Esztergom és Vidéke, 1995

1995-11-02 / 44. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1995. 32-33. SZÁM * MELLÉKLET ESZTERGOMI HELIKON II DUNA MUZEUM EURÓPAI KÖZÉP GALÉRIA A szappan élete rövid a nylonzacskóé örök! ... szólhatna Koronczy Endre parafrázisában a latin közmondás, miközben mégiscsak az Életről és Művészetről van szó. Nem könnyű annak, aki manapság a fiatal képzőművészeket követni próbálja. Nem, mert azon kívül, hogy „művészet az, amit a művész csinál" nem nagyon van közös nevező az alkotók között. Ember legyen a talpán, aki az egymást érő performance-ok és koncept-megnyilvánulások között eligazodik, mások számára is járható utakra lel. De hát ne is csodáljuk: jól megcsinált amerikai dokumentumfilmből tanulhatjuk meg - művészek és műkedvelők egyaránt - hogyan vezetnek orrunknál fogva bennünket itt Európában onnan, Amerikából, amely a pénzzel a művészeti irányítást is átvette. A műveletlen, a történelemben-műtörténetben-világkultúrában teljesen tájékozatlan, legjobb esetben sznob, de rengeteg pénzzel bíró ottani művásárlók számára találtatik ki ma az ezredvég képzőművészete. Ók pedig azután vásárlásaikkal igazolják a kreált teóriákat. Nagyon nagy a műkritikus - galériás menedzser kör felelőssége, hiszen nem csak üzletről, napi eseményekről és tetszik-nem tetszik, jópofa-utálom, eladható-eladhatatlan viszonyról van szó, haner» arról, milyen lenyomat marad majd ennek az időszaknak a művészetéről később (ha lesz „később"...). Amennyire harcolni tudnak a könyvkiadók-költőkírók az irodalomban meglévő kulturális értékekért, annyira kellene ezt megtenni a vizuális művészetek területén is, mert ijesztő a tendencia, ahogy egyre szűkülni látszik a sajátosan európai film- és képzőművészet élettere. Koronczy Endre kiállításán Esztergomban az amerikai eszköztárral él, mégis gyökeresen európai gondolatokat fogalmazott meg, olyan üzenettel, amely - a fenti bevezetőhöz hasonlóan - a fájdalmas világjelenségre figyelmeztet. A „Róma-Esztergom" címet viselő tárlat meglehetősen szűkszavú volt. Hét színes fotó, egy szétfűrészelt festmény és két pár, szappanokból összetapasztott kis szobormű mindössze a három teremben, egy égetéses performance a megnyitón az udvaron, mozgatott táblaszkennerrel. Csak hát a fotók (a szappantárgyak háttereként) a római Szent Péter bazilikát és Egy nyári tárlat üzenete az esztergomi főszékesegyházat, Szent Cecília két szobrát (egy barokk olaszt és egy eszázadi amerikait) és a szintén római Piazza di Campidogliot mutatják. A pár nélkül maradt fotó társa a kiállításon Koronczynak a középső terem főfalán elhelyezett, korábbi tárlatairól ismert körülforgatással készült, szétfűrészelt festménye. A világ talán legszebb terét, annak gyönyörű ovális mozaikját a Palazzo dei Senatori tornyából ábrázoló fénykép szerényen a terem egyik szándékosan félhomályban hagyott sarkában húzódik meg. Oda rejtette a művész, ahonnan nehéz összevetni az ő művével... a szétfűrészelt Koronczy-festmény darabjai közötti lyukak ugyanis a Capitoliumi tér klasszikus ellipszisbe formált csillagháló burkolatmotívumát idézik meg. Már több mint egy évtizede, Marcus Aurelius lovasszobrát is múzeumba vitték a tér közepéről, de hogy az európai művészet a perifériára szorult, sőt hogy sokszor már csak hiányok utalnak rá erről kevesek mernek-tudnak szólni. Koronczy ilyen. S hogy egyértelműbb legyen figyelmeztetése, ezért állítja egymás mellé a római és esztergomi fotókat. Mert, hogy milyen széles alapokon nyugvó az európai kultúra, azt talán nem kell bizonygatni. Itt is csak a két főtemplom, a római (vatikáni) és az esztergomi monumentalitása, környezetében elfoglalt uralkodó helyzete jelzi: koruk legjobbjai dolgoztak rajtuk, s az alkotók szerte a világon elismert kétségbevonhatatlan értékeket hoztak létre. Azután elkezdődött a „nyomulás" az „új világból". Előbb - a temérdek pénznek köszönhetően - csak másolatok készültek európai épületekről, műtárgyakról. Aztán darabokra szedve, megszámozva, újra összerakva kerültek odaátra épületek, műemlékek. Ugyan mi mással, mint a pénz mindenhatóságával magyarázható, hogy a művészetére méltán oly' büszke Róma befogadta Szt. Cecília gyönyörű Basilica Santa Cecilia-beli szobrának otromba amerikai másolatát, a San Callisto Catacombe altemplomába, a new yorki Edith Cecília