Esztergom és Vidéke, 1995

1995-12-21 / 51-52. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1995. 51-52.. SZÁM * MELLÉKLET IDŐLAPOZÓ II Ásatás Pilisszentléleken Immár tíz éve folynak a régészeti és műemlékvédelmi munkálatok a középkori pálos kolostor romjainál. Eme egyetlen magyar alapítású szerzetesrendünk, a pálos rend történetének jelentős fejezetei Esztergomhoz közel, a Pilis-hegységben íródtak. A szentléleki közösség a rend korai, XÜI. századi alapítású kolostorai közé tartozott A kolostorrom Pilisszentlélektől északra, a falu felett lévő nyugati lejtésű domboldalon található. Nem messze tőle, a szentléleki patak völgyében a kolostor hajdani halastavának maradványai rejtőznek. A főépület a templomot és az ahhoz észak felől csatlakozó kolostort foglalja magába. A teraszosan épült és keleti oldalán a domboldalba vágott épületegyüttest fallal kerített udvar övezi dél és nyugat felől, melynek déli szakaszán egy újabb helyiségsor látható. Mindezektől északra egy különálló épület maradványait rejti még a föld. A templom és a kolostor történetére vonatkozó okleveles és történeti adatok máig legteljesebb összefoglalását a Magyarország Régészeti Topográfiája sorozatban az Esztergom és a dorogi járás címmel megjelent kötet tartalmazza. A kolostor rövid története ennek alapján az alábbiakban foglalható össze. Az egyháztörténészek és a rendi hagyomány szerint IV. Béla királynak a Dömöshöz közel eső „Benedekvölgye" nevű helyen vadászkastélya állott, melyet 1263-ban a pálosoknak adott. 1287-ben IV. László ezt a helyet a vadászkastéllyal együtt ismét a pálosoknak adományozta, hogy ott kápolnát és kolostort építsenek. Egyúttal meghagyta a rendalapító Boldog Özséb esztergomi kanonok által emeltetett közeli Szent Kereszt kolostor perjeljének, hogy azt a saját kolostorából népesítse be. (A Szent Kereszt anyakolostort az újabb történetírás, névszerint dr. Horváth István a Kesztölc határában található Klastrompuszta maradványaival azonosította.) 1323-ban a szentléleki szerzetesek Károly Róbertet látták vendégül, mely alkalommal átíratták a kolostor alapításáról szóló okleveleket 1378 nagyhetét Nagy Lajos a kolostorban töltötte, s ekkor megerősítette az elődei által a kolostornak tett adományokat sőt újabbakkal is megajándékozta őket Egy 1409-ből fennmaradt adat oltáralapításról szól a templomban. 1512-ből Lőrinc perjel neve az utolsó említés. A kolostor a törökkorban pusztult el, a XVIÜ-XIX. században még jelentős maradványai voltak láthatók. A romterületen már folyt feltárás 1928-33 között Erdőssy Ferenc piliszszentléleki plébános és Reviczky Elemér esztergomi főszolgabíró vezetésével. Ez a munka nagy vonalakban tisztázta az épületek elhelyezkedését. Sajnos a részleges feltárást nem követte állagmegóvás, így a falmaradványok állapota tovább romlott. Az 1985-ben elkezdődött hitelesítő ásatás több adattal gazdagította illetve finomította tudásunkat a középkori épületegyüttesről. A kőből emelt keletelt egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom a XIV-XV. században épült ki jelenlegi formájában. A szentély északi oldalához sekrestyekápolna csatlakozott gótikus keresztboltozatuk számos töredéke előrekerült A templomban három oltár állott A kéttraktusos kolostorépület emeletes keleti szárnya földszintjén tártuk fel többek között a templomba nyíló folyosó, az emeletre és a hajó karzatára vezető lépcsőház, továbbá a káptalanterem és a refektórium falmaradványait. Az elpusztult emeleti részen helyezkedhettek el a szerzetesek hálókamrái. A földszintes nyugati szárny a kolostor főbejáratát foglalta magába. Különös, hogy a szentléleki kolostorban nem épült kerengő. Az emeletes keleti szárny északi oldalához építve egy földszintes, északi falán támpillérekkel megerősített épületrészt találtunk, mely egy kisebb udvart fogott közre. A templomtól délre lévő melléképületben a kolostor szükségleteire működő kemencét tártunk fel. Az állagmegóvás során a letisztított vagy feltárt falakat védőfalazással láttuk el, illetve kiegészítéseket végeztünk ott, ahol ez egyáltalán lehetséges volt. (Kapu- és ajtónyílások, ablakmélyedés, diadalív, lépcsők bemutatása, oltárok rekonstrukciója.) A feltáró munkát meglehetősen nehezítette, hogy az új- és legújabbkori turkálások, az épületek kőanyagának kitermelése, az előbb említett, nem egészen szakszerű ásatás a helyiségek és az udvarok talajrétegeit erősen összekuszálták. Sok leletünk „másodlagos helyzetből" (egyszer már átforgatott földből) került elő. Mégis több értékes kőfaragványt továbbá kisebb leleteket, közöttük freskó- és üveg töredékeket sikerült megmenteni a templom és a kolostor területéről. A hajó déli falának külső oldala mellett megtaláltuk a barátok temetkezési helyét is. A számos használati illetve munkaeszköz, könyvtáblaveret pénzek és edénytöredékek mellett a kolostorban hajdan állt díszes kályhák csempe- és kályhafióktöredékei is előkerültek. Az utóbbi három évben munkánk üteme lelassult, részben anyagi lehetőségeink csökkenése miatt, részben pedig azért mert a feltárással kissé „előrehaladtunk" az állagmegóvás menetéhez képest. Reméljük azonban, hogy a feltárást és a romkonzerválást folytatni tudjuk illetve talán be is fejezhetjük az elkövetkezendő évek során. Dr. Lázár Sarolta régész Hatvan éve lett először részleteiben látható az Árpádok esztergomi palotája a Várhegyen. Ekkor jelént meg az ásatás megálmodójának és mentorának, Lepold Antalnak (1880-1971) apró füzetkéje Buzárovitsék nyomdájában, összefoglalva az álmokat és ez eredményt a további reményeket (Az Árpádok esztergomi palotája - Esztergom, 1935). A következő év Űrnapján már nagyszerű európai társaság látogatta a Várhegyet és a Várat: Paul Valéry, Johan Huizinga, Salvador de Madariaga és mások, egy Budapesten tartott nemzetközi kulturális konferencia - a Szellemi Együttműködés Kongresszusa - kirándulásának vendégeként. Ez alkalommal Lepold és Teleki Pál (a volt és leendő miniszterelnök, akkor a földrajz professzora) voltak az idegenvezetők. Az ásatások napi eredményeiről maga a kanonok számolt be 1943 szeptemberétől a Magyar Sión számaiban, majd mindennek „történeti vonatkozásait", utóbb történetét tárta fel az Esztergom Évlapjai 1934-es, 1936-os ésl938-as évfolyamaiban. A nagyszerű paptudós munkásságával többen foglalkoztak utóbb: Dévényi Iván búcsúztatta (Művészet - 1971 augusztus), munkásságát e sorok írója foglalta össze a Magyar Életrajzi Lexikon 3. kötetében, mintegy Dévényitől örökölve ezt a feladatot. Lepold Antal szerepét a várfeltárás körül a legalaposabban Cséfalvay Pál idézte az újraindult Esztergom Évlapjaiban (1988). Szellemét és alakját leghitelesebben mégis talán egy író idézheti, mint Passuth László tette a Gyilokjáró című önéletrajzi művének lapjain (1973). Lepold Antalra