Esztergom és Vidéke, 1993
1993-05-27 / 21. szám
8 ESZTERGOM ÉS VÍDÉKE DIÁKSPORT: A Focisuli Békéscsabán második lett. A tizenkétévesek korosztályában újra hallat magáról az esztergomi Focisuli. Most Békéscsabán voltak és a Csaba kupán másodikok lettek. A Békéscsabai Előre FC csapatát 5:0-ra, Nyíregyháza csapatát l:0-ra győzték le. Adöntő mérkőzést a Budapesti Vasutas SC ellen játszották, ám ott elfogyott a tudományuk és egyébként jónevű ellenfelüktől 1:0-ra kikaptak. A csapat tagjai: Köbli Péter, Engelbrecht László, Mezőfi Gergő, Solti Tamás, Molnár János, Miklós Péter, Pintér Gábor, Nagy Gábor, Oszvald Péter, Takács Tibor, Kurali László, Tóth Attila, Bochanek Adrién, Dékai Norbert, Tóth Béla, edző Gál Kálmán. A Focisuli csapatát hazai mérkőzésen láthatják. Június második hetében nagyszabású Dunakanyar kupa lesz Esztergomban. HÍREK Bády Gabriella első lett Szolnokon a karate kick-box light contakt versenyágban, a 60 kg-os súlycsoportban. Az országos bajnokság első fordulóját rendezték Szolnokon. Bády Gabin kívül Szilágyi Diána (50 kg) második lett, Krempf Réka (50 kg) pedig negyedik. A fiúk közül Fodor Norbert (63 kg) és Dunai László (69 kg) egyaránt negyedik, Mécs Ferenc (79 kg) második lett. Olasz labdarúgó diákcsapat jön Esztergomba: 1993 május 29-én, szombaton 17,30-kor Associazione Calcio Romano - 317. számú Szakmunkásképző Intézet mérkőzés lesz a szigeti pályán. Gép Sándor tanár arról tájékoztatott, hogy a 14-16 évesekből álló csapat a pünkösdi ünnepeket Esztergomba tölti. Vasárnap délelőtt várhatóan még egy mérkőzést játszanak. Teke csapatversenyt rendeztek a sportcsarnokban. A Május kupa végeredménye: 1. Dági Kréber Bt, 898 fával (a csapat tagjai Szollár 224, Deák 223, Hajdú 221, Varga 230), 2. Ipartestület, 894 fával (Déri 232, Csépány 215, Prommer 226, id. Prommer 221), 3. Richter Rt. 871 fával (Koncz 233, Kinka 196, Bartl 225, Pálinkó 217), 4. Kartográfia, 864 fával, 5. Gyopár kemping, 851 fával, 6. Lábatlan II., 850 fával. Összesen 16 csapat indult. A kispályás labdarúgás tabella állása a 8. forduló után: 1. Bizalom Csonttörők, 18 pont; 2. Treff, 16 pont; 3. Uniker Rt., 25 pont; 4. Jótanács, 14 pont; 5. Vasas öregfiúk, 12 pont; 6. Dorogi sportcsarnok, 10 pont; 7. Briganti, 8 pont; 8. Vigília, 8 pont; 9. Reinhold Macla, 6 pont; 10. Faép Rt, 5 pont; 11. Fair team, 4 pont óllövők: Polgárdi István (11), Engelbrecht Zoltán (8), Tóth Gábor (7), Bankó Zsolt (7). Labdarúgás NB III: Esztergomi Vasas - Érdi Városi Sportkör mérkőzés lesz május 29-én szombaton 17 órakor. Az érdiek a második, a Vasas a hetedik helyen áll. A hazai győzelem szép fegyvertény! Hajrá Vasas! ESZTERGOM ES VIDEKE Polgári hetilap Főszerkesztő: SEBŐ JÓZSEF Szerkeszti a szerkesztőbizottság Elnöke: BENCZE CS. ATTILA Rovatvezetők: Bánhidy László(fotó-grafika), Koditek Pál (közélet). Nagyfalusi Tibor (művelődés), Ortutay András (helytörténet), Pálos Imre (sport) Felelős kiadó: a GRAN TOURS KfL ügyvezető Igazgatója Nyomda: SPORI-PRINT KFT. HU-ISSN 08 M-7054 PÁLOS IMRE rovata RÖGBI: AZ ESZTERGOMI VITÉZEK A HATODIK HELYEN Az Esztergomi Vitézek Rögbi Sportegyesület elnöke Neuzer András üzemmérnök, vállalkozó. Tíz évvel ezelőtt a Labor MIM Vasasban alakítottak rögbi sportcsoportot Magyarovics Gyulával együtt. Neuzer András (képünkön) mostanság is minden szabadidejét és energiáját e férfiasan kemény sportágnak szenteli. Már írtunk arról, hogy londoni csapattal mérkőztek. Most legutóbb az olaszországi Oderzo csapata járt itt, őket 19:15-re sikerült legyőzniük. Hazai ellenfelüktől, a Százhalombattától azonban 32:7-re kikaptak. Az első osztály sorrendje az alábbiak szerint alakult: 1. Zöld Solymok (Budapest), 2. Székesfehérvári Áruház Rögbi Klub, 3. Kecskeméti GAMF RC, 4. Érd, 5. Százhalombatta, 6. Esztergomi Vitézek Rögbi Sportegyesület, 7. BEAC, 8. Liget SE (Bp.). (A végső sorrendet a bajnokság befejeztével fogjuk közölni.) AZ EVEZŐSÖK EDZŐTÁBOROZTAK Előző három számunkban írtunk arról, hogy az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete meghívást kapott Németországba. Az edzésekről, a 42 kilométeres rajnai víziturájukról már olvashattak. Mármarosi Győző ügyvezető elnök az edzőtábort így értékeli: - Tobb hét távlatából is nehéz feldolgozni azt a sok élményt amit a kint-tartózkodás tíz napja alatt szereztünk. Gépkocsival 3000 kilométert tettünk meg, versenyzőink közel 300 kilométert eveztek. Vendéglátóink 8 csónakházat mutattak meg Rajna-Pfalz tartományban. Volt köztük kisebb és nagyobb, de mindegyik jól felszerelt és csodálatosan karbantartott volt. Példaként említem, hogy a koblenzi evezős klub 600 tagú, 2 főállású edzővel, 35-40 versenyzővel. A hajópark kétharmada a szabadidős evezést szolgálja. Európában jártunk, és barátokat szereztünk. Egy fegyelmezett a magyarok jó hírét öregbítő csapat járt Németországban. Ezt a búcsúzás pillanatai és az azóta érkezett hírek is megerősítik. Ezért kerüljön ide mindannyiójuk neve: Nagy Antal Csaba és Braun Csaba (Tatabányáról), Villám Gyula és Fülöp Ferenc (Tatáról), továbbá az esztergomiak: Jávorfi Ferenc, Mné Tátrai Györgyi, Bélai Edina, Bélai Ágnes, Nagy Ildikó, Marlok Tamás, Mármarosi János, Paholik Viktor, Szabó Balázs, ifj. Mármarosi Győző, Ágoston László, Závorszky Károly, Juhász Albin. Képünkön: Az utolsó edzésnapon egy nyolcasban: Szabó Balázs, Juhász Albin, Stefan Grünewald és két német evezős, Jávorfi Ferenc, Mármarosi Győző, Mármarosi János és Ágoston László kormányos. Neuzer András