Esztergom és Vidéke, 1993

1993-12-16 / 50. szám

6 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Rendőrért kiáltunk! Hatszáz betörés, négyszáz lopás, rablás, ittas vezetés... A politikai rendszerváltozással a jogállamiság irányába való törekvé­sünkkel együtt a rendőrségnek is szerep jutott. Átmenetileg növeke­dett a bűnözés. Ma már egyre több­ször fordul elő, hogy rendőrért kiál­tunk. Dr. Kemenszki István rendőr alez­redes két és fél éve vezeti az eszter­gomi kapitányságot, melynek hatás­köre a Duna mentén közel hatvan kilométeres körzetre terjed ki: Esz­tergom, Nyergesűjfalu, Tát, Mogyo­rósbánya, Bajót, Lábatlan, Süttő, Pi­lismarót, Dömös. Közel hatvanezer lakos nyugalmára 113 rendőr és 22 közalkalmazott vigyáz. A kapitány­ságon belül bűnügyi osztály (Nagy János hadnagy vezetésével), köz­rendvédelmi osztály (Szabó Gábor százados vezetésével), közlekedési osztály (dr. Demény Ferenc száza­dos vezetésével), igazgatásrendé­szeti osztály (dr. Kovács Józsefné f őrnagy vezetésével) működik. Van dolguk bőven. Dr. Kemenszki Ist­ván kapitányságvezető: - A bűncselekmények száma az elmúlt év közepéig rohamosan nőtt, majd tartós stagnálás után mintha csökkene. Az ismertté vált bűncse­lekmények 80 százaléka vagyon el­leni: betöréses lopás, lopás, sikkasz­tás, csalás, rongálás, rablás, jármű­vek önkényes elvétele. Esztergom­ban az év eddigi időszakában 606 betörés volt, a körzet többi részében közel háromszáz. Kétharmad rész­ben a Dunakanyar hétvégi házait ke­resik a he.törők, Búbánat-völgyet, Szamárhegyet, Diósvölgy, Szarvas­hegy és a Csenkei patak környékét. Lak at 1 e v ágás sal, rác s feszítéssel, falbontással, hengerzárfúrással ha­tolnak be. Vágóeszközökkel, feszí­tővasakkal, szerszámokkal felsze­relkezve. Csak a lakosság aktív je­lenlétével, biztonsági- és jelző be­rendezésekkel lehet eredményesen védekezni. Javult a felderítési muta­tónk, ma már 36 %. (Két éve még 8 % volt. - a Szerk.) Előfordul még az üzleti betörés és az üzemi területek kifosztása is. A lopások száma 449, a környéken 130. Esztergomban gyakori a kerék­pár-, a segédmotorkerékpár- és a motorkerékpár-lopás, valamint az autóból való lopás. Táskát, iratokat, vagyontárgyakat ne hagyjunk az au­tóban, mert a tolvajok gátlástalanok. A Bástya-parkoló, a Bazilika kör­nyéke, a Mindszenty tér, de az utcák is mind-mind veszélyeztetett he­lyek. Autót 44 esetben tulajdonítot­tak el, ám 42 autó megkerült, kettő­nek nyoma veszett. Ez évben tizenkilenc rablást kö­vettek el, melyek többsége közös szórakozás és italozás következmé­nye volt. Huszonnyolc csalást és ti­zenöt sikkasztást fülelt le a rendőr­ség. A szándékos testi sértések szá­ma ötvenöt. Húsz magánlaksértés volt, ezek általában családi, rokoni botrányok. Sajnos, ez ügyben is egyre gyakrabban érkezik segélyki­áltás a rendőrökhöz. Esztergomban ittas vezetés miatt hatvan, környékén harmincnégy jo­gosítványt vontak be. Tőlünk senki sem kapta vissza! Átadjuk az ügye­ket a ügyészségnek, a bíróságnak. Tizenöt közlekedési baleset volt, eb­ből három halált okozó. A bűnesetek szániát a szándékos rongálás 105 esetben növelte, a garázdaság 16, az önbíráskodás 6, a zsarolás 4 esetbea Rendőreink ellen 3 alkalommal követtek el erőszakot, melyeket gu­mibottal, bilinccsel sikerült elháríta­ni. A rendőrség személyi állománya teljes, szakmalilag képzett, jó hely­ismerettel rendelkező. Javult a fel­derítési mutató, rendőreink elszánt­sága. Kemény és határozott fellépé­sekkel szolgáljuk a polgárok szemé­lyi, tárgyi és vagyoni biztoaságát. Számítunk a lakosság támogatására. Csak közös erővel tudjuk visszaszo­rítani az elharapódzott bűnözést Pilismaróton, Táton és Lábatla­non jórészt a helyi polgárőrségnek köszönhetően felére csökkent a bű­nözés. Esztergomban még csak a kezdeti lépéseket tette meg a polgár­őrség. Fontos tudni, hogy többnyire a helyi bűnözés a meghatározó, ide­genből kevesen jönnek bűnöző szándékkal. És az ünnepek előtt erre is oda kell figyelni. Karácsony és újév környékén dívik az illegális pe­tárda-árusítás. A petárda-robbantás szabálysértés! és könyörtelenül büntetik. Harmincezer forint bünte­tés jár annak, akit a petárdázáson rajtakapnak. Kedves fiatalok, jó lesz, ha ennek hírét viszik! (Pálos) (A fényképet Krátki Antal rendőr főtörzs­őnnester, bűnügyi technikustól kaptuk.) Nyílt levél a Polgármesterhez Nem úgy, mint Kecelen! Olvasom az „Esztergom és Vidé­kéiben, de a Városi TV is hírül adta, hogy a Rumpold Kft. környe­zetvédelmi vetélkedőt rendezett. Ez így van rendjén. Örülünk neki, hogy végre valahol e téren is elkezdik az ifjúság nevelését. De a felnőttekre is nagyon ráférne egy ilyen vetélkedő! Bár nekik maguktól is tudniuk kel­lene, milyen súlyos gond a környe­zetszennyezés. Én a Bánomi lakóte­lepen lakom, immár nyolcadik esz­tendeje. Mikor ideköltöztünk, na­gyon szép volt itt a pázsit, a fák. Díszcserjéket ültettek, melyeket többször is pótoltunk, de hiába. Az autók és a neveletlen gyerekek vala­hányszor derékba törték őket. A fü­vet ápolták és ápolják ma is. Igaz, hogy a nagy melegben locsolásra nincs lehetőség. Itt, Esztergomban csak a betonutat locsolják, nem úgy, mint Kecelen! Ott inkább a pázsitot meg a virágokat. Mert ott virág is van! Itt, Esztergomban még a meg­lévő dolgokat sem becsülik meg. Ebbe a nagy magyar szabadságba minden belefér! Itt lehet a nyírt pá­zsiton keresztül-kasul, áruval meg­rakott teherautókkal, vagy személy­autókkal járni. Kidönteni zsenge fa­csemetéket, leakasztani az örö­münkre felállított kis szeméttartó­kat, kiszórni belőle a szemetet - a gyermekhomokozó köré. Bár lassan már ez sem lesz téma, mert a szemét­tartókat is kidöngetik az autók, akik ide, tudomásom szerint, csak enge­déllyel hajthatnának be. A keskeny lakótelepi út szinte életveszélyes. Van itt ugyan egy tiltó tábla, de leg­többször ki van döntve, mert az au­tók nem fémek el egymástól. Ezen az úton kismamák tolják kocsiban a kisbabákat, vagyis sétálgatnának, a kisgyerekek bicikliznének, ha tud­nának a mindenféle böhöm áruszál­lító teherautóktól és személy­autóktól. Sokszor itt „totózunk" az ablakban, vajon ki szorul le az út­menti sárba: a gyerek, a mama, vagy az autó? Ugyanis az évek óta sza­bálytalanul közlekedő és parkoló autók kinyírják a füvet, néhol csak sár van helyette, de legtöbb helyen mély gödrök, tele eső utáni vízzel vagy hőiével. Ebből következik, hogy felhord­ják az úü'a a sarat, amiben néha bo­káig járunk. Aztán, ha ez megszárad, por lesz belőle. Itt elég gyakran fúj a szél. Ha látná valaki, hogy ilyen­kor milyen port kavar fel - még a negyedik emeletre is - , csodálkoz­na. Nem jegyeztem fel, mennyi pénzt telefonáltam el ebben az ügy­ben, több hivatalos helyre is. Meg­hallgatnak, egyetértenek, de nem tesznek semmit. A rendőrség még arra is megkért, hogy írjam fel a rendszámokat. Megkeresik a vét­kest és megbüntetik a szabálytalan­kodókat. De itt, sajnos, minden vál­tozatlan. Továbbra is átjárnak a fü­vön keresztül á sók áruval megra­kott teherautók, hogy még egy tálcá­nyi vagy egy doboznyi mennyiség­gel se kelljen egy lépéssel többet megtenni a boltig. Akkor még nem beszéltem arról, hogy itt a házakkal körülvett belső téren az autók a jár­dákon parkolnak, ahol aztán csak lapjával lehet közlekedni. Összeola­jozzák és sározzák a járdát, ami igen balesetveszélyes. (Ezt más városok­ban a rendőrök büntetik, itt nem!) Aztán egymást kerülgetve végül is a füvön keresztül tudnak innen kijut­ni. Egy ismerősöm nemi-égiben a vá­rosból jövet itt, a járdán szembeta­lálkozott egy ilyen autóval, ami majdnem nekinyomta a falnak. Jó hogy ejnem üt a járdán! - mondja az ismerősöm. A válasz az volt: - Ha kéri, megtehetem! Hát nem gyönyö­rű az élet?... Tudomásom szerint a házakkal övezett belső teret szaba­don kell hagyni a tűzoltók és mentők részére. Mikor fogjuk már megérte­ili az anekdotát, mely szerint Né­metországban egy gépkocsiban uta­zó magyar „turista" kidobta az al­macsutkát az útra? A legközelebbi piros lámpánál meg kellett állnia. Ott érte utol a közlekedési rendőr. Benyújtotta az ablakon az almacsut­kát, és udvariasan közölte: - Uram, Ön elvesztett valamit! - De ugyan­akkor környezetszennyezésért és szemetelésért 200 márkára büntette. A keceli Pintér szerint a környezet érték. Ott a mosoly és a jókedv is több... Ez ügyben kerestem többször is a Polgármester urat telefonon, akit nagyra becsülök, de sohasem tudták kapcsolni. Megértem, hogy nagyon elfoglalt ember, és ilyen kis ügyek­kel nem tud foglalkozni. Most ez­úton kérem Tisztelt Polgármester urat, segítsen nekünk, hogy jobban érezzük magunkat ebben a szépfek­vésű, nagymúltú városban. ódor Lajosné

Next

/
Oldalképek
Tartalom