és az ásatások évfordulójára emlékezve ebből közlünk itt részleteket. „Egy idős pap, Lepold kanonok szembeszállt archeológusok és levéltárosok felfogásával. Makacsul hiszi, hogy Esztergomban az Árpádok palotája nem ott állt ahová gyér források telepítették, hanem a várhegy ellenkező oldalán. Ott vagyok mellette, amikor elmondja III. Béla palotájának még törmelékes, épp hogyfeltárt lejárata előtt, milyen volt a felfedezés? Lepold két-három emberrel, saját kedvtelése s ösztöne szerint ásatott. Apparátus nélkül kezdte, s rövid munka után - egy lépcső fokába ütközött az ásó. Úgy mondja Lepold Antal, hogy amikor a véletlen adta lépcsőt kiásni kezdték, s lejjebb ereszkedtek, a föld és a história mélységébe, olyan izgalom fogta el, ami eksztázissá fokozódott. Mintha kezével ő is kaparni akarta volna az agyagos rétegeket. Egyre lejjebb. A századokkal azelőtt oda hányt földet kellett lazítani, hogy eljuthassanak a palotabejáratig, amelyet - szavai szerint - a Porta Speciosa zárt el. Amikor Esztergomban jártam, már le is lehetett jutni ezekhez a mélyrétegekhez, megtisztították a LH. Béla-palota, majd a Mátyás-traktus egyes részeit a feltöltéstől, mely jó három és fél századon át óvta az elföldelt műremeket. Annak idején kiépítették a tetőn a várvédők az ágyúállásokat lent megmaradtak az oszlopok, a márvány királyi szék, a magyar és a német mester plasztikája, ez az egész Európában egyedülálló „lelet": egy XII. század közepei fejedelmi rezidencia, boltíveivel, hangulatával, melyhez nem érhetett hozzá hosszú, dekoráló hajlamú ujjával a mindent megváltoztató barokk. Már akkor élt bennem III. Béla, nem is a magyar-.<terrások, hanem a bizánci témájú olvasmányok alapján; a fiatal (talán tizenkét éves) fiút kissé trónörökösnek, kissé túszhercegnek, jövendő magyar bábkirálynak hívta meg a bazileüsz másodnagybácsi, a mindenható Manuel Komnenosz császár. Esztergomban, amikor először láttam, in situ, a felfedezés frisseségében az Árpádok palotáját aligha gondolhattam arra, hogy egy évtized múlva A Bíborbanszületett-ben megpróbálom életre kelteni a különös BélaAlexiost Itt, az esztergomi kápolnában lett számomra mintegy kézzel tapintható alak; beül a márvány székbe, hatalmas alakja (erről az 1848-ban megtalált csontjai tanúskodnak) szinte betöltheti a várkápolnát Az Árpádok palotájában minden emberszabású, nem óriási, Walhalla-méretű. Egy fejedelmi család lakik benne, azzal a tudattal, hogy Árpádtól eredtek, de inkább Szent Lászlóval tartanak rokonságot. A palota kiásása pompásan illik ahhoz a világhoz, melyet a kortársak is már ,neobarokk'-nak neveztek el. A Képviselőházban a miniszterelnök jelenti be a nagy eseményt, s a tisztelt Ház előtt felidézi III. Béla emlékét. Nyilvánvalóan kevés honatyát érdekelt - valójában ki is volt ez a negyedszázadon át uralkodott komoly háborút soha nem kockáztató régi király? Emlékkönyv jelent meg róla, a millennium tájékán, illusztrálva; ebben mutatták be az egyetlen megtelt Árpád-sír ékszerleleteit, amelyeket ma a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán nézhet meg a látogató. Ezüstkorona, hatalmas gyűrű, csak egy óriás kézre lehet alkalmas. Ez volt a felejthetetlen esztergomi látogatás emléke. 