Esztergom és Vidéke, 1993

1993-12-24 / 51-52. szám

6 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE IDŐLAPOZÓ Az idősebb nemzedékből ma már alig-alig él közöttünk olyan, aki hiteles tanúja volt Esztergom 1944. december 24-26. közötti krónikájának. Kevés esztergominak jutott osztályrészül, hogy a front forgószele katonaként vetette szülővárosa falai közé. A polgári lakossággal ellentétben nem az óvóhelyek viszonylagos védettségéből, hanem a harci események kényszerű szemtanújaként élhette meg e vészterhes napokat. Közöttünk él Temesy Károly, aki tűzszerész alhadnagyként a szemtanú hitelességével számol be - készülő könyve alapján - a 49 évvel ezelőtti karácsonyi napokról. Temesy Károly 1300 társával együtt 1941. október 13-án vonult be tényleges szolgálatra a Magyar Királyi Honvéd Török Ignác 11. Utászezredhez, mely ez időben az esztergomi Bottyán laktanyában állomásozott. 1942. január-április között elvégezte a műszaki tiszthelyettesképző iskolát. 1942. április 15-én alakulatával már mint utász szakvezető szakaszparancsnokot vezényelték az orosz frontra. Részt vett Brjanszk, Orel, Voronyezs térségében a híd- és erődépítési munkákban, s eljutott a Dnyeper partjáig is. A frontról 1943. április 28-án tért haza, de már Komáromba, mert alakulatát időközben a Monostori erdőbe helyezték át. Frontról való viszszaérkezte után tartalékos őrmesterré léptették elő. Leszerelésre azonban a hadihelyzet alakulása miatt nem gondolhatott. Időközben - miután letette az utász-fegyvermester szakvizsgát -1943. július 10-én Budapestre, a Haditechnikai Intézetbe (HTI), a Hadműszaki Törzskarhoz vezényelték fegyver-lőszer-robbantástechnikusként, mely eredetileg tényleges tiszti állományú beosztás volt. 1944. augusztusában - kiváló műszaki érzékére alapozott szaktudását, katonai helytállását elismerve - alhadnaggyá léptették elő. 1944. áprilisában, Budapest első amerikai bombázásakor sikerrel Imtástalanított addig ismeretlen szerkezetű, 250 kg-os láncosbombákat. HTI kötelékében részt vett a budapesti bombázások helyszínelésében, a visszamaradt robbanószerkezetek azonosításában, hatástalanításában. Beosztásánál fogva állandó nyílt parancsa volt, olyan, amely szabad mozgást biztosított még a tűzvonalban is. Ez Esztergomra is érvényes volt. 1944. december 24-én délelőtt néhány órás eltávozást kapott, hogy Esztergomban élő szüleit meglátogathassa. A parancs szerint még aznap vissza is kellett volna térnie, azonban a Budapest bekerítéséért folyó harcok miatt erre már nem kerülhetett sor. Álljon itt (rövidített formában) naplója karácsonyi eseményeket rögzítő részlete: „... Esztergomba kb. 13.30 körül érkeztünk meg. ... Édesanyámék nagyon meglepődtek, hiszen a fronthelyzet miatt nem vártak. A helyzet rövid ismertetése után kerékpárra ültem és átmentem Párkányba Panniékhoz... (Menyasszonyához - a Szerk.)... Az utolsó vonattal indultam vissza Budapestre, amely 19.45-kor indult Esztergomból. Igen sokan érkeztek Párkányból, mert azt remélték, hogy ott nem lesz nagy harc, s könnyebben vészelik át az esetleges ostromot... A vonat sem Leányváron, sem Piliscséven nem állt meg, mert a túlterhelt szerelvény a Csév utáni kapaszkodón nem tudott volna áthaladni. A meredek közepe felé jártunk, mikor géppuskasorozatot kapott a szerelvény eleje... Az oroszok rohamozni kezdték a szerelvény eleKerékpárral mentem Dorogig, tájékozódni a front állásáról. A dorogi temetőnél sok német páncélos és motorizált alakulat várakozott. Leányvár felől orosz lovascsoportok mozgását láttam. A németek egy rohamlövegből több lövést adtak le, de válasz az oroszoktól nem érkezett.. Egy magyar Nimród harckocsi indult el Leányvár felé, de a Csévpusztai elágazásnál (ma a tapétagyár bevezető útja - a Szerk.) kilőtték. Valószínű jól beásott orosz üteg védte a Bécsi utat... Ezt látva a németek nem indultak támadásba. Dorogon mindenféle alakulat verődött össze, nem volt, aki rendezze a csapatokat. Egy-két nagyszájú nyilas tele fegyverrel igyekezett támadásra buzdítani őket - nem nagy sikerrel!..." Hazaindulva újra a repülőgyárba mentem, és tájékoztattam Rubik Ernőt a Dorogon látottakról. Rubik mindenáron nyugatra, illetve Szlovákiába, Pöstyénbe akart távozni, ahol a bátyja élt A gyárban a hadi1944 karácsonya jét. A nagy tömeg rémülten igyekezett ajtókon, ablakokon keresztül a szabadba... A németek viszonozták a tüzet ... A polgári lakosság nagy része - csomagjait elhagyva - Csév, Leányvár irányába menekült... Én a vasúti talpfákon futva menekültem Dorog irányába... De. 10 óra tájt értem Esztergomba. Esztergom és Dorog között nagy volt a csapatmozgás, sok a harckocsi és más gépesített alakulatok... Még 24-én késő este átmentem Párkányba Pannihoz. A nagyhidat az előző éjjel is bombázták. Két találat érte. Ezek csak kisebb, kb. 100 kg-os bombák lehettek, mert csak az úttesten, a járdán ütöttek lyukat. A németek pallókat fektettek le, iparkodtak a hidat közlekedésre alkalmassá tenni, hiszen Győrtől már csak ez a híd biztosított összeköttetést a két part között. Az esztergomi oldalon magyar és német utászok elkezdték a szükség-pontonhíd telepítését, számítva a nagyhíd esetleges szétbombázására. ... Másnap, december 25-én, karácsony napján korán kelve körülnéztem a városban. A Repülőgépgyárban senkit sem találtam, csupán két német katona gépkocsikat javított... Az egyik pincében megtaláltam Rubik Ernőt és Mitter Lajos családját. Rubik Ernővel körülnéztünk a gyárban; minden, ami csak mozdítható volt, elő volt készítve a kitelepítésre. A Kis-Dunában a gyár előtt egy uszály várakozott..." üzemi parancsok szobájában a bizalmas iratokat elégettük..." ... Kora estére a város kezdett elcsendesedni, Párkány felől egyre kevesebb német jött át Esztergomba, mert a hídon való közlekedés nem volt biztonságos. Az esti órákban átmentem Párkányba Pannihoz. Megvitattuk, mi lesz, ha bejönnek az oroszok; mindenki félt a rosszindulatú bejelentésektől. Párkányból hazatérve az éjszakát családommal együtt a pincében töltöttük... Éjfélkor erős zörgetés a kapun. Meglepetésemre Scheffer Guszti és Virág József, két gyári dolgozó állt a kapuban. Rubik kérése, hogy a motoros uszállyal induljunk el nyugatra... Már felkészültek, de nincs aki a motorost vezesse. Rám gondoltak. Azonnal nemet mondtam, mert a Duna el volt aknásítva, és egyébként is eldöntöttem, hogy nem megyek Esztergomból sehová. Másnap Rubik Ernő csak sok meggyőzés után engesztelődött ki... December 25-én, délután átmentem Párkányba. A hídon egy ezrednyi, Lengyelországból érkező német alakulat jött át Esztergomba óvatosan, nagy távolságtartással. Egész nap légitámadás „idegesítette" Esztergomot. Orosz Rata-gépek 50-100 kg-os bombákat szórtak a városra. Kosárból öntötték a kézigránátot, de nem mind robbant Szabad szemmel is jól látható volt. Éjjel 23 óra körül indultam vissza Párkányból. A nagyhídon már nagyon kellett vigyázni, a gyalogjárdán is sok volt a lyuk. Átérve Esztergomba, a mai Halászcsárdánál légitámadást kaptunk. A hídbiztosító német őr a rézsű aljában keresett menedéket. A kishídon átérve, bal oldalon állt egy beton hirdetőoszlop, mellette vezették el a gyújtózsinórt a híd támpillére alá, mely az átívelő vasszerkezettel volt összekötve. Itt volt a híd gyújtószerkezete élesítve. A környéken egy lélek sem volt kihúztam a gyújtózsinórt, levettem róla az élesítő indító gyutacsot, s a laza homokba visszanyomtam a zsinórt. A Hévíz utca bejáratának magasságában a gyutacsot a vízbe dobtam..." ... Egész éjjel bombáztak, de csak a város központját támadták a Rata-gépek. Szob irányából jöttek. December 26-án reggel kerékpáron indultam Párkányba. A Hévíz utca közepén járhattam (a Rangliháznál), amikor a papi-bérház pincéjében családjával meghúzódó Borz bácsival-ki szomszédunk volt - elegyedtem beszédbe. Miközben a sétányon német katonák rohantak a Palota felé. A bérház kapuján időközben Szentgyörgyi Mariska jött ki, aki az Öreg-templomba készült misére. Már kiért a sétányra, abban a pillanatban hatalmas robbanás rázta meg a levegőt! A légnyomás a bérház előtti kis park kerítéséhez vágott. Cserép- és üvegszilánkok borítottak el, de kisebb sérülésekkel megúsztam. Tőlem közel egy méterre zuhant az úttestre a kishíd támpillérének egy hatalmas darabja, mely a háborús romok eltávolításáig ott maradt... Magamhoz térve kimentem a hídhoz. Szörnyű látvány fogadott! Szentgyörgyi Mariska ott feküdt a járdán, a légnyomás a falhoz nyomta. A híd a Kis-Dunába rogyott. A híd robbantását eredetileg a város felőli oldalon tervezték, ha Párkány elesne. A robbanás következtében a Korona Kávéház súlyosan megsérült, míg a megyei bérpalota kisebb sérülésekkel megúszta. Ha a bal oldali ( a város felől nézve jobb oldali - a Szerk.) főgyújtó is működőképes, az ezen oldalon elhelyezett nagy mennyiségű robbanóanyag a bérpalotában is komoly károkat okozhatott volna..." ... A szomorú látvány után éreztem, nemsokára itt lesznek az oroszok!... Alig értem hazáig, újabb nagy erejű robbanás rázta meg a levegőt. Ekkor robbantották fel a németek a nagyhíd három ívét. A Lőrinc utcai híd 1944. december 26-án 6.35-36-kor, a vízivárosi híd 6,50 perc körül, a nagyhíd 7 óra 15 perc körül süllyedt a hullámokba. Nem sokkal civilbe való átöltözésemet követően megjelentek az első orosz katonák..." Lejegyezte: Koditek Pál