Esztergom és Vidéke, 1993

1993-06-03 / 22. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOIin HELIKON Az ózon-védőpajzs vékonyodása, az elképzelhető és kiszámíthatatlan következményekkel járó környezetszennyeződés, valamint az ún. harmadik világ demográfiai robbanása biológiai létében, az infomiáció-özön szellemében fenyegeti az emberi élet évezredek alatt kialakult viszonylagos egyensúlyát Ilyen közveszélyes közhelyek jutnak az ember eszébe, ha igényes helyi kiadvány kerül a kezébe, mert lassan szűkebb pátriájának a tudósításait is alig képes követni. A helyzet mégsem olyan reménytelen, hiszen egy megyei szemle a maga félezres példányszámával eleve nem lehet „közfogyasztású tömegcikk", noha dokumentatív értéke és tematikai érdekessége indokolná. Ilyen például a Limes című periódika, amely évek óta bizonyítja, hogy a helytörténet nemcsak a lelkes lokálpatrióták magánügye. Előttem az 1992. év 3. száma: galambszürke címlapján piros átlóval, alatta képzőművészeti és irodalomtörténeti érdekességeket ígérve. Ismert és kevésbé illusztris szerzőktől, klasszikus és tegnap még kortárs személyekről, akik észrevétlen tűntek el mellőlünk. És mennyi meglepetést tartogatnak az óriások, ha helyiérdekű hétköznapjaink lejegyzéseit olvassuk. ALimes említett száma kilenc kitűnő tanulmányt tartalmaz, közülük öt irodalomtörténeti, három képzőművészeti, egy pedig az egyéb kategóriába sorolható. Máig ívelő tanulságokkal, ahogy arra a szerző-szerkesztő Ortutay András utal. Az első írásban Mezei Ottó fővárosi művészettörténész tartja indokoltnak dokumentálni a monumentális aktokat tusrajzzal megörökítő Nemes Lampérth József Komárom megyei eredetét. Amint a mellékelt matrikulákból kiderül, a Lampert család Ács községből származik. Apja Komáromban volt vendéglős, amíg a fővárosba nem kerültek. Az oknyomozó szerző adatközlői: a testvéröccs, Lampert István hentesmester, az unokahúg Csongor Boldizsárné az életrajz családi részleteit egészítik ki. A rendhagyó tus-virtuózról a kortárs Viski János festő és a szobrász Pátzay Pál mondott érdekességeket Ha ugyan Csontváry és Gulácsy lelki rokonának a patográfiai utalásait annak veszszük. Az irodalmi és képi összefoglalóból kiderül, hogy Mezei Ottó Limes-beli cikke nem hiányozhat többé az esedékes Nemes Lampérth monográfiából. Ami nem csekély elismerése egy helytörténeti kiadványnak. A következő képzőművészeti írás Kaján Imre lírai oldottságú prózája a tragikus sorsú fiatal tehetséget, Kaposi Tamást idézi elénk a Thébai Lord alakjában. Ö az illúziók nélküli nemzedék kései képviselője, olyan „bolygó hollandi", aki Hollandiában bolygó hungarusként kereste a groteszket festő mesterek ihlető hatását. A Zappa-képek kócos figurái, a szálkásan szikár táncalakok, a színes pointerek és frakkos vámpírok sejtetni engedik, micsoda hátborzongató mélységek szélén tántorgott ez a befejezetlen ígéret. Akár James Dean „az Édentől keletre". Kerouac-szerű szöveggel száguldva az országúton, ahol a szélvédő üveg vetíti előre a végállomást és az életmű megismerésének kezdetét, fekete hétvégi nemzedéktársainak gumiabroncsos és emberi roncsos szimbolikáját. Kaposi Tamás felkavaró képvilágának ellentéte a Nóvák Lajosé, csendéleti hangulatot árasztó nyuemlékezők, akik jól megjegyezték, hogy az 1919 május elsejei felvonuláskor a vörös plakátot az esztergomi virilista családból származó Bayer Ágoston készítette. Ami ugyebár nem jó ajánlólevél a Vitézi Székhez! Áz ominózus plakátokat azonban szavahihető tanúk szerint kényszer hatása alatt festette, ugyanis az élelmiszeijegyek megvonásával zsarolták. Végül a vitézi címet megkapta, neve ettől kezdve Bajor változatban szerepelt Jellegzetes girondista sors: mind a jakobinusok, mind a királypártiak szemében gyanús. Bizonyára erre utal zárójeles záró mondatában az avatási procedúra dokumentumait csokorba gyűjtő Ortutay András. Az irodalmi rész Ács Anna veszprémi muzeológus tanulmányával indul, a Bakonyi kolostorok kódex-másoló és alkotó remetéit bemutatva. Elég a későbbi vértanú Szent Gellértre, Limoges-i ORSZÁGOS HORIZONTÚ MEGYEI SZEMLE !•• galmával. Tehát nemcsak generációs fáziseltolódásról van szó. Virág Jenő magnószalagon megőrzött beszélgetése a Dunakanyarban is alföldi tájat és kendős parasztasszonyokat vászonra ecsetelő művésszel egy másik világot őriz: Nóvák mintha félszemmel mindig az átelleni Zebegényben élt Szőnyi Istvánra figyelt volna. Rokonszenves piktúra ez, a népi realizmus és szürrealizmus sajátos keveréke. Szentendre szomszédságában Vásárhely virágzása. Benzinmotorok helyett a lovak ábrázolása, amelyek szerencsésebb országokban olyan harmonikusan megférnek egymás mellett. Miként a különböző stílusirányzatok. A meglepetés az, hogy nincs benne semmi meghökkentő. És hát a dömösi dombhát nem akar Himalájának látszani. Egy esztergomi festőművész a témája az egyéb kategóriába tartozó bizarr dokumentum-gyűjteménynek is, csakhogy itt képek helyett képtelenségeket találunk. Az esztergomi y festőn természetesen Bajor Ágost értendő, a Bazilikával ékes Kis-Duna-kanyar leghitelesebb rézkarcolója. Aki az első világháború alatt tüzértisztként harcolt, és vitézi helytállása alapján 1928-ban a rendbe történő felvételért folyamodott. A véle járó kiváltságok elnyerése reményében. Csakhogy azonnal jelentkeztek az ügyeletes János apátra, a magyarországi alapítású pálosokra és a Kaitauzi Névtelenre utalnunk. A klastrombéli kódex-műhelyek a futótűzként terjedt tatárdúlást még kiheverték, de a tartós törökhódoltságot már nem. Majd jött a könyvnyomtatás és a reformáció, a kolostoroknak megszűnt a középkori funkciója. A bakonyi pergamenkötetek iniciálés kolumnái nélkül azonban mérhetetlenül szegényebb lenne a latin nyelven írott magyar irodalom története. A nagy anekdotázó Eötvös Károlyról két összefoglalást is olvashatunk. Kövy Zsolt gyűjteményigazgató a pápai diákot mutatja be, aíd Petőfi, Jókai és Orlai Petrich után volt a híres kollégium literátus hajlamú lakója. Maga az író egy hírhedt per révén vált híressé, ám a köztudat ma sem ismer sokkal többet tőle. Legföljebb a Balaton szerelmesei a sekély beltenger rejtélyes rege világát, amelynek ő volt a legavatottabb tollú krónikása. A pápai diákot nyomasztotta Petőfiék önképzőköri emléke, szárnypróbálgatásai mégsem érdektelenek. O lett a Nagy per és a Nazarénusok szerzője, szép példát szolgáltatva a vallási türelemre. Amely körül az érvek pro és kontra napjainkban is összecsapnak. Pedig az a nép, amelyik egy Eötvös József mellett Eötvös Károlyt adott, nem szolgál rá az általánosító rágalmazásra. A következő tanulmány Praznovszky Mihály, szintén veszprémi muzeológus írása - Eötvös Károlyt mint a Balaton-Bakony-vidék történelmi múltjának regényes megjelenítőjét mutatja be. A Balatoni utazást minden bizonynyal újra kell olvasni, mint a dunántúli lokálpatriótizmus máig legszebb antológiáját Más kérdés, mit szólna ma a Mester a néhol nyálkássá algásodott, olajfoltos víztükör láttán! Útinaplója kézikönyvül ajánltatik a partvidéki polgármesterek és vízügyi szakemberek számára. Mert a 24. órában vagyunk. Fábri Anna fővárosi irodalomtörténész Jókai Mór természetvilágáról értekezik. A nagy mesélő meglepően széleskörű természettudományos műveltséggel rendelkezett, és ezt regényeiben mindig adekvát módon kamatoztatta. Olvasói emlékeink kötődnek természetképeihez, ahhoz a korhoz, amikor még nem borult fel az ökológiai egyensúly. Ezzel is éreztetve Jókai időszerűségét Végül, de nem utolsósorban: egy mutatvány a Babits Mihály életrajzi kronológiája című készülő kiadványból, a Róna Judit-Ruttkay Helga szerzőpáros munkájából. Babits első esztergomi nyarának élettényei, az előzményekkel és a következményekkel együtt, 1924. március 27-től 1924. november 30-ig. A fészekrakás ideje és betegségekkel terhes esztendő. Amikor még (ó, boldog békeidők!) a Szent király városa című Babits-vers másodközlése megjelenhetett a szabadkai Bácsmegyei Napló 252. számában. Ebből a főként Török Sophie noteszére épülő - felsorolásból kiderül, hogy május 10-én bedűlt a ház fala, majd 13-án egy kávéházban tanácskozták meg Wodicska építésszel és Olajos tanár úrral a teendőket. A kis ház leggyakoribb látogatói az Esztergom-táborban tanító írók: Féja Géza és Bányai Kornél. A nagy költő betegen is mozgalmas életet élt át, míg november 18-án be nem szállították mentővel a budapesti Bálint klinikára. A fentiekből talán kitűnik, hogy ez a megyei szemle nem csak helytörténeti kiadvány. Aredakció - ifj. Gyüszi László, É.Nagy Lajos és Ortutay András, a főszerkesztő Virág Jenő irányításával - sem annak szánta. A folytatás reményében fejezzük ki elégedettségünket. Szállási Árpád dr.