Esztergom és Vidéke, 1994
1994-03-03 / 9. szám
2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE HÍREK— ESEMENYEKfeTUDÓSÍTÁSOK Előzetes Esztergom város képviselő-testületének következő üléséről A képviselő-testület következő ülésére 1994. március 3-án csütörtökön, 15 órakor kerül sor a Városháza nagytermében. Folytatják az 1994. február 17-én elnapolt napirendi pontok és a soron következő új előterjesztések tárgyalását. Tárgyalásra nem került napirendi pontok: Fenntartói képviselők megbízása Esztergom Város iskoláiban megalakuló iskolaszékekbe. Előterjesztő: Paál Anikó képviselő, az Oktatási Bizottság elnöke. Ad-hoc bizottság létrehozása az intézmények felújítására elkülönített 10 millió forint felosztására. Előterjesztő: Balogh Péter alpolgármester. Vagyongazdálkodási elvek az 1994. évi költségvetés végrehajtásához. Előterjesztő: Sipos Imre képviselő, a Gazdasági Bizottság elnöke. Vagyonrendelet módosítása. Előterjesztő: Sipos Imre képviselő. Az esztergom-kertvárosi laktanyában lévő lakások hasznosítása. Előterjesztő: Balogh Péter alpolgármester. Ingyenes helyiséghasználat iránti kérelmek. Előterjesztő: Sipos Imre. Esztergom Város köztisztasági rendelete - második forduló. Előterjesztő: Brossai György képviselő, a Területfejlesztési és Környzetvédelmi Bizottság elnöke. Alapítványok támogatásának képviselő-testületi megerősítése. Előterjesztő: Nagyfalusi Tibor képviselő, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Az Esztergomi Várszínház Kulturális Alapítvány beszámolója 1993. évi működéséről. Előterjesztő: Nagyfalusi Tibor képviselő. Új előterjesztések Beszámoló a két ülés közötti eseményekről és a lejárt idejű határozatokról.Előterjesztő: dr. Könözsy László polgármester. Megüresedő lakások bérbeadási jogcímének és arányának megállapítása.Előterjesztő: dr. Anlalics Mihály képviselő, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke. A házingatlanok értékesítéséről szóló 1 .„82. (X.28.) sz. tanácsrendelet módosítása. Előterjesztő: Sipos Imre képviselő. Lakásvételi kérelmek. Előterjesztő: Sipos Imre képviselő. Kitüntetési javaslatok. Előterjesztő: Nagyfalusi Tibor képviselő. Tűnődések Értetlenül... Értetlenül állok a tény előtt: bezárt a Kossuth Lajos utcai Tokaji borozó. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy kocsmát siratok a harmincezres város jó kétszáz ivóhelye közül, előrebocsátom: másról van szó. Találkozóhely volt, fontos találkozóhely. Minigaléria, beszélgető művészekkel, barátokkal. Egy éve kezdték, azóta majd minden helybéli képzőművész kiállított ott Mellé minőségi bor, kiváló sör - tisztességes áron. Névnapi poharazás, születésnapi köszöntés helyszíne; csendes meditációra alkalmas, jó ízléssel, halkan berendezett hely - volt. Aztán lassan-lassan fogyni kezdett a közönség. Hiába, a környék nem vonzza a turistát, hiába - és mára bezárt. Gazdája nem tudta fizetni az (ő szavaival) eszméletlen bérleti díjat. Már ez sincs. A Várhegy tövében, turistaléptek és tekintetek kereszttüzében, elkerülhetetlenül áll a Múzeum cukrászda épülete. Emlékszünk rá, hogy évekig romjaiba dőlve várta feltámadását. Aztán, figyelve a múltra és a jövőre egyaránt, eredeti formájában újjáépült, szinte tökéletesen idézve szép barokkságát. Lenn a cukrászda, gyönyörűen kiképzett belső tág térrel, fenn étterem, üzletek. Két éve volt? Eddig élt? Mi lesz vele? Mára: csukva. Nem vitás, nem volt olcsó. Amíg odébb sorban álltak, hogy egy utcai teraszra leülhessenek, addig itt alig-alig volt vendég. A bérleti díj, mondják, a hitel, a kamat, a... Nem tudom. Nem értem. Értetlenül állok ez előtt is. Hallom, panaszkodnak a szentendreiek, nem megy a bolt. Ott is cserék, átalakítások. De tömeg az utcákon, bebe térnek a közeli fővárosból jövők, egy-egy vásárló, fogyasztó akad. De ezt itt, távolabb hogy magyarázzam vendégeinknek? Söröző a Széchenyi téren - ajtaján a felirat: NON STOP. Igen, non stop - zárva, egész nyáron, egész szezonon át. Kinek jó ez? Korona cukrászda a tér közepén - benn ledöntve minden, a berendezés sehol. Néz be a vendég a hatalmas, koszolódó üvegen. Ha ez az enyém lenne... És ezek nem al-, félvilági kocsmák, hanem találkahelyek, beszélgetőszigetek voltak, lennének! Amíg lehet, üljenek le az illetékesek és beszéljék meg - fehér asztal mellett. Ha lesz hol. Ha... Érthetetlen. Vadludak Két hete még arról morfondíroztam, hogy visszatért a tél, de a koratavaszi súrlófényben már az új évszak is jelzi jöttét; másfél hete, vasárnap még megtehettük, hogy hamisítatlan téli hangulatban, príma havon szánkázzunk egyet a gyerekekkel Dobogókőn. Ez a hétkezdet azonban egyértelműen a tavaszt hozta el. Próbálgatja nem mindennapi énekét a feketerigó a szemészet előtti égig érő nyárfán; madarunk városházi rokona pedig - amelyik (aki?) télen-nyáron itt ugrál a szép belső udvaron - szintúgy nem akar lemaradni a koncertálásban: mondja, mondja, készül a legnagyobbra: a szerelemre. Ahogy a rigóének forrását keresem, fenn az égben, ritkán hallott darvak hangját hozza a szél. Aztán már látszanak is: a Kerektemplom felől tűnik fel óriás V betűjük, ahogyan, át a város felett, észak felé húznak. Jön a tavasz, visszavonhatatlanul. Honnan tudják, hogy merre menjenek? Honnan a két szélsőben a tudat, hogy nekik ott kell repülniük? A hatalmas ék-alak időnként összetöredezik, de az élét vezető gúnár s a szélén repülő két madár helyzete sohasem változik: a többiek - fiatalabbak?, tapasztalatlanabbak? - időnkénti csapongással hozzájuk igazodni látszanak. Honnan ez a tudás? Ez az ösztön, hit, erő, bizalom? Itt lenn, a földön nap mint nap azt éljük meg, hogy egyre fogynak közülünk azok, akik naphozesőhöz, hóviharhoz-aszályhoz, jeles fordulókhoz kapcsolódva valamiféle jövendölésre, tapasztalásra utalnának. Kényelmes (vagy annak tűnő...) városi létünk áldozatául esik az ilyenfajta tudás? Közhelyek maradnak csak bennünk - pl. a közelgő Sándor, József, Benedek- napok mondókája - s lassan-lassan nem tudunk mit tenni természeti jelenségekkel. Ha összefutok öreg barátunkkal, Erős Sanyi bácsival, három mondatából kettőben ilyesfajta tapasztalásra bukkanok - a fiatalabb társak nyelvén azonban már ismeretlen az ilyen szó. Nem, nem valamiféle magyarozás, Rügyfakadás előtt meg népizés hiányzik nekem, van abból elegünk mostanában, ki is váltja az ellenkező végletet. Csak azt sajnálom, hogy avadludakról-és mindenről... mindössze ennyit tudok. Csak azt bánom, hogy elveszítjük azt is, amit megőrizhetnénk. Nem, nem a megtanulással van gondom, inkább a tapasztalással. Hogy az is elfeledett, meg-nem-tanult múlttá válik bennem-bennünk, ami jelen is és jövő is, ami örök. Ahogyan örök a tavasz, az újjászületés. Bizony mondom, nem irigylem, aki Kenyába mehet szafárira. Én magam soha nem jutok oda el, belátom - így nem is hiányzik. De hányszor voltam a Hortobágyon, a vasi erdőkben, Göcsejben, vagy éppen itt, egy lépésre, a táti szigeteken? Nem túl nagy ez az áldozat? Nem vagyunk túl sokat szobánk négy fala, irodánk, munkahelyünk ajtaja mögött, s kevesebbet a természetben, vízparton, itt, egy lépésre, a Prímásszigeten? Szállnak felettünk a darvak. Nagynagy csönd van odafenn. Egymásra figyelnek. Állok lenn az ébredő város zajában, s eltűnődöm: honnan tudják, merre menjenek?
