Esztergom és Vidéke, 1995

1995-08-17 / 32-33. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1995. 32-33. SZÁM * MELLÉKLET ESZTERGOMI HELIKON II. Két év múltán Beszélgetés Nagy István marosvásárhelyi színművésszel ,A dömösi előadás életem legszebb élménye volt...' Nagy István.Ez a név nem sokat mondhat olvasóinknak, de ha egy másik is mellé kerül, valószínűleg sokan felkapják a fejüket. Vak Béla király. Két évvel ezelőtt sokan látták Székely János történelmi drámájának két itteni előadását, a címszerepben pedig Nagy Istvánt. • Hogy cm emlékszik vissza 1993 augusztuséira? - Nagyon szép emlék, főleg huszadika. Ugyanis akkor játszottuk a dömösi prépostság romjainál, azon a helyen, ahol 1113-ban ténylegesen is megtörtént mindaz, ami a királydráma cselekménysorát elindítja. Ez az előadás életem legszebb, legkülönlegesebb hangulatú előadása volt. Felejthetetlen számomra, hasonlóképp, mint az egy nappal korábbi az esztergomi Várszínházban. • Megkedvelte városunkat? - Igen, megszerettem a várost. Magyarországon két kedvenc városom van, Eger és Esztergom. • Beszéljünk egy kicsit az életéről, hisz talán azok sem ismerik, akik látták a darabot. - Sepsiszentgyörgyi vagyok, bár nem ott születtem, hanem a Zsil-völgyében, Petrozsényben, 1959-ben. Nyolcvannégyben végeztem el a színi akadémiát Marosvásárhelyen, majd öt éven át a Temesvári Állami Színház magyar társulatának voltam a tagja, 1989-től pedig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház alkalmazásában vagyok.Van egy kétéves kisfiam, feleségem pedig a kolléganőm, hiszen ő is elvégezte a főiskolát. • Ha jól tudom, nemcsak a színészet révén kapcsolódik Esztergomhoz, pontosabban a szomszédos Tálhoz. - Igen, unokatestvéremék élnek Táton, akikkel nagyon jó viszonyban voltunk már gyermekkorom óta. Amikor itt voltunk nyaralni, kirándulni, egyre több embert ismetünk meg, így kerültünk kapcsolatban Nagyfalusi Tiborral és Koditek Pállal, akik azt a két előadást szervezték nekünk. • Újra visszatérve a színművészeihez, hadd kérdezzem meg: volt-e szerepálma? - Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem volt, és úgy érzem nem is lesz. Vannak kedvenc darabjaim, amelyekre nagyon szívesen emlékszem vissza. Szerintem, ha egy szerep jó, a darab is és a társak is jók, akkor az olyan, mint egy álom... • Az első szerepére hogyan emlékszik vissza? - Az első szerep, amivel pályafutásom kezdődött, a Mágnás Miska címszerepe volt. Nagyon szerettem és a közönségnek is tetszett: majdnem öt éven át játszottuk. • A Mágnás Miska operett, a Vak Béla egy teljesen más műfaj; és ott van a kabaré is... Ennyire sokoldalú színész? - ... Hát, a kabarét már régóta nagyon szeretem és csinálom is, otthon ma már inkább mint kabarészínészt és szerzőt ismernek. Amikor bekövetkezett az úgynevezett forradalom, óriási volt a pezsgés, eufórikus a hangulat. Mindenki csinált valamit, de pár hónap múlva kiderült: csak összevissza rohangálnak és nem tudják, mit is akarnak valójában. Mi Gáspárik Attila barátommal észrevettük a fonákságokat és ezeket próbáltuk bemutatni, iróniával és humorral. Hál'Istennek azóta is nagy a sikerünk, egész Erdélyt bejártuk már a műsorunkkal. • Akkor a kabaré üzletnek sem rossz. - Hát, meggazdagodni nem lehet belőle, de amíg a feleségem főiskolás volt, és közben megszületett a fiunk, az én fizetésemhez jól jött kiegészítésnek, hogy egyáltalán megélhessünk. Azóta, a kabaré jóvoltából sok helyre eljutottam. Többször jártunk Ausztriában, Svájcban, Németországban és Kanadában is. Az ott élő magyaroknak mutattuk be a műsort. • Hallhattuk a magyar Rádiókabaréban is. - Ezt Farkasházy Tivadarnak köszönhettük, aki három éve látott minket az Almássy téri Szabadidőközpontban, és annyira megtetszett neki a műsor, hogy a Rádiókabaré 1992 augusztusi adásában elejétől a végéig lejátszatta. • A humoros dolgokról térjünk élt egy komolyabb témára. Mennyit véiltozott a magyar nyelvű színészet helyzete Romániában? - Általános divat, hogy az emberek szeretnek minden helyzetben panaszkodni; én most nem akarok nagyon belemerülni ebbe a kérdésbe, úgyhogy csak néhány adatot mondanék a magyarnyelvű színészképzésről. A Ceusescu-érában ' a marosvásárhelyi színi akadémián évente 2-3 magyar diák végezhetett. Ez a hat magyar színháznak nem jelentett komoly utánpótlást. '89 után minimum 10-12 magyar tanuló van az évfolyamokon, és Kolozsváron is nyílt egy színészképző osztály. Mostanában sajnos, ismét érzékelhető egy szorítási kísérlet, mivel egyre inkább előtérbe kerülnek a román parlamentben a soviniszta és nacionalista nézeteket valló pártok, akik kimondottan a kisebbségek ellen vannak. De ez már politika... • Gondolom most azért többet szerepelhetnek külföldön. - Ebből a szempontból sokkal jobb a helyzet, hiszen bárhová utazhatnak a társulatok otthon és külföldön is. Viszont a színészi fizetések a minimálbér környékén vannak, vagyis nagyon nehéz az élet. Már nincs olyan kereslet a színház iránt mint régebben, hiszen a magyar nyelvű színházaknak volt egy másodlagos szerepük* a kultúrán kívül: az iskola és a teunplom mellett a színház .volt az egyetlen hely, ahol magyar szót lehetett hallani és magyarul lehetett beszélgetni! Az emberek azért jártak színházba, hogy tüntessenek, ez már szerencsére megszűnt, mindenhol ki lehet mondani bármit, és magyarul is. A sok-sok TV-csatorna is óriási konkurenciát jelent, hiszen inkább vesznek egy parabola antennát az emberek, ahelyett, hogy szépen felöltözve elmennének a színházba.'.." • Az esztergomi közönség mikor lát(Képes krónika mmiatúrája) Kálmán és Álmos találkozása a dömösi Prépostság felszentelésén hatja ismét a társulatot? - Ez nem rajtam múlik. A két évvel ezelőtti vendégjátékunk után, úgy tűnt, lesz folytatás is, de nem volt olyan darab a műsorunkon, amit a Vak Béla után nyugodt szívvel hozhattunk volna ide. Szerintem olyan darabot kell találni, ami tartalmilag, technikailag illik a Várszínházba, megfelel a történelmi hely szellemének. Idén lett volna egy, de most nem hívtak bennünket. Bornemissza Péter „Magyar Elektra" című darabjával jöhettünk volna. Valamennyi színésztársam nevében monhatom, hogy csodálatos élmény volt Esztergomban és Dömösön játszani, és ha csak rajtunk múlna, nagyon szívesen visszatérnénk... Ha kapunk meghívást, jövünk! Mi is szívesen léilncink újra a marosvásárhelyi művészeket, hisz akik ott voltak valamelyik két évvel ezelőtti előadásukon, csak tisztelettel és örömmel emlékeznek rájuk. Az biztos, hogy ritkán látni olyan színvonalas, remek előadást, amilyen a Vak Béla volt... Talán majd jövőre! Konrád Ferenc Ahogy lapunk is hírül adta Budapesten az Ernst Múzeumban, július 20-án Makovecz Imre építész és Szemadám György grafikus nyitotta meg a városunkban élő és alkotásai révén Európa szerte ismert kiváló fotóművész gyűjteményes kiállítását, amely augusztus 20-áig még megtekinthető. (Javasoljuk például mindazoknak, akik nemzeti ünnepünk rendezvényeire fővárosi „kirándulást" terveznek.) A tárlat anyagáról - Kacsán György, táti születésű grafikus stíldiójának támogatásával készült - szép katalógus a helyszínen megvásárolható. A kiállítás címében rejtőző „matematikai feladvány" nyitját a művész élet- és pályarajzában lehet megtalálni. Ez év novemberében lesz ugyanis 50 éve, hogy megszületett, - ami pedig a 15-ös számot illeti: 1980-tól, egy budapesti kiállításának dátumától számítja igazi művészi kibontakozásának kezdetét (Helikon Galéria - Műtárgyfotók). „Magánszorgalomból" a művész biográfiájában további két kerek évfordulót találtunk. Negyedszázada, 1970-ben házasodott meg és telepedett le Esztergomban; annak pedig éppen tíz esztendeje, hogy kerttervező tevékenységet szünetelteti. (A Kertészeti Egyetem Kertművészeti és Tájépítészeti Szakán ugyancsak 1970-ben szerzett diplomát.) Azonban experimentális (kísérletező) és kreatív fotográfusként munkásságában továbbra is nagy teret szentel kertesztétikai tanulmányainak, a kertek fényképezésének, dokumentálásának. N.T. B A L L A A N D R Á S 15/50 Makovecz Imre, Szemadám György és Balla András a megnyitón MŰHELYTITKOK NYOMÁBAN Lencsevégen - Balla András fotóművész Balogh Béni Esztergom és Vidéke, 1991. április 26. \/ Legfontosabb díjai: Szocialista kultúráért kitüntetés - a „Szocialista irrealizmus" című fotósorozatáért (1983), Prix Air France-Ville de Paris ösztöndíj (1985), Espoo város ösztöndíja (1987), Róma, Accademia d'Ungheria ösztöndíj (1988), Komárom megyei művészti díj (1989), Balogh Rudolf fotóművészeti díj (1992). A mostani retrospektív kiállításon az elmúlt 15 évben készült, többféle témakört feldolgozó, fontosabb munkáit mutatja be. Az utóbbi években csak nagyméretű negatívval dolgozik, képeit utólagos eljárásokkal színezi. „Balla András fotóművész munkásságát immár két évtizede követem nyomon; művészi alkotótevékenységének talán legjellemzőbb vonása egy-egy koncepció felépítése, kidolgozása, bizonyítása volt. Talán elég, ha csak a nagy szakmai visszhangot keltő giccs-sorozatára vagy a kertekről készített műgyűjtésre utalunk: e vállalkozásaival a művészi szándékon túl elméleti megalapozottságról, kiforrottságról is tanúságot tett.". Wechner Tibor „Balla András képein a régi mesterek műveiből áradó mívesség és az új lehetőségek iránti fogékonyság egyaránt érzékelhető. Az ember és a természet sokféleségét elfogulatlan nyíltsággal és érzékenységgel jeleníti meg." D. Udvary Ildikó a kiállítás rendezője ... A vegyészetet pontosan azért hagytam ott, mert túlságosan „műszalunak" találtam. Igaz, kertépítészként sem „fantáziálhattam" sokat, ritkán jutottam olyan lehetőséghez, mint a dorogi városközpont, vagy az esztergomi Várhegy tervezése. - A fotózásban lelted meg a fantáziát? - A fantázia bennem van. Amit megleltem, az ennek csupán egyik megjelenítési módja. - Mégis, a képeid mérnöki pontosságúak, semmi fölösleges nincs bennük... - Igen, mert előre megtervezem őket. Mindig a teljes felvételt használom: ami a „negatívon" van, az lesz a képen is. Ezért kell a legapróbb részletekig megszerkeszteni, négyzetmilliméterekre kiszámítani mindent, még a felvétel pillanata előtt. - Akkor hogyan születik meg egy képnek az ötlete? - A legkevésbbé úgy, hogy megyek az utcán, és meglátok valamit... Nevetséges, de a legjobb ötleteim éjjel támadnak, amikor nem tudok aludni. Persze, reggelre többnyire elfelejtem őket. - Az ötletet, vagy a technikát tartod fontosabbnak? A kettőt nem tudom elválasztani: a mondandóm, hogy kifejezésre juthasson, a legkiválóbb technikát követeli meg. Ha ez hiányzik, akkor Grácia " bármennyire is jó a koncepció - a fotó „szegény-szagú" lesz... Krómmá aouoúon ncőu. ybc confhtimr cáv ocm».