McBridge emlékére...? Koronczy Endre kiállítása ilyenformán az európai művész tiltakozása a betolakodás, elözönlés ellen. Jó, hogy kimondja ezt valaki, mert kell. (A művész szándékát - akaratán kívül - a megnyitón bemutatott performance-a is igazolta. Koronczy Endre jó szokásához híven mozgó tüzet tervezett; a mozgást a másik őselemmel, vízzel teli nylonzacskók eldurranásának kellett volna megindítaniuk. A nylonzacskók azonban a tűznél is erősebbeknek bizonyultak...) Kaján Imre II. ORSZÁGOS PASZTELL BIENNÁLÉ, ESZTERGOM Az október 5-én megnyitott, december 31-éig két helyszínen - a Balassa Bálint és a Keresztény Múzeumban - látható tárlatra 199 művész nevezett mintegy 500 képpel, ezek közül 138 alkotó 180 művét állították ki. A biennálé kapcsán - lapunk nevében - Maier-Kránitz László beszélgetett a megnyitó néhány vendégével. Dr. Pogány Gábor művészettörténész, a budapesti Csontváry Galéria igazgatója: - Rendezőként és mint a művészek egyik felkérője vagyok jelen Esztergomban, ahová egyébként mindig szívesen jövök. • Honnan eredt a pasztell biennálé ötlete? - Főként abból a problémából, hogy az egri akvarell biennáléra több alkotó pasztell munkákat is beküldött. Úgy gondoltam, önálló műfaj számára saját otthont kell találni. Ez a második alkalom már teljesen egyértelműen igazolja a kezdeményezést: a beküldött képek, illetve a kiállítók nagy száma jelzi, hogy a műfaj megáll a saját lábán. • És miért éppen Esztergomot választottad a biennálé helyszínéül? - Ehhez az első indíttatást Kaposvár adta, pontosabban az egykor ott alkotó RipplRónai pasztell munkái. Ezek között van egy Babits-portré, és ez Esztergomot jutatta eszembe, ahol szerintem Babits szellemi jelenléte máig érzékelhető. Jó választás volt, Esztergom minden műfajnak igazi otthont tud adni. • Ki válogatott a beküldött munkákból? - Wehner Tibor, Aknai János és jómagam. A bőséges .kínálat" lehetővé tette, hogy feljebb emeljük a mércét. így bízvást kijelenthetem, hogy a kiállítás színvonala átlagon felüli. • Milyen kritériumok szerint válogattatok? - A pasztellt mint önálló műfajt saját kontextusában kell tekinteni. Vagyis hogy a művészek a sajátos lehetőségekkel hogyan tudnak élni, az önként vállalt korlátok között hogyan tudják kifejezni magukat. A műfajra nemcsak a finom átmenetek jellemzők, elbírja az erős szín és tónus-kontrasztokat is. Akár az egészen „goromba" anyagkezelést is, amilyennel például Topor András debreceni művész alkotásain találkozunk. Csak pasztellben valósulhatott-e meg a téma, az önkifejezés: ez jelentette a leglényegesebb válogatási szempontot. Azt, hogy a művésznek milyen az elismertsége, országos-e a „rangja" - a legkevésbé sem vettük figyelembe. Ezért kaphatott díjat Kemp Zsuzsa és Mohácsi Sándor is. Mohácsi Sándor, aki a Magyar Alkotóművészek Egyesületének díját nyerte el, Budapesten - közelebbről Nagytétényben - él, mintegy 15 éve foglalkozik pasztelltechnikával. • Miért tartja sajátjának ezt a műfajt? - Mert olcsó, hozzáférhető anyag. Korábban sokat dolgoztam szénnel. Mindkettő jól tapad a felülethez, a pasztell azonban nemcsak szép, hanem praktikus anyag is, hiszen rögzítésre sincs szükség, hogy rajta maradjon a papíron. • Mi a véleménye a kiállítás színvonaláról? - Az első biennálén is részt vettem, szerintem mindkettőre nagyon jó anyagot válogattak össze, ez a mostani pedig különösen magas színvonalú. A kiállító művészek alkotásai között nincs igazán jelentős értékbeli különbség. Az sem zavaró, hogy két helyszíne van a biennálénak: így, együtt adnak szép otthont, méltó fórumot a kortárs művészek számára. A következő biennálén is itt leszek! Kemp Zsuzsa, akinek a zsűri Esztergom város díját ítélte oda, Ipolydamásdon született, ma Szekszárdon él. - Eredetileg olajjal festettem - mondta a beszélgetés során -, Földi Péter, az előző biennálé díjazottja irányított a pasztell felé. Tobb mint 25 évi alkotómunka után ért ez a megtiszteltetés. A pasztell a női lélekhez közelálló műfaj, líraisága közvetlen kapcsolatteremtésre ösztönöz. Ez a második biennálé még az elsőnél is határozottabban bizonyította, hogy a műfaj a saját lábára állt. A város fogadókészsége pedig szerintem mindenkit meggyőzhetett arról, hogy Esztergom a pasztell biennáléknak végleges helyszíne lesz. (A díjazottak teljes névsorát október 12-ei