Esztergom és Vidéke, 1994

1994-11-10 / 45. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Civil szerveződések Rudnay Egyesület a Déli-városrészben A Déli-városrészben a Mindszenty iskola építése, fejlesztése és a Szent Anna plébánia kulturális rendezvényei kapcsán spontán szerveződésű közösség alakult ki. A sokszor véletlenszerű közösségi összejövetelekből most tudatos szervezet született. Az 1994. szeptember 17-i alakuló közgyűlésen kimondták a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület létrejöttét. (Rudnay Sándor bíboros hercegprímás, nagy formátumú városépítő volt - a Szerk.) Megválasztották a tisztségviselőket: dr. Kápolnai Dezső A Rudnay Egyesület összejövetelén elnök, Orosz János Iván szervező titkár, dr. Kiss-Rigó László vezetőségi tag, Szalma László vezetőségi tag. Az Ellenőrző Bizottság tagjai: Kerekes Bertalanná, Kipke Ferenc, Németh József. Dr. Kápolnai Dezső elnök: - Egyesületünk megalakulásának döntő motovációja az volt, hogy a sokszor véletlenszerűen alakuló közösségi munkának szervezeti alapot biztosítsunk. Fontos körülménynek ítéltük azt, hogy a Déli-városrészben ilyen jellegű civil szervezet eddig nem volt. A megalakult egyesület hiányt pótol. Társadalmi fejlődésünk szükségszerű iránya a „társadalmi finomszerkezet" kialakulása. Azért, hogy a társadalom minden rétege azonos esélyt kapjon saját ügyeinek intézésében, érdekeinek védelmében. Célunk, hogy fórumot biztosítsunk, ínformációt cseréljünk a véleménynyilvánítás érdekében. Kulturális ismeretterjesztést végezzünk, klubéletet alakítsunk ki. Ismeretterjesztő előadásokat szervezünk, tájékoztató kiadványokat jelentetünk meg, hagyományteremtő eseményeket rendezünk, kulturális, történelmi tárgyú konferenciákat szervezünk, támogatjuk a helytörténeti kiadványokat, védjük Esztergom és elsősorban a Déli-városrész történelmi, kulturális értékeit, hagyományait. Nemzetközi kapcsolatokat teremtünk a hasonló célú szervezetekkel. Egyesületünk érdekvédelmi tevékenysége során információt gyűjtünk, képviseljük városrészünket az elérhető fórumokon, együtünűködünk más érdekvédelmi szervezetekkel, részt veszünk a tagjaink érdekeit befolyásoló eseményeken, javaslatokat készítünk, jelölteket állítunk. Vállalkozási tevékenységet azonban nem folytatunk! Mintegy harminc-ötven aktív tagra számítunk, akiknek családjain és ismerősein keresztül több száz ember közvetlen és közvetett kapcsolatát igyekszünk megteremteni. Szeretettel várjuk Esztergom más városrészeiből, a térségből érkezőket is! Szerveződésünk alapja a közös kulturális, történelmi értékrend, így a vallási, egyházi szervezetek határai nem korlátoznak bennünket. Szeretnénk, ha szellemi értelemben is nyitottság jellemezné egyesületünket. Programunk keretében véleményt nyilvánítunk a helyhatósági választásokkal, jelöltekkel kapcsolatban. Véleményt mondunk a városrészbe települő Zeiss galvánüzemmel kapcsolatosan. Becket Tamás nemzetközi konferenciát szervezünk a Szent Tamás hegy névadójáról. Nyílt és baráti kapcsolatokra törekszünk a város hasonló szervezeteivel! (Pálos) Az Esztergomi Művészek Céhe 1990-ben alakult, a legjobbkor, hiszen ez volt az az idő, mikor országos szinten rabolták ki mindenéből a művészeti szövetségeket, s tették majd' földönfutóvá a nagyszámú tagságot. Eltékozolt (elsíbolt) vagyon, ennek-annak átjátszott ingatlanok rémtörténetei voltak az alakulás „festői" háttérelemei, napjainkra pedig csak annyit változott a helyzet, hogy mára a galériák is végveszélybe kerültek. Esztergomban csend van. A Város gálánsán galériát adott a Céhnek (ritka gesztus manapság!), a testvérvárosi kapcsolatoknak és a szerte széles e hazában gombamódra szaporodó kereskedelmi galériáknak (is) köszönhetően rendszeres egyéb bemutatkozási lehetőségeket kapnak a művészek, s a hírek sikerekről számolnak be. A Céhen keresztül könnyen elérhetők-szervezhetők a művészek, ami a kiállításszervezőknek nagy segítség, az alkotóknak pedig fogódzó: nem kell állandóan önmenedzselésükkel is törődniük. Jó kezdeményezés volt hát a Céhhé önszerveződés, és eredményeket hozott tehát szükség is volt-van rá. Ilyen eredmény a Rév-Komáromban megnyílt tárlat is, melyet a Duna-menti Múzeum két nagy termében rendeztek meg. Húsznál több képző-(fotó)művész egy kisvárosban, nagyon nagy dolog. Ok huszonötén képviselték Esztergom létező kulturális életét a felvidéki határváros többségében magyar közönsége előtt az 1994. október 21-iki megnyitón. Köszönet illeti KomáromEsztergom Megye Önkormányzatát, és a szervezésben oroszlánrészt vállaló Virág Jenőt hogy a tárlat létrejöhetett, az anyagot kiállítássá rendező (és a plakátot készítő) Ölveczky Gábort pedig azért, hogy világosan átlátható képpé formálta a Céhtagok sok-sok munkáját. Ez az átlátható kép azonban nem igazán örömteli, hiszen - a kortárs csoportos kiállítások sajátsága szerint - nagyon vegyes színvonalú az anyag. S bár ezzel mindig számolni kell, sajnos tovább rontja a képet az, hogy esetenként évtizedes munkákat láthatunk. Számomra nem érvényes az az összkép, amelyben az egyik alkotó friss gondolatait tárja elénk, a másik mégis úgy gondolom, mindenképpen beszéljünk Róluk, hiszen mai hírünk legjelesebbjei mégiscsak ők. Rögtön az első öröm: a folyamatosságé; hogy a századunkban művészetté izmosodott fotográfia itt Esztergomban már generációk egymásutánját nevelte ki. Az idősebbek összegző bölcsessége (Kaposi Endre), a középkorúak avantgarde-ragaszkodása, hagyománnyá tétele (Balla András, Mudrák Attila), és a fiatalok elmélyült, filozófiával telt úttörése (Kovács Melinda, Major Ákos) mind-mind nagyon frissnek haAz Esztergomi Művészek Céhe kiállítása a rév-komáromi Duna-menti Múzeumban pedig - talán bizonytalan lévén az újonnan megfogalmazottakban - rég bevált műveivel mutatkozik meg. Tudom, nem feltétlenül tartozik ránk egy-egy kísérlet, de akkor inkább nem kellene jelen lenni, ha nem tud valaki érvényeset felmutatni. (Az „érvényesség", mint olyan itt úgy értendő, hogy a művész „dolga" önmaga megújítása, és ennek művekkel történő megfogalmazása. Aki ezt - ilyen, vagy olyan okkal, bevallva, tehát vállalva, vagy bevallatlanul, tehát kiürülve, mindegy - tartósan nem teszi, az az adott pillanatban: nem művész...) Ez persze csak a „jókra" vonatkozik, hiszen van olyan alkotó Esztergomban szép számmal. Főleg a kiállítás első termében, ahol a méltán elhíresült esztergomi fotósokat láthatjuk. Az esztergomi fotóról sok újat nem nagyon lehet e lapban már elmondani, hisz a napokban nyílt 3 kiállítás is amikről talán legközelebb leend szó tott. Nem tudom, mennyire lehet képe Rév-Komárom városának a ma fotóművészeti törekvéseiről: akár így akár úgy, biztos, hogy ilyen „erős" termekkel ritkán találkozik a tárlat-látogató. Jó volt felfedezni friss képeket (Kovács Melinda: Hasonlat III.), annál is inkább, mert jól rímeltek ezek az 1-2 éve készült Kaposi-xerográfiákkal. A termet egyetlen „dolog" rontotta némiképp: Franta Dezső restaurátorművésznek nem kellett volna megengednie magának, hogy mívesen elkészített helyreállításairól 9x12 cm-es automata nagyításokkal számoljon be. Vennie kellett volna a fáradságot a munkájához méltó kiállítású (bevilágított és nagyított) dokumentálásra, mint tette ezt kolléganője, a textilrestaurátor Szabó Judit, akinek képei a gyönyörűen helyreállított miseruhák méltó párjai. Aztán belépünk a Múzeum belső termébe, és vége az áhítatnak. Balra magas színvonalú felütéssel kezdődik a fal Prunkl János két Chagallé mellé tehető olajképével, Barcsay Tibor vízjós tollrajzaival és Kókay Krisztina finom, ceruzával „papírra horgolt" textil-rajzaival - azután azonban sajnos nem sok történik. Ami egyedül figyelemre nagyon is méltó, az a két közelmúlt vérveszteség: Kollár György és Végvári János egymás mellé tett munkái. (Nagy ötlete -és talán figyelmeztetése - ez a kiállítást rendező Ölveczky Gábornak, inert az egymással alaposan összetéveszthető táblaképek világosan mutatják meg: egy Esztergom-nagyság(?)rendű kisvárosban milyen veszélyei vannak a provinciális avantgarde-nak...) Ha e két festő munkáit egynek (!) tekintjük (ne tessék megbotránkozni, hanem átgondolni - ugye tényleg az?!), akkor egy nagyon jó minőségű életmű jön ki belőle, és ebben a fényben a Rév-Komáromban mellettünk látható környezet finoman szólva is csak unalmas-halovány-szürke. Számomra rejtély például, hogy Wieszt József hogyan tehet ki kitűnő Perspektíva tanulmánya mellé csupán stílusgyakorlatokat, vagy Furlán Ferenc miért kidolgozatlan-végigérleletlen vázlatokat állít ki (ezek jót ígérnek pedig!)? A többiek? A sajnálatos súlytalanságot, másutt a görcsös próbálkozás izzadságszagát vagy a profi kimódoltságot érzem. Az Esztergomi Művészek Céhe bemutatkozott hát a szlovákiai Rév-Komárom művészetszeretőinek. Láthatni a nagyszámú művészcsapatot ami a kiállítók számát tekintve üdvös. Csak minőségi bizonyítványt ne ez alapján kelljen kiállítsunk... Kaján Imre