Esztergom és Vidéke, 1995

1995-01-12 / 2. szám

ESZTERGOM és VIDÉKI Érdekeink - értékeink 3 Újévi számadás - egy díszpolgár műhelyéből Dr. LeelŐ-ssy Lóránt - tavaly ok­tóber 23. óta városunk díszpolgára ­1993-ban fejezte be osztályvezető fő­orvosi működését. Ugyanott, ahol ne­gyedszázaddal előbb elkezdte: az esz­tergomi kórházban. 41 évesen fogott hozzá a neurológiai és pszichiátriai osztály megszervezéséhez, 17 év múl­tán korszerű körülmények közé, új épületbe költöztette; innen búcsúzott tavalyelőtt, 67. életévéhez közeledve. A közalkalmazotti szabályzat előírá­saihoz képest így is nyert másfél évet. Töretlen aktivitását elég jól ismerve, nehezen hihetem, hogy az intézmény nem vesztett jóval többet az ő nyug­díjazásával. Számára persze semmiféle „nyugo­vásról" nincs szó, neki a díszpolgár­ság a legkevésbé „dísz". Ösztönző, erőt fokozó elismerésnek tekinti, hogy folytassa az emberi-polgári tisztesség­gel, nagyralátó szakmai igényességgel teljesített értékteremtést. Életprog­ramja ez, amelyet szilárd etikai ala­pokra épített fel. Szüneteltetni, abba­hagyni tehát kitüntetések nélkül sem volna képes, - ahogy nyűg- vagy bár­milyen egyéb díj fejében sem. Folyvást mozgásban: ez a termé­szetes állapota, - szinte mindig úton vagy útközben, sokszor még a hétvé­geken is: ez a helyzete. Több munka­hely, tanfolyamok, társasági ülések, tudományos konferenciák bel- és kül­földi színhelyei között, a feladatok, programok, tervek sodró áramában nem volt könnyű vele néhány órára „partot érni", hogy lapunk számára el­készülhessen ez az új esztendőt nyitó helyzetjelentés. Ezért - szerencsénkre - maradt még esztergomi „kikötője": biztos pont a találkozáshoz, hogy he­tente egy délután régi betegeinek ma­gánrendelést tart a lakásán, kétszer négy órában pedig a kórházban is to­vább dolgozik, részt vállalva az epi­lepsziás betegek gondozásában és az EEG-vizsgálatokban. (Aztán itt van még a Balassa Társaság - ahol alapí­tótag és 1985 óra elnök -, amolyan felüdülésre hívogató sziget, amely saj­nos, épp ezért csak nagyritkán felke­reshető.) Amikor - több egyeztetés után ­végre sikerült hosszabban beszélget­nünk, nem ért meglepetés: Leel-Ossy doktor úr csupán egy álláshelyet te­kintve nyugdíjas, de folytat mindent, amire szakértelme, tudományos kuta­tói törekvései eddig is ösztönözték. A helyi kórházban kényszerűen „felsza­badult" munkaidejének egy részét pe­dig újabban vállalt feladatokra fordít­ja­Két neuropathológiai laboratórium­nak is vezető főorvosa. Az egyiknek ­Miskolcon, az egyetemi oktató kórház Ideggyógyászati és Idegsebészeti Osztályain - már 1965 óta. A másikat Tatabányán ez év márciusától szerve­zi, a dr. Kindler Miklós vezette kórhá­zi osztály keretén belül. Miután a ru­tinvizsgálatok elvégzésére alkalmas feltételeket kialakította, belekezdhet a kutatásokat is szolgáló fejlesztési prog­ram megvalósításába. Ezek a megbí­zások megyénk székhelyére hetenként egy napra, Miskolcra pedig havonta két napra szólítják el. Két autóút kö­zött itthoni mikroszkópján tanul­mányozza a „házifeladatként" rend­szeresen magával hozott metszet­anyagot. Évente egy-két hétig intenzív tanfo­lyamok oktatója: Miskolcon már sok éve, újabban pedig a Szegedi Szent­györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen is, az itt szervezett kandi­dátusképzés keretében. Természetesen tudományos aktivi­tásának az a területe sem szűkült le, amely már a 70-es években országha­tárainkon túlra, majd Európánál is tá­gasabbra növekedett, főként a Nem­zetközi Neuropathológiai Társaság­ban folytatott tevékenységének kö­szönhetően. 