Esztergom és Vidéke, 1992

1992-11-19 / 45. szám

A SZERZŐ KIADÁSÁBAN Még egy kevéssel adóznom kell a „félkarúaknak", aztán némi - ígé­rem, nem hosszú - átmenet máris amaz „emlőkhöz " vezérel... Nos, mivel szeretjük a körültekintő dönté­sei őkészítést, körülnéztünk néhány városi önkormányzat házatáján. Ta­tabányán aiTÓl tájékoztattak, hogy több, mint egy éve baj nélkül műkö­dik egy nyerőautomatás játékterem, egy másodikra éppen készültek kiad­ni az engedélyt Mint mondták, a rendőrség (is) tartott tőle, hogy a ,/élkarűak" vonzani fogják a kétkarú - „gyanús elemeket", de időközben meggyőződtek arról, hogy munká­juknak az ilyen önkéntes „koncent­ráció" inkább javára mint kárára vá­lik. (Növekszik a nyílt ellenőrzés le­hetősége, más egyéb információ­szerzési módok esélyeiről nem is be­szélve...) Megyénk határain túlról csak két példa - a két szélsőségre. Sárváron a törvény szigorát semmi­féle helyi korlátozással nem toldot­ták meg. Szentendrén amolyan „lel­kiismereti" határozatot hozott a tes­tület, mely szerint a pénznyerők he­lyi működését „nem tartják kívána­tosnak". Én sem, mi sem: teljesen egyetértünk. Csak éppen az efféle „válaszok" hallatán szükségszerű megkérdezni, főként döntéshozók­tól: „ - és akkor mi van?" Tényleg, lássuk (ez már csak egy szempillantásnyi időzés): mi is van honunkon kívül, mondjuk, a fejlett Nyugat tájain. Nem azért, mintha máris mindenben (pláne ebben) óket kellene követnünk. Óh, korántsem: ebben egyetértünk. Pusztán azért ez a kitekintés, mert a nyilatkozók egy zárójeles negjegyzésben hasonlóval örvendeztettek meg: „(Nem vélet­len, hogy a liberális USA-ban csak két városban engedélyezik a szeren­csejátékot, Las Vegasbanés Atlantic Cityben.)" Mivel számomra közismert volt, hogy Nyugaton úgy általában játék­gép is, nyerőgép is üzemeltethető ét­termekben, eszpresszókban, bárok­ban vagy akár benzinkútnál, - továb­bá, mert pontos ismeretekre szomja­zó, az ellentmondásos közlemények megértésére, a talányok megfejtésé­re törekvő (liberális) tanár-könyv­táros volnék, találomra levettem egy-két útikönyvet a polcokról. Bár­dos István művét (így láttam Ameri­kát) lapozgatva, a 106. oldalon a kö­vetkező sorokra bukkantam: „Neva­ia állam területén járunk, ahol köz­'udott, hogy a legeldugottabb helye­ken is kaszinók és szerencsejáték­barlangok várják az optimista ven­dégeket. Távolban az ismeretlen kis­város utcáján még legalább 4-5 ka­szinó reklámjai villognak az éjszaká­ban. Áthaladok a fotocellás ajtón és :gy tekintélyes méretű játékterem­jen találom magam. Nem számo­om, de testvérek között is lehet vagy cétszáz különféle játékautomata, a félkarú banditától' a legbonyolul­tabb elektronikus játékokig. " (Ki­emelések tőlem: N.T.) Akönyv 1988-ban jelent meg. Ha a KDNP helyi elnöksége (titkos) ér­tesüléshez jutott volna arról, hogy időközben a konzervatív (- liberális ) Reagen- vagy Bush-kormányzatok (titokban) erőteljesebb tilalmazást léptettek életbe: - kérem, tájékoz­tassanak. Hálás lennék érte, hiszen akkor egye téri- hetnénk. Ebben is. így viszont - bizonyítékaik, érve­ik hiányában - folyton itt legyeske­dik körülöttem a gyanú, bárhogy is hessegetem: lehet, hogy ők is ugyan­ezt a könyvet olvasták?... Csak éppen másként értelmezve?... No persze, útikönyvből temérdek van. Hatály­ban lévő szerencsejáték-törvényből azonban - kétségtelenül - csak egyetlenegy; és lám, mégis mennyi­re másként olvastuk. Mi az egészet, - ők azt a felét, amely álláspontjuk szempontjából szükségesebb, így fcntos(abb) volt. Egy másik - az egyházi tulajdon visszaadását szabályozó - törvény­nyel kapcsolatban is pontosan erről a szemléletről árulkodik a nyilatkozat, amikor „tiltakozik az ellen, hogy a magát liberálisnak tartó képviselő akadályozza azt, hogy az egyház a demokratikus jogait gyakorolja. Képmutatásnak ítéli meg azt hogy járás, a mai helyzet diktatórikus megalapozója. A mai törvény nem állhat ugyan­ezen az alapon: ebben alighanem egyetértünk. Kérdés persze, hogyan értelmezzük és alkalmazzuk ennek a XXXIL törvénynek azt az elvét mely szerint a kárpótlás, visszaadás „az egyházak számára szükséges mértékben és időben " történjen meg. Ha „akadályozásnak" kell(ene) tekinteni, hogy ezt a szük­séges mértéket és időt ne csak az egyház egyedül határozhassa meg, hanem vele együtt a helyi társadalom egészének igénye, - akkor valóban nem érthetünk egyet Mi, (naiv) libe­rálisok ugyanis azt gondoljuk, hogy egy demokratikus parlamentnek, kormánynak, önkormányzatnak ­bármilyen pártösszetételben - nem csupán az egyház(ak) és hívőik érde­keit kell képviselnie. Hanem a min­denkori és összes másik félét is. Ve­lük együtt kell mérlegelni és eldön­teni, hogy szükséges-e, indokolt-e a jelenlegi tulajdonos kárának állami megtérítése, a használó megfelelő el­helyezése, egyáltalán és először: a kötelező vagy vállalt feladat átadása. Ezeket nem „az elmúlt negyven év jogi és adminisztratív előírásai" tar­talmazzák, hanem a mai törvény: kedvenc közös olvasmányunk... Egyetértünk...(4.) az egyháztól félti a demokráciát." (Kiemelések tőlem: N. T.) Tekintsünk el most attól, hogy Miavecz Jenő ilyet sehol nem mon­dott és le nem írt. A KDNP egyes megnyilvánulásait „ítélte" aggályos­nak, nyilván abbéli (naiv) „rögesz­méjétől" vezérelve, hogy ez a párt és az egyház nem (egészen) azonos. De ez a nyilatkozók „csúsztatásai" kö­zül csak az apróbbak közé tartozik, és egyébként sem ez a lényeges. Az első mondat sajátos logikája az, ami ­bizony - eléggé ijesztő. Az a bi-zo­nyos törvény (XXXÜ./1991) ugyanis nem csak az egyháznak mint volt tulajdonosnak adja meg a jogokat hanem az ingatlanok egykori „eltu­lajdonításában" vétlen mai tulajdo­nosoknak és használóknak is. Előb­bieknek a kárpótlás valamilyen for­májához (ezek egyike az eredeti in­gatlan víjjzatulajdonlása), utóbbi­aknak ahhoz, hogy feladataikban és vagyonúkban ne károsodjanak. A törvény - bármilyen törvény - éppen ettől és csakis ettől lehet demokrati­kus. (Természetesen a mi naivul „rö­geszmés" szemléletünk szerint..) Attól, hogy nem „félkarú"... Vagyis a demokratikus törvény és alkalma­zása két kézzel, kétfelé oszt jogokat; ha úgy tetszik mindkét félnek vala­mennyire biztos nyerési lehetőséget Éppen ellenkezőleg tehát, mint az a bizonyos államosítási törvény és el­Ahogy ugyancsak mai - az ún. ha­tásköri - törvény írja elő az összes érintett (szakszervezetek, szülők, la­kossági csoportok, munkavállalók) véleményének előzetes kikérését Mi megértjük, hogy a történelmi­leg és a mai törvény „adta módon" egyaránt jogosult egyház(ak) szem­pontjából mindez „akadályozásnak" látszik. Csak egyet nem értek: miért nem érthetünk egyet abban, amit szintén ugyanez a történelem és ugyanezek a törvények diktálnak. Hogy az érdekegyeztetés: a legfőbb közérdek. Mert ma nem lehet más ­történelmi és jogszerű - útja-módja az „elhárításnak", mint ez a (sajnos, hosszas) folyamat: az előítéletek, el­lenségkép nélkül körültekintő elem­zésen, az összes érintett fél törvény­tiszteletén alapuló kompromisszum megkeresése. Amiként más vitás kérdésekben is. Netán még az olyan kisebb hord­erejű ügyekben is, mint a félkarúaké volt... Természetesen mi azért látjuk ezt így, ilyen „rögeszmés" világosság­gal, mert hozzászoktunk a pártállam­ban, amelynek „emlőin" - ahogy ez közismert tény - felnőttünk. Hát bi­zony. Naponta etettek (sőt-régi ma­gyarul - „ emtettek") az érdekegyez­tetés tápdús papijával. Állam-papi és párt-mami (ha tetszik: fordítva, de mindegy, mert hímnós egyedként), jelesebb napokon kinyilatkoztatták, hogy létfontosságú érdekeink töké­letesen azonosak. Épp ezért egyez­tessük érdekeinket a többségével, amely ők, meg mi, meg én vagyunk. Ezenkívül még a nemzet, a nép, az ország. (Továbbá a hatalom és a di­csőség...) Ami nekünk-így, egység­be forrva - fontos, az nyilvánvalóan a többség érdeke. De mert a többség: mindenki, ami ennek nem fontos, az senkinek sem fontos... Bizony, ilyen tejecske folydogált azon emlők egyikéből. (Gyengébbek kedvéért ráírták: „Támogatott"...) Meg még olyan, hogy állam(párt)­maminak (papinak) hálával tarto­zunk, mert ,fölnevel és táplál, ránk gondot ő visel. "És nem szűnik fogni a kezünket, hogy azonnal kivezessen gyermeki eltévelyedéseink sötétjé­ből. Pedig be is csukhatna, agyon is lőhetne. (Lásd: régi alapvicc a jósá­gos Lenin-elvtársról.) Ám ő ezt nem teszi, lévén egyre kegyesebb. Leg­feljebb elbocsájt állásunkból, egy le­heletnyit akadályozza érvényesülé­sünket, picikét szigorúbban alkal­mazva némely játékszabályt. (Me­lyek mindegyike, persze, abszolút demokratikus, hiszen a többség állí­totta fel, azaz mi.) Ilyenek folydogáltak, bizony... Sokáig csak ilyenek. (Ám ez már olyan ásatag-régen volt, hogy nem is értem magamat: honnan is emléke­zem rájuk? Olvastam tán valahol?... Mostanában?...) No de - mit tesz Isten! - lettek­voltak egyéb más emlők is ottan. (Feliratok: „Tűrt"... „Tiltott" ...)tlet és irodalom, Mozgó Világ, Valóság, Csoóri, Konrád, (akkor még Csurka is...), szamizdat stb. stb. Itthon is, meg Nyugatról...Meg még az ördögi SZU-ból is...Hogy a hatalom nem kegyből lehet demokratikus(abb). Hogy szolgálnia kell, mert mi vá­lasztjuk és fizetjük. Hogy jogrend, meg nyilvánosság, no meg az ellen­zék szerepe.. .Ilyen reform-népi, meg reform-liberális, meg reform-(akkor még nem bolsi...) hogyishívjákok Másféle emlők, többféle kategóriá­ban... (Ha úgy tetszilc) Mi pedig, komisz kölkök, csak úgy a saját buta fejünkből kiindulva, válogattunk közöttük. (Latin szó­val: disztingváltunk.) így éltünk, éldegéltünk. (Át- és túl...)Felnevelődve. Úgy-ahogy, de mindahányan. Talán ez nem ak­kora baj, ugye? És talán az sem, hogy - ha már belekezdtem - végig is gondoltam ezt az egészet Elvégre egy értelmiséginek ez szolgálata, és kötelezettsége. Ha úgy tetszik: politikusi és morális. Egyetértünk?... pártonkívüli szabadelvű képviselő

Next

/
Oldalképek
Tartalom