Esztergom és Vidéke, 1995

1995-10-26 / 43. szám

3 ÉRDEKEINK - ÉRTÉKEINK ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1995. 30-31. SZAM Limes - 1994/4 A megyei tudományos folyóirat gonddal formált tematikus számainak közös értékét főként az adja, hogy a többnyire széles kitekintésű elemzéseknek a jegyzetekben és másolatokban mutatkozó dokumentációja nemcsak eredeti kutatások eredménye, de perdöntő és támadhatatlan is. Megannyi friss konklúzió, jelezve a közvetlenebb környezetünkben és sokféle területen búvárkodók eleven kutatási eredményeit. Tanárok és levéltárosok, múzeumi, levéltári és könyvtári dolgozók, olykor orvosok adják közre itt egy-egy témában gyakran hónapok búvárlatainak eredményeit. A dokumentáció jelentős hányada helyi gyűjteményekből származik. Egy-egy írás mintegy „közelképet" ad a„nagytörténelem" folyamatainak e táji köznapjairól - úgy, hogy a vizsgált eseménysor egésszé alakul, mindinkább megvilágítva lesz teljesen érthető.,Az új szám is ilyen szándékú dolgozatokat publikál; a szerkesztő és a munkatársak vizsgálódásának fókuszába ezúttal az ország és a környék történetének 1945-1956 közötti szakasza, igencsak felemás folyamata került. A teljességből egy-egy választott szelet tehát Az első húsz oldalon megrázó erejű és alaposan dokumentált beszámolót olvashatunk a felvidéki magyar menekülők sorsáról, az indítékokról és az új hazakeresés lokális - Duna-kétparti - történetéről 1946/47 idején, tehát még a hivatalos és módszeres, állami áttelepítés előtt. Jelentések és levéltári iratok, újságbeszámolók (közöttük számos esztergomi vonatkozású dokumentum) kópiái adnak kiemelkedő értéket Balogh Béni múltfeltáró munkájának - azon kívül, hogy korábban említhetetlen történésekre gyújt fényt olyan eseményekről írva, melyek friss délvidéki exodusairól naponként nem keveset hallunk és olvasunk. Amikor ismét egyszerre kitaszítottak és befogadók vagyunk. Ezt követően az ötvenes évek egyházpolitikai „eredményeiről" olvashatunk Gergely Jenő rövid összefoglalójában a kitűnő dokumentumok előtt. Majd Varga Éva a munkaversenyek világáról (élmunkások, díjak és propaganda, normák és tervkölcsönök) ad szinte tudományosan feldolgozott látleletet. És mint többnyire, ezúttal is „elevenbe vágnak" Ortutay András remek levéltári vizsgálódásai. Itt az ötvenes évek „panasziratait" elemzi, mint „a korszak jobb megértésének dokumentumait". (Legalábbis azokat, amelyek levéltári iratként ma is fellelhetők.) Ismét bizonyságot kapunk, hogy eredetiben alig-alig szolgálták „a jobb megértést", az „ügyeket" ugyanis megoldás helyett többnyire „lerendezték", - sokszor a panasztevővel egyetemben. A korszak kulturális életének jelenségeivel több írás is foglalkozik: Kresalek Gábor tanulmánya a filmgyártás, Albertini Béláé a fotózás „szocreál" műhelyeibe ad bepillantást. Kövesdi Mónika-Nagy János festőművész emlékeit közölve - a képzőművészet akkori folyamatait mutatja fel. A két utóbbi Íráshoz jónéhány kép is társul, alátámasztva, színesítve az elemzéseket és emlékeket. Ezután a hántai káptalan és prépostság történetének II. része következik: Hegedűs Pál munkája, oklevél- és térképmásolatokkal. Körmendi Géza azl938-ban tatai fiatalokból szervezett félkatonai szabadcsapat krónikáját írta meg Jurczel Lajos pedig a felvidéki magyar cserkészmozgalom két háború közötti virágkorából nyújt portrékat és adalékokat. Rónay László nem kevés verset idézve „Isten igricét", a vándorló Mécs Lászlót mutatja be. A tartalmas folyóiratszámot ismertetések zárják - a fotókultúra, muzeológia, irodalom, orvostörténet, helytörténet, népi gyógyászat, néprajz, néphagyomány témakörében megjelent hazai, illetve szlovákiai magyar kiadványokról. B.F. Egy lírai festő: Bottyán Mariann A Dobó Galéria októberi kiállítása ifjú és tehetséges festőművészt mutat be a tárlatlátogatóknak - és nem utolsósorban - a tanítványoknak. A Galéria többszörös kultúrmissziót teljesít: minden egyes kiállítás egy-egy új technikát