Esztergom és Vidéke, 1994

1994-12-22 / 51-52. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Az oldott kéve kai ászai bői BENCZKCS. ATTILA tallózásában Kántálunk A kántál szavunk köznyelvi használatban olyan jelentést hordoz, amely nem éppen hízelgő e cselekvés elkövetőjére nézve. Azt állítja a Magyar Értelmező Kéziszótár is, hogy aki kántál, az .Elnyújtva, csúnyán énekel", illetve „házról házra járva köszöntőt énekel, és így alamizsnát gyűjt". (Ez utóbbi kijelentést csak gyerekekre vonatkoztatja.) A mi vidékünkön évente egyszer szokás kántálni: karácsony szombatján. Az Érmelléki falvakban ma is élő szokás a kántálás, a karácsonyszombati ének- és köszöntőmondás. Gyerekek és felnőttek egyaránt járnak kántálni. Legkorábban, úgy délelőtt 10 óra tájt, a gyerekek indulnak el. Négyen-öten verődnek egy csoportba, s kisebb településeken sorra járnak minden házat. A csoportok rendszerint baráti vagy rokonsági alapon szerveződnek, s így érthető az is, hogy a nagyobb falvakban csak azokat keresik fel, akikhez tagjaikat rokoni szálak fűzik. Tarisznyával felszerelkezve jártak régen a gyerekek-kántálók. A felkeresett ház tornácán sorakoztak fel, s az ablak elé állva megkérdezték: „Szabad az Istent dicsérni?" A válasz mindenütt az volt: „Szabad!" Ezután rendszerint három ének hangzott el: a Krisztus Urunknak áldott születésén... Az Istennek Szent Angyala... és a Mennyből az Angyal... kezdetűek. Aztán jött a köszöntő, amely így szól: Karácsony napjára szépen virradjatok, első órájába békével jussatok. Valakik e háznak lakosai vagytok, az Isten áldása szálljon tirátok! Szívünkből kívánjuk! A köszöntő elhangzása után a háziasszony kijött a kántálókhoz. Kosarából diót, almát, s némelykor mogyorót osztott ki nekik. Ezért kellett a tarisznya. Ujabb szokás szerint pénzt adnak a gyerekeknek. A kisfiúknak, mert a kislányok nem járnak kántálni. A gyereksorból kinőtt fiatalok és felnőttek este indulnak el, a szentesti istentisztelet után. A fiatalok közül régente csupán a legények kiváltsága volt a kántálás. Ujabban a hozzájuk rokoni vagy érzelmi szállal kötődő lányok is velük tartanak, akárcsak a már házasságban élőkkel a feleségek. Karácsony a Tisza-Túr vidékén A Tisza-Túr vidéki falvak lakói tulajdonképpen sohasem szakadtak el a képzeletbeli hajszálerektől. Még az igazán szigorú tiltások idején is mindig megülték ünnepeiket. Akárcsak ma, régen is nagy készülődés előzte meg a karácsonyt. Már december elején megindultak a disznóvágások. Nagypaládon például ahol volt mit - sokan már Ferenc napjára leölték a hízót. Az igazán nagy serénykedés csak az utolsó héten kezdődött. Általában hétfőre tervezték a nagymosást. Utána lekenték a szegényes bútorzatot petróval (világítóolaj), majd megpucolták az ablakot. Legvégére maradt a mázolás. Erre kántálóest napjára került sor, hogy a ház földje friss, fényes legyen a vendégek érkezésekor. Elővették a szedett csíkos abroszt, amellyel csak karácsonykor szokták leteríteni az asztalt. Ételek szempontjából a század első felében bizony nem volt nagy dúskál ás. Diós, mákos vagy túrós kalácsot sütöttek az asszonyok, de volt ház, ahol töltelék híján csak puszta került az asztalra. Tiszabökényben és Tiszafarkasfalván a görög katolikus asszonyok jellegezets madár alakú kalácsot formáztak az ünnepre. Elkészült aztán a leves és a töltött káposzta. A cseh világban - ahogy a két világháború közötti időszakot szokták az öregek emlegetni -, bizony csak a módosabb gazdák vágtak disznót. Előfordult, hogy egy-egy szegényebb falusi egész nyáron és ősszel napszámba járt dolgozni. Csak így tudta megvenni azt a 2-3 liter bort és a lisztet, ami az ünnepre elengedhetetlenül szükséges volt. Nem volt ritka azonban, hogy a legvégső esetben málébor került az asztalra. A tehetősebbeknél azonban volt vadkörteié és csak erre az alkalomra főzött szilvapálinka. Karácsonyfát sem állítottak minden házban. Volt, ahol egyszerűen fenyőágat vagy oleándert „őtöztettek fel." Az ügyesebbek forgófába (a napraforgó szára) lyukakat fúrtak, és abba fűzték bele a fenyőágakat. A fára dió, alma, erre az alkalomra sütött szív, virág, hal formájú kalács került, és a gyerekek ajándéka, a Jézuska (az akkori szaloncukor). Miután az asztallal és a fa díszítésével elkészültek, a család a templomba indult. A református istentisztelet és a január 6-ai görög katolikus szentmise után a vacsora következett. Az ünnep fénypontja azonban csak ezután következett. Felbolydult az egész vidék. A gyerekek és a férfiak kisebb-nagyobb csoportokban kántálni indultak. Nem is volt nyugalom egész éjszaka, sőt még másnap is folytatódott ez a „népvándorlás". A kántálóest jelentőségét bizonyítja az is, hogy már hetekkel előtte a gyerekek és a legények külön csapatokba verődve jártak egyik-másik házhoz énekeket, köszöntőket tanulni, a pásztorjátékokat vagy betlehemest próbálni. Szenteste aztán összeszokott bandák indultak A gyerekek kántáló csoportja összetételére nézvést mindig állandó. A felnőtteké azonban „menet közben" változik, pontosabban szólva, gyarapodik: a megkántáltak csatlakozása révén. A négy-öt emberrel indult csoportból ilyen formán a végére takaros kis kórus kerekedik. A felnőtt kántálok is az ablak előtt énekelnek, ám a köszöntő elhangzása után a házigazda beinvitálja őket. Imígyen: „Hányan vagytok, gyertek be!" Bent terített asztal várja a kántálókat. Egy-két pohár bort megisznak, megkóstolják a kemencében sült mákos és diós kalácsot, aztán elköszönnek. A kántálást - közös megállapodás szerint - a csoport valamelyik tagjának házánál fejezik be. Ott hosszabban időznek, elbeszélgetnek. Megrészegedni nemigen szokott ilyenkor senki. Aki mégis ezt teszi, azt kinézik a csoportból. A falvakból városba kerültek tovább éltetik a kántálás hagyományát. Szatmárnémeti és Nagykároly lakótelepein az „aranykorszak" idején, s most is felcsendül a karácsonyi ének: Dicsőség a magasságban az Istennek, békesség légyen földön embereknek és jóakarat mindenféle népnek és nemzetiségnek. útnak: a gyerekek valamivel korábban, a férfiak később. E szokásuknak is megvolt a maga szigorú rendje: a társaság beállt a ház ablaka alá és elénekelt egy éneket, majd beköszöntőt mondtak. A következő, Tivadarfaluban gyűjtött köszöntőt még ma is szinte az egész vidéken ismerik: Deres az én subám, Mert a hideg leli. Cifrás üvegem A kovács reszeli. Angyalom, galambom, Szaladj a hászíjára, Hozz le egy szál kolbászt, Akaszd a nyakamba. Látom, asszonyom Hogy integeti az urának, Hozzon ki egy kancsó borocskát. Megisszuk borát, Béküldjük poharát, Adjon az Isten Sok karácsony napját. Szívemből kívánom! Ezután behívták a vendégeket. A házban még két ének hangzott el, aztán következett a kínálgatás. A fentebbi köszöntő kissé csalóka volt, mert régen nem ittak pohárból. Két vagy három félliteres üvegbe-butéliába töltötték a bort. Mindenki éppen csak megnyalta, mondván, jusson mindenkinek. A nagy italozás, amelynek eredménye a sokszor az útszélén részegen botladozó gyermek, csak újabban vált divatossá. Volt a csapatok között egyfajta versengés is. A faluban ünnep első napján az volt a téma, hogy melyik társaA kőrengetegek útvesztőibe kerültek, az ének által találnak egymásra, mely eligazodni és élni is segít. Kántálunk az idén is. Kiss Ferenc (Szatmárnémeti) Irinyi K. Ferenc Adventi könyörgés Hitünk dermedt ágán hagyj fakadni rügyet, lobbantsák reményünk nem hamvadó tüzek. A szeretet magvát hajtasd, szöktesd szárba, kalászával teljék a világ hambárja. Pusztít a világban sok öldöklő fegyver, Oltalmazó Urunk, tüzüket csitítsd el! Küldj a Megváltóval békességet nékünk, áldva esedezünk: hallgasd meg kérésünk. ság tudott cifrább, viccesebb köszöntőt mondani. A betlehemezés a háború utáni időkben szinte teljesen elmaradt a falvakban. Nagypaládon egyáltalán nem, Fertősalmáson, Forgolányban és Tiszapéterfalván csak elvétve fordult elő. Tiszabökény és Tiszafarkasfalva görög katolikus népe viszont még a leghatározottabb tiltások idején is - bár kisebb létszámban -, de járt betlehemezni. A gyerekek ezenkívül még csillaggal is jártak és járnak még ma is, amely a kántálás egy formájának tekinthető. Kálmán Ferenc néprajzkutató Megalakult a Rákóczi Szövetség Pest megyei szervezete A szentendrei ülésen immár a hetedik megyei szervezet kelt életre, amelynek feladata a népi diplomácia keretében figyelemmel kísérni a határainkon túl élő magyarok életének alakulását. Előmozdítja és szervezi a hazai írók, tudósok, művészek számára a kisebbségi magyarsággal a találkozásokat és arra törekszik, hogy minél jobb együttműködés jöjjön létre a magyar, a szlovák, a cseh és a ruszin értelmiség képviselői és szakemberei között. A Pest megyei szervezet Fülöp Zsolt 29 éves vállalkozót választolta meg ideiglenesen elnökének.