Esztergom és Vidéke, 1993

1993-01-07 / 1. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Konkrétan Koditek Pál úr „Felje­lentés!"-ére gondolok, mely az Esz­tergom és Vidéke 1992. évi 46. szá­mában jelent meg, és kissé érinteni szeretném Tóth Tamás úr Válasz egy „feljelentésre" című írását is, mely a 49. számban volt olvasható. Tisztelt Szerkesztőség! Kissé fellélegeztem, amikor tudo­másomra jutott, hogy mégiscsak akadt valaki, aki egy nagyobb nyil­vánosság előtt (mégpedig az Eszter­gom és Vidéke olvasóinak tábora előtt) védelmére kelt az Auróra együttes közízlést sértő plakátjával szennyezett városunknak, Eszter­gomnak. Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy milyen formát választott az írás szerzője véleménye kinyilvání­tásához, hanem az a fontos, hogy nem ment el szó nélkül e sajnálatos jelenség mellett, mely történelmi városunkban 1992. novemberében felbukkant. A magam és mindazon esztergo­mi polgártársaim nevében, akik ve­lem azonos nézetet vallanak (már­pedig - tudomásom szerint - sokan vannak ilyenek) szeretném megkö­szönni Koditek Pál úrnak, hogy nem sajnálta az időt és a fáradságot; sőt, vállalta a kockázatot is, mellyel ­napjainkban - egy ilyen írás megje­lentetése járhat; s megszerkesztette a „Feljelentés"-t. Én is és mindazok, akiknek nevé­ben ezeket a sorokat írom - termé­szetesen - azokhoz zárkózunk fel, akik elítélik azt a tényt, hogy az Auróra együttes közmegbotránko­zást keltő plakátja belvárosunk utcá­in, terein megjelent. Mi nem kívánunk a törvények és rendeletek bonyolult paragrafusai­nak útvesztőiben bukdácsolni - a kákán is csomót keresve - mint a Válasz egy „feljelentésre" sorok szerzője. Viszont - igenis - hallatni szeret­nénk szelíd, de határozott hangun­„A Molotow Ligetet koncert cél­jára kibérelték. A bérleti szerződés­ből kitűnik, hogy a Molotow Liget vezetői kötelezték a bérlőket arra, hogy Esztergomban csak a kijelölt, hatóságilag engedélyezett helyeken ragasztanak plakátot." (Tudhatjuk meg mindezt Tóth Tamás úr írásá­ból, és köszönjük is neki ezt a pontos tájékozatást!) ^ A bérlőket tehát „kötelezték"! ­Ok pedig ragasztottak is! (Vagy ra­gasztattak? ! - A lényegen ez mit sem változtat!) A város lakóit viszont a bérlők Gondolatok egy „Feljelentés!"-ről kat mindazzal szemben, ami rontja városunk képét, mocskolja közterü­leteit, sérti becsületes polgárainak önérzetét! Szomorú, hogy az Auróra együt­tes szóban forgó plakátja, szinte minden híres, történelmi városunk­ban megtalálta azt a bizonyos „kis­kaput" (ha netán „nagykaput" talált, az még szomorúbb) melyen keresz­tül oda bejuthatott! (Fel is sorolja a plakát - szinte kérkedve - legszebb városaink nevét!) Sajnos, szeretett Esztergomunk sem maradhatott ki e sajnálatos sorból! „kötelezték" arra - mégpedig szer­ződés nélkül - hogy olvassanak! Tehát olvasnunk kellett a plakát szö­vegét! Akár akartuk, akár nem! És kiknek a plakátját kellett olvas­nunk?! Azokét, akikről Tóth Tamás úr így vall írásában: „... irigylem az AURÓRA együt­test. Fiatalságukat, szókimondásu­kat, bátorságukat. Az esélytelenek dacos bátorsága az övék. Nincs vesztenivalójuk. Kívülállók." Elgondolkodom! Mit értsek azon, hogy „esélytelenek"; egy olyan együttes esetében, mely vé­gigturnézhatta egész Magyarorszá­got?! Reméljük, arra „esélytele­nek", hogy plakátjuk jelmondatá­val?, felszólításával? „elkápráztas­sák" a magyar ifjúságot! Bízunk ab­ban, hogy az esztergomi ifjúságot nem sikerült! Az a „molotowos" kislány sem volt hajlandó azonosítani magát a „címadó" szereplőkkel, aki - nem tudni, milyen indítékból - belesikol­totta a belvárosi éjszakába: „Értsétek meg! Részeg voltam, de k... nem vagyok!" Kívánatos lenne, hogy a bátorság­nak is ne a - Tóth úr által jelzett ­„dacos" változata váljék irigylésre méltóvá ifjaink szívében, lelkében, hanem a hősies bátorság álljon előt­tük követendő példaként! Azé a bá­torságé, mellyel történelmünk nagy­jai megszerezték, óvták, védték, fel­virágoztatták ezt a Hazát! Köszönöm, hogy meghallgattak! Esztergom, 1992. december 24. Tisztelettel Hudra Mária Szerkesztőségünk a vitát ezzel le­zártnak tekinti. Köszönjük az eddigi hozzászóláso­^ kat! Mint esztergomi - igaz, Eszter­gom széli - lakó, adófizető, apa, sőt később nagyapa, majd azt követően ükapa, igaz és őszinte megnyugvás­sal tapasztalom lapotokból, -ban, hogy gyermekeim erkölcseire hatá­rozott, magabiztos és erkölcsös köz­életi emberek ügyelnek. És persze nem kizárólag az erkölcsről van szó, ha a puszta erkölcs szó elhangzik. Erkölcsös művészet, erkölcsös iro­dalom és erkölcsös tekintet, amely a jobbítás szándékával előre, és csak előre viszi az ősi magyar földet. Már az augusztusi eseményekre reagáló r.b. szöveg is megnyugtat­hatott volna, de - és ez, megvallom, kishitűségemet (is) bizonyítja egy­szerre - nem érzékeltem a leírt és láthatóan kiegyensúlyozott szöveg mögött az összefogás közös vágyát. Pedig már ott, akkor is kifejezhet­tem volna köszönetemet. De hát honnan is tudhattam volna, hogy már vállat a vállnak, ez az együttes megvilágosodás első fecskéje. Félre ne értsétek, nem külön rosszindul­atom miatt nem köszöntem meg ak­kor nyomban. Vártam, várakoztam, az ember most olyan korba ereszke­dett belé, ahol jó, ha van türelme, jó, ha várakozik, legyen csak minél tisztább a kép, pontosabb az irány­vonal, hogy ahhoz aztán tiszta szív­vel, meredő lándzsával csatlakoz­hassák az, aki partnerül szegődik, később ne kelljen változtatnia állás­pontján. (Akad egy ilyen képviselő­no, - parlamenti! A szerk. -, aki nem is tudni hányadik átütésénél tart a szavazatommal. Ez az önbizalom­rongáló alaphelyzet mindenképpen elkerülendő.) A vita a cicanadrágról és egyebek­ről is megnyugtatásomat szolgálta. Én bizonyos vagyok abban, hogy a cicanadrág a sátán műve. Nem is kérdés. Minden a sátán terméke, mely elvonja figyelmünket arról a koncentrált és kiegyensúlyozott munkáról, mely a haza felemelkedé­sét, felvirágzását szolgálja. Olvasva november 26-i számo­tokban a FELJELENTÉS! című ki­áltványt, megnyugodhatok végérvé­nyesen. Ma már fogadnék rá, hogy ha ne­tán és valaha el is kerülök gyönyörű városotokból, gyermekeimmel ko­moly baj nem lehet. Nem csak a rokonság ügyel majd rájuk, nem csak tanáraik figyelnek oda olvas­mányaikra, lépteikre és egyáltalán, hanem a Lap is. így szerettem volna mindig. Ilyen városközösségben él­ni, ahol a pódiumon lévő felelős em­berek (vezetők és vezetettek) mint sajátjukra ügyelnek a város vala­mennyi éretlen tagjára, s értük mo­rális felelőséget éreznek. Tudva tud­Kedves Barátaim, Tisztelt Szerkesztőség! ván milyen törést okozhat egy kifor­ratlan gyermek lelkében az a két szó, amelyeket én leírni sem vagyok bá­tor. Köszönöm a harcos kiállást. Lát­va a példát, amennyiben módomban áll, követem. így teszek eztán én is, töretlenül. Jó, hogy az ember nincs maga a megjelenő mocsokkal szem­ben. Azonban volna itt valami, amely - úgy találom - elkerülte ügyelő tekinteteteket, én teszem szóvá te­hát. A napokban vásároltam egy tár­sasjátékot Piroska és a farkas cím­mel, 7-től 13 éveseknek ajánlják. A boltban nem olvastam bele, bátran gondolva arra, hogy egy ilyen korú gyermekeknek készült társasjáték­ban nemigen találhatni kivetendő dolgokat. Tévedtem, és erről szeret­ném tájékoztatni a tisztelt szerkesz­tőség egyetértő tagjait. A játék szinte minden mondata és sora kétértelműséggel teli, akár búj­tatott pornográfiának is nevezhet­ném. Csak mintaképpen, az érthetőség kedvéért: 1. mező: Piroska útnak indul, de észreveszi, hogy otthonfelejtette a gyógyszert, ezért vissza kell mennie a kiindulási pontra. 2. mező: Útja három kismalac há­za előtt visz el, Piroska megáll két dobásból kimarad. (Ezért kellett visszamennie a gyógyszerért!) 3. mező: Piroska anyja tanácsa el­lenére a sűrű setét erdőn át halad. (Édesanyja tanácsa ellenére!) 10. mező: Két kismalac elhatároz­za, hogy Piroska után szaladnak. (Nem volt nekik elég az a két do­bás!) Azután futkosnak a réten a vi­rágos mezőn. Piroska megint veszít egy dobást. 13. mező: Piroska kedves ismerő­sökkel találkozik, megáll velük ját­szadozni. (A játszadozásnak kö­szönhetően újra kimarad!!!) Nagyon kivonatosan, nem az összes pornográf beütésű, gyerme­keket rongáló, a szülői tiszteletet ki­forgató, félre vivő pont idézésével a következőket kérdezném. Szerintetek, szerkesztő urak, lehet elég korán kezdeni az érintetelen gyermeki lélek megóvását? Én úgy hiszem, soha nincs korán. Hirtelen felindulásomban öt dobozzal vásá­roltam és megsemmisítettem őket, nehogy a gyanútlan szülők ezt a szennyet, ezt a borzalmat helyezzék el az Ünnep, szent Karácsony fenyő­fája alá. Úgy gondolom, ezzel a tet­tel megcselekedtem, amit megköve­telt a haza. Remélem, követőkre ta­lálok. Tisztelettel üdvözöl benneteket: Onagy Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom