Esztergom és Vidéke, 1993

1993-06-17 / 24. szám

198 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 17 éve már, hogy Dévényi Iván utoljára simogatta végig tekintetével kedves képeit, életművének tekintett gyűjteménye egyes darabjait, majd visszahanyatlott párnájára. Elindult arra az útra, ahonnan nincs visszatérés. 17 éve hiányzik Esztergom szellemi életéből és nincs, aki a hiányt betölthetné. Van-e aktualitása - kérdezhetik hogy arcélét felvázolva Dévényi Ivánt a helyi nyilvánosság elé idézzem? A választ az írás ténye maga adja meg és az abevallott szándék, hogy atúl gyorsan dolgozó feledés néha jótékony, néha romboló munkáját késleltesse. Másik szándékom rávilágítani a közelmúlt - ma már idillinek átfestett - társadalmi diszfunkciójára, amikor kiemelkedő szellemi és jellembeli értékekkel rendelkező, mindenki által megbecsült és szeretett embert lehetett áldozatul odavetni a kicsinyes és alattomos, nem is annyira osztály-, mint egyéni érdekeknek, hatalomra vágyó és hatalomittas személyek intrikáinak. Kora i^úságában találkozik először az elvakult gyűlölet Chimérájával. Édesanyja rokonságában egy zsidó házaspár életveszélybe került. Gettóba kényszerítették őket és az elhurcolás közvetlen veszélye előtt álltak. Apja romantikus körülmények között ment fel Budapestre és a nyilas őrség megvesztegetésével sikerült kimenekítenie őket, majd hónapokig rejtegetni a ceglédi szülők egyik présházában. Később saját családja válik az új hatalom üldözöttjévé. Édesapja ugyan nem kerül fel a kuláklistára, mert jó érzékkel még idejekorán túlad szőlőbirtokán, de a kitelepítést nem kerüli el. Szükség van a ceglédi polgárházra a helyőrség tisztjeinek bekvártélyozására. Ivánt jó barátai fogadják be, a szülők néhány utcával odébb egy jóval szegényebb házba költöznek át. Még itt Cegléden kezdődik rövid politikai pályafutása. A koalíciós idők választási kampányaiba aktívan kapcsolódik be és tagja lesz a szocdem párt ifjúsági szervezetének. Már egyetemi hallgató, amikor Szakasits és Marosán behajtják a pártot az MDF-be, majd mint akik jól végezték dolgukat, börtönbe vonulnak. Ivánt, aki eddigre már kiábrándult az egyre szennyesebbé váló politikából, először tagjelöltté minősítik vissza, majd az első tagrevizió alkalmából kizárják. Szerencsére az ő esetében a kizárás nem járt további következményekkel. Egyetemi évek. „ÁdázErinnis lelke uralkodik" a tudomány fellegvárában is. Csak egy évig élvezheti a múlt csökevényeként még megtűrt egyetemi autonómia szabad légkörét. Először apja kifejezett kívánságára a Jogi Karra iratkozik be, de néhány hét múlva felismeri, hogy a fiskálisságot nem neki találták fel. Átmegy először szabad bölcsésznek, majd rendes hallgatónak a Bölcsészettudományi Karra, magyar és történelem szakra. Beindul a Révai-Horváth-Rudas vezérelte gépezet az egyetemi autonómia felszámolására. Eltávolítják a katedráikról a kiváló professzorokat Hajnal Istvánt, Váczy Pétert, Szentpéteri Imrét a történelem, Horváth Jánost, Alszeghy Zsoltot a magyar irodalom tanszékről. Hamarosan kicserélődik csaknem az egész oktatói kar a történelem tanszékeken. A hallgatók érdekvédelmi szervezetét, a MEEESZ-t bekényszerítik a kommunista ifjúsági szervezetbe, a DISZ-be. A Rajk perrel egy időben felszámolják a népi kollégium-mozgalmat, a kollégiumokat megtisztítják a nem „hithű" elemektől. Ivánnak részben származása, részben „sajátos", tehát gyanús gondolkodása miatt távoznia kellett már valamivel korábban. „Forr a világ!" Az egész ország ezekben az években kerül a totális kommunista diktatúra jármába. Zajlanak a koncepciós perek. Mindszenty, Grősz, majd Rajk és „bandája" kerülnek a függetlenségüktől már korábban megfosztott bíróság ítélőszéke elé. Jeges marokként szorítja a nemzet torkát a rettegés. Egyetemi évei alatt fordul figyelme a modern képzőművészet felé. Művénali 4 óráig tartó beszélgetésekkel múlatják az időt. Martsa Alajos a társaság lelke, motorja, Zolnay László, Mucsi András, Varga Dezső, Moyzer Miklós, Miklós László és Lili, Paczolay Imre, Asbóth Károly, Sztárcsevich László a tagjai. Egy másik baráti társaság is szívesen látja Dévényi Ivánt és ő jól is érzi magát olyan magas szellemiségű egyházi férfiúk társaságában, mint Szalóczy Pelbárt, Rosdy Pál, Nyíri Tamás, Kovách Zoltán és Farkas Attila. Az ötvenes évek közepétől kezdődik művészeti szakírói, kritikusi munkássága. Először a Vigiliában jelennek meg kiállítási tudósításai és hamarosan rovatvezetőként szerkesztőségi taggá fogadják. Rendszeresen közlik írásait a tekintélyes irodalmi-kulturális folyóiratok mint a Jelenkor, Nagyvilág, Életünk. írásai egyre érzékenyebbek. Lényegre mutatóan igyekszik a kortárs művészet nehezen megragadható értékeit feltárni. Műkritikusi írásainak logikus következménye a művészek barátsága. Gyakran keresi fel őket műtermeikben, szemtanúja lesz a művészi kifejezéssel vívódó alkotói erőfeszítéseknek. Kondor Béla, Anna Margit, Mihálcz Pál, Ilosvay Varga István, Barcsay Jenő, Gadányi Jenő, Kassák Lajos, Czóbel Béla. Im- Esztergomi arcélek DÉVÉNYI IVÁN szettörténeti előadásokat nem hallgat, de járja a múzeumokat, tárlatokat, a képkereskedők kollekcióival ismerkedik, vadászik az antikváriumok művészeti albumaira. Szinte minden forrást felkutat, amelyből tájékozódhat, ismereteit tökéletesítheti. Érdeklődése nem általános, hanem a kortárs művészetekre specializálódik. Az impresszionizmust megelőző irányzatok nem vonzzák, de mindent tudni akar arról, milyen folyamatok mennek végbe a modem művészetek szabad világában határainkon túl, és hogyan igyekeznek béklyóikból kitömi a művészek a határainkon innen. 1951-ben szerzi meg diplomáját, megnősül és feleségével együtt Esztergomba költözik. A Bottyán János Szakközépiskolába nevezik ki magyar és történelem tanárnak. Tanítványaival jó kapcsolatot tudott teremteni. Szelíd, öniróniával is párosuló humorát „díjazták" a gyerekek és a kialakult személyes szimpátia segített abban, hogy nagyobb érdeklődéssel forduljanak az általa tanított tárgyak felé. Óráin minduntalan átlépett a tanterv akkor még merev korlátain, színesen, személyes élmények, hatások fűszerével ízesítetten tálalta az irodalmi és történelmi szellemi táplálékot. Baráti köre az esztergomi „művésztársadalom" tagjai, akikkel rendszeresen összejárnak és gyakran hajponáló névsora azoknak a művészeknek, akikkel rendszeres, kölcsönös megbecsülésen alapuló, közvetlen baráti kapcsolatot tart fenn. A legbarátibbat Bálint Endrével: a kiváló festőművész nevét ezért hagytuk a felsorolás végére. A Corvina kiadó „Kismonográfiák" sorozatában jelennek meg Kernstok Károlyt, Tihanyi Lajost és Thorma Jánost bemutató kötetei. Neve egyre jobban cseng a művészeti