Esztergom és Vidéke, 1995

1995-01-26 / 4. szám

ESZTERGOM és VIDÉKE es POLGÁRI LAP IDOLAPOZO szerkes ztésében 5 Tanulságos és érdekes, hogy a külföldiek hogyan látták és látják hazánkat. A nekünk természetes dolgok őket elgondolkoztatják, mást tartanak fontosnak, figyelemreméltónak. Természetesen a Magyarországon utazó, vagy hivatásos diplomaták észrevételeit kritikával is kell olvasni, hiszen a tájékozatlanság, vagy a politikai szándék is alakíthatja beszámolóikat. A külföldi útleírások közreadása nem mai keletű hazánkban. Esztergomról is sok leírás született, ebben az évben angol és skót utazók leírásaival szeretnélek megismertetni olvasóinkat. Az Argumentum kiadó jelentette meg Gömöri György válogatásában és fordításában az „Angol és skót utazók a régi Magyarországon 1542-1737" című kötetét. Az év folyamán ebből fogunk közölni Esztergomról szóló részleteket, valamint egykori munkatársunk, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Középkori Magyar Történelmi Tanszéke adjunktusának, dr. Draskóczy Istvánnak az 1970-es évek végén készült gyűjtéséből és fordításaiból, amelyet levéltárunk számára készített. Sir Thomas Seymur az 1542-es hadjáratról. Thomas Seymur húga, Jane 1536-ban lett VIII. Henrik angol király harmadik felesége. A király Seymurt 1540-ben küldte I. Ferdinánd udvarába követségbe. 1541-ben elesett Buda, a magyar királyság fővárosa. 1542-ben I. Ferdinánd kísérletet tett Buda visszafoglalására és mint katonai bázis, EszAngol utazók Esztergomról 1. tergom is fontos szerepet kapott a Buda elleni haditervekben és felvonulásban. 1542. július 10-én Bécsből a hadsereg Dunán való szállításáról tett jelentést Thomas Seymur: „Ezekből a naszádokból, hajókból" és élelmiszerszállító bárkákból közel 300 van, amelyek nagy része egy, a király birtokában lévő város felé távozik, amelyet Esztergomnak hívnak, s amelyik öt magyar mérföldnyire van Budától, s ott fogják bevárni a sereg érkezését... A hadsereggel együtt elment innen még vagy 8 tucat kocsi, mindegyikben egy-egy öt láb széles és tíz láb hosszú híd van, s az említett hidakon egy-egy lapos fenekű dereglye fekszik, ez másfél lábnyira a víz fölött lesz, hosszúsága huszonkét láb, szélessége pedig a (híd) közepén hat láb lesz." 4000 olasz, 10000 német és 12000 cseh zsoldos mellett még a később jövő német fejedelmi seregeknek is a Dunán, illetve a Duna mellett Esztergomnál vezetett az útja. Augusztus 8-i levelében a haditervről írt, ha a szultán maga nem száll táborba, Pest és Buda ostromát tervezte I. Ferdinánd. Ha az ostrom sikertelen lenne, télre 8-10000 embert terveztek Pesten, Esztergomban és Győrött teleltetni. Szeptember 5én jelentette, hogy a főtábor Esztergomtól három mérföldnyire táborozik. Esztergomnál 15000 magyar könnyűlovas, huszár gyülekezésére számított. Esztergomban és Komáromban 20 nagy faltörő ágyú üteg van, de az esztergomiakat csak a tél kezdetekor tervezték Buda alá vinni, amikor a török már nagy hadat nem visel. Tudjuk, hogy az 1542-es hadjárat sikertelenül végződött, s a következő évben Esztergom is elesett. O.A. RÓLUNK ÍR a neves budapesti demográfus, Dávid Zoltán, a Regio című kisebbségi szemle 1993/4-es számában. Tanulmánya („Esztergom megye rövid népesedéstörténete") az egykori Magyarorsíág legkisebb törvényhatósága területén követi nyomon a lakosság számának alakulását és nemzetiségi összetételét az Árpád-kortól napjainkig. A háborúskodásban sokat szenvedett vármegyében a 116 településből mára 43 maradt, ebből is csak 22 helység tartozik Magyarországhoz, Komárom megyével egyesítve; a többi - a Dunától északra eső rész - három szlovákiai járásba szétszórva. Esztergom a középkorban vegyes lakosságú volt. A királyi várost - latinusoknak vagy olaszoknak is nevezett - vallon kereskedők, valamint zsidók és örmények lakták a magyarok mellett. Az érseki víziváros lakói jórészt a XIII. században beköltözött németek voltak, ezt tükrözi a korabeli „Németváros" elnevezés is. Más volt a helyzet a falvakban, ahol az Árpád-korral kezdődően csak magyarok laktak. Az esztergomi járás új emikai térképe a XVIII. sz. vége felé alakult ki a telepítések következtében: a 23 lakott helységből akkor már 6 német, 6 pedig szlovák nyelvű volt. 1910-ben a magyarság számaránya alig haladta meg az 50 %-ot, az összlakosság negyedét a németek, 20 %-át a szlovákok tették ki. 1945 után a németek egy részét kitelepítették, az itthonmaradottak körében pedig döntő tudati változás állt be: a német anyanyelvű lakosság a minimumra csökkent. Ugyanez történt sajnos a szlovákokkal is, hiszen jó részük a lakosságcsere keretében Csehszlovákiába távozott. A korábban nemzeüségiek által lakott helységek nyelvi egysége így megbomlott, a helyükre érkező magyarok lassan túlsúlyba kerültek. . A A párkányi járás falvaiban - Kuralt ÖZO kivéve - megmaradt a magyar többség, 1910-ben a lakosság mindössze 2,5 %-a volt szlovák. Az 1920-as elcsatolás az etnikai elv durva megsértését jelentette. A csehszlovák uralom alá került magyarság helytállásának is köszönhető, hogy számarányában jelentős csökkenés nem állt be. A szlovákok és magyarok természetes szaporodása közötti különbség időközben minimálisra csökkent, a betelepült szlovákok részben elköltöztek, részben magyarrá váltak - írja Dávid Zoltán a Régióban. Balogh Béni Polgár portrék a 18. századi Esztergomból 1, Campion György Ötven éve történt Pusztulnak az emberek 1945 január közepén rossz hírek érkeztek az Esztergomban állomásozó 96. német gyaloghadosztály törzséhez. Az OKW tájékoztatóiból a vezérkari tisztek megtudták, hogy elesett Krakkó, a Vörös Hadsereg túlerejű támadásaitól összeomlott a Visztula front. A német tisztek panaszkodtak, hogy rendszertelenül és ritkán érkezik az otthoni posta, s a hírek is rosszak. Borzalmas légitámadások érik a német iparvárosokat, sok a polgári áldozat. Január 18-án a szovjet 46. hadsereg átadta a budai hegyekben elfoglalt állásait a 2. Ukrán Front alá tartozó „Budapesti Csoportosításnak" és átvette az EsztergomDorog-Szomor-Csabdi-Bánhida-M ór közti arcvonalszakasz védelmét. A Dorog felé való áttörési kísérletek sikertelenek maradtak. Hartwig Pohlmann, a hadosztály hadinaplójának vezetője részt vett az egyik orosz elfogott tiszt kihallgatásán. „Nem tudtátok bevenni Dorogot és nem is fogjátok bevenni. Nektek már kaput." S a válasz csak kesernyés önvigasztalás volt: „Nem is akarjuk ebben a nagy hidegben. Jól beástuk magunkat, fűtöttek a bunkereink, ti pedig a húsz fokos fagyban harcoltok. Ha majd jön a jó idő, felmentjük Budapestet." A Dorognál vívott harcokból tucatjával hozták vissza a súlyos sebesülteket, halottakat. Január 15-én a harmincegy éves Winter Henrichet, 17én Schoener Johannt, 18-án a huszonkét éves Wanke Hansot." A leharcolt és kimerült hadosztály a hónap folyamán mindössze 250 főnyi pótlást kapott és 50 magyar honvédet. A szovjet Ráták állandóan ott köröztek a város fölött, s közvetlen közelről dobták le bombáikat. Az esztergomi polgári lakosság súlyos nélkülözéseket szenvedett. Légibombaés aknavetőt űz végzett január 17-én a harminchét éves Hanczkó Jánosnéval, január 19-én a harmincöt éves Toldy Lászlónéval. A kilátástalan helyzet ellenére folyt a harc, a polgári lakosságból összeszedett munkásosztagokat a kemény fagyban mindennap kivezényelték árokásásra, tankcsapdák ásására. A városi hivatalnokokat a polgármester körlevélben figyelmeztette, hogy csak a legszükségesebb hivatali munkák elvégzőit mentheti fel az erődítési munkák alól, az összes férfi és női tisztviselőnek példamutató módon ki kell vennie a részét a város védelmének munkálataiból. A frontvonal mögé rendelt munkásosztagok állandó géppuska- és aknavetőtűzben dolgoztak, sok volt az áldozat. Január 19-én meghalt Putz Ferenc, január 18-án a huszonkét éves Szabó Czimbalmos János. S ez csak két polgári áldozat a több tucatnyiból. S hol volt még a háború vége e véráztatta földön! Január 24-én a Süd Hadseregcsoport kétirányú támadást indított a szovjet 4. gárdahadsereg bekerítésére és szétzúzására. S tovább pusztultak az emberek. O.A. Különös csengésű nevével kelti fel a régi jegyzőkönyveket lapozgató levéltáros figyelmét. Születési, származási adatai nem ismertek és csak sejthető, hogy a török elleni felszabadító háború zajos seregeivel érkezett magyar földre a német-római birodalom mediterrán tájairól. Annyi bizonyos, hogy Esztergomba jövetele előtt - miként egy jóval későbbi tanúvallatási jegyzőkönyv állítja - Fehérvárott kalmároskodásból élt. A kuruc időkben, a század első éveiben települt át Esztergomba, ahol eleinte Takácsy András - az érseki uradalom jószágkormányzója - boltjában volt annak „factora". 1711-ben nősült először, egy özvegyasszonyt, Koch Pálné Et(t)már Rosinát vette feleségül. Koch Pál házát 1706 októberében fosztották ki és rombolták le a kurucok, őt magát pedig elvitték és a város alatti mezőn lekaszabolták. Campion ezekben az években alapozta meg vagyonát. Egyes visszaemlékezések szerint ugyanis az ún. fiskális szőlőkből - a kurucnak állt esztergomiak vagyona szabad préda volt - összesen nyolcat foglalt, kettőt a felesége, hatot a maga részéről, egyebek közt Koch Pál egyik gyilkosának, Kósa Istóknak a szőleit is. Mivel ekkoriban igen nagy kereslete volt a jófajta boroknak, akójáért 3-4 forintot is megadtak, a szőlőtermesztés jól jövedelmezett. 1707-ben Campion Györgynek 120 akó bora termett, így nem csoda, hogy hamarosan a város „creditora", hitelezőjeként emlegetik az iratok. 1709 szeptemberében megszerezte a polgárjogot s ekkoriban választották be a város vezető testületét jelentő 12 tagú szenátusba. E megtiszteltetés valószínűleg inkább vagyoni helyzetének szóló gesztus volt, mert Campion szenátori pályafutása alatt nem fejtett ki különösebben jelentős hivatali tevékenységet. 1702 áprilisában Heim Boldizsár szenátortársával őt küldik a budai kamarai adminisztrátorhoz a város diétális taksájával, s neve ezekben az években gyakran szerepel a tanácsülésen jelen lévő szenátorok között. A városnak tett gyakori szívességei, elsősorbari hitelezései miatt 1712 júliusában italmérési engedélyt kapott. A közéleti funkció, a kocsmatartás és gazdálkodás mellett időközben megszerezte a dorogi postamesteri állást is. 1714 januárjában a város 24 Ft-ot utalványoz számára előző évi postamesteri szolgálataiért. Ebben az évben született Ettmár Rosinával közös első gyermeke, Ferenc, majd két év múlva János. Nem sokkal később, 1718 körül felesége meghalt, hátrahagyva első házasságából származó gyennekeit, Zsófiát és Kristófot is. (Koch Zsófia 1724-ben pert indított az addigra halott Campion hagyatékának újrafelosztásáért, holott - a tanúk vallomása szerint - mostohaapja tisztességgel kiházasította őt, és megkapta apja házát, melyet romos állapotából Campion „épített meg", s melyet ezután 300 Ft-ra becsültek. Kristóf testvérét pedig mesterségre taníttatta.) Campion György 1719-ben ismét megházasodott, második felesége Stokker Erzsébet lett, György nevű közös gyermekük rövid ideig élt. Ugyancsak 1719-ben választották meg a királyi város helyettes bírájává, mely hivatalával kapcsolatban két intézkedését ismerjük: egy ízben jelentette, hogy Szaller János kemencéje olyan rossz állapotban van, hogy félő, tűzvészt okoz a városban. Bejelentése nyomán Szallerrel lebontatták kemencéjét. Másik alkalommal a tanács elnöklete alatt hozott egy szabályrendeletet, mely kitiltotta a város területéről a birkanyájakat. Campion György minden valószínűség szerint 1721 tavaszán halt meg. Német nyelven tett testamentumában feltűnően sok a „kegyes rendelkezés": egyebek között a vízivárosi ferencesekre hagyott 200 forintot. Temetéséhez rendelt három ferences szerzetest, s meghagyta, hogy halála napján mind a királyi város, mind víziváros templomaiban mondjanak misét a lelkéért. Adakozott a városi ispita és a hévíz mellett lévő ispita számára egyaránt. Nem feledkezett meg a dorogi plébániatemplomról sem: egy 810 fontos, lábakon álló harangot rendelt készíteni a templom számára. Campion örököse két fia lett, akik mellé árvagondnokot jelöltek ki, vagyonuk kezelésére. Ferenc szerzetesként végrendelkezett 1732-ben a kismartoni ferences rendházban, János tanulmányait követően, 1738-ban tér vissza a városba, ahol jegyzői állást kap, 1749-ben halt meg. Campion György hagyatékában szereplő házát 1722-ben Belsics Ferenc, prímási uradalmi számtartó vásárolta meg 1500 ft-ért, s két évvel később már 1800 ft-ra becsülték. E ház - nagy valószínűséggel - a mai Széchenyi téren, az ún. Kollár-ház helyén állt. Kántor Klára Az egyesített város dokumentumaiból Helyet a, jövevényeknek" Aki a mai piacok, vásárok belső életét közelebbről ismeri, talán azt hiszi: a legjobb sátorhelyekért való harc korunk jellemzője. Nos, téved. Esztergom kézműiparának története is 3-5 évenként e harc küzdelmeivel van tarkítva. A Megyei Levéltárban fennmaradt az esztergomi csimazdiák betegsegélyző és temetkezési egyesületének választmányi jegyzőkönyve, amelynek lapjain végig követhetjük azt a buzgó igyekjetet, amelyet derék csizmadiáink Hol az ipolysági, hol a párkányi, hol a pesti, vagy a tinnyei vásár legjobb elárusító helyeinek megszerzéséért latba vetettek. Sokszor eredménnyel, de sokszor egymás ellen harcászkodva, elbuktak. A szabad királyi város csizmadiái különképpen a szenttamásiakkal vitáztak, ez utóbbiak ugyanis az ipolysági sátorhelyek felosztásakor (1884) kijelentették: „az egész megyében ők bírnak elsőbbségi joggal az árulás tekintetében" A királyi város csizmadia-választmánya erre vehemensen reagált és elhatározta, hogy „Több községekből kérelem útján megjvja szerezni igazoltatás végett az elsőbbségi jog kimutatását " Az eredményről nincs tudomásunk, az e célból kiküldött bizottság beszámolóját nem rögzítette a jegyzőkönyv. Azt viszont igen, hogy a „megbékélést" a városegyesítés hozta el. A már említett jegyzőkönyv 1895. augusztus 3-án a választmányi ülésről a következőket írja: „Az Elnök úr előadván a Választmánynak, hogy miután a négy város rész egybe alakult, így tehát a Szenttamási Csizmadia Iparos urak is sátorhelyetfoglalnak köztünk, és erre a Választmány határozata, hogy a sátorhelyek újból felosztassanak és így a jövevény (sic!) iparos urak korszak és iparjogaik száma szerint közénk beosztatnak és ezen névsor elkészítéséhez az Elnök ur megbízásával a Választmány öt tagu bizottságot nevezett ki ú.m. Csech Ferentz, Vörös Ferentz, Mészáros József, Király Sándor, Janovits Pál urak." A sátorozási sorrendet augusztus 10-én határozták meg, ennek köszönhetően ismerjük ma, hogy száz évvel ezelőtt az egyesült Esztergom vásárában egyidőben akár 106 csizmadia is árulhatott! A lajstrom záradékában ez szerepel: „E jelen sátorozási sorrend készíttetett 5 évre, változkodással Péter Pálkor minden évben, előtte való szombaton. Hitelesítjük Dudás János elnök" A későbbi sorrendekről hasonló lista nem maradt ránk, így ez a dokumentum az egyedüli, amely ilyen mélységig vetíti elénk kézmüiparosaink közül a csizmadiák helyét Esztergom piacán. A sorrendet ismerve, további kutatásokra vár annak kiderítése: tulajdonképpen honnan is indult a sátorok sora? Bencze Cs. Attila