Esztergom és Vidéke, 1993

1993-06-03 / 22. szám

ESZTERGOM ES VIDEKE MÍ&2 Vízhangok, a víz hangjai: Andráskó István szereti a vizeket Legszebb képei víz-képek. Képek a vízről. A mozgásról, a szélről, esőről, csapódó hullámokról. Duna, Wörth-i tó, Északi tenger, Balaton. A Balaton, fenn, Szigliget, Badacsony, Gulács környéke. Fák, felhők, fény. A fény zajai, a fény és a víz hangjai, izgalmai. Szín. Színek, játékok, álmok. Csend. Kívánatos és riasztó, szomorú és vágyakozó, várakozó és várakoztató csend. Csend és álom: Andráskó István festészete. Irodalomhoz és zenéhez, festészethez és istenekhez; magunkhoz, egymáshoz csak nyitottan szabad közelíteni. Miről beszél egy műalkotás? - kérdezzük először. Mit mond nekünk? Mit mond nekem? Hogyan válaszolhatok én? Kérdezek, a kép is kérdez. Válaszolnék, válaszra nem biztat Nem biztat, de elgondolkodtat; kételyeket ébreszt és megerősít Lélegeztet - tiszta levegővel. Andráskó István műtermében - ha megadatik órákig ott ülni, nézelődni, hallgatni a mestert, kezünkben pohár vörösborral - megérinti a látogatót a kifejezés vágyának ereje. Mindig új állapotban fogadnak művei. Saját tárlatát hatalmas műterme falain át- meg átrendezi. Egyik festőállványán kész, keretezett ol^jkép, a másikon új munkát kezd. Fekete karton, a sötétből teremtődik a fény. Fény, víz, vizek, érzelem, tétova hallgatás. S miközben beszélgetünk, hallgatjuk őt és zenéjét, nézzük könyveit s mindenekeüli lUlUJit lőtt képeit vízről, virágról, fákról és asszonyokról, azon tűnődünk: mi a titka? Miért jó itt lenni? Hermész, a tűnődő, okos kutakodás uralkodik el rajtunk. Ismerősek a képek, a színek, de nemcsak a külön-külön megélt t^j élményben talál egymásra látogató és festő, néző és alkotó, hanem sokszor közös a hangúVízhangok* csend :: •• és álom lat, kedély, állapot. Alkotókká válunk magunk is, bennünk is felépül Andráskó világa. Itt már jártunk, ezt már láttam, mondja ki bennünk egy hang, közösre ismerve. Voltam ilyen szomorú, ennyire magányos, átjárt engem is így a szél. Ez, igen, Hollandia. Nem, nem csak a malmok, inkább a felhők alól kibukó ötperces napsugár, esőtől csillogó fű, haragoszöld táj, fémesen szürke tenger. Hallgatjuk a hullámokat. Ahogy partra érnek, egymásra omlanak. Ahogyan húzódik vissza a víz... Egy pillanatra megsűrűdik a homok, megszikkad. Csigák, kagylók, szünet új hullám előtt; negatív hang. A csönd hiánya. Köd a wörth-i tó felett, ismerős bizonytalanság: hazaérkeztünk. Párában, esőfüggöny mögül hallgató fák, öböl. Szél se rezzen, alszik a lét Hogyan leshette ki ennyire? Németalföld nagy korának, a XVI-XVra. századnak a festői dolgoztak így: egy-egy - ma kiemelkedőnek érzett - munka között magukról, tkjaikról, ködeikről és napfényeikről vallottak - s az egyedi, fátyolos, pasztelles technika, a személyes világ, a különös látásmód egyszercsak az úgynevezett főműveken jelenik meg. Koruknak ismerője, érzéseiknek tudója a XX. század végének embere - s visszafordul ahhoz, ami onnan sugárzik. Visszafordulunk, úgy, hogy már mienk századunk kultúrája, az, amit a modern irányzatokból, a stílusforradalmakból megismertünk. Impresszió - benyomás, a pillanat hatása - kikerülhetetlen fogalom Andráskó István festészetének értelmezésekor. (Ne feledjük: Egy pillanat s kész az idő egésze - ahogyan József Attila írta...) Legfontosabb képalkotó elemeinek: víz, mozgás, fény, játék kifejezésére, a folyamatos változás érzékeltetésére kész ezköztárral rendelkezik az impresszionizmus. Az irányzat képalkotási technikája szerencsésen találkozik azzal az expresszív, robbanó, feszítő tartalommal, amit kifejez a festő, elmond nekünk a kép. A finom, lírai, lágy ecsetvonások alatt elementáris indulatok nyomai érezhetők. Nem összehasonlításként, hanem igazolásként: Monet, Renoir, Egry. S ahol a mondandó mindent szétfeszít: Van Gogh, Ahol a technika, a stílus, a kor: keret Eszköz. Ott több látható; valami visszavonhatatlan történik. Nem úgy, mint a rossz képeken - mert vannak rossz képek, ahogyan rossz versek, zenék, épületek. A rossz: kevesebb. Negatív, lefelé billent A rossz mű - látszólag csak kréta, papír, tinta, betűsor. Csak anyag. De: a szükséges kontraszt. Andráskó István a jóval, a jóért küzd. Kiállítása június 11-én nyílik Esztergomban, a Balassa Bálint Múzeum Pázmány Péter utcai kiállítótermében. A képek és a festő öt órára várnak bennünket. Rafael Balázs Megyénk önkormányzatának és a Kernstock Károly Művészeti Alapítványnak a kiadásában május elején jelent meg ez a kívül-belül szép kiadvány, (borítóján színes, lapjain feketefehér - többnyire kitűnő minőségű reprodukciókkal). Évkönyv, amelynek fontosságát alcíme fejezi ki: Komárom-Esztergom megyei irodalmi, művészeti és kritikai szemle. (Szerkesztette: Virág Jenő - borítóterv és műszaki szerkesztés: ölveczky Gábor.) Négy rovata a művészet barátainak lapozgatva is, olvasva is sok örömet kínál. A második rovat a képzőművészek egy-egy szélesebb körében tart kritikai szemlét. A Dunán innen Fecske András, aki a tavaly nyáron Esztergomban rendezett megyei tárlat anyagát elemzi; Lóska Lajos pedig a Dunán túl, észak felé fordul, Ó-Komáromnak és régiójának művészeit mutatva be. A többi három rovat tartalmában - az elsőnek már címében is - társul a szó és vonal, kép és beszéd. Mindegyik jól átgondolt alkalmi összeállítás, így maradandó élményt szerez, ahogy írók és képzőművészek együtt indítanak értékfeltáró utakra. E szűkös helyen csupán az esztergomi kötődésű neveketműveket sorolva: interjúk Kovács Melinda fotóművésszel, Lőcsei Krisztina keramikussal, Onagy Zoltán íróval, Furlán Ferenc grafikusművésszel; Kaposi Endre gondolatai a portré műfajáról és Sipeki Gyula dorogi fény/kép kiállításáról; Kovács Lajos ,.kettősportré-töredéke" az erőteljesen esztergomi ihletű Vadema Józsefről; Mudrák Attila, Major Ákos, Dudás György fotópoitréi - Kókay Krisztináról, Kaposi Tamásról, Kollár Györgyről. Ok ketten - sajnos - az utolsó rovatnak is főhősei: „In memóriám"... N.T.