Esztergom és Vidéke, 1994

1994-05-20 / 20. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE (folytatás) A kihallgatás után visszavezettek a nagyterembe, azt láttam, hogy a többi társam is gyanúsan piros arccal üldögél magában. Négy óra körül az iskola kollégiumi vezetősége élelmet küldött számunkra. Mindnyájan éhesek voltunk, mert Te Deumra készülve áldozni szerettünk volna. Este 10 óra körül katonai járműre ültettek - most már csak 9-en voltunk - és Budapestre, az Andrássy út 60 sz. alá vittek bennünket. Tudtuk, hogy itt végtelen szenvedések sorozata fog következni. Ennek az épületnek már az említése is mindenkit halálfélelemmel töltött el. Különválasztottak bennünket és elkezdődött az adatfelvétel. Megilletődve válaszoltam a feltett kérdésekre. Jól elvertek, mert nem tudok hangosan felelni. Rámparancsoltak, hogy a kérdésekre hangosan válaszoljak. Amikor hangosan feleltem, átjött a másik helyiségből két egyenruhás személy, akik azért vertek el, mert kiabálásommal felébresztettem őket. Az adatfelvétel után lekísértek egy kb. három emelet mélyen fekvő folyosóra és belöktek egy sötét, büdös helyiségbe. Behúzódtam egy sarokba, a betonpadlóra ültem. A sötétben semmit nem láttam, csak nyöszörgést hallottam. Reggel, amikor egy kis fény szűrődött be a 3x3 méteres cellába, alaposan összevert hat embert láttam, szintén a padlón ültek. Volt a helyiségben egy nyúlólszerű tákolmány 60x60 cm-es bejárattal, 160-170 cm mélységű fiókkal, ahol feküdni lehetett. Arégi foglyok - akik már előttem kerültek a cellába -, figyelmeztettek, ha nem muszáj, ne feküdjek be ebbe a fakuckóba, mert néhány nap alatt annyira elmerevedek, hogy többé mozdulni sem tudok. Érdekességként említem, hogy a letartóztatott személyek partizánok, vagy régi kommunisták voltak, akik azt emlegették, hogy őket tévedésből hozták be és ha erről Rákosi tudomást szerez, őket rögtön szabadlábra helyezik. Szegények, akkor még nem tudták, hogy minden gonoszság kiagyalója és végrehajtója pont Roth Matyi (ez volt Rákosi neve) barátjuk volt. Ebben a cellában volt Kossá elvtárs is, akit később valóban kiengedtek, ő lett a szakszervezeti országos főnök, majd 1956-ban miniszter. Ez a cellatárs mondotta a megérkezésem utáni második napon, hogy nekünk szerencsénk van és hamarosan elvisznek innen, mert akit itt nem hallgatnak ki az első napon, azt átadják a rendőröknek és nem az ÁVÓ foglalkozik az ügyével. Ez igaz lett, mert harmadik nap szólítottak, és autóval a Mozsár utcai rendőrkapitányságra szállítottak. Itt két napig tartott a kihallgatás. Osztálytársaimmal itt találkoztam. A kihallgatást három civilruhás nyomozó vezette. Ugyanazokat a vádpontokat ismertették, amiket Esztergomban. A jegyzőkönyv már készen volt, felszólítottak, hogy írjam alá, amikor ezt megtagadtam, a jegyzőkönyvet a fiókba tették. Utána gumibottal irgalmatlanul elvertek, a verés egész ideje alatt csak jobb talpamat ütötték. Ennek következményeit máig viselem, mert azóta nem hajlik jobb lábfejem. A kihallgatás után már együtt voltunk az osztálytársakkal, de nem beszélhettünk egymással, mert két goromba civilruhás nyomozó felügyelt ránk. Mindannyian egy folyosón ültünk, csak este vittek a cellába bennünket. Amikor a folyosón tartózkodtunk, 2-3 alkalommal elvezették előttünk Tanárainkat (dr. Bíborka Ferenc, Szentei Ferenc és Németh Lajos tanárokat). Ezen nagyon elcsodálkoztunk, mert ha idegent kihallgatásra vezettek a folyosón, akkor mindenkinek a fal felé kellett fordulni. Ezt az eljárást bizonyosan lélektani nyomásnak szánták, mind a tanárok, mind a diákok megtörésére. Látható volt, hogy mindkét csoportot alaposan „helykel 1957-es internálásom után 1957től 59-ig jómagam is együtt dolgoztam a Cementgyárban. A letartóztatott diákokat 3-8 havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az elítélt diákok névsora és kora: Scheiner M. 15 éves, Mahovitz J. 17 éves, Szatai Gy. 17 éves. Nagy Gy. 18 éves, Mohi J. 18 éves, Kovács I. 20 éves, Szalai Á. 20 éves, Korencsi F. 20 éves. Az eseményről tájékoztatást nyújtó kommunista sajtó tele volt valótlansággal, s dicshimnuszokat zengett az uralkodó osztály éberségéről. A cikkek lényege az egyházi nevelés megszüntetésének és az iskolák államosításának szükségessége volt. A velünk történt eseményekről szabadulásunk után soha senkivel, még egymás között sem beszéltünk A szabadonbocsátáskor felhívták a figyelmünket, ha a velünk történtekről valakit tájékoztatunk, államtitok megsértése címén eljárnak ellenünk. Ezt a hallgatást egy ízben szegtem meg. Felkeresett Kisházi Mihály - akkor még országgyűlési képviselő -, aki az érseki tanítókép1948: Miért rohamozta meg az ÁVÓ a tanítóképzőt? H. ben hagyták". Az Andrássy útra már nem vittek vissza bennünket, a tárgyalás napjáig a Markó utcai börtönben tartottak. A börtön személyzetén kívül felváltva két civil is vigyázott ránk. A beszélgetés szigorúan tilos volt! A tárgyalás július 23-án kezdődött és még aznap véget ért. A tanácsvezető bírót dr. Nagy Kálmánnak hívták. Egy vádpont volt. A Magyar Népköztársaság erőszakos megdöntése. A bíró gonoszságban még a habzószájú ügyészt is túlszárnyalta. Asztalt csapkodva üvöltözte, hogy ilyen megrögzött fasisztáknak még a halálbüntetés is enyhe volna. A kirendelt védőkkel mi soha nem beszéltünk, az érdekünkben elmondott védőbeszéd inkább súlyos vádbeszéd volt. A feltett kérdésekre csak igen és nem szóval felelhettünk. Senki nem mondhatta el egyéni véleményét. Az utolsó szó jogán senki nem érezte magát bűnösnek. Rövid tárgyalás után kihirdették az ítéletet. A városból, Esztergomból való kitiltást és a teljes vagyonelkobozást mindhárom tanár esetében mellékbüntetésként alkalmazták. Főbüntetés: Németh Lajos 5 év, Szentei Ferenc 4 év, ők kollégiumi nevelőtanárok voltak, dr. Bíborka Ferenc 2 év 3 hónapi börtönbüntetést kapott. Később úgy hallottam, hogy a büntetés letöltése után senkit nem engedtek szabadon. Dr. Bíborka Ferenc a recski táborba került, később kényszermunkásként, mint rab a tatabányai Cement és Mészműveknél dolgozott. Ezt a hírt megerősítették azok a munkások, akikző intézet gyakorló iskolájában tanított. A tanító úr elmondta, hogy Mindszenty hercegprímásnál kihallgatáson volt, s ott megbízást kapott, hogy szerezzen értesüléseket az eseményekről. Kisházi tanító úr és Groh ügyvéd úr segítségével készítettünk egy beszámolót. Ezt úgy záradékoltuk, hogy elolvasás után azonnal elégetendő. A megsemmisítésre ígéretet kaptam, s ez meg is történt. Ezt onnan tudom, hogy a beszámoló sem a Hercegprímás letartóztatásakor nem került elő, sem a levéltárban nem lelhető fel. A magyar nép törvénytisztelete és a bíróság pártatlanságába vetett hite 1948-ban még oly mélyen gyökeredzett, hogy senki nem hitte ártatlanságunkat. Nem voltak képesek felfogni, hogy ilyen súlyos ügyet csak egyszerűen kitalálnak és ezt számos tanúval igazolni is tudják. Szegény, naiv népem néhány hónap múlva rájött - amikor futószalagon gyártották az összeesküvéseket, és nyomtalanul tűntek el emberek -, hogy milyen is a kommunista igazságosság. Az elszenvedett ügy miatt életem folyamán sok kellemetlenségem volt. Magdus ávós főnök az iskola elvégzése után figyelmeztetett, hogy tűnjek el a városból, s ezt a figyelmeztetést vegyem kitiltásnak! 1949ben Esztergom-táborba kerültem, ahol az általános iskolában tanítottam. Tanítványaim között volt egy fiú, akinek katonatiszt volt az apja. Ezzel a tiszttel jó barátságba kerültem. Egy alkalommal szóba került az „1948-as esztergomi diák-ügy". A beszélgetést úgy próbáltam irányítani, hogy megtudjam, ezzel kapcsolatban milyen szerepe volt az esztergomi katonai alakulatoknak. A következőket tudtam meg: egy Decsi nevű ávós tiszt összehívott egy tiszti gyűlést, ahol azt a feladatot adta az önként vállalkozó tiszteknek, hogy vállaljanak egy provokatív felvonulást az érseki képző előtt. Ennek a különítménynek Tóth százados volt a parancsnoka. Arra a megjegyzésemre, hogy ez a tiszt biztosan nagy karriert futott be, azt a választ kaptam, hogy Tóth százados nagyon megbánta tettét, mert Decsiék őt és társait csak egy kis ijesztésre akarták felhasználni, nem pedig ártatlan gyerekek elhurcolására. Későbbiekben a hálás kommunisták Tóth századost elhurcolták, s később valami miatt kivégezték Negyven éves osztálytalálkozónkon egyik osztálytársammal beszélgetve (akivel együtt voltam letartóztatva) megkérdeztem, hogy vele mi történt, volt-e kellemetlensége a letartóztatással kapcsolatban? Azt válaszolta, ne beszéljünk róla, mert az az érzése, hogy még most is figyelik, pedig élete folyamán sok zaklatásnak volt kitéve. Örök mementóként maradjon fenn az a gondolat, hogy ha valaki jót akar (mert a kommunisták először ezt hirdették), az emberi gonoszság a legszebb eszméket is tönkreteheti. Senkivel szemben nem érzek haragot, bosszúra sohasem gondoltam, sokat tűrő feleségemmel minden megpróbáltatást átvészeltünk. Örömet nyújtott és nyújt négy élő fiam és nyolc unokám. Arra kérem a jó Istent, hogy sokat szenvedett hazámnak adjon teljes állampolgári békét és megnyugvást. Korén esi Ferenc Olvasóink elnézését kérjük, hogy előző, 19. számunkban Korencsi Ferenc visszaemlékezésének (1948: Miért rohamozta meg az ÁVÓ a tanítóképzőt?) bevezető részébe téves adatok kerültek. A választások 1945-ben és 1947ben történtek. A Keresztény Női Tábor az 1947-es választásokon csak egy választói kerületben indult, a Fejér, Komárom-Esztergom vármegyéket egyesítő körzetben. Esztergomban a Keresztény Női Tábor az 1947. augusztus 13-án tartott választásokon a szavazatok több mint felét szerezte meg. Az MKP helyi vezetése ezt valóban rossz döntésnek tartotta. A bevezetés pontatlanságai a visszaemlékezés további részeit nem befolyásolják. (A szerkesztőség)