1980-tól hazánkban ő volt a Társaság megbízott összekötő­je, 1988-1992 között a választott nem­zetközi vezetőség tagja, 1989 óta má­ig a magyar szekció elnöke. Az ideg- és elmekórtan jelentősebb külföldi kongresszusainak csaknem mindegyikén részt vett mint elnöklés­re és/vagy előadásra felkért szaktekin­télyt A múlt év legelején például a Bom­bay-ban rendezett világkonferencián. Ahogy eddig, folytatja a fiatalabb szakorvosi-kutatói nemzedékek „me­nedzselését', előadásaik ajánlását, szervezését is bel- és külföldön egya­ránt. Tavaly májusban két ifjabb mun­katársával együtt szerepelt előadóként a svédországi Ume4írfban egy konfe­rencián. Ennek témaköre az agyi érbe­tegségek előfordulása és megelőzése volt. (Az Astra-cég szponzorálta, amelynek nemzetközi gyógyszer-ki­próbálási programjába - még vezetői működése idején - Leel-Ossy doktor kapcsolta be az esztergomi kórház ideg- és elmeosztályát.) Augusztusban csak Debrecenig kel­lett utaznia, hogy egy országos - de szintén nemzetközi részvétellel szer­vezett - konferencián tartsa meg „Az Altsheimer-kór kutatása az öregek ott­honában" című előadását. Az őszi konferencia-naptár is hazai helyszí­nekre szólította. (Igaz, hogy kedvü­kért egy németországi meghívást mondott le.) Október közepén előbb Sopronban, „Az egészséges időszak esélyei" c. konferencián vett részt, majd Tatán, a Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Napokon. Október 23-án már csupán az esz­tergomi Városházáig kellett mennie ­az ünnepélyes díszpolgáravatásra: így ért haza egészen... Az ünnepség első felében testvérvárosi szerződést írtunk alá, a lengyelországi Gnieznóval, ami jó alkalmat kínált Leel-Ossy doktor úrnak, hogy a díszpolgári köszöntőt szaktudománya magyar-lengyel kap­csolataival kezdje, hiszen a 70-es évek végétől ezek szervezésében is közre­működött. Azóta rendezik meg a ma­gyar-lengyel neuropathológiai szim­póziumokat, a két országban váltako­zó színhellyel. Idén kerül sor a hete­dikre. (Emlékképem a városházi ün­nepséget záró fogadásról: új díszpol­gárunk angolul társalog a gnieznói képviselő-testület elnökével, egy fia­tal belgyógyásszal. Lehet, hogy a szimpóziumról és a kapcsolatok bőví­tésének új lehetőségéről is beszélget­tek.) Tavaly szeptemberben, az új kama­rai választások során dr. Leel-Ossy Lóránt a Magyar Orvosi Kamara Me­gyei Szervezetében is szerepet vállalt: az etikai bizottság tagja lett. Ez az egyetlen feladatkör, amelyben azt sem bánná, hogy „munkanélkülivé" válik az idetartozó ügyek remélhetően cse­kély száma következtében. Ennél inkább csak abban bízik, hogy az a két jelentős program, ame­lyeket osztályvezető főorvosként ő in­dított útjára: a műszerezettség fejlesz­tését célzó agyi érbeteg program és az Astra-cég szponzorálta gyógyszerki­próbálás törés nélkül folytatódik. Utó­da - a személyváltással járó elkerül­hetetlen késést behozva - mindkettőt sikerre viszi majd. Díszpolgárunk műhelyében a múlt év során két nagyobb írásos munka is elkészült. Az egyik: rövid összefogla­ló életrajzok angol nyelven a hazai ne­uropathológia történetéből a Magyar Orvostörténeti Társaság számára. A másik a legfontosabb mű, amely 15 éves tudományos munkát koronáz meg: az akadémiai nagydoktori disszertáció az agykutatás egy külön­leges részterületéről. Ennek megvédé­sére idén tavasszal kerül sor: így iga­zán teljes joggal kívánhatunk váro­sunk díszpolgárának, két hazai orvosi egyetem címzetes professzorának eredményekben gazdag, munkás új esztendőt. Bár korántsem „nyugdí­jas", de a tömérdek feladathoz erőt adó elegendő pihenéssel. Nagyfalusi Tibor s Ujabb zenei csemege Felvételünk a Balassa kórus karácsonyi koncertjén készült A Városi Szimfonikus Zenekar 4. bérleti előadására a Bottyán kollégium díszter­mében január 21-én, szombaton este 7 órakor kerül sor. A műsor most is sokat ígérő. Két versenyművet hallhatunk - egyetlen szerzőtől, aki már életében is a „megtestesült erő", a „határtalan szabadság", a „végtelen ma­gány" jelképeként élt a köztudatban. Talán kitalálták, hogy Ludwig von Beethovenről van szó. Harmadik zorgorahang ver senyét harmincévesen írta, már közel a süketséghez, c-mollban. A bemutatón Beethoven játszotta a szólót, melyet most Legány Dénes zongoraművész, az ELTE tanára ad elő. A másik mű, a C-dúr hármasverseny, három évvel később született. (Beethoven ebben a műfajban nem alkotott többet.) Szombat este a három szólót Debre Zsuzsanna koncertmester Németországból hegedűn, Reményi Eszter a Rádiózenekarból, gordon­kán és Dezső Mariann, a tatabányai zeneiskola igazgatója zongorán játsszák. Minden bizonnyal tartalmas estének lehet részese az, aki 21-én este, a Reményi Károly vezette Esztergomi Szimfonikus Zenekar vendége lesz. Jegyek a helyszínen, előadás előtt kaphatók. Búcsú dr. Zágonyi Lászlótól (1926-1994) I I w ,fejünk foiott Damoklész kardjaként lóg életünk értelme: a nekrológ." (Ladányi Mihály) Az orvosi szaklapok halálozási ro­vata szerint, még az országos átlagnál is kedvezőtlenebb mértékben, ijesz­tően szaporodnak az idő előtt eltávo­zottak. Legutóbb dr. Zágonyi László, aki munkás életének csak töredékét töltötte nyugdíjasként. Földi létünk utolsó állomásán, ami­kor valaki végképp eltávozik közü­lünk, a nehezen elfogadható, mégis megfellebezhetetlen Legfelsőbb Dön­tést hitünk és biológiai ismereteink alapján elfogadva számot kell vet­nünk a veszteséggel. Búcsúzunk te­hát az orvoskollégától, a baráttól és az embertől, mert mindháromnak egyformán kiváló volt. Szakmai fel­készültségét mindenki ismerte és el­ismerte, főképp egykori betegei, a belvárosi esztergomiak. Barátként mindig önzetlen tudott maradni, mentesen a napi tülekedéstől. És vé­gül az ember! Ebben a légiesen töré­keny lényben, aki dr. Zágonyi Lász­lónak neveztetett, egy kitűnő elmével párosult, gyermekien tiszta lélek la­kozott. Az örök nagy gyermekekhez hasonlóan a hétköznapok rideg való­ságát O is nehezen tudta elviselni. Ezért létezett egy álomvilága, amely nem lehetett a vaióság égi mása, s ebben a másfajta magyar változatra vágyó eufóriában mi gyakran talál­koztunk. Jól tudjuk, a kör bezárult körülöttünk és nincs menekvés,^ ne­künk ezt a sorsot kell vállalni. O el­végezte feladatát - tisztességgel és becsülettel: gyógyított, s ha netán szomorú volt, akkor is vigasztalt. Azt mondják, az ember nem akkor hal meg, ha a szíve megszűnik dobogni, vagy agysejtjei már nem termelnek akciósáramot, hanem amikor elfelej­tik. Elhunyt drága barátunk emlékét ez nem fenyegeti. Tovább él betegei tudatában, gyönyörű nagy családjá­ban, a nagyszerű Edit asszony, a hű­séges társ őrző elszántságában, s az Esztergomban eltöltött több mint há­rom gyógyító évtized ércnél mara­dandóbb garancia a felejtés ellen. Hi­ánya itt marad közöttünk, míg le nem jár földi mandátumunk, tisztelettel fogjuk emlegetni. Méltatásához nincs szükség kegyes túlzásokra, szavaink őszinteségét immár a halál hitelesíti. Oka és joga van békében nyugodni. Egy nem könnyű élet után a lét örök törvénye szerint visszaadta lelkét Te­remtőjének, törékeny testét ennek a sokat