Esztergom és Vidéke, 1996
1996-06-27 / 26. szám
Esztergom és Vidéke 1996. július 18. 6 Jaj, úgy élvezem én a strandot!..." A régi sláger sorai jutnak eszembe ezen a napfényes délelőttön az esztergomi Szent István Strandfürdőben. Hogy miért pont Szent Istvánról nevezték el, nem igazán értem, hiszen első királyunk sok mindenben jeleskedett, de - ha jól tudom - a fürdőkhöz nem sok köze volt. Persze, ez csak amolyan kákán is csomót keresés, s a fürdőzőket csepett sem zavaija. Őket inkább az érdekli, hogy tiszta legyen a víz és a környezet, s hogy nyugodtan élvezhessék a fürdőzés, a napozás örömeit. Ebben viszont minden kedvükre van itt, ahogy a pancsoló kislány énekli: „minden annyira szép és jó." Persze, bambi már nem kapható, de ehet-ihat a vendég kedvére a strand büféjében. - Hogyan tudtátok elérni ezt tisztaságot, ami itt mostanában tapasztalható? - kérdezem Heer Lajost, a strandfürdő vezetőjét, az ismert sportembert, az esztergomi triatlonsport létrehozóját. - A vizet a fedett uszodában naponta, itt kint három naponta teljesen lecseréljük, de folyamatos a víz utántöltése. A platánokat ez évben alaposan megnyírták, de ezekről a fákról mindig hullik valami. Ennek ellenére nem látsz egyetlen levelet vagy bármi más hulladékot sem, reggelenként másfél órát takarít a személyzet. A gyepet naponta öntözzük, hetente kétszer nyíljuk, a sövényt is rendszeresen karban tartjuk. -Nemcsak a környezet rendjében észlelek javulást az utóbbi években, hanem az uszoda használatának a rendjében is. - Ezt mi központi kérdésnek tartjuk. Úgy tapasztalom, nyugodt a légkör, nincs hangoskodás, rendbontás. Egyre kevesebbet kell figyelmeztem a fürdőzőket, alig hallani az úszómester sípját A fiatalok is lassan belenyugszanak, hogy itt nem lehet vízbe ugrani. Ha több medence lenne, lehetne itt trambulin is, csúzda is, de hát erre egyelőre nem is gondolhatunk. - Ez azt jelenti, kevés a pénzetek? vetem közbe a kérdést. - Az önkormányzat 4 millióval támogat évente, kb. ugyanennyit tudunk összeszedni a belépőkből, bérletekből és az úszásoktatásból. Ez szűkösen elég ugyan a működésre, de nagyon kell spórolnunk. Kevesen vagyunk, napi 12 órát dolgozunk, de nem tudok több alkalmazottat fizetni. - Más strandfürdőkhöz képest alacsony a belépti díj: felnőtteknek 90, diákoknak, nyugdíjasoknak 45 forint. Már egy mozijegy is jóval többe kerül... - Amíg nem muszáj, nem emeljük a tarifát Alacsony árainkkal szeretnénk idecsalogatni az embereket különösen a fiatalokat, hiszen a szabadidő eltöltésének ez a legegészségesebb módja. Nem a füstös bárokban, a halláskárosító diszkókban, vagy naphosszat a tévé előtt ülve kellene az ifjúságnak eltölteni az idejét hanem itt a szabadban, a napfény, a víz, a testmozgás jótékony hatásait élvezve. - Erre a testmozgásra itt egyre több lehetőséget látok. Tavaly hoztatok létre egy strandröplabda pályát, ma már kettőt is látok belőle. Hálóval van elválasztva, hogy ne zavarja a napozókat. A lábtenisz pálya mellett kosárpalánk is található, az öltözők mögött homokozó, mellette gyep, ahol akár fejelni is lehet. Vannak-e további terveitek1 - Terveink lennének, csak pénzünk nincs hozzá. Talán a Fürdő Szállóval közösen létre lehetne hozni egy szaunából, gőzfürdőből, hidroterápiából álló részleget. Dehát erről még korai beszélni. Egy kisebb gyermekmedencére is gondoltunk, de még ez is meghaladja erőnket Sajnos, a területünk is kicsi. Szerettük volna megszerezni a szomszédos telket mely nemrég szabadult fel, de úgy tudjuk, az önkormányzatnak más tervei vannak ezzel. - Milyen a forgalmatoki - Elégedett vagyok vele. Folyamatosan