életben, ismeretségi köre szélesedik, mindinkább belülről is kezdi látni a művészet világát: a fényjárta és árnyoldalát együtt. Közben érzi, hogy Esztergomban fogy körülötte a levegő. A régi baráti társaságok elolvadnak, egyre inkább egy rokonlélekhez, Bodri Ferenc tanárhoz kötődik a képzőművészetek iránti vonzalmuk és egymást kiegészítő természetük miatt. Munkahelyén besúgót állítanak rá saját tanítványai közül, többször figyelmeztetik „barátilag", hogy szüntesse meg a Vigiliához fűződő kapcsolatát. A leggyanúsabb színben bizonyára az a kiterjedt levelezés tűnik fel, amelyet nyugati címekkel folytat. Hasonlóképp ,rosszallásra" ad okot, hogy művészeti írásait magyar „disszidensek" folyóirataiban is publikálja, legtöbbször a párizsi Magyar Műhelyben. 1967-ben adalékokat gyűjtenek ellene egy tervezett fegyelmi eljáráshoz. A legnevetségesebb vádpontként azt hozzák fel, hogy a történelemórákon következetesen Szent Istvánnak nevezte első királyunkat, és hogy „nevetségessé akarta tenni József Attilát", amikor szürrealista költeményeit felolvasta. Arról a Dévényi Ivánról állították ezt, aki már gimnazista korában őszinte csodálója volt a költőnek, amikor még a Párt nem foglalt hivatalosan állást a József Attila kérdésben. (Mert ugyebár, előbb ki kellett találni valamilyen formulát a pártból való kizárás sunyi magyarázatához...) Az Esztergomi Fórum 1991. márciusi számában megírtam, milyen szégyenletes színjátékban távolították el állásukból Bodri Ferenc és Dévényi Iván tanárokat, mert egy párt-apparátesik így akart érdemeket szerezni az áhított iskolaigazgatói stallum eléréséhez. (Amit természetesen megkapott, aztán néhány éves kártékony működés, majd korrupciós botrányba keveredés után dicstelenül el is veszített.) Dévényi Iván nem állt a fegyelmi bíróság ítélőszéke elé. Lemond állásáról és először a MIM műszaki könyvtárában lesz segédkönyvtáros, majd barátja, Martsa Alajos ajánl fel számára állást a Városi Könyvtárban. Csak évek múlva, költő barátja, Vas István közbenjárására kerül vissza újra az iskolába. Érdekes története van a viszszahelyezésének. A költő a mindenható kultúrcézárt, Aczél Györgyöt cserkészi be, hogy orvoslást járjon ki a nyilvánvalóan törvénysértő ügyben. Aczél György személyesen teszi szóvá az ügyet egyik tatabányai útja alkalmával. Ennek eredményeként a megye^ szép csendben j; mindkettőjüket újra katedrához engedi, persze nem az eredeti iskoláikban. Egyikük sem nyeri vissza teljes polgárjogát, a stigma megmarad. A gyanakvás légkörét érzi maga körül Dévényi Iván, mellőzött tagja lesz a tantestületnek, közismerten magasszínvonalú nevelői munkáját nem kíséri előléptetés, jutalom. Az erre irányuló felterjesztéseket rendre visszautasítják a megyeszékhelyen. Csak közvetlenül a halála előtt tudta igazgatója, Popovics György elérni, hogy november 7-e alkalmából pénzjutalomban részesülhessen. 17 évvel ezelőtt Dévényi Iván infarktusoktól rongált szíve utolsót dobbant. Olyan ember távozott közülünk, akinek nagyságát életében sokan fel sem ismerték, akinek nem voltak ellenségei, még talán azok között sem, akik gáncsolták, karrierjét kettétörték; barátai a magyar szellemi életben viszont számosan, akiket vonzott kifinomult szelleme, kedves humora, az érték iránti biztos érzéke. Mindezek nem a könnyű érvényesülés kellékei voltak anno..., ugye? Horváth Zsolt