szenvedett földnek, melynek tragikus történelmét annyira ismerte és szerette. A mennyei vadászmező­kön várnak már rá: Takács János, Sin­ka Gábor, Nádori Rezső, Tábori La­jos és a többiek. Vigasztalóan jó tár­saságban lesz közöttük. Mi pedig eb­ben a kevés időben Hozzájuk igyek­szünk. Rájuk gondolva Babits szava­ival „talán nem is olyan nagy dolog a halál." Köszönjük a sorrsnak, hogy ebben az embert-próbáló időkben a kortársai lehettünk. Legyen Neki könnyű a nyugodalom, s nekünk el­viselhető a belenyugvás. Szállási Árpád dr. A pásztor nem hagyja el nyáját Ötven éve vészterhes hónapo­kat élt át Esztergom városa. A Vö­rös Hadsereg Budapest körülzárá­sa során 1944. december 26-án foglalta el Esztergomot, de továb­bi támadásnak nem voltak meg a harcászati feltételei. Hitler a Dél­hadseregcsoport számára azt a fel­adatot tűzte ki, hogy Komáromból kiindulva törje át a szovjet 4. gár­dahadsereg gyűrűjét, teremtsen összeköttetést a körülzárt magyar fővárossal. A Konrád hadművelet főerejét a 4. SS páncélos hadtest két hadosztálya, a Totenkopf és a Wiking hadosztályok páncélosai és rohamlövegei jelentették. A 96. német gyaloghadosztály 287. gya­logezrede a támadáshoz csatla­kozva 1945. január l-jén 20 óra­kor kelt át rohamcsónakokon a Dunán Nyergesújfalunál. A német támadás január 5-én lelassult, el­akadt. Január 6-ára virradóan a szovjet csapatok kiürítették Esz­tergomot, s a német 711. gyalog­hadosztály egységei megszállták a várost. A 10-ére virradó éjjelen a 711. gyaloghadosztály egységeit a 96. gyaloghadosztály 284. gya­logezrede váltotta fel Esztergom­ban. Az I. gyalogzászlóalj a város­ban és a város körül körvédelemre rendezkedett be Scháfer főhad­nagy parancsnoksága alatt, akit Bensch őrnagy követett. A II. zászlóalj 2-3 kilométerre a város­tól keletre ásta be magát Hiller­mann őrnagy vezetésével. Hupe főhadnagy városparancs­nok tisztelgő látogatást tett a prí­mási palotában, amelynek kör­nyékét a december 8-i angolszász bombázás súlyosan megrongálta. Serédi Jusztinián hercegprímás fogadta a főhadnagyot, mint ahogy december 28-án a szovjet városparancsnokot is. A főhad­nagyra és katonáira nagy hatással volt a főpap bátor magatartása és kitartása. Hupe főhadnagy, aki a hadosztálytörzsön keresztül tájé­kozott volt arról, hogy a német tá­madás mind Dorog, mind Csol­nok, mind Bicske irányában el­akadt, figyelmeztette a főpapot, hogy a városra még súlyos meg­próbáltatások várnak, számítani kell a szovjet és az angolszász lé­gierő közvetlen támadásaira is. Serédi kijelentette, hogy nem hagyja el főpapi székhelyét. Nem hagyta el akkor sem, amikor az oroszok támadása fenyegette Esz­tergomot. Elmondta Hupe főhadnagynak, akinek a látogatását és beszámo­lóját a 96. hadosztály hadinaplója megörökítette, hogy mind a német vezérkar, mind Szállási nemzetve­zető is nyomást gyakorolt rá, hogy hagyja el Esztergomot és a visz­szavonuló magyar és német had­sereggel távozzon nyugatra. „A pásztor nem hagyja el nyáját" ­mondta a fiatal német tisztnek. Tény, hogy Szállási személyesen és közvetítőkön keresztül is több­ször felszólította a hercegprímást Esztergom elhagyására. Serédi erre nem volt hajlandó: nem hagyta el híveit, nem hagyta el hercegprímási székhelyét és ezt tanácsolta azoknak a püspökök­nek is, akik kikérték tanácsát. Papjait is helybenmaradásra buz­dította. Serédi személyes helytállása nemcsak Hupe főhadnagyra tett mély benyomást, hanem Eszter­gom 1944-1945-ös helyzetén is könnyített. A pásztor nem hagyta el nyáját. O.A. f'Hi'fcfl

Next

/
Oldalképek
Tartalom