Esztergom és Vidéke, 1993

1993-03-11 / 10. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Esztergom 49-es kormánybiztosa Március idusának közeledtével ha az átlagos tájékozottságú helybélit megkérdeznénk, mit tud Palkovics Károlyról, bizonyára a sziget külparti sétányán lévő ülőpad jutna az eszébe. Nem alaptalanul, hiszen ez a város ha másban nem, de neves történelmi személyiségek számontartásában a bőség zavarával küszködik. Pedig Palkovics Károly(-oknak) helye van az emlékezetünkben, március 15. táján különösen. Mert ez a jeles familia generációkon át szolgálta a várost, közigazgatási és egészségügy területen egyaránt. Közülük kétségtelenül a középső nemzedékbe tartozó ifj. Palkovics Károly a legismertebb, azaz ismerete érdekesebb, Szinnyei is őt vette fel 14 kötetes alapművébe. Édesapja, a budai születésű id. Palkovics Károly 1816-ban végezte el a pesti orvosi egyetemet, s még ugyanazon esztendőben városunkba került tisztiorvosnak. Pontosabban: az 1815/16-os évfolyamot januárban avatták. Hivatalát már év elején elfoglalhatta. A friss diplomás, nős orvostudort állás és lakás várta Esztergomban, így született városunkban ifj. Palkovics Károly 1816. február 4-én. Itt végezte középiskoláit, de hivatás terén nem követte apja példáját. 1836-ban, 20 évesen már megyei aljegyző, 1836-tól pedig főjegyző. Szentgyörgymező, Szenttamás, Víziváros akkor még külön közigazgatási státusszal rendelkezett, ám a megyei főhivatalnokot ez nem érintette. Apja, s ez sem mindennapi, négy évtizedig irányította a város egészség- és közegészségügyét. Nem könnyű körülmények közepette. Csatornázás akkor még nem létezett, a szűk udvarokról keskeny utcákra kifolyó szennylé állandó járványveszélyt jelentett. Visszakanyarodva tulajdonképpeni tárgyunkra, az 1848/49-es szabadságharc idején id. Palkovics a tisztifőorvos, ifj. a megyei főjegyző, két kulcspozíció egy kritikus történelmi helyzetben. Apa és fia felnőtt a feladatokhoz. Amikor 48 őszén elkészült a kanonokok háza, a klérus készséggel bocsájtotta a felső emeletet a létesítendő honvédkórház rendelkezésére. Némi átalakítást is engedélyezve. A „kórházasítást" ifj. Palkovics irányította, az első igazgatói terhet id. Palkovics vállalta magára. Majd 49 tavaszán váltotta fel egy fiatalabb és képzettebb sebésztudor. Kora őszön, már a pákozdi csata után, decemberben Windischgraetz csapatainak előretörésével a Győr és Buda között feleúton fekvő esztergomi honvédkórháznak fontos szerep jutott. A fordulópontot az 1849. április 19-i a nagysallói csata jelentette. Ekkor került a kórház élére Nóvák István orvos-százados, miután a honvéd „ispita" dugig megtelt császári sebesültekkel. Bár akkor még nem létezett Genfi Konvenció, de volt lovagias humánum. S az osztrák sebesültek a honvédekkel azonos ellátásban részesültek. A kormány ekkor ifj. Palkovics Károlyt teljhatalmú biztossá nevezte ki. Ennek későbbi dátumú dokumentuma az alábbi Uti-levél, melyet Héya százados hadsegéd Rimaszombat városában töltött ki. Bizonyságul, hogy a fegyverzaj közepette még az esztétikummal is törődtek. Szövegének gépelt változata: „Úti-levél Palkovits Károly kormány biztos úr részére, kinek ezennel megengedtetik egy szekérrel a hadsereg után utazni. A katonai hatóságok felszólíttatnak ezen úti-levél előmutatója eránt tekintéllyel viseltetni, és szabadon bocsájtani.-" A díszes kivitel a hatást is fokozhatta, egy írni-olvasni nem tudó népfelkelő járőr szemében feltétlenül. Sajnos, hősünk nem sokáig használhatta ezt a „belső útlevelet". A délre tartó fősereghez csatlakozva Világosnál ő is letette kardjával együtt a nemzeti megbízatást. Haynau bosszútól lihegő igyekezete bitóra akarta juttatni, ám a letargia ellenére akkora volt a felháborodás, hogy a rögtönítéletet börtönre változtatták. Négy év fél év múltán Komáromból szabadult, s utána közeli karvai birtokán húzódott meg. Egy évtizeddel később a solferinói kudarc a Habsburg-házat a kiegyezés irányában kezdte terelni. 1861 január 5-én már megengedték Esztergomnak, hogy az egykori halálraítéltet díszpolgárrá választhassák, majd alispánná kinevezzék. Palkovics Károly nem alkudott meg. A nevezetes októberi diploma kibocsájtása után önként lemondott (több társával együtt) a hivataláról. 1865-75 között az Eszterházy-javak „zárgondnoka" lett, 1872-től három évig a kismaróti választókerület országgyűlési képviselője. Ahogy lehet alapon, Deák-párti programmal. Végül 1879-től 1881-ig Esztergom város polgármestere, aki „soha nem engedett a 48-ból." Nyugdíjasként a szentgyörgymezői honvédtemető megteremtője, a közadakozás megszervezője. Az ő elképzelései alapján emelték, majd 1898 július 4-én felavatták a ma is látható emlékoszlopot. Ennek enyészeti hatósugarában több mint félezer magyar és százvalahány osztrák hősi halottal együtt alussza örök álmát Esztergom 49-es kormánybiztosa. Ifj. Palkovics Károly, aki családjával együtt beírta nevét a város történetébe. Háromszín alapon arany betűkkel, ahogy 1848-ban a márciusi ifjakkal esküdve megfogadták. Szállási Árpád dr. IMI* ^ '

1 //tv SÍítá / s/s s'y/r^sá'sSs./é ^ SS/SSS? ^ /í/'/^ií'. — ^ . /rs Ss/ss sí' -Íáüw-^ÍA vV' Y^ (/w// S'-RS-/ SS, Y/SSSSÍJS S-S^S Esztergomiak - Budapesten Színezett fotográfiák Amikor az 1978 óla megrendezett Esztergomi Fotobiennálék sorában legutóbb a „Színezett fotográfiák" témáját hirdették meg a rendezők, tulajdonképpen lecsalogatták a látó idegeneket a vakok országába. Talán abban a mesebeli völgyben is úgy kezdődött a Kánaán, hogy lakói eleinte csak a színeket nem látták. A fekete-fehér technika a fotó bölcs elvontságát, a folyamatok feletti áttekintés biztonságát kínálta a „fotóművészeinek". Mára szinte el is dőlt, hogy az ábrázolás reprezentációs értelmezése szerint: a fotóban csak a fekete-fehér kép igazán kép. A biennálékon azonban eddig is nagy szerepet kapott a színezettfotó, az ezzel kísérletezők szemben álltak a dogmává merevedett színtelen-tiszta „igazsággal". Előzőleg, a festészet 19. századvégi fordulatával letért a felvilágosodás diktálta pozitivista meg ismerés-kényszerpályákról. A fotográfusok viszont a természet hü képére vágytak. Az ősfényképekel a legkülönbözőbb technikákkal retusálták színesre, vagy monochrom módszerrel elszínezték. (Megfelelt ennek, hogy száz évvel később, a fekete-fehér televíziózás hőskorában színes celofánt aggattak a képernyő elé. Újabban pedig a régi fekete-fehérfdmeket kezdték számítógéppel átszínezni.) A mostani biennálén ezt a hevületet látják feltámadni - de már száz évnyi bölcsesség birtokában. A tudásra szomjasfotográfusok tovább járták a teljes kép irányába vezető utat. Walter Benjámin elemzése szerint a fotoemulziós képrögzítés már a dagerrotípia megjelenésekor sokkolta a természetet megjelenítő mesterségeket. A fotográfia megváltoztatta a festészetei, annak nem volt feladata többé a natura közvetlen rögzítése, így hatalmas ível írhatott le az izmusokkal összefoglalható évszázadnyi processzusban. (...)Végezetül szeretném Franz Kafkát idézni Simon Zsuzsa már említeti hibaolvasmányai közül: „Párducok rontanak a templomba és kiisszák az áldozati edények tartalmát, ez minduntalan megismétlődik, végül már számolnak vele és a szertartás részévé válik." Úgy tetszik a kiállítás láttán, hogy a fotografálás felismerte a korlátait, i technika spirituális vakságát, és a hiba valószínűségei helyett a szándékos „hibahamisítás" biztonságába menekül. Éppen ellenkezőleg, mint a vakok országának szökevényei, akik a bizonytalan misztériumában keresték a (tisztánlátás képességét. Mindenesetre a fotofelhasználású képzőművészei, valamint afestékhasználó vagy a kémiai ecsettel dolgozó fotográfia között a határ elmosódni látszik, sőt utóbbi a sötétkamrát választotta performance-ai színteréül. Szegő György Elhangzott az Emst Múzeumban, Budapesten a Vm. Esztergomi Fotóbiennálé „Színezett fotográfiák" című kiállításának megnyitóján, 1993. február 26-án. A tárlat 1993. március 28-ig tekinhető meg.