1936 nyarán visszatérek ebbe az annyi emléket rejtő egykori székvárosba. Az Esztergomi Szimpózion esztentejében." B.F. - w * Bajor Ágost: Az esztergomi királyi vár feltárása; lavitrozott tus 1934. A Prímási Levéltár kincseiből A címerek használata ma reneszánszát éh. Különös érdeklődésre számíthat tehát a Prímási Levéltár és a Kultsár István Társadalomtudományi Alap kötete. Beke Margit „A Prímási Leveltár nemesi és címeres emlékei" című idén megjelent könyve a magyar címertan számára alapvető, eddig kiadatlan okleveleket és címereket tartalmaz. A könyv a nemesi kedvezményezettek sorát a XVI-XVIII. századból, nemesi okleveleket és címereket a XIII-XX. századból, halotti címereket a XVB-XIX. századból ad közre. Hogyan kerültek ezek a világi okiratok a Prímási Leváltár őrizetébe? ERZSÉBET BUryarorjzaj koronázott királynéja. t Erzsébet királyné, 1898 A bevezető tanulmányból megtudhatjuk, hogy a nemesi okiratok kézbesítése, sőt az ünnepélyes kiállítási formával általában együttjáró kettős pecsét használata a kancellária, valamint a fő- és titkos kancellári tisztet betöltő érsek feladatköréhez tartozott. A XVIII-XX. században keletkezett halotti címerek Ipolyi Arnold hagyatékával kerültek a Prímási Levéltár őrizetébe. A Főkáptalani Levéltárban az esztergomi Bazilikához kapcsolódó elhunytak címerei találhatók. Néhány kiemelkedő személyiség, mint Erzsébet királyné és XIII. Leo pápa halotti címere szintén itt van. Bár a címer közismert szavaink közé tartozik, mégis érdemes tisztázni milyen jelentéstartalmat hordoz a heraldika (címertan) szerint. „A címer a középkori fegyverhasználaton alapuló olyan (legtöbbször pajzs alakú) jelvény, szimbólum, amelyet magánszemélyek vagy testületek megkülönböztető jelként használhattak vagy használhatnak." A címer általában színes jelvény. A címerábrázolások mértani formák, vagy stilizált képek, a térbeli ábrázolás csak kismértékű lehet. Legfőbb hordozója a pajzs. Címere lehet a nemeseken kívül a polgároknak vagy területi egységeknek is. Intézményi és közületi kötődései mai is élők, gondoljunk csak az újjászülető községi, városi stb. címerekre. A halotti címerek és a díszravatal használata az előkelők temetési pompájához tartozott. A díszravatalt a címerek tették személyes jellegűvé. Csintalan Ignác, 1808 A címerek keletkezése sok vitára adott alkalmat. Mára a legelfogadottabb nézet szerint a címerhasználat elterjedésének közvetlenül katonai okai voltak, de elősegítette az írástudatlanság is. Magyarországon először///. Béla király 1190 táján verte pénzein figyelhető meg pajzsra helyezett jelvény. A címerrajzolót szigorú szabályok kötötték és kötik ma is. „Heraldikai színeket csak keveretlen színekkel szabad megjeleníteni." Fém (arany, ezüst) mellé fém, szín mellé szín közvetlenül nem alkalmazható. A pajzson előforduló képszerű ábrázolások két nagy csoportba oszthatók: a mesteralakok a pajzs szabályos, mértani vonalakkal történő felosztása útján jönnek létre; a címerképek körébe tartozik minden ami nem mesteralak. A pajzs közepén áthaladó osztóvonal hasított pajzsot hoz létre. A pajzs vízszintes osztását vágásnak nevezzük. A címeralkotáshoz ma is igen fontos ismerni ezeket a szabályokat, nehogy a megrendelő híre-neve öregbítése helyett bírálatok sorozatát vonja magára. Beke Margit szép kiállítású könyve ebből a szempontból is tanulságos az olvasó számára. A művészi kivitelű címerek színes képei szemet gyönyörködtetőek. A családfakutatókat szakembereket névmutató és gazdag jelzetanyag segíti az eligazodásban. Csombor Erzsébet y '•! Gyászravatal, 1809