Esztergom és Vidéke, 1996
1996-08-01 / 31-32. szám
6 Esztergom és Vidéke 199$. augusztus 1. Japán köszönti az 1100 éves Magyarországot Kiállítás a Rondella Galériában Érzelmi és gondolati gazdagodást jelentett számomra Japán tisztelgése hazánk 1100 éves múltja előtt. Július 26-án a Nagoya-i Művészeti Egyetem művészeinek alkotásaiból nyílt tárlat a Budai torony melletti kiállítóteremben, melyet Tanaka Yoshi Tomo, Japán magyarországi nagykövete ajánlott a megjelentek figyelmébe. Többek között elmondta, hogy számos japán személy és szervezet is részt vesz az ünneplésben a magyarokkal együtt, s ez megtisztelő öröm a számukra. Akiállítás azt jelzi, hogy az igazi művészet nyelvén minden nép megérti egymást. A zene és a képzőművészet kapocs a népek között, megszünteti a távolságokat, legyőzi a félreértéseket. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott dr. Amon György, Esztergom város alpolgármestere, aki a Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem tevékenységét említette példaként, valamint az Európai Gitárfesztivált, melyen nem egy japán résztvevő jelenléte emeli a színvonalat. Az alpolgármestert követően dr. Gedai Zoltán, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, valamint a nagoyai egyetem rektora is köszöntőt mondott. Mint megtudtuk, az igazi, élő kapcsolat ma is Both Lehel professzor személye, aki két évig tanított zongorát Japánban. A kiállítóterem különös hangulatú alkotásokkal fogadja a látogatót. A nagyméretű plaster képek tulajdonképpen hagyományos japán írásjelek, melyek magukba foglalják stilizált formában az ősi életfa-ábrázolást. Az élet sokszínűségét, formai gazdagságát megörökítő fotók valójában ezüstözött nyomatok, melyek a környező világ lenyomatainak tekinthetők. Feltűnik az egyetemes keresztény goldolkodás megjelenítése is egy-két collage képen. AGiotto nyomán megfogalmazott gondolat evangéliumi: legyen vége a világ álmos időszakának. Az angyalok sikoltó trombitáira hiteles választ ad korrodált rézből készített kereszt-forma, melynek „korpusza" egy sárgaréz zárfoglalat. Az örök érvényű létkérdések kulcsa, mint válasz a mi kezünkben-lelkünkben van. Rajtunk áll, hogyan élünk vele, hogyan értelmezzük. A kiállított tárgyak úgy egyesülnek egy egységes értékszemlélet szerint, mint egy végtelen hajóhíd. A csónakok fölött átívelő palló valóságosan bejárható, akárcsak a két ország között húzódó bizalom és elmélyülő barátság. A mesterzongorának az est végén felcsendülő hangjainál - a tisztelgő ünneplés közepette - tökéletesen éreztem: jó magyarnak lenni! Maier-Kránitz A kockázat felelőssége,,. Június 9-én nyílt meg és augusztus 20-ig látható Prokop Péter festőművész tárlata a Keresztény Múzeumban. Ebből az alkalomból közöljük a művész „vallomását" önmagáról és művészetéről. Valamikor a fiatalokat szívesen lelkesítettem művészi pályára. Lehet mea culpa - hogy némelyikük miattam lett boldogtalan. Nem érték el fantáziáló álmaikat. A célt látták, de a hozzá vezető eszközökben megtorpantak. Ma óvatosabban hümmögök, mert háromnegyed század tapasztalata után bizonyossá vált előttem, hogy a tehetség nem elég. A legnagyobb sem. Konok kitartás és szorgalom még fontossabb. A rászánás ráadásul totalitást igényel. Azaz: mindent bele a jelszó. Érte kell áldoznod minden lélegzésed. Most utólag jobban értem fölötteseim félelmét, amikor festő szándékaimmal előhozakodtam. Vagy pap, vagy művész. A kockázat felelőssége izgalmas rizikó. Utólag a gyakorlat bizonyította: igaz is, nem is. Általában sémákban gondolkodunk. Pedig a paptudós szolgálata is jelentős, noha nem falusi szintű. Nem tagadtam meg apostolságom, ha eredeti módomon, a magam útjain oldottam föl. Egyenesen szerencsésnek tartom, hogy a háttérből sunyi módon a belém ivódott ideálok sugallták alkotó kezem. Meg kellett maradnom ábrázolónak. „A festészet utáni" kor ajánlatait nem öltöttem magamra, mely a tiszta művészet nevében kizár minden gondolatit. Pont a kifejezés érdekessége sarkall. Az eltúlzott formák harsonása után kutattam. Leonardo megmarad művésznek, ha szent témákkal is foglalkozott. Rembrandtnak utolérhetetlenek bibliai témái. Gondoljunk az este költészetével párosított eminausi jelenetre. Az expresszionizmus számtalan lehetőségein keresztül, meg nem szűnő játékossággal, állandóan fölfedeződő meglepetésekkel kerekedett egybe hétezer képes életművem. Az „úgy, ahogy más nem" -re persze mindig is állhatatosan törekszem. A megszokott nyafogós, bájoskodó fölöttesség ellen harsanó kimondásokat helyettesítettem. Utolsó ecsetgrafikás korszakomra hivatkozhatom. A szerkezeti tündöklő mobilok elbűvölően szépek bár, de mit kezdhetnék velük. A sokféle kísértéstől tudatos ellenállással szabadultam meg. Andreottit megkérdezték: volt-e életében büszke arra, hogy olasz? Elmerengve válaszolt: igen, mikor egy afrikai misszióban két szép fiatal apácát mutattak, akik Róma helyett bélpoklosoknak szentelték életük. Nemrég temettük Kalocsán gyermekkori barátomat, aki negyven évig cigányfaluban pazarolta el életét. Végínségben, de megtörve nem, maga is. Megrendülve ejtettem rá göröngyömet a hűség és kitartás koposójában nyugvó példaképre. Nagyobb volt a fényeseknél, akik sírját körül-állták. Föláldozta akaratát a haláláig. Hozzá képest senki sem vagyok. Bűnbánattal verem mellem, s keresem kibúvóimat. Példája Rómában sokáig bántott. Fra Angelico kriptájához jártam, válaszolja meg kétségeimet. Tényleg renegát vagyok? Ő is ecsetre tékozolta életét. De talán nem hiába. Baráttársainak, kik tán nagyhangú szónokok voltak, föld tömte be prédikáló domonkos szájukat. De aki hűtlen lett a szószékhez, s helyette szentszéket rótt kolostorfalakra, oltárokra, bizony még ma is, sőt századok múltán is mondja majd, mi lelkében élt. Nemcsak egy közösségnek, templomba járó híveknek, hanem az egész világnak, kik mint méhek a virág mézére rajzanak néma, de beszélő fatáblái és freskói elé. így nyugtatott meg tömegsírjából, ahova a többi pestisessel együtt került, a színekkel és lágy formáival magát közlő szent. Igaz, nem harsogtam tele-templomokban, nem buzdítottam lelkigyakorlatos emelvényekről, de százszámra szétjuttatott rajzaim s tizenkét könyvemben gyűjtögetett elmélkedéseim több kézhez és fülhöz eljutnak, mintha Ordason időztem volna el posztomat. A föltálalt semmiségek, a hétköznapok egyszerűségei, melyeknek értelmét bogozgatom, számosabb olvasónak férkőzhetnek szívébe. Ha végleg föld alá némultam is, itt-ott valahol még föllapozzák írásaim. Váratlan stílusom szokatlan témáinak horgára majd későbbiek is fönnakadnak, míg emberhalász mivoltom munkáim által tovább folytatódik. Ó, nem a gőg henceg most belőlem, csak az önvédelem. A kockázat nem romlott teljes sikertelenséggé. Társaim úgy, én így, de egyformán iparkodtunk. Lustasággal nem vádolhatnak. Igaz nem munkának, hanem élvezetnek számított tevékenykedésem. Még erőltetett szorgalomnak sem nevezhetem a hajrám, mellyel engesztelhettem volna félrecsúszásomat. Gyakoroltam a tanácsot: olyan munkát válassz, amely kedvedre van, s nem fogsz dolgozni sohasem. Kik féltettek nem ajánlatos, veszélyes pályám miatt, utólag, remélem, megbocsátanak. Vakmerőségem közben - ellenzős ló módjára - csak a kitűzött irányban vágtattam. A tréfa szerint az egyszeri pap, aki aggódott az égi nagykapu előtti találkozástól, kakast rejtett köpenye alá, hogy az esetleg útját álló, tiltakozó Péternek föllibbentse a kukorékolós madarat. Szívvel végzett gyöngeségeimmel szemben hátha elnézőbbek lesznek az odaföntiek.