közvetít, új alkotóművészt hoz életközeibe a gimnazistákhoz. Ezúttal egy náluk alig tíz évvel idősebb hölgyet, „aki modell, múzsa, művész és anya egyszemélyben, s akinek itt és most első önálló kiállítását láthatjuk. Bottyán Mariann szinte az anyatejjel szívta magába a festészetet. Szülei szintén alkotóművészek. A kislány Mariann először más művészeti ágban jeleskedett, ám élete útja visszavezetett a palettához. A képzőművészeti gimnáziumban Zsámboky Gábor és Benedek György tanítványa volt - és játékszervezést is tanult. Tanulmányai befejezése után Köllő Miklós pantomin-színházában játék-, maszk- és jelmeztervező. 1989 óta a Táncművészet c. folyóirat tánctörténeti sorozatának grafikusa. Olyan művész ő, aki végtelenül véigyik a nyugalom után. Alkotásaiban mindenütt béke és nyugalom tükröződik. Képei különbözőek, de egy közös van bennük: valamennyi nagyon szép!" — mondta megnyitójában Bánomyné Kovács Ildikó rajztanár. Valóban! A csendéletek-gyümölcsök, virágok - sokféle üde változatossága vonzza a szemet: Száraz rózsák nagy bögrében, Vörös szekfűk cserépkorsóban, Margaréták és Sóvirágok a fénytől megcsillanó üvegvázában, Kerti virágok piros-vörös-barna, égő színekben, Napraforgók lila virágok társaságában. Tájképei közül jellegzetes hangulatú a Hajnal aprólékossággal festett, rózsaszínes pirkadata a hegyi tájban. A művész igen nagy szeretettel örökítette meg közvetlen környezetét. Erről beszél a Budafoki részlet fiastornya, a Régi Budafok hegynek tartó utcácskája, ájtatos szentje a kőfal karéjában. Szép hazánk egy-egy vidékét láttatja velünk a Fatornyos templom finom, barna krétarajza, az Esztergom és Dunapart Esztergomnál című akvarellje, az Alföldi utcarészlet régi házai és az Elhagyott tanya múltról mesélő roskatagsága, a Túristvándi vízimalom és a Szamos partmenti fáinak tükörképe a vízen. A Balatonfelvidéki táj nyugalmas szépsége több képét is jelen van, így Csobánc hegyén és fák közé bújt házain, a Szigligeti öböl tágasságában, a Becei kilátás szőlőhegyén. Szép színkontrasztot mutat a Fonyódi móló pirosbelsejű csónakja. Fény-árnyékhatás emeli ki az Öreg malom homokszínét és zöldjeit. Megkapó szépségű a Parasztudvar boltíves ajtajú, fogyatkozó épületsora. Külföldi sorozatában az alpesi tájak hegyi patakok csobogásából és csendjéből fakadó összhangját csodáitatja meg a nézővel. Portréi közt különösen bensőségesek a festőművésznő kislányáról Biankóról készült vázlatok, festmények. Bottyán Mariann tehetségének varázsa - az alkotó kisugárzása. Művészetével életteli örömet, s ugyanakkor nyugalmat áraszt maga körül. Kívánjuk, maradjon meg ilyen embernek és ilyen művésznek, s az első önálló kiállítása után várjuk a következőket! Horváth Gáborné dr. Tárlatról tárlatra Bottyán Mariann kiállítása a Dobó Galériában e hó végéig látható, ugyanígy Maier-Kránitz László festőművészé a szomszédos József Attila Általános Iskola aulájában. Bangó Miklós tárlata, amelyet október 20-án Földes Vilmos nyitott meg, a Szabadidőközpont előcsarnokában várja az érdeklődő közönséget. A Balassa Bálint Múzeum az ausztriai Hall városában október 20-án és 21-én kiállításon illetve konferencián mutatta be régi tiroli tallérjait. 1973-ban a Szamár-hegyen került felszínre az értékes lelet, benne olyan pénzekkel is, amelyek addig nem voltak ismertek. Az István és Gizella házasságkötésének Esztergomban tartott milleniumi rendezvényeiről több mint egy órás film készült. Ennek budapesti sajtóvetítésere október 24-én került sor, Esztergomban pedig 25-én volt a premierje. A film videókazettán a Gran Toursnál megvásárolható. VISSZATEKINTŐ 2. Dobó Gólyatábor Ebben az évben másodszor került megrendezésre a Dobó Katalin Gimnázium 80 leendő elsőse számára a Dobó Gólyatábor Kemencén. A tábort az iskola 12 volt diákja szervezte meg az intézmény és a helyi vállalkozók igen jelentős támogatásával. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani segítségükért a Berta Kiadó, a Joker Csemege, a Francia Pékség, a Nagy Zöldséges, a Palatin Kft., a Montrade Kft., a Diego Szőnyeg, az Evelyn Bútor cégeknek, továbbá az Esztergom és Vidékének, illetve a Körzeti Televíziónak. Ez a tábor azzal a céllal született, hogy minél jobban megismerhessék egymást a jövendőbeli osztály- illetve évfolyamtársak, amire talán később a tanulás mellett nem lesz annyi idő, mint egy kötöttségek nélküli sátorozás során. Az ötlet tavaly augusztusban vált először tetté, de akkor még csak 45 elsős diák ismerkedéséhez tudtuk megteremteni az oldott tábori hangulatot. Idén augusztus utolsó napját tettük reméljük - boldogabbá 80, ma már Dobós diáknak. Bár az időjárás alakulása nem mindig felelt meg programtervünknek, azért a szervezők igyekeztek kirándulásokkal, szalonnasütéssel, nagybörzsönyi lepényevéssel és nem utolsó sorban játékokkal színesíteni az ott-tartózkodást. A „bolygó hollandi" - aki még mindig magyarnak érzi magát Acs Zoltán Erdélyben látta meg a napvilágot. Később Budapestre került, elvégezte a közgazdasági egyetemet, majd 1956-ban disszidált. Először a Philips cégnél dolgozott, majd a leideni egyetem docense lett. Innen ment nyugdíjba. Ma Leiderdorpban él. Nyaranta heteket tölt pilismaróti nyaralójában, s közben gyakran megfordul Esztergomban is. Ezekre az utakra többször elkíséri barátja, Takács István mérnök, aki jelenleg egy rotterdami cég tulajdonosa. Ács úr elmondja, hogy 1945-ben a hollandiai magyarok létrehoztak egy szövetséget, mely kulturális és művészeti egyesületként indult, de e közösségben egyre inkább a hazai, valamint az erdélyi és szlovákiai magyarság megsegítésének kérdései kerültek az előtérbe. Ma az alapítványként működő Hollandiai Magyarok Szövetsége - melynek Ács Zoltán és Takács István is aktív tagjai - hathatósan „lobbizik" az itthoni magyarok támogatása érdekében. Eddig már több erdélyi, szlovák és magyar településnek nyújtottak kisebb-nagyobb segítséget. Egy-egy szerényebb métékű támogatás már városunknak is jutott, gyógyszerek és szakkönyvek formájában. Most - úgy tűnik - ismét Esztergom kerül sorra. Ebben nem kis része van Török József önkormányzati képviselőnek, aki a maróti üdülőtelepen kapcsolatba kerülvén a két hollandiai vendéggel, segítőkész figyelmüket Esztergom gondjaira irányította. A két úr felajánlotta a városnak egy 25 millió forint értékű komplett víztisztító berendezést, (ami igen igen jó jönne a Kertvárosnak) több értékes tűzoltó felszerelést, (aminek viszont Kertész Sándor tűzoltó parancsnok örült meg módfelett) valamint egyelőre még fel nem mért értékű urológiai klinikai berendezéseket (amit a kórház bizonyára használni tudna). Október 17-én a Városháza tanácstermében dr. Amon György alpolgármester vezetésével az érintettek leültek megtárgyalni az adományozókkal az átadás módját. A városnak a legnagyobb gondot a nagy terjedelmű és súlyú berendezések ideszállítása okozza. Bíznak azonban abban, hogy a helyi szállítási szakemberek segíteni fognak. Felmerült további támogatások lehetősége is. A Hegyközség szívesen fogadna néhány mezőgazdasági gépet, s az utcák, terek gondozásához is jól jönnének a városnak bozótvágók, fűnyírók, egyéb szerkezetek. Esztergomban több testvérvárosi kapcsolata is van; ezek zömmel kulturális jellegűek. Ez a holland-magyar kapcsolat más. Néhány hazájától kényszerűségből elszakadt magyar ember segíteni akar. Önzetlenül, csupán a rég elhagyott haza iránti szeretetből. Az ár mindössze néhány kedves köszönő szó. Köszönjünk hát ezúton is a segítő szándékot. Köszönjük a hollandiai magyarok hazahúzó szívének adományait. Sz.B. Vidám „gólyák Andráskó István festőművész - a tatabányai Papp Alberttel együtt - október 15-én hazatért Skóciából, ahol 8-án nyíl't meg közös kiállításuk. Két alkalommal bemutaló foglalkozást (workshop-ot) is tartottak. ART WORKSHOP with Albert Papp & István Andrasko h PENICUIK ARTS CENTRE 2.00PM Monday 9th October FREE TICKETS AVAILABLE FROM LI8RARIES OR PHONE 0131-440-2210 ALSÓ FROM PENICUIK ARTS CENTRE Onagy Zoltán Nap 9. A második rész rendszerint az első után következik. A második fejezetben már eldönthető, felismerhető és feljegyezhető az első rész hibalistája. De ez ritkán történik meg. A második - és harmadik, negyedik, ötödik fejezet - épp úgy hordozza az első hibáit, mintha ravaszul az első kutyát nevelnénk. Okos ember együtt él a hibáival, nem akarja esténként új fogadalommal megváltoztatni rozoga reggeli életét. Hacsak nem másnapos, de nagyon, mert egy másnapos emberről elképzelhetők a hirtelen felindulásból tett szigorú fogadalmak. (A másnaposság egyébiránt is nehezíti az önbecsülést. Másnapos embert betakarja a bűntudata, az eltapsolt összeg sárga emléke.) Talán nem világos. Szükséges volna még egy életnyi méretű életre, hogy ne halljam a szövegek alatt a másik, harmincöt éven át hallott harsonaszót. Egy generáció alatt talán elkopnak a vezércikkek, a betiltott irodalmi folyóiratok, (közlük az Új Forrás, és Nagy Gáspár Nl-verse körüli mizériák. Oh, mizéria!) Nekem nem megy. A gyerekek nem foglalkoznak vele. Túl nagy a csend, túlságosan meglepetésszerűen pucoltak el az oroszok. Érdekes, az egész nyugat tudta, hogy a keleti blokk felzabálja a saját és a gyerekei jövőjét, időre megmondták volna, mikor van vége a nagy szocialista építésnek, de mi nem, mi még zabáltuk rendületlenül, nyomtuk a pénzt az Eocén programba, a Duna-erőműbe, a nehéziparba, a hátrányos helyzetű téeszekbe, a többszörösen hátrányos helyzetű pártházakba, a pártházak háromszög-lőréseibe. Most pedig újra nevelnek. Kutya lettem megint, Pavlov kutyája, akinek összefut szájában a nyál, ha a tálat odamutatják, közben semmi reménye a friss húsra. Egyik csapat sűrű nemzeti egységet akarna belőlem, vállat a vállnak, közben pénzügyminisztere futkos az asztalom körül, és lekapkodja tányéromról a húst; a másik csoport NÉPnemzeti egységet kíván belőlem, mintha másfél év alatt kötelezően el kellett volna felejtenem, hogyan beszéltek velem, s mit mondtak; egy harmadik gárda azt követeli, Második rész egységes NÉPként hajtsam el neki a kormányt, mert kevés neki a 28 000 000 forint, amit lenyal a közös tortáról; egy negyedik banda rátalál végre az örök ellenségre, aki a Szent Magyar Haza felemelkedését akadályozza, őket kell berugdosni a Dunába. Tavaly még a csend, a nagy csend. A 94-es választások megrendítő nyakasát még ki nem hevert MDF-KDNP-Kisgazda 35-ök koalíció ült a fűben, pislogott, mint a nyuszi a nagy őszi káposztaföldön, amit mostmár nem ő ropogtat. Az MSZP-SZDSZ koalíció nem csinált nagy bulit tavaly. Minek, gondolták. De most aztán zengett az ég, a föld. Pedig nyilvánvaló: nem kell. Nem a politika kell. Múlt héten szerepelt itt néhány részlet egy 56-os naplóból, egy akkor tizennyolcéves egyetemista lány tollából. Ma az utolsó bejegyzést kérem kölcsön, november 28-áról. Ezen a napon már végérvényesen becsukva a forradalom dicsőséges évkönyve, már semmi nincs, csak a munkásőrök teszik ragyogóvá a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, ahogyan remekül forgatják a csehszlovák államfő ajándékküldeményét, a három vagon gumibotot. A lány ezt nem tudja. Mást tud. Élni kell. „Már második napja a Petőfi romeltakarító brigádban dolgozom. Saciék ötletére iratkoztunk be, és jól érezzük magunkat. Akárhogyan is történt, élni kell. A romokat el kell takarítani. Tegnap még meglehetősen szervezetlen volt a dolog, ma már jobban ment, több lapátunk és autónk volt. Tegnap egy autóval elmentünk a Tanácsházához lapátokért - nagy hógolyócsatáit folytattunk közben, azután a Mester utca sarkán lapátoláshoz láttunk, azaz én bontottam a Jóskának a törmelékkúpot, ö pedig rakta a dömpert. Összevisszafagyva a Nyugatinál fogtunk egy autót és az hazahozott. Ma már korábban kijutottunk, és többet dolgoztunk." Ez van. Tizennyolcnak kell lenni, minden tapasztalat és tudás nélkül élni a romokon, ha valaki ránkmosolyog, elhinni. Lapátot fogni, eltakarítani a törmeléket, új falakat húzni.