növekszik. Dehát ez az időjárástól függ. Úgy tapasztalom, az embereknek egyre kevesebb pénzük van arra, hogy nyaralni menjenek. így hát itthon maradnak, s itt a strandon töltik a szabadságukat -No és a külföldiek1 - Mostanában az egynapos turizmus a jellemző. Idejön a turista, megnézi a Bazilikát a Várat egy-két múzeumot körülnéz a belvárosban, izzad a hőségben, de nincs ideje a strandon felfrissülni, mert utaznia kell tovább. A kispénzű kerékpáros turistákat is szeretnénk valahogy ide csalogatni, de ahhoz is több hely kellene. Pedig ez a fajta turizmus egyre népszerűbb lesz, érdemes lenne a városnak erre jobban odafigyelni, és hatékonyabban támogatni - nemcsak kerékpárutakkal, de kerékpármegőrző helyekkel, olcsó szállásokkal, programokkal is. - Sok iskolás jár ide. Nemcsak nyáron, de szinte egész évben. Hogyan támogatjátok őket1 - Olcsó bérleteket adunk az iskoláknak, akik élnek is a lehetőséggel. Minden délelőtt tele van velük a fedett uszoda, sokszor 2-3 osztály is van bent egyszerre. Bár hasznos dolog ez a tanulóknak, hiszen mind megtanulnak úszni, de sok osztálynál ez csak kényszermegoldást jelent mert vagy nincs tornatermük, vagy van ugyan, de nem férnek bele, így a tornaórák nagy részét nálunk kénytelenek megtartani. - Mennyire szervezett itt az úszásoktatási - Egyrészt a már említett osztályoknál a testnevelők maguk végzik az oktatást, de mi is gyakran besegítünk, elsősorban az óvodáknál. A nyári szezonban pedig az egész fedett uszoda szinte kizárólag az úszásoktatást szolgálja. Az idén is három turnust szerveztünk a 6-14 éves korosztály részére. Az első turnus már beindult 140 főt oktatunk jelenleg 8 csoportban; reggel 8-tól este 6-ig szinte folyamatosan zajlik az oktatás. - Hogyan tudsz helyet szorítani a sportolóknak. Hiszen, úgy tudom, a népes úszószakosztály mellett a nagy létszámú triatlonos gárda is itt készül a versenyeire. - Az úszók csaknem százan edzenek itt rendszeresen. Három edző is foglalkozik velük: Kádasi Ferenc, Csepregi Attila és Pál György. A triatlonosok is kb. 80-an vannak, tehát elég nagy gond úgy beosztani az edzéseket hogy mindenkinek legyen elegendő ideje az úszásra. Főleg a kora reggeli és az esti órákban vannak az edzések, így sem a fürdőzőket sem az iskolás vagy az oktatásban résztvevő csoportokat nem zavarják. - Az úszók és különösen a triatlonosok kiváló eredményeiről olvashatunk néha, - talán kevesebbet, mint kellene de azt mindenki tudja Esztergomban, hogy e mögött a te szorgalmas, céltudatos és hozzáértő edzői munkád van, mint elsődleges mozgató erő... Ne tiltakozz, mert akkor kénytelen leszek azt is leírni, hogy szerény vagy! Pedig joggal lehetsz büsze annak a tíz évnek az eredményeire, melyet e létesítmény élén eltöltöttél. - Ehelyett azt írd meg inkább, hogy a strand 9-től 19 óráig áll a fürdeni vágyók rendelkezésére, de az úszóbérlettel rendelkezők már fél 8-tól a vízbe mehetnek. Érdemes különben havibérletet váltani, ez a fiataloknak és az időseknek mindössze 600 forint Valóban érdemes. Kedves Olvasónk, tegye le most az újságot, szedje elő a szekrényből fürdőruháját, és sétáljon ki a strandra! Nem fogja megbánni! Sz.B. környezetben. -Milyenek az ár aki S.B.: - Az árszínvonal megfelel az Inn-Side üzletpolitikájának, kedvező áron - jó szolgáltatást! - Hány új munkahelyet biztosít a hotel az esztergomiaknakl S.B.: - Induláskor kb. 15 fő foglalkoztatásával számolunk Esztergom és vonzáskörzetéből. A többit az élénkebb forgalom határozza meg. - Milyen kapcsolatban állnak az idegenforgalmi irodákkal1 S.B.: - Idegenforgalmi irodákkal már vannak létező, jól működő kapcsolataink. Természetesen együtt kívánunk működni esztergomi irodákkal is. - Mi lesz a sorsa a régi épületnek1 R.G.: - A régi épületrész üzemeltetéséről egyelőre nem döntöttünk. Jelenleg keressük azokat a befektetőket, akiie kéi együttműködve - megfelelő színvonalon működőképessé tudjuk tenni. Erre a történelmi múlt, az épület múltja is kötelez bennünket -Mikor várható a „régi-új" szálloda megnyitásai R.G.: - Azon fáradozunk, hogy mielőbb fogadni tudjuk az első vendégeket - Sok sikert a vállalkozáshoz! Maier-Kránitz László Megújult a Fürdő Szálló /f ÜL Beszélgetés Sándor Balázzsal, az Inn-Side Hotel Fürdő igazgatójával 1949-ben született Budapesten. Az Eötvös gimnáziumban érettségizett. A szakmai tanulmányokat szintén Budapesten folytatta: vendéglátóipari főiskolát végzett. Bécsben hasonló szintű főiskolán szerzett diplomát. Dolgozott a Margitszigeti Nagyszállóban, Pécsett a Nádor Szállóban, Bécsben az Admiral Tegetthoff-ban. Mindenütt vezető beosztásban. A budapesti főiskolán az akkori ínyencklub vezetője volt. Az első reformkonyhát ő vezette Budapesten a Klauzál téren. Évekig dolgozott magánvállalkozóként majd az egykori iskolatársak vezették az Inn-Side Hotels szállodalánchoz. 1996 májusában nevezték ki igazgatónak. Egyedül él, egy fia van. - Igazgató úr! Bemutatná nekünk az Inn-Side Szállodaláncot1 -Az Inn-Side Hotels szállodákat üzemeltet az ország idegenforgalmilag jelentós vidékein. Jelenleg 15 szálloda tartozik a lánchoz. Megcélozta a fizetőképes polgári rétegeket. Tevékenysége nyomán egy. jó minőségű vendéglátást preferáló szállodalánc kezd kialakulni. Meszter László vezérigazgató személye komoly garancia az európai színvonalra. Köréje elkötelezett vendéglátósok gyűltek össze. -A Fürdő Szálló tulajdonosa tehát az Inn-Sidel - Nem, a tulajdonos a Gamp Rt. A részvénytársaságot Regényi Gábor képviseli. R.G.: - A Gamp Rt. budapesti központtal rendelkező befektetési részvénytársaság. 1995-ben vásárolta meg az ingatlant azzal a kifejezett céllal, hogy a tőkemozgás érdekében befektessen, beruházzon, működtessen. Az InnSide szállodaláncnak ebben az évben adtuk át a Fürdő Szállót üzemeltetésre kölcsönösen előnyös feltételek mellett - Mekkora a kockázat? R.G.: - Mint minden befektetésnek, ennek is megvan az üzleti kockázata. De ha nem bíztunk volna Esztergomban és idegenforgalmában, nem vásároltuk volna meg az ingatlant Ami a szállodát illeti. Az utcai szemlélődő jobb állapotúnak képzelte a hotelt, mint amilyen a valóságban volt Komoly tőkeinjekciót igényelt a műszaki problémák megoldása. - Új étterem nyílik a szállodában, a Csülök Csárdához közel... S.B.: - A konkurenciától nem félünk. Teljesen rendjénvaló, hogy nívós vendéglátó egységek vannak egymás mellett. Úgy gondolom, a Fürdő Hotelnek az esztergomi emberek körében még megvan az image-a. A szálloda vendégkörének egy magyaros konyhát tudunk adni, figyelembe véve a táplálkozási szokásokat A kiránduló magyar vendégek magyaros, házias ízeket igényelnek. A külföldieknek a koleszterinmentesebb étrendet ajánljuk Az étlapot nap mint nap hozzáigazítjuk a vendégekhez. Normál vendéglátós konyha lesz, jól felszerelve. Az étteremmel együtt a teraszt is megnyitjuk, mely alkalmas a kinti hangulatos étkezésre és társalgásra. - Milyen koncepció érvényesül a vezetői munkájábanl S.B.: - Azt szeretném elérni, hogy sikk legyen idejárni. Jó konyhával, kitűnő kiszolgálással, kényelmes szobákkal állunk a vendégek rendelkezésére. A három csillagos kategória kötelez bennünket. Célunk, hogy a vendégek jól érezzék magukat a kellemes, hangulatos polgári