Esztergom és Vidéke, 1996

1996-06-13 / 24. szám

1996. július 13. Esztergom és Vidéke 11 ERTEKEINK 150 éve történt 1846 Péter-Pál napján (akkor hét­főre esett), az emlékezetesen elhíre­sült helyi esemény, hogy Petőfi Sándor és Jókay Mór (akkor még y­nal) a belvárosi Szent Péter és Pál templomban „násztanúja" volt a kö­zös jóbarát, Várady Antal („régi ne­mesi család ivadéka") és az eszter­gomi, egyben Királyvárosi Ruffy Ida kisasszony házassági fogadalmának az oltár előtt. És mint a hagyomány állítja: „viharos körülmények kö­zött", bár erről a hűséggel őrzött anya­könyv semmit nem árul el. Itt csupán az akkori plébános, Kollár István (1808-1883) pontos és sajátkezű be­jegyzése olvasható. Petőfi már harmadízben került ekkor városunkba, egyben utoljára rövidke élete során. Először 1845. szeptember 4-én, a Pestről Túróc me­gyébe utazó Vahot Imrét, a Pesti Di­vatlap főszerkesztőjét (főnökét) kísérve annak bátyja társaságában, Pomáz felől érkezve a Pilisen át, bé­relt gyorskocsin. A jóbarátok „a nagyfejű Esztergomban ebédeltek" (Vahot), ezután a vándor magában indult a hajóhídon át a Vágvidék felé. Kísérői visszatértek Pestre, talán még a pomázi gyorskocsival. A második látogatásra dunai gő­zösön került sor, alig kilenc hónap után. A sokat említett „vihar" talán ekkor tetőzhetett. Hiszen a katolikus Ruffyak a családi esemény napját már kitűzték két hét előtt. A jelzett időre a meghívott násznép híven meg is érke­zett. Közöttük nemes Pathó Pál úr, a család komája, magyarszölgyéni földbirtokos, mindannyiunk jó isme­rőse utóbb. A nevezetes mondat talán épp ekkor borzolta fel a költő ironikus ihletét. De június 15-érői (hétfő) és az ezt követő napokról számoljon be in­kább az Édesanyjához, özv. Jókay Jó­zsefiéhez egy ekkori levélben a másik násztanú. Ez a híradás kevéssé volt ismert előbb: „Pest, 1846. Jun. 24. Hétfőn már ott várt a gőzösnél Sándor barátunk, kivel is mi másnap megkezdtük násznagyi bajoskodása­inkat, lévén ezerféle bajunk Eszter­gom minden rendű és rangú papjaival, és plébánosaival, a vicari­ustól kezdve a kuktáig. Várady bará­tunk mint nyakas kálomista nem adott reversalist, a tisztelendő atyák pedig nem adtak dispensatiot, minek az lett a következése, hogy már most végig kell várnunk a háromszori hirdetést, mi legközelebbi Hétfőn, mint ünnep­napon, fog befejeződni. (...) A nem sikerült esküvő után kocsira ültünk s neki indultunk az utazásnak; elmen­tünk Hont vármegyébe Tésára, hol is páratlan szivességü házi gazdánk az ottani földes úr Boronkay Lajos Szombatig nem eresztett el bennün­ket, az alatt meghordozott bennünket a környéken, többek között Szalat­nyán is, az őszre pedig meghitt a Szit­nyára (egy Selmec melletti magos hegy) egy általa rendezendő mulat­ságra. Ha haza kerülök sokat tudok majd a kalandunkról beszélni. Azután lejöttünk Pestre. (...)" Remélhető, hogy azért nem ma­radt pocsékban az első díszebéd, bár az esketés meghiúsult. Nemcsak az egybehívottak éhségét csillapíthatta, de a méltatlankodó berzenkedését is a fiaskó körül. Végül a kellő hirdetések után Kollár István plébános megál­dotta híve, a katolikus Ruffy Ida fri­gyét „a nyakas kálomista" Váradyval, elfogadva tanúnak a szintúgy refor­mátus Jókait és az evangélikus Petőfit az ünnepi hívek előtt. XVI. Gergely pápa „a speciális magyar viszonyok­ra való tekintettel kiadott brévéje" (1842) és az 1843/44-es pozsonyi dié­ta m. törvénycikke alapján „végső esetben és katolikus szempontból" mást nem is tehetett. A mi plébáno­sunk nem volt azonos a későbbi esz­tergomi nagypréposttal, Zolnay László tévedett. Kollár sírja a belvá­rosi temető díszhelyén található, amúgy 1848/49-es hazafi, bebörtön­zött mártír, utóbb „a magyar nyelvű elemi- és reáltanoda, egyben mester­képző", a későbbi „főreál" első igaz­gatója volt. „A három hevesi ifjúval" olyan nagyon már 1846-ban sem ha­dakozhatott. A házasság boldog lett, férjét „a kedves Ida" három szép leánykával és két fiúval ajándékozta meg. Várady Béla apját követve ügyvéd lett, Bálint pedig református lelkész a Trencsén megyei Ulaván. Esztendő múltán és az esztergomi példa nyomán Petőfi „Tónelét és Mó­ricot" kérte Erdődre násztanúnak. De ők a távolságtól és a jól ismert körül­ményektől óvakodva nem merték az utazásra rászánni magukat. így „re­versalis mellett, háromszori hirdetés­től felmentve", Lauka József és Sas Károly urak tanúskodó jelenlétével, Kalos István plébános áldásával az erdődi várkápolnában tartatott meg a dísztelen esküvő. Az anyakönyv rub­rikájában „Petőfy Sándor úr" félegy­házi születésűnek vallotta magát, mint a Szatmári Hírlap 1973. július 22. számának dokumentumközlésé­ben (Tóth László) olvasható. A vita pedig tovább. A triumvirátus barátsága azért megmaradt. Júliát Ruffy Ida szere­tettel fogadta, amikor az ifjú pár végre Pestre érkezett november 4-én. A há­zasok legendás első közös otthonába, a Dohány utcai Schiller ház első eme­letének három szobás lakásában pe­dig hitelképesebb főbérlőként Jókai lett a „szobaúr". Bodri Ferenc Jubileum Június 15-én lesz 475 éve, hogy meghalt Bakócz Tamás, a magyar reneszánsz egyik jelleg­zetes alakja. 1442-ben született a Szatmár vármegyei Erdődön, 1498-ban lett esztergomi érsek, majd 1500. szeptember 20-án bí­bornok. 1506-11 között épült fel az érsek sírkápolnája, toszkánai re­neszánsz stílusban. Az építményt 1820-ban, a mai főszékesegyház építésekor elemeire bontották, majd beépí­tették a bazilika testébe, a déli oldalkápolnába. Bakócz Tamás 1521. június 15-én halt meg. (Folytatás az előző számból) Bodri Feri említette a szerencsét­; len sorsú és végű Klinda tanár urat is. : Róla a következő történet jut eszem­; be. 1945 után a régi tankönyveket i nem volt szabad használni. Újak VI­; szont még nem voltak. Csonkás tanár : úrnál ez azelőtt sem volt probléma, ; mert neki egyetlen könyv sem volt jó, i csak saját jegyzetei. Klinda tanár úr i viszont úgy oldotta meg a problémát, ihogy felolvasott a régi könyvből i összevont szövegeket, ezeket mi le­; írtuk, s ezekből tanultunk. Egyszer ; földrajzórán az Alföldről volt lévén i szó, olvassa, hogy Kecskeméten és : környékén gyümölcsparadicsomot i termelnek. Valaki megkérdezte, ; hogy az milyen. Klinda tanár úr el­i magyarázta, hogy pirosabb, mint a i normális paradicsom, az alakja olyan i hosszúkás és a gyümölcshöz hasonló i íze van. Másnap jön Láng Miska I nagy lelkendezve. Valahol talált egy : régi fóldrajzkönyvet, és belőle meg­j állapította, hogy az eredeti szöveg : arról szól, hogy Kecskemét és kör­i nyéke valóságos gyümölcsparadi­icsom. Mivelhogy ott terem a kajszibarack meg miegyéb. (Amely paradicsomot azután, mint 1956-ban Szabó Pál az Irodalmi Újságban megírta, elvitte a téeszcsésítés és a sztálini osztályharc. Is.) Kastory Géza nevű osztálytár­sunk szépen tudott rajzolni és festeni. Ő készítette az érettségi tabló deko­rációját. Festőművésznek készült. (Erre mit ad Isten, fogtechnikus lett.) Az 1946. december havi önképzőkö­ri gyűlésen bemutatott két sajátkészí­tésű képet. A két bíráló „lebírálta" a ténelem és az irodalom volt. Úgy is mondhatnám, hogy elsősorban hu­mán irányultságú volt. Csaknem minden gyűlésen elhangzott azonban természettudományos előadás is, vagy Szennovitz Dezsőtől vagy a 7. osztályos Balogh Györgytől. Ezeket Csonkás tanár úr érzékelhető una­lommal hallgatta. Nem úgy Sárgái tanár úr, aki minden gyűlésen részt­vett, nem egyszer hozzá is szólt vala­melyik előadáshoz. 1957. április 20-án Szennovitz Dezső A radar és a A Szent Imre gimnáziumról képeket, hogy nem jók. Erre Kastory barátja, Fehér János közbekiáltotta, hogy akkor fessetek ti jobbat. Erre magából kikelve felugrott Csonkás tanár úr, hogy ilyen marhaságot nem lehet mondani. Ez éppen olyan, mint amikor egy kritikus lebírál egy drá­mát, és akkor azt mondanák neki, írjon jobbat. Erre fel a kör nagy vita után az egyik képet dicséretes, a má­sikat pedig jeles fokon fogadta el. Az önképzőkör fő profilja a tör­rádiólokátor címmel mondott sza­badelőadást. Utána mindkét bíráló dicséretes fokra ajánlotta. Ekkor fel­szólalt Sárgái tanár úr és kifejtette, hogy az előadást magábafoglaló anyag túl nagy volt, ennek ellenére nem volt részletes, így valószínűleg a hallgatók legnagyobb része nem értette meg. Az előadó stílusa nem volt megfelelő, egyes részleteken ha­mar átsiklott, nem adott érthető ma­gyarázatot. (Idézet az eredeti jegyzőkönyvből, Szennovitz Dezső megfogalmazásában.) A már több-;: ször említett demokratizmusra jel­lemzően a kör az előadást Sárgái tanár úr bírálata ellenére dicséretes fokon elfogadta. Nem sokkal utá­nunk, 1949-ben iskolánk megszűnt, ij az önképzőkör pedig átalakult termé-ij szettudományi szakkörré. Semmi sem maradhatott úgy, mint azelőtt ;! volt. Minthogy dalban is kiadatott a jelszó: holnapra megforgatjuk az egész világot. (Dr. Szíj Rezső szerint ;j sikerült, és olyan is lett.) Sok mindent tudnék még isko­lánkról mesélni. De ahhoz ki kelleneij igényelmen az egész Esztergom és Vidékét. Talán most ennyi is elég volt ízelítőnek, összefoglalásul ide idé­zek inkább két mondatot egy volt; osztálytársam néhány héttel ezelőtti leveléből. Jó harminc éve nem láttam ij őt. „Áldom minden tanáromat és ne-} velőmet, kik becsületre, hazaszeretet­re és hitre neveltek. Hidd el, ez adott ] erőt a közel 50 év túlélésére." - Le­het-e ennél szebbet, jobbat, többet! mondani egy iskoláról? Dr. Csernohorszky Vilmos ij

Next

/
Oldalképek
Tartalom