarat az a tettes, aki betört a Palatinusz tó 27-es stégén lévő faházba, és onnan 4 horgász­botot tulajdonított el 55.700 Ft értékben. * Nem vette figyelembe a nyitva­tartási az az ismeretlen elkövető, aki Táton, a Felszabadulás u. 97. szám alatti Hangya Presszóba hatolt be, és onnan rádiósmagnót cigarettát kü­lönféle csokoládékat és rágógumit lo­pott, több mint 67 ezer Ft értékben, a rongálással pedig mintegy 15 ezer Ft kárt okozott. Petőfi Filmszínház február 8-14 17.30: MINTAMÓKUS színes, szinkronizált amerikai film 19.30: A TÖRVÉNYTELEN színes magyar krimi (pénteken 21.30 órakor is!) 6MMMM4MMMMMMM6MUM6MM4MMI Menet közben Oly jól csúszik ez a... Béke tér! Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét arra a rendeletre, amely köte­lezővé teszi a háztulajdonosoknak, illetve a bérlőknek az általuk használt épület és kert előtt húzódó járdaszakasz tisztán, hó- és jégmentesen tartását. A jelenlegi időjárási viszonyok között fokozottan fontos e rendelet betartása. A jegesen hagyott járdák rendkívül balesetveszélyesek. A kötelesség-mulasztó háztulajdonosok nemcsak szabálysértés miatt bün­tethetők, de baleset miatt kártérítésre is kötelezhetők! A Polgármesteri Hivatal minderre már korábban felhívta a lakosság figyelmét, sőt a Rumpold Kft.-t is felszólította a hatékonyabb hóeltaka­rításra és az utak csúszásmentesítésére. E felhívások nyomán - bár tapasztalható némi javulás - városunkban továbbra is sok a csúszós járda és úttest. Az ellenőrzés feltehetően a közterület-felügyelők feladata lenne, de velük ritkán találkozni az utcákon. A munkanélkülieket is jobban be lehetne vonni a jégtelenítésbe, közhasznú munkaként tényle­gesen a közösség hasznára tevékenykedhetnének. így viszont az utcákon jelenleg a csákányok és lapátok zaja helyett csak a járókelők méltatlankodása hallatszik. Jogosan. Aki járt mostaná­ban pl. a Béke téren, aligha fogja megdicsérni azokat, akik az itt lévő járdák és úttestek karbantartásáért felelősek. Hogy kinek kellene elvé­gezni e munkát? Talán épp azoknak - vagy azoknak is -, akik a legjobban méltatlankodnak. A Rumpold és a területfelügyelők felelősége mellett mindenesetre nem elhanyagolható a lakosság felelősége sem. Sokan azzal védekeznek, a lakótelepeken ma már se hamu, se fűrész­por, se hozzáférhető homok nincs, amivel csúszásmentesíteni lehetne, a sózás meg igen drága „mulatság". Maradna a jégtörő szerszám, ami persze a tömbházakban szintén hiánycikk. így hát csúszkálunk tovább, s várjuk, hogy az olvadás rendbehozza a város közterületeit. Ha hihetünk a medvéknek, erre még jó darabig várnunk kell. Sz.B. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Béke tér egy részén a szórás megtörtént! A Rádió Esztergom állandó műsorai Hétfőtől - péntekig: 6-8-ig „Hangszóró" - zenés, információs műsor 8.05 - 12-ig „Délelőtti maga­zin", benne: D.W. magazin, Habverő, stűdióbeszélgetések, riportok, ismeretterjesztés, tor­na, telefonos játék, óránként hí­rek, körzeti információk. 12.10 - 14-ig „Félidőben", benne: rétegzenei összeállítás, D.W. magazin. 14 - 15-ig „Ez csak zene" ­egy óra a könnyűműfaj kedvelő­inek. 15 - 17-ig „Hallgassuk újra" - ismétlések délelőtti műsoraink­ból, közben: 16.10-től D.W. nyelvlecke. 17 - 18-ig „ Utolsó óra" - in­formációk, műsorismertetés, na­pi összefoglaló, esti mese. Szombat - vasárnap: 6 - 9-ig „Muzsikáló reggel", benne: vallási műsor, tallózás hétvégi lapokban 9 - 18-ig „Hétvége", benne: Nyitott stúdió, Habverő, Ho­roszkóp, Kertbarátok műsora, „Tanárnő kérem", Hangfalfestő, D.W. magazin, Kabaré, ismétlés a hét műsoraiból, telefonos játék. Suchmann Tamás: Megkapja a város a laktanyákat Csütörtökön este politikai fórumot tartott dr. Haller Zoltán országgyűlési képviselő. Bokros pénzügyminiszter helyett Suchmann Tamás privatizáci­ós miniszter vállalta a közszereplést. Haller Zoltán képviselő fogalmazta meg az első kérdéseket. így megtudtuk, hogy Suchmann Tamás az előző képvi­selői ciklusban is elsősorban a magáno­sítási ügyek szakértője volt, és tuda­tosan készült a miniszteri székbe. — Az energiaszektor magánosítása sok vihart kavart az országban - mondta a miniszter egy másik kérdésre utalva-, melynek kiváltó -^.oka ~>a~>villa­mosenergia- és gázszolgáltató vállala­tok külföldi tulajdonba kerülése volt Ezt a társadalom negatív élményként élte át félve a későbbi kiszolgáltatott­ságtól. Megnyugtatásként kijelenthe­tem: az új tulajdonosok csak 8 %-os nyereséggel számolhatnak, működésük szabályozva van. A paksi atomerőmű adja továbbra is a villamosáram többsé­gét éppen ezért ennek 51 %-a állami tulajdonban arad. A most befolyt pén­zek egy részéből fog felépülni Debre­cenben és Csepelen egy-egy új erőmű. — Ki a privatizáció haszonélvezője, mit kap ebből a kisember? - jött a kérdés telefonon. — A gazdaság helyrebillen­tésével új munkahelyeket teremtünk, a külföldi tőke hozadékából fejlesztünk, fejlődünk - hangzott a válasz. Dr. Könözsy László polgármester a kincstári kezelésben lévő, volt orosz laktanyákról és a Mária-Valéria híd újjáépítéséről kérdezett. A válasz: — A laktanyák „nulla értéken" vannak, így rövidesen átkerülhetnek a város tulajdonába. A térség számíthat egy­két milliárdos fejlesztésre, ebből 300 millió juthat a hídra. Az idei költség­vetés e célra 85 milliót irányozott elő. Dr. Tittmann János dorogi polgár­mester a szénbányászat az erőmű fej­lesztésének lehetőségeiről beszélt. A kávéházi est befejezéseként dr. Haller Zoltán Tamási Péter festmé­nyét átnyújtva köszönt el a vendégtől. (Pálos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom