Esztergom és Vidéke, 1994
1994-11-17 / 46. szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 5 Nézőpont kérdése, avagy: Honnan kezeljük? Ahogyan nem játszik velünk a 25 éves esztergomi fotóklub, a Pro Űrbe Esztergom díjas Art Fotóstúdió jubileumi kiállítása sem. Érződik, sugalmazódik: különböző felfogású, érdeklődésű, eltökéltségű fotósok tárlatáról van szó. S negyedszázad alatt amatőrökből ország-, sőt világszerte kiállító profikká váltak. Élükön Balla András, nemzetközi hírű fotós, köztük... s ekkor válik nagyon nehézzé a krónikás helyzete. Kit emeljen ki? A régieket, ugyanolyan jogosan, mint a gazdag kollekcióval kiállító fiatalabb nemzedéket? A tájfotóst; a csendéletek költőit; a formabontót; a humorban fürdőt; vagy éppen azt, aki az emberi arcban keresi mindannyiunk tekintetét? Vagy, vélhetőleg önkényesen, menjen saját orra után? Tukmálja a maga rajongását a leendő látogatóra? Ami itt a falakra került, a maga nemében, a maga helyén mind-mind jelentős érték. Aki ellátogat a Duna Múzeumba, megtalálja a maga kedvencét. S lesz kép, alkotó, akihez visszatér. Ahogyan jelen sorok írója is megégettetett. Kovács Melindáról van szó. Ez a fiatal művész egy olyan sorozattal lepett meg bennünket, amelyhez mindig vissza-visszatérek. Három, mélybordó hátterű testfelvétel. Másféle aktok, mint amiket megszoktunk. Az elsőn: térdeplő ember meggyötört lábfeje, talpai előttünk. A következő kép: lepellel félig takart hátakt. A harmadikon: kéz. Lehajló kéz. A sorozat címe: Caravaggio. A későreneszánsz firenzei festészet egyik legizgalmasabb alakja. Mind az ember - mind a művész. Igaz is: szétválik a kettő? A piktúra mestere és a zűrzavaros élet - a korai, mégoly zavaros vég: az értelmetlen halál?... Szétválik a kettő? A fotó és a „modellt" idéző? A fény és az árnyék? A fény és... és a vég? A végtelen? Rafael Balázs Sugár Galéria Barcsa Pál művésztanár kiállítása Pénteken, november 4-én nyílt meg a Sugár Galériában Barcsa Pál művésztanár festmény- és grafikakiállítása. A nagyszámú érdeklődőt Kotz István iskolaigazgató köszöntötte, majd Simon Tibor középiskolai tanár méltatta Barcsa Pál munkásságát. Barcsa Pál harmincnyolc éves tanár Almásneszmélyen él, ott tanít rajzot és angol nyelvet. Debreceni születésű, apai ágon székely származású. Felesége, Veress Zsuzsa tanár révén került a Dunántúlra. Kollár György festőművésszel tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg a mártélyi alkotótborban, azóta választolt hazájának Esztergomot tartja. Barátai között van Simon Tibor, Nemes László, Kollár István és mások. Négy gyermeke - Boglárka, Emese, Botond, Zsuzsika - kézügyességgel megáldottak, különösen Botond vonzódik a rajzoláshoz. Történeti motívumokat és portrékat rajzol és fest. Ezúttal négy témában állított ki. Az éjszakai mártélyi Tisza-part kékes és zöldes kontrasztjában komorságot tükröz. A cserép miniatúrák-sorozat a művészet iránti alázatosság okán készültek. Ez saját ötlete. Tanyán járva jött a gondolat, hogy olajjal festett különböző méretű cserépdarabokra. Ezeket láthatjuk most kiállítva. Grafikái közül különösen a Csizma és a Sisak sorozat egységes, sajátos ritmusa kelt érdeklődést a szemlélőben. Portrésorozata kidolgozott, finom vonalvezetésű, igényes művészi munka. Almásneszmélyi műtermes lakásában termékenyen alkot. Kiállítása volt már Nyíregyházán, Tatán, Tatabányán, Hajdúböszörményben és most, immáron harmadszor, Esztergomban. Képeit a diákoknak is ajánljuk. Rajzórákon ellátogathatnak a Sugár Galériába, a Somogyi iskolába. A kiállítás november végéig tekinthető meg. A látogatókat az iskolai órák idejében várják. (Pálos) Tanári hangverseny A zeneiskolában november 16-án, szerdán 17,30-kor tanári hangversenyre került sor. A műsorban közreműködött: Rózsár Brigitta (zongora), Simon Ferenc (klarinét), Horváth Gyula (gitár), Hornicsár Tihamér (hegedű, zongora), Kovács Andrea (zongora), Frank Éva (fuvola), Baranyai Irén (gordonka), Marosi Miklós (zongora), Pásztóyné Nádudvary Erika (hegedű, zongora), Reményi László (trombita, zongora), Homicsárné Lugosi Gabriella (ütőhangszerek). Valószínűleg a tűzzel kezdődött, mint annyi minden az emberiség történetében. A tűz fényének útjába álló árnyékot vetett a sziklafalra. Saját elmozdulásának s a lángok hajladozásának rajza, gondolhatjuk, egyformán megbabonázta. Játék és félelmetesség. Ősünk talán nem is gondolta, hogy egy valamikori új kifejezési módot fedezett fel: fényés árnyjáték. Valóság - és ami azon túl van. Már írott történelmünkben a camera obseura - a sötétkamra - felfedezői, megalkotói, alkalmazói továbbfejlesztették a sok ezer éves fény és árnyék-tapasztalásokat. Egy újabb lépés az objektív, aztán az alkímia segítségével, arany helyett, más „csinálódott": a sötétkamra, nyílásába helyezett különböző lencsék segítségével rögzítette is a látványt. És már saját sarkunkra hágunk: az a múlt század. Megszületett a fotó, a film, majd később a tévé, videó, s a mi harmincas éveinkben új művészeti ág dörömböl a fenségesek kapuján. Már nem úgy érvényes semmi, ahogyan a korábbiak tudni vélték: (fő?)helyet kér magának a fény új művészete. Sok-sok kétség, kétkedés és eltűnődés után (elismerem, nem éppen célszer állapot korszerűnek mondott világunkban); Balla András és Turányi Sándor kiállítás-építkezésének, a Fotogramok címet hordozó IX. Esztergomi Fotóbiennálé gazdag anyagának többnapos „megfigyelése" közben hosszú ideig kerestem a fogódzót: honnan induljak? Honnan kezdjük? Hiszen ismét valami olyasmi, ami kilóg átlagos ismereteink megszokott, otthonos, s valljuk be, oly sokszor konvencionális keretei közül. Mi is a fotogram, ez a réges-régi új az újak között? Maurer Dóra esztéta és kiállító művész idézi a nagyszerű kiállítású katalógusban El Liszickijt, a század első évtizedeinek kiemelkedő orosz kísérletező művészét: Találmány, amelynek révén bárki alkotóvá lehet. Az anyagok: fényérzékeny papír és néhány különböző mértekben átlátszó tárgy. Műalkotást hozhatunk létre ezekkel, ha a természethez hasonlóan kizárjuk a vak véletlent és az önkényt. Nyitott szívvel, előítéletek nélkül, ismereteink gúzsát félrelökve kell közelíteni ezekhez a képekhez. Ma a fotó nekünk már nem csoda, mint a múlt század emberének. A legmodernebb technika adatik meg akárkinek: egy kattintás, a gép mindent elvégez. Akár tíz percen belül egy másik masina, az előhívó-nagyító automata ezer színben szikráztatva állítja elénk művünket. Nos, ez az, amit a fotogram nem biztosít. De önálló élményt: igen. Önálló élményt - ha valóban kvalitásos darabról van szó. Mert bizony az olcsó játéknak itt sincs helye. S mindazok, akik itt kiállítottak, nem vicceltek. Nem játszottak.