Esztergom és Vidéke, 1992

1992-03-06 / 8. szám

> < Esztergom.-. 1890. XX. évfolyam. 22.v szám. Csütörtök, márczius 17. V I r + * a V J> % Ti í í «5 9 VV' ** é r, j» s:v / * a V I ! A nagy nap városunkban történt < • megünnepléséről tudósítóink a követkc-; j zőképpen számolnak be: Az előest. Városunkban az ünnepi hangulat már hétfőn az egész nap folyamán mutatkozott, nem érdeklődött senki más, mint a „holnap" után. Estefelé pedig megindult a népvándorlás a ,fürdő" vendéglő felé, ahol fél 7 órakor a gimnáziumi ifjúság tartotta márcziusi ünnepélyét A rendkívüli érdeklődést legjobban illusztrálja az a körülmény, hogy aki néhány perccel az előadás megkezdése előtt érkezett, helyet már a terem előtti folyosón nem talált, odabenn a teremben pedig még annyi szék sohasem volt elfoglalva, mint ez alkalommal. Az előadás mintaképe volt egy ifjúsági hazafias ünnepnek; azok a fiatalok, akik résztvettek benne - és mindegyik becsületesen megállotta a helyét - vissza is fognak emlékezni reá egész életükben. Igen érdekes része volt az estnek a szabadságharc történetéből bemutatott ködfátyolképek, amelyeket dr. Gedeon csalt le Üveglemezre és Gidró és Seridi tanárok elevenítettek meg. Nagyhatása volt a két szoborhü tablónak is. (A budai honvédszobor és Hungária.) A hatalmas közönség éppen akkor oszlott szét, amikor odakünn a zenekar, amely a várost már este is bejárta, a Rákóczy-indulót játszotta. A délelőtt És kibomlottak a zászlók és lengtek büszkén, szabadon. Ennyi zászló, az általános ünneplés e háromszínű hírnöke, talán még sohasem lengett Esztergom városában. Őszinte büszkeséggel jegyezhetjük meg, hogy alig van város az országban, amely körülményeihez képest ugy ünnepelt volna március 15-én, mint a mi szegény, magára hagyott városunk. Hat órakor elhangzott a nagymarosi zenekar ébresztője, durrogtak a mozsarak s a közönség meghallotta hangjukat mert már reggeli hét órakor - ünneplő ruhában, rozettával, Kossuthjelvénynyel - gyülekezett a Széchenyi-téren. A díszmenet résztvevői fél 8 óra után kezdettek gyülekezni s csakhamar az egész hatalmas tér setétlett az összesereglett tömeg sokaságától. Azután megindultak. Elül három daliás lovas rendőr, azután Osváth Andor városi levéltárnok a város zászlajával, majd a széles nemzetiszín vállszallagos bandérium, amelynek élén Szalay Imre a városi nemzetőrség egykori lobogóját vitte. E bandériumból különösen kiváltak a szentgyörgymezeiek, akik vezetője diszmagyarban és még mindég igazán délceg magatartásban Móczik János 48-as agghonvéd volt mellette lovagoltak Móczik Ferenc és Szalay István, sujtásos világoskék kabátban, régi esztergomi népviseletben. A bandérium többi tagjai voltak: Adorján János, Krechnyák Ferenc,Kitzinger József, Oblath Adolf, Tóth János, Modrovics János, Diamant Béla és Schwarcz Albert Az első kocsiban Maiina Lajos polgármester foglalt helyet A másodikban A ndrássy János alispán és B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző. Utánuk haladt az zgghonvédek tiszteletre méltó csoportja. A szentgyörgymezei Olvasókör lobogójának felírása, JÉjen 1848" volt. Hatalmas nemzetiszin lobogó után haladt a kir. városi olvasókör is, élén alelnökével: Tátus Jánossal. Ott volt a ,jarkaság" a Jíatholikus Legényegyesület", a ,Kereskedő Ifjak egyesületé" stb, majd a város tisztikara következett amelyet a városi zászló alatt Rothnágel Ferenc főjegyző vezetett. Legvégül haladtak a képviselőtestület tagjai. A hatalmas menet végig kígyózott a földíszített Széchenyi-téren, a Kis-piacon, a Ferenc-József- uion, (Különösen szépen volt dekorálva a Sternfeld-hiz) ugy, hogy a menetet bezáró négy gyalog rendőr még a városházánál állott, amikor a menetet vezető három lovas rendőr már a „Fürdő" szállodához ért, Közben pergett a dob, vagy játszott a zenekar. A menet útközben egyre gyarapodott ujjy hogy mire a Bazilikához ért közel 3000fore szaporodott A templomba való bevonulás a főkapun történt Az ünnepi misét - nagy asszisztenciával Boltizár József érseki helynök mondotta. A menet körülbelül fél 11 órakor ért vissza a Széchenyi-tére. A polgármester néhány, az ünnep jelentőségét méltató szóval megnyitotta a díszközgyűlést majd átadta a szót Frey Ferencnek. Délután A délután megfestésére igazán nincs elég eleven, ragyogó színünk. Ez igazi márcziusi ünnep volt, a nagy márczius méltó aranyjubileuma. A természet is hizelgett hozzá, derűs kék égbolttal, aranyos ibolyacsaló napsugarakkal, a tisztító enyhe szellő legfeljebb a szónokok és a zászlóvivők szerepét nehezitette meg. Ez órákban megdobbant égisz Esztergom szive. A közönség alig törődött evéssel, pihenéssel, már jóval két óra előtt újra gyülekezett a Széchenyi-téren s mikor Tátus János beszélni kezdett, alig volt ott talpalatnyi üres hely. Azután megindult újra a menet a délelőtti sorrendben - immár a honvédemlékre szánt koszorúkat is magával vive az utcán középen, szegélyezve két oldalról a nép sürü tömegétől. Az üzletek az egész utcasorban - dacára hogy a polgármester ezt a kereskedőktől csak délig kérte - zárva maradlak. S haladt előre a menet, egyre jobban nőtt, növekedett, Szentgyörgymezőn csatlakozott hozzá az ottani olvasókör küldöttsége s néhány földműves banderista amúgy szorin ülve a lovat, továbbá a párkány i aggharcosok Tóth István vezetése mellett Ezúttal a menetben részvettek hivatásos uniformisban a párkányi tűzoltók is, Schrank és Istvánffy parancsnokokkal élükön s a rend fen tartásában kiváló segítségére voltak a már kissé kifáradt rendezőségnek A város zászlóját ezúttal a képviselőtestület élén Tátus János vitte. Mire a menet a hosszú uton kiért a közönség már valósággal megszállta a honvédtemető környékét, ur és pór, gyerek és agg egyaránt Egész kis tábor verődött össze lelkes honleányokból, akik ruhájáról, épugy mint a kis emberkékről talán egynek sem hiányzott a nemzetiszínű csokor vagy rozetta. A csinosan renovált % karba helyezett honvédemlék körül a gimnáziumi ifjúság tagjai, élükön igazgatójukkal, foglaltak helyet két zászlójuk alatt, valamint a notabilitások. Egy hazafias dal eléneklése után az emlék tövében Cseh Jenő VIII. o. L elszavalta a,Jalpra magyar"-t oly igazi erővel, lelkesedéssel és nemes pathosszal, amely bármely képzett szavalónak dicséretére vált volna. Vele is zúgta, visszhangozta az egész fellelkesült közönség: ,Esküszünk, rabok többé nem leszünk." A szavalat után a küldöttségek helyezték el találó jelmondatok kíséretében koszorúikat a szent emlék talapzatára, még pedig a gimnáziumi ifjúság, a vármegye, a Kaszinó, a kél Polgári olvasókör, a Legény egyesület, a Tarkaság s az Ipartestület, miután a város koszorúját már előzetesen odatették a nyugvó kSoroszlán lábaihoz. És most kövekezik a délután, sőt feltétlenül az egész nap kiemelkedőbb momentuma: dr. Föidváry István Ünnepi beszéde. Most hogy láttuk őt amint mentéjét félretéve fedetlen fővel, délceg alakjával kiegyenesedve oda álott az örök álmot alvó névtelen hősök porai felé, hogy hallottuk érces hangját csak most tudjuk igazán elképzelni, milyenek is lehettek annak az ötven év előtti márciusnak a szónokai! A feledhetlen emlékű beszédre Perger Lajos szentgyörgymezei plébános mondott rövid hazafias imát az elhunyt névtelen hősök lelki üdvéért majd a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát imádkozta elő, mely után az óriás közönség egy szívvel-lélekkel rázendítette a Hymnusz-1 és nem tudott belefáradni annak lelkes éneklésébe. Ezzel végződött a szent ünnep ama része, melyben az egész nagy közönség részt vehetett s amely reggeltől estig olyan volt hogy városunk mindig büszkén gondolhat, vissza reája s hálás lehet a kezdeményezők, a rendezők iránt, akik közül az előkészítés és a megvalósítás oroszlán része Osváth Andor városi allevéltárost, ez igazán ügybuzgó, fáradhatatlan fiatal tisztviselőt illeti. Baleset nem történt sehol; az orvosok mindig készen állottak. Csupán délben a nagy tolongásban ájult el egy fiúcska. Az este Kigyúltak az örömtüzek, legalább mécs égett a legkisebb ablakban is s akinek csak módjában állott, igyekezett a gyertyáknak virágból, szövetből díszítő keretet adni. Fenn pedig a ,JFürdö" vendéglő nagy termében 150 polgár jött össze, hogy ősi magyar szokás szerint a nagy napot áldomással fejezze be. Az asztalfőn a polgármester ült. Mint magyar áldomáson, természetesen a pohárköszöntők itt sem hiányoztak. Kiemelkedett közülük Vimnter Imre hatalmas, színes beszéde.Beszéltek Maiina Lajos, aki az agg honvédeket - akik számára a középső asztal volt fentartva - éltette, Andrássy János, aki Esztergom szebb jövőjére, melyet reményeim kezd, ,jnert ez a város tud is, akar is boldogulni". Heszterényi János és Tóth István (Párkány) az agg honvédek nevében a helybeli, de távollévő agg 1848-as honvédokat Kollár Mihályt, Pór Antalt, Haudinger Ignácot és Havasi Imrét éltette, amig Mezey Dénes, mint 1848. honvéd, azokat az anyákat akik a mai lelkes ifjúságot nevelték, végül Kollár Károly Esztergom lelkes közönségét. Az 1848-as honvédek közül a banketen jelen voltak: Mezey Dénes, Koksa Kálmán, Ivanits István, Heszterényi János, Takács József t. főszolgabíró, György Imre, Czeier János, Tölgyesi István (Párkány), Baig Ignác (Párkány), Harczi Adolf, Frankner Károly, Tóth István (Párkány), Feigler János. Rottár Márk, Móczik József, Hegedűs Ferenc, Ottlik Károly, Tóth Lőrincz, Bárkányi Antal, Simon János, Nagy Ferenc, Hegyvári Miksa, Faros Ferenc, Glossza János, Prikl Gáspár. A lakoma tizenegy órakor végződött Lapunk ünnepi mellékletét, korabeli dokumentumok felhasználásával Bencze Cs. Attila szerkesztette v K t W '•te* m m KTV \é I 1 fft i'W tr n >*] Mi HY "JNK ^ % S5S v n k