számunkban közöltük.) Maier-Kránitz László bemutatkozása A magyar-történelem szakos tanár, autodidakta festő tárlata október 12-én nyílt meg a József Attila Általános Iskola aulájában. Bemutatkozónak azért számít, mert a 45 éves Maier-Kránitz László csak tavaly nyáron költözött városunkba. A Mindszenty Katolikus Általános Iskolában tanít. Békés megyében, Dombegyházán született, gyermekkorának és ifjúságának éveit Hajdú-Biharban töltötte. Már 12 évesen festeni kezdett, 23 éves, amikor képeivel először szerepel kiállításon. Tanári-közművelői pályája Biharkeresztestől Gárdonyon, Székesfehérváron, Somogysádon és Balatonlellén át kanyargott Esztergomig - majd mindenütt kiállításokkal is. Festői üzenete a keresztény gondolatkörből táplálkozik. Az avantgarde irányzatnak elkötelezett híve, de nem rabja. Sajátos stílusú, expresszív gesztusfestészetet művel, amely elvontsága ellenére is élményszerű, befogadható. Faktúrája, a képdomborítással rokon felületkezelése egészen egyedi. A képein megjelenő lírai vonások verseiben mint lírai reflexiók jelentkeznek. Szintén régóta ír, de első önálló versfüzeteinek (Szárnyatlan angyalok, Gólyaszárnyon) kiadásához ezév nyarán, Esztergomban találta meg a műpártoló támogatást. Disszonáns világunkban igazi belső harmóniára törekvő, rokonszenvesen póztalan egyénisége megérdemli befogadó figyelmünket. Tanár úr kiállít - Bangó Miklós festményei Sokan gyűltek össze október 20-án a megnyitó eseményre. Ünnepségnek is lehetett volna tekinteni hivatalos programjával, zenei kíséretével - de akik megjelentek, ezt mégis elsősorban a kiállító személye végett tették. Tanárkollégák, mostani és egykori tanítványok, barátok. Derűsen, oldottan, komolyan. Kíváncsisággal, érdeklődéssel, méltatással - mindenképpen nyugodt elismeréssel. A képek is fegyelmezetten, gondozottan várták őket helyükön, talán már egy napja. Tanár úr kiállított. Festményei, pasztelljei a képekhez illő, finom kivitelezésű keretekben. Belőlük is hasonló nyugalom áradt; mintha Mártélyon készültek volna, a festő pihenéssel, kikapcsolódással alapozott nyári alkotóhelyén. Mert a kiállítás első felében valóságosan (és realisztikusan is) odakapcsolódó műveit tárja elénk, de a duzzadó formák erős térbelisége és napfényes, kiérlelt, sőt itt már az enyészet felé hajló, foltosodó színei végigkísérik a látogatót. Mindez fel-feltűnik a kivárosok egy-egy jellegzetes hangulatú, ódon részletének, épülettömbjének formáiban, mindannyiunkhoz ismerősként, meghitten szólva. Kedves mártélyi témáitól azonban el kell hogy válassza mindennapi életkörnyezete: házfalai síkokká tördelik a képfelületet, elmosódottá, pasztell-szerűvé váló koloritja a fényvisszaverődés változatos játékának tükröztetője lesz. Visszahúzódik a piktor közvetlen öröme: a városiasság látványa, látványosság technikailag is megvalósuló távolságtartást eredményez. Pontossága, formaérzékének magabiztossága viszont továbbra is nyugalmat sugall. Személyes vallomásait absztrakt képein bontakoztatja ki: visszafogottan és kevéssé kifejezően. A telt, erőteljes színek, metszetsíkok éles vonalai más formanyelvű elemekkel össze nem olvadó ötvözetet képeznek, s ezt a bizonytalanságot fokozzák lélekállapotainak erőtlen megfogalmazásai. Feszültsége, indulatai, küzdelme csupán nyugtalanságként érzékelhető - mérsékeltsége, fegyelmezettsége azonban a tudatos, képzett festő képességeiről, felkészültségéről tanúskodik. Mondanivalója így mintha különválna az ábrázolástól, de megmarad az alkotás csendes komolysága. Fontossága annak, hogy belülről választott tevékenységeinkben és ezek által értékeinket gyarapítjuk. A tanár űr fest és állítja ki képeit. Iskolájában a művészi gyakorlat igényes képviselőjeként irányíthatja, gondozhatja tanulóinak fejlődését, nyugalma által a Dél-Alföld derűjéből merítve a józan, megfontolt, kiegyensúlyozott élet megbecsülésével olthatja be őket. Erre érdemesen, felelősséggel - amiről művei tolmácsolásával bizonyságot szerez számunkra. Istvánffy Miklós Maier-Kránitz László: Még megvan minden... Láthatod szabadon a levél-vitorlákat, nap mint nap érezheted szíved dobbanását és a fények csokorba kötött színeit. Az újságok mások halálhírét közlik, és atomtól perzselt gyermekarcok néznek vissza az ofszetpapírról. Még megvan minden fontos részed és OTP-részleted.