Esztergom és Vidéke, 1992

1992-01-31 / 3. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 AJAPÁN TELJESÍTMÉNY ELÉRHETŐ... de Kosai kemény lecke A jelenlegi legnagyobb országos beruházás, az esztergomi autógyár építése a megvalósulás 70-75 %-nál tart, állapította meg az odalátogató ipari és kereskedelmi miniszter. Nemcsak az építkezés áll jól, hanem elkezdődött a felvett szakemberek Japánba utaztatása és csoportonként a kemény hat hónapos betanulás is. Hírek röppentek fel arról, hogy a magyar fiatalok csalódtak. Bajuk van az ellátással, a munkarendjükkel, a rengeteg túlmunkával. Jelenleg nyolcvanan dolgoznak kint, és Esztergomban folyamatosan készítik fel az újabb csoportokat a nagy útra. Mi is az igazság? Ennek jártam utána. Dr. Izsák György személyzeti igazgató régi ismerősként fogadott. - Mindenkit megnyugtathatok, hogy Kosaiban, ahol a magyarok dolgoznak - most már minden rendben megy. Jól vannak, bár elismerem, hogy nem könnyű a helyzetük. Nekik a japán normáknak kell megfelelniük. De ezt kell majd produkálni mindannyiunknak itt, az esztergomi gyárban is. A japán technológia roppnat szigorú, de elsajátítható. A csoportból nyolcan jöttek haza. Négyen-négyen egézségi, illetve egyéb okokból. Az esztergomi gyár a 28. külföldi Suzuki beruházás. Eddig soha senki a japán cégnek nem panaszkodott, csupán a néhány magyar fiatal. A kezdeti súrlódásokból a Suzuki vezetői is okultak, igyekeznek ők is javítani, segíteni. Am a munkakövetelményekben következetesek. Legyen az japán, koreai, kanadai, vagy éppen magyar. Kérem, a további részletekről érdeklődjön Szoboszlai György mérnöktől, aki a napokban érkezett haza Japánból. Szoboszlai György gépészmérnök. 1969-ben végzett a budapesti műszaki egyetemen. A Hajdúsági Iparműveknél, amjd az esztergomi Labor MIMnél dolgozott gyártmányfejlesztőként. Pályázat útján 1990 juniusában lépett be a Magyar Suzuki RT-hez. Előtte szellemi és fizikai képességvizsgálaton kellett megfelelnie. Már tudja leendő beosztását, a szerelőüzem helyettes vezetője lesz. Japánban ő is alaposan megismerhette a Suzuki technológiáját. - A Magyarországról érkezettek kötelező betanuláson vesznek részt. így jutottam ki először Yokohamába, ahol az állami AOTS intézet négyhetes kurzusát végeztem el. Csupa külföldi volt a csoportban, angolul beszéltünk. A napi nyolc óra foglalkozásokkal, előadásokkal, gyárlátogatásokkal telt el. Ezeken gazdasági, vezetési elméletekkel, a tulajdonképpeni ,japán csodával" ismerkedtünk meg. A végén sikeres vizsgát tettem. Ezután Hamamatsu-ba, a Suzuki-központba kerültem, ez Tokiótól 200 km-re található. A főirodán volt a helyem, majd a Kosai gyárban is dolgoztam, ahol minden magyar megfordul, aki „suzukis" lesz. Hamamatsuban a Yasuzu-Academy szállodában laktam, a többi magyarral és a külföldiekkel. Összkonfortos körülmények között laktunk; egyágyas szobákban, társasági közös helyiségekkel, étteremmel, kondicionáló teremmel, fürdővel, úszómedencével ellátva. Ott kaptam megbízást, hogy a kintlévő fiatalok érdekét képviseljem, s tárgyaljak a Suzuki-vezetőkkel. Kezdetben volt bajuk a beilleszkedéssel, s a felkészítésük sem bizonyult megfelelőnek. A japán munkafegyelem bámulatra méltó. Kosaiban, 7,00-kor kezdődik a nappali műszak, indul a gyártószalag, és 80 mp-es ütemben követik egymást a kocsik. Kilenckor van öt perc szünet. Délben 45 perc ebédidő, délután még kétszer öt perc pihenő, és 17,20-kor áll SUZUKI Egy kis utcanévjavaslat le a munka. Pontos, begyakorlott mozdulatokat, kitartást, szívósságot, figyelmet kíván, egyoldalú terheléssel. Tizen vannak a csoportban, s elosztják a munkát. Kezdetben harminc, aztán ötven-hatvan, majd egy hónap múltán mindenkinek elérhető, így a magyaroknak is, a százszázalékos teljesítmény. Figyelik, segítik egymást és mindig az újításon törik a fejüket. Mindig jobbat akarnak. Az éjjeli műszak 17,20-tól 03,20-ig tart, pihenőkkel és vacsorával. Az ebédre és a vacsorára is a gyárban kerül sor, önkiszolgáló rendszerben, a választás lehetőségével, mágneskártyás fizetéssel. Az ételüket is meg lehet szokni. A reggeli kimondottan európai ízlésű: tej, vaj, kávé, szalámi, kenyérrel. Az ebédnél és a vacsoránál sült hússal, rántott hússal, hallal, salátával, rizzsel, de nem úgy ízesítve mint mi, magyarok szeretjük. Persze van mivel fűszerezni az ételt. Lehet dupla adagot is fogyasztani. De amit kivett az ember, azt illik elfogyasztani. Egyre inkább magyar ízléssel elkészített ételeket is fognak készíteni, mert figyelmes emberek. Ók, aki itt járnak nálunk, úgy ítélték meg, hogy az étkezési szokásokban való különbözőség áthidalható. Az ellátás javulni fog. Tapasztalataimat összegezve elmondhatom, hogy a hat hónap alatt a magyarok is megszokják a rendszeres, fegyelmezett, minőségi munkavégzést. Minden gépesítve van, a legnehezebb alkatrész a kerék, amit emelni kell. A munka nehézségét a monotonság jelenti. Ehhez kitartás kell. Elhatározással és akarattal a japán ember teljesítménye számunkra is elérhető. De Kosai mindenkinek kemény lecke. A napi több mint kilencórás munka embert próbáló. Ám minden feltételt biztosítanak a pihenésre, a kikapcsolódásra. És megéri, mert a magyarok belső értékekkel jönnek haza és önbecsülésük is több lesz - mondta Szoboszlai úr. Még azt is megtudtam, hogy a gyártósoron kesztyűben, fehér dzsekiben és kék nadrágban dolgoznak, sapkával a fejükön. Sárga sapkát kap az, aki tanuló, hogy a többiek lássák. Az ott dolgozóké kék, a vezetőké pedig fehér. Lám, milyen egyszerű a ,japán csoda". így jutottak ők a világ élvonalába! Az idősebb esztergomiak még jól emlékeznek Berényi Zsigmondra, aki a város tiszti orvosa volt és jó hímévnek örvendett, amíg a háború őrülete el nem pusztította. Róla a Vízivárosban utca van elnevezve és emléktáblