Esztergom és Vidéke, 1994

1994-08-25 / 33-34. szám

10 10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Könyvadomány, faültetés Az idei Ümiepi Hetek zárórendezvényein egyik németországi testvérvárosunk, a szintén Duna-menti Ehingen népes küldöttségét fogadhattuk díszvendégként: a Baráti Társaság elnökét és tagjait, a nagymúltú Polgárőrséget és remek fúvószenekarát, majd - Szent István napján - Ehingen főpolgármesterét is. A Baráti Társaság a közös ünnepléshez olyan adományt hozott és olyan alkalmat választott, amelyek 19-én délután két, egymáshoz közeli helyszínre hívták Esztergom polgárait. Kis-Dunánk egyik partjáról a másikra: át a Bottyán hídon, kétszáz méternél aligha messzebb. Szép számmal összegyűltünk; közülük néhányan - velem együtt talán egy jelképes híddal is összekötötték az adományt és az alkalmat. Nagy ívű híddal, amely történelmünk várospolgári emlékezetéből épül. Amikor ehingeni barátaink a városi könyvtárban átadták a német nyelvű alapkönyvtárat, királyok, főpapok nyomába léptek, akiknek adományai Esztergom híres egyházi gyűjteményeit megalapozták. De polgárok nyomába is, például a német származású Helischer Józsefébe, aki egy kalapos mester fiaként önerőből végezte el az egyetemet, lett városi tanácsos, és gondosan, tudatosan gyarapított könyvgyűjteményét a városra hagyta, az első helyi közkönyvtár céljaira. (Nemrégen, augusztus elején volt ennek 150 éve...) Könyvtáralapítás - faültetés... Az esztergomiak nagy többsége számára kedves városukat a legjelemzőbben két hely különbözteti meg más városoktól. Az első - és az ünnepibb - a Várhegy, államalapító Szent István királyunk emlékével és a Bazilika fenséges épületével. A másik - a hétköznapibb hangulatú - a Kis-Duna-parti sétány, a szigeti oldal vadgesztenyefáival, a város felől pedig a platánsorral. Külön is, de leginkább együtt Esztergom valóságos jelképei ezek: építésről és pusztulásról egyaránt tanúskodnak, megjelenítvén a történelmi folyamatot, amelyben az ember és a természet - időnként békében, sokszor háborúban - közös alkotást hoz létre: a Várost. Annyi harc, háború, elemi csapás sorában, amely Szent István és királyi, főpapi utódai évezredes művét pusztította a Várhegyen, tavaly egy tűzvész rongálta meg Bazilikánkat. Ehingen városa gyorsan, igen jelentős segítséggel járult hozzá a helyreállításhoz. A város hosszát végigkísérő platánfasort nyolcvan éve, 1914-ben ültették elődeink - az Esztergomi Sétahelyszépítő Egyesület - polgárok és az érsekség adományából. Annak is majdnem két évtizede már, hogy egy csatornafektetés miatt az egész fasor áldozatul esett volna a rombolva építkező emberi barbárságnak, ha nem tiltakoznak olyan határozottan az esztergomi városvédők. Azok, akiknek számára ez a hangulatos fasor az Esztergomot alkotó és fenntartó történelmi közösség jelképe is. A sorban biztosan van még néhány az elsőkből... Máig minden vihart átvészelve, mint „nagy öregek" állnak a későbbi nemzedékek képviselői között, amelyeket a sorból kidőltek helyére ültettek. Ügy, mint most ezt a legfiatalabbat is, hogy pótolja a hiányt, amelyet idén tavasszal, másik nagy nemzeti ünnepünk, március 15. előestéjén okozott egy hirtelen lezúduló vihar. Városunk mindkét jelképe immár újra ép és teljes. Könyv és platánfa mindkettő nemzedékek sorának szól: kultúrát, történelmet épít és őriz. Anyagukban is közük van egymáshoz; a mi nyelvünkben pedig ennél is erősebb, beszédesebb a kapcsolatuk. Magyarul ugyanaz a szó - levél -jelöli a fa levelét (das Blatt) és a papírra bízott emberi üzeneteket (der Brief), amelyek érzelmeket, gondolatokat, ismereteket közvetítenek. Egy fákról szóló szakkönyvben olvastam, hogy a platánnak két fő fajtája van: nyugati és keleti. Továbbá, hogy nálunk egy olyan fajta a legelterjedtebb, amely e kettő keveréke. Azt pedig könyv nélkül is tudom, hiszen jól látható, hogy a platán leveleinek tagoltsága a nyitott emberi kézre, a tenyérre hasonlít. Értelmező magyarázatnak éppen elég maga az ünnep, amely alkalmat adott a testvérvárosi találkozóra és ösztönzést a történelmi emlékezet számára. Nekünk, európai lakosoknak, nyugaton és keleten - szükségünk van egymás üzeneteire, egymás nyitott kezére. Mi, németek és magyarok, akiknek a történelem során annyiszor kellett újrakezdeni, romot takarítani, helyreállítani, talán más népeknél is erősebben érezzük ezt. N.T. Szentgyörgymezei kertbarátok kiállítása Augusztus 20-án, az ünnep reggelén Szentgyörgymezőn, az Olvasókör udvarán Révfalvyné Buday Júlia köszöntötte a szép számban megjelenteket. Köztük: Ehingen testvérváros küldötteit, az önkormányzati képviselőket, a polgármestert, az alpolgármestereket és városunk jegyzőjét. Dr. Könözsy László ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy a Szent István napi ünnepségek hagyományosan itt, Szentgyörgymezőn kezdődnek. Az Olvasókör fogja össze - már generációkon át - Szentgyörgymező népét. Ide az otthon biztonságával lépnek be az emberek. Szent István törvényt adott és ezer éve olyan hazát, mely ellenállt minden külső veszélynek. A szorgalmas, kitartó munka az eredményt is meghozza. Itt, Szentgyörgymezőn is elkezdődött a városiasodást jelentő csatornázás, a telefonhálózat, a földgázvezeték és az út építése. Ezzel együtt meg kell őrizni a település eredeti szerkezetét. ,Az új kenyér megszegésével a jövőre gondolunk. Hogy merre tartunk, az csak rajtunk múlik" - mondta. Hajnal Jánosné főkönyvelő adta át a Dunakanyar Szövetkezet ez évi gabonaterméséből sütött finom cipót, melyet a polgármester szegett meg, és a résztvevőket sorra megkínálta a friss szeletekkel. Az Olvasókör helyiségeiben rendezett kiállítást a Kertbarát Kör, a Gazdakör és a Nőklub. Erős Miklós, a Kertbarát Kör elnöke elmondta, hogy a kistermelők immár 26. alkalommal újra gazdag választékkal rukkoltak ki. A negyven napi szárazság próbára tette a termelőket, de a kiállított terményeken ez nem látszott meg. A polcokon a konyhakertben található mindenféle termény helyet kapott: alma, körte, szilva, paprika, paradicsom, fűszernövények, ízesítők, dinnye, tök, uborka, répa, búza, árpa, rozs, őszibarack... És délszaki növények is: füge, citrom... A kerti termények kiállításán első díjat kapott Szabó Jánosné, második díjas Kecskeméti István, harmadik díjas Bélai Ferenc, negyedik díjas Erős János, ötödik díjas Nádler László. Különdíjasok lettek: Erős Sándor, Bádé György, Békési Gergelyné kertész és Klotz József. További kiállítók: Petróczy Gyula, Kiss György, Kohlné, Molnár Lajos, Antalóczy Frigyesné, Zsombók Istvánná. Molnár Ferenc gazdálkodó és mezőgazdasági vállalkozó önálló kiállítási területen mutatta be terményeit. Ó ugyancsak különdíjat kapott. A Nőklub kézimunka-kiállítását ugyancsak nagy érdeklődés kísérte. Első díjat kapott Huszák Józsefné, másodikat Varga Istvánné, harmadikat Bokros Krisztina, negyedik díjat Csáki Józsefné vett át. További kiállítók: Szabó Mihályné, Bóna Péterné, Válent Ferencné, Nagy Veronika és Nagy Ildikó. Kisállattenyésztők közül első díjas lett Kecskeméti Anna, második Gere Tibor, harmadik díjat megosztva a Spóner testvérek kapták, Erzsébet, Éva és Andrea. Különdíjat kapott: Bádé György, Menyhárt József. Kiállított még: Erős Lajos (Oszi). Díszmadár-kiállításáért Nagy László kapott különdíjat. Búzaszárból font díszes koszorújáért Kecskeméti Katalin és Anikó szintén különdíjat és ajándékot kapott. Major László, a Szentgyörgy mező Barátainak Egyesülete elnöke a kiállításon való egyedi, különleges megjelenésükért Molnár Ferencnek, Varga Istvánnénak és Bábszki Ferencnek nyújtott át ajándékot. Révfalvyné Buday Júlia elmondta, hogy a kiállítás szervezése, lebonyolítása százhúsz embert mozgatott meg Szentgyörgymezőn. Örömmel újságolta, hogy a kiállítóterem hét ablakára új függönyt tettek. Ezúton is köszönik Szóda Ferenc önkormányzati képviselőnek, aki ehhez tízezer forinttal járult hozzá. Molnár Ferenc gazdálkodó, mezőgazdasági vállalkozó több díjat kapott: - Tíz holdon gabonaféléket termelek, a konyhakertben azokat, amelyeket saját háztartásunkban használunk. Feleségemmel, saját felszereléssel műveljük a földet. Minden szerszám megvan, ami ehhez kell, néhányat a kiállításra is elhoztam: kapáló ekét, magtakarót, szántóekét, hengert, vasboronát, vetőgépet, szecskavágót, morzsolót. Fiam szakács, lányom egyetemista, így rájuk nem számíthatok. Lovakkal dolgozom, másoknál is vállalok munkát, így évente 30-40 holdat művelek meg. Egyébként nem igaz, hogy a földből nem lehet megélni. Két család, tíz fővel negyven holdból már megtalálja számítását... (Pálos)