Esztergom és Vidéke, 1994

1994-04-14 / 15. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOM (1945. március 18-21.) Háborús napló (részletek II.) „... 1945. márc. 18. éjjel. Hajnali kettő körül Karlause alezredes eligazítást rendelt el, melyen a még itt-tartózkodó egységek parancsnokai kötelesek voltak megjelenni. Az eligazítás lényege a következő volt: a Duna-vonalnál, a Búbánat-völgynél, a Fárikút-Vaskapu, és a Babosoknál lévő egységek vonuljanak vissza a táti út megjelölt térségébe. A Babosoknál maradt egy nagyobb német egység, de motorizált felszerelés nélkül..." „... Karlause és törzse (mely kb. 1820 főből állott) a Wolf-ároknál tanácskozott, majd különösebb eligazítás nélkül gépkocsin távoztak. Hajnali három felé újabb utasítás érkezett Karlausétól a Széchenyi téren tartandó eligazításra..." „... Karlause tudott a németek által korábban elaknásított épületekről. Az ezekről készült térkép a táskájában volt. Nekem szóló utasítása a következő: Mikor az utóvéd jelenti, hogy az oroszok bármely irányból elérnék a várost, az épületeket fel kell robbantani, és a táti úton minden erőt bevetve védekezni a következő parancsig..." „... Ellenőriztem az épületek aknásítását. Két katonával elhelyeztük a gyújtó zsinórokat a robbantási távolságig. A városban síri csend honolt..." „... Motoros felderítő érkezett a táti hídfőtől, felderítési céllal. Tőle tudtam meg, hogy Karlause és törzse a németekkel már átkelt a Dunán..." „... Visszamentem a robbantásra előkészített épületekhez. A gyutacsokat szétszereltem és elrejtettem. Ez azért volt fontos, hogyha az oroszok a városba émek, észre ne vegyék. Módszereiket ismerve, gondolkodást nélkül felrobbantották volna. (Ha ez bekövetkezik, a háború után a városközpontban és a Hősök terén csak pusztaság maradt volna!) A front elvonulása után, mikor az épületeket mentesítettük, akkor volt igazán szembeötlő a német rohamutászok által elhelyezett robbanóanyag hatalmas mennyisége..." „... A táti útnál összevont alakulatok visszavonultak Tát környékére. Mindenki az átkelésre várt. Baj na, Bicske irányából még mindig nagy egységek érkeztek a Duna-vonalhoz. Az orosz ráták sűrű berepülésekkel bombázzák a gyülekezési pontot..." „... A zsidódi patak vonalában a németek korábban nagyméretű páncélos futóárkot készítettek, egészen a Kenyérmezői vasútállomásig, melyben az éjszaka folyamán német egységek foglaltak állást..." „... Négy óra körül a motorkerékpáros felderítő újra megjelent egy nyilas őrnaggyal. A város érdekelte őket, mi lehet ott? A város irányából semmilyen nesz nem hallatszott. Az őrnagy nem vállalta, hogy bemegy, ezért megkért, hogy mint esztergomi vállaljam én a felderítést. A védőgáton lassan lámpa nélkül egy géppuskással mentünk be a városba. A Kis-Duna parton Szentgyörgymezőig haladtunk, majd a Vízivároson, Szenttamáson keresztül érkeztünk be a város központjába. Az utcák teljesen kihaltak voltak, az oroszok még nem mutatkoztak. Az indulási helyre visszaérve az őrnagyot már nem találtuk, gyalog visszaindult a táti átkelési ponthoz. Úgy látszik, nem bízott a visszatérésemben. A motoros felderítő, aki a nevét nem árulta el, búcsúzáskor csak annyit mondott: Milyen jó volna, ha ő is erről a környékről származna! Négyszemközt megkérdezte: Most hogy Karlause elment, végrehajtom-e az utolsó parancsát? Biztos, hogy a elaknásított épületek felrobbantására gondolt! Miután nem ismertem, nem tudtam, hogy az eddigieket jóhiszeműen mondta, illetve kérdezte-e. Gondolkodás nélkül válaszoltam: Esztergomi vagyok, tudom mi a feladatom! A rövid együtt töltött idŐ alatt azt azért megállapítottam, hogy nem volt nyilas érzelmű. Szerencsés átkelést kívánva búcsúztam el tőle..." „... A környéken kegyetlen harc folyt. Az oroszok folyamatosan bombázták a táti átkelőt, Kenyérmező irányából is nehézfegyverek zaja hallatszott..." „... A motoros felderítő újra megjelent! Tájékoztatott, hogy a Tokodról kivonult német egységek a kenyérmezői harckocsi-árokig vonultak vissza. Szerinte rólunk már senki sem tud. Azonnali visszavonulást rendeltem el a zsidói patakig, mert nem akartam a német és az orosz vonalak közé kerülni. A közel 2 km-t erőltetett menetben tettük meg; a híd és a táti Duna-ág között foglaltunk állást. Elég jól zártuk a védendő szakaszt Kis idő múlva négy magyar vezérkari (tiszt - a Szerk.) érkezett a táti átkelőtől. Ott kapták az eligazítást, hogy a zsidódi pataknál magyar egység van. Valószínű, a motoros felderítő tájékoztatta őket. Bemutatkozáskor a nevüket nem értettem, a sötétben az arcokat sem láttam. Dunafoldvártól Székesfehérváron át súlyos harcok során kerültek ide. Bicskénél a kocsijukat kilőtték, onnan gyalog jöttek Esztergomig. Beszélgetés közben derült ki, hogy az egyik tiszt az esztergomi Jezierszky László vezérkari alezredes. Olyan megviselt, kimerült volt, hogy nem ismertem fel..." „... Jezierszky alezredesnek elmondtam: Esztergomtól négy kilométerre nem látom értelmét a háború további folytatásának! Jezierszky nem szólt semmit, csupán az átkelésre használt rocsót (motorcsónak - a Szerk.) kérte el. Az egyik őrnagy utász volt, értett a kezeléséhez. A korábban előkészített trit (robbanóanyag) és a megszerelt gyutacsot átadtam nekik azzal, ha átérnek, a túlparton robbantsák fel a rocsót, hogy ne kerüljön az oroszok kezébe. A robbantás egyben jel is, hogy sikeresen áttértek. Mintegy 6-10 perc múltva hallottam is a robbanást..." „... A Fekecs Sándor őrnagy által vezetett vaskapui zászlóalj parancsot kapott a Dunán való átkelésre. Már A fénykép 1944. augusztusában készült Piliscsabán, a Haditechnikai Intézet lőterén. A kép baloldalán, szakaszvezetői egyenruhában Temesy Károly áll. A bomba mellett álló civilruhás férfi egy amerikai hadifogoly (százados - a Szerk.), akit az addig ismeretlen szerkezetű 227 kp-os rombolóbomba hatástalanítására hoztak ide a balatonaligai táborból. Az öt idózítő-szerkezettel ellátott bomba hatástalanítását később - miután az amerikai nem vállalta - T.K. végezte el. (A fotót Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi háború Magyarország felett c. könyvéből vettük át.) pirkadt, amikor elindultak a táti út vonalában elfoglalt állásaikból. Szakaszommal a zsidódi hídnál várakoztunk. Kenyérmező irányából egyszer csak kézigránátok robbanása, kézifegyverek zaja hallatszik. Mint később megtudtam, német ruhába öltözött oroszok támadták meg az ott védelemben lévőket. Szegények azt hitték, az utolsó német katonák azok, akik Kenyérmező, Dorog irányából vonulnak vissza. Az állásaikból kivetett németektől, akik mellettünk vonultak tüzelőállásba, tudtam meg a támadás részleteit. (A front elvonultával már mint tűzszerész szolgáltam az új hadseregben. Akkor láttam a támadás utáni állapotot. Hulla hulla hátán! Oda temettük el őket mind, hiszen nem is lehetett szétválasztani őket Az oroszok nem tették őket a közös sírba a Hősök szobra köré, mert ők sem tudták már megállapítani, ki volt orosz vagy német!)" „... Már pirkadt. Katonáimmal beszélgettem, mi az elképzelésük a jövőt illetően. Nem akartak tovább menni a németekkel. Hirtelen jött gondolattal közöltem velük korábbi elhatározásomat: A magam részéről itt befejeztem a háborút! Itt vagyok szülővárosomtól négy kilométerre, és innét egy lépést tovább nem megyek! További sorsáról mindenki maga dönt! - mondtam. Feltettem a kérdést hajónak látják, jöjjenek velem a városba. Mind a 186-an kisebb csoportokban fél hat körül érkeztünk meg a Repülőgépgyárba. Sokan átöltöztek az öltözőkben talált ruhákba. Mariska néni (Rubik Ernő édfc_ .^nyja - a Szerk.) kétségbeesett a sok katona láttán. Az oroszok mindenkit agyon fognak lőnjö, ha ezt meglátják! - mondta. Nekem is rossz érzésem támadt. A gyárban volt néhány csónak; a Kis-Dunán, a Lőrincz utcai hídroncsnál is sok csónak akadt fenn. Gyors munkával kiszabadították és már indultak is át a Dunán. Ezek mind katonaruhában voltak - a Nyírségből, Erdélyből, Kárpátaljáról származók mentek át Párkányba..." „... Elbúcsúztunk! A szüleim otthon már nagyon vártak. Aggódtak, mert tudták, hogy Tátnál nagy harcok vannak, és mi is ott vagyunk. Katonaruhámat kézifegyveremet elrejtettem..." „... Az utcán még mindig csend honolt. Hét óra körül járt az idŐ. Tát felől géppuskák, aknavetők zaja hallatszott Ott még állt a harc! A félelem kezdett úrrá lenni rajtam. Próbáltam magam tartani, nehogy a pincében mások észre vegyék. Szörnyű volt Megszállnak, nincs fegyverem... nyugodtnak kell lenni.! Bele kell törődni a sorsomba... Itthon vagyok, ez a legfontosabb! A Szózat gondolata is megfordult a fejemben: „Itt élned, halnod kell!" „... Hévíz utcai házunk ablakán kilesve a fal mellett géppuskás orosz katonák jönnek. A Kis-Duna irányába tartanak. Lementem a pincébe és mondtam: itt vannak az oroszok! Nyolc óra lett volna pár perc múlva..." „... Lejött a pincébe az első orosz. Fiatal, mongolképű, piszkos, mocskos ruhában. Fáradság nem látszott rajta. Hamarosan követte őt a többi..." Közzéteszi: Koditek Pál