Esztergom és Vidéke, 1994

1994-12-15 / 50. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE illllllillii;- A tanítóképzés követe Izraelben, a Szentföldön járt. Dr. Gyaraki F. Frigyes főiskolai ta­nár, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola tudományos ta­nácsadója és a nemzetközi kapcsolato­kért felelőse. - Milyen meghívásra utazott e tá­voli országba? Gyaraki tanár úr a Getsemane kertben - Utazásom lényegében kilencna­pos szakmai tapasztalatcsere volt. No­vember 13-án indultam egy hajnali re­pülőgéppel és november 21-én késő délután érkeztem vissza, ugyancsak repülővel. Ez év nyarán a főiskola kapott egy meghívást, mely szerint a „People to People Ambassador Citiz en Program" keretében a pedagógusképző felsőok­tatási intézményének képviselői a vi­lág minden tájáról részt vehetnek ezen az összejövetelen - Jeruzsálemben és Tel Avivban. A program elnevezése magyarul kö­rülbelül azt jelenti, hogy az ,.Emberek a népek polgári követei". A néhai ame­rikai elnök, Eisenhower alapította tár­saság, évente a világ különböző föld­részein és országaiban hívja össze a pedagógia kutatóit. Tavaly például Pe­kingben jöttek össze. Ezzel mintegy azt akarja kifejezni, hogy a pedagógu­sok, mint a jövő nemzedék formálói, a másság elfogadásával, egymás jobb megismerésével, megértésével a Vi­lágbéke megteremtését segítik elő. Három nap jutott a szakmai prog­ramra, négy nap a Szentföldi zarán­doklatra és két nap a Földközi- és a Holt-tenger illetve környékük megis­merésére, a fürdésre. - Ön mit tanulmányozott és azt hogyan szervezték meg? - Engem a tanítóképzés és a vallás kapcsolata érdekelt Itt természetesen az izraelita vallásra gondolok. Ami a szervezést illeti, az USA-ból ezzel kapcsolatban megküldött anyagok alapján magam állítottam össze a láto­gató programokat, a budapesti izraeli nagykövetség segítségével. - Milyen intézeteket látogatott meg és milyen tapasztalatokat szerzett? -Lényegében két intézmény mun­káját tanulmányoztam. Mindkét inté­zet Jeruzsálemben található. Az egyik egy állami vallási tanítóképző (Lif­schitz Religious Teachers College), a másik az ún. Mofet Institute, mely a tanítók oktatással kapcsolatos kísérle­teit szervezi és a tanítóképzés prog­ramjait készíti. Izraelben a 31 tanító­képző intézetet három csoportra bont­hatjuk Tizennégy állami intézet van, ezekben 1200 tanítójelöltet képeznek és 5400 tanító részesül posztgraduális (diploma utáni) képzésben. Tíz az ál­lami vallásos tanítóképző intézetek száma. Ezekben 4700 tanítójelöltet képeznek és 1100 tanító részesül posztgraduális képzésben. A függet­len, „Ultra-ortodox" vallási tanítókép­zők száma hét. Ezekben 2200 tanító­jelöltet képeznek és 1100 tanító része­sül posztgraduális képzésben. - Van-e vallásoktatás az állami ta­nítóképző intézetben? - Mivel Izraelben az izraelita vallás lényegében államvallás, így az állami tanítóképzésben is kötelező a Biblia és a Szájhagyományokon alapuló vallá­sitörvények című tantárgyak oktatása, tanulása. A vallásos tanítóképzőkben ezeken felül szerepelnek még a juda­izmus, a torah, a talmud és a cionizmus tantárgyak is. Ezekről és a közoktatás­ban kötelező vallásoktatásról részlete­sen fogok szólni a Főiskolán 1995 feb­ruár elejére tervezett tudományos ülé­sen. - Milyen bibliai helyeket látogatott meg? - Jaffát, Cesareát, Haifát, Akkót, Názárethet, Kánát, Tiberiást, Kafarne­umot, Jeruzsálemet, Betlehemet, Mas­sadát, a Holttengeri tekercsek lelőhe­lyeit és Sodomát. (Pálos) Captatio benevolentiae - vagyis a jóakarat megnyerése 1996-ban ünnepeljük a magyaror­szági iskolák fennállásának ezeréves évfordulóját. A magyar oktatásügynek ebben az ezer éves folyamatában je­lentős szerepe volt az Esztergomban a 11. században működő káptalani isko­lának éppen úgy, mint a Széchényi György érsek által 1687-ben alapított jezsuita gimnáziumnak. Az esztergo­mi Szent István Gimnázium és Híra­dástechnikai Szakközépiskola rész­ben ezekből az intézményekből kiala­kult bencés gimnáziumban, valamint az 1857-ben alapított reáliskolának, majd Szent Imre Gimnáziumnak a jog­utódja. Az évforduló kapcsán szeretnénk kiadni Bányai Mátyásnak, az iskola tanárának és egykori diákjának Szub­jektív krónika című könyvét. Terve­ink szerint a könyv bőséges képanyag­gal mutatná be az iskola 1000 éves múltját, az államosított gimnázium négy évtizedét; az iskolai életre gya­korta nehezedő politikai nyomást, a diákéletet, és az immáron országosan is ismert fizika tantárgytörténeti gyűj­teményt. Sajnos a kiadás és terjesztés nehéz­ségeit felmérve rá kellett jönnünk, hogy ez csak úgy oldható meg, ha számíthatunk azok támogatására, akik valaha az iskola falai között diákos­kodtak, vagy más ok miatt hajlandók támogatni ennek, az évfordulót is ün­nepélyesebbé tévő kiadványnak a megjelenését. Ezért - régi évkönyvek­ben fellelhető hagyományokat felele­venítve - arra kérjük Önt, hogy járul­jon hozzá ennek a munkának a sikeré­hez. Nem irreális összegre, hanem akár 1 forinttól kinek-kinek a lehető­sége szerinti támogatásra számítunk. Terveink szerint a könyv utolsó feje­zetében fel kívánjuk sorolni mind­azoknak a nevét, foglalkozását, beosz­tását, akik a könyv kiadásához hozzá­járultak. Külön kérésre (!) nem közöl­jük a támogatás összegét. Ezzel a szűkszavú kis listával szeretnénk átte­kintést nyújtani a kiadvány támogatói­ról, az egykori bencés, szentimrés, hajdani és mostani istvános diákokról, más pártfogókról, akiknek az adomá­nyait előre is köszönjük. Bankszámlaszám: 366-77773-09414. Részletes információ: Bányai Má­tyás, Esztergom, Víztorony u. 2. December 9-én a Rákóczi Szövetség és a Balassa Múzeum baráti körének vendégeként új könyvéről és a szlovákiai magyarság sorsáról tartott előadást Révész Bertalan, a nyitrai tanárképző főiskola tanára. Az ünnepi fagyöngy Egyes utcai és erdei fák csupasz ágai között fészekszerű bokrokat lá­tunk. Ezek a sárga fagyöngy (Lorant­hus europaeus) aranyló gömbjei. Fél­élősködő, lombhullató cserje, legin­kább a tölgyfákon él. Más fákat (pl. nyárfát, akácfát) az örökzöld lombú fehér fagyöngy (Vis­cum album) kedveli. Ez utóbbi fontos gyógynövény, mert sok értékes ható­anyagot tartalmaz. Kiváló vérnyo­másszabályzó. Régen csodatevő nö­vénynek tartották. A pogány ősök a téli napfordulót fagyöngyökkel ünnepelték, mert bo­gyói és az örökzöld ágak, a nyár me­legét, az életet, a Napnak, a legyőzhe­tetlen „Sol invictus"-nak az újjászüle­tését jelképezték - a legrövidebb nap­palok hideg világában. A fagyöngy ma is kedvelt díszítő­eszköz. Karácsony táján a fenyőága­kat, csokrokat, koszorúkat tesszük ve­le meghitté, otthonunkban és a csen­des temetőkben. Karácsony, Jézus születése ma is a szeretet, a békesség, gkdsaládi összetartozás legkedvesebb ünnepe. Nálunk legfőbb növénye a fe­nyő, a karácsonyfa. Európa északnyu­gati országaiban - főképpen Angliá­ban - fenyő helyett a fagyöngy a kará­csonyi és újévi fő növény. Az ajtófélfára vagy lámpára füg­gesztett fagyöngycsokor alatt kíván­nak egymásnak boldog ünnepeket, il­letve új évet fiatalok és idősek egya­ránt. Ott, fagyöngyágak alatt, szabad a csók!... Klotz József Felhívás így lehet rendőr A Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság felvételt hirdet az 1995. február l-jén, Szombathelyen induló kétéves rendőr-szakközép­iskolába, azon férfiak részére, akik a hivatásos rendőrtiszthelyettesi szol­gálat iránt elkötelezettséget éreznek és megfelelnek az alábbi felvételi követelményeknek: - 26 év alatti életkor - középiskolai érettségi bizonyítvány - letöltött sorkatonai szolgálat - belügyminisztériumi norma szerinti egészségügyi alkalmasság - eredményes rendőri felvételi vizsga (erőfelmérő, általános műveltségi színtfelmérés) - büntetlen előélet A hallgatók tanulmányi idejük alatt teljes és ingyenes ellátásban, vala­mint az első tanévben 14,500,-Ft bérezésben részesülnek. Aktív rendőr­tiszthelyettesi szolgálatukat - az 1994. évi XXXIV. számú rendőrségi törvénnyel összhangban - tanulmányaik befejezése után kezdik meg a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság helyi, illetve területi szerveinél. Jelentkezni lehet 1994. december 27-ig, személyesen a Komá­rom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztályán, Ta­tabányán, munkanapokon reggel nyolc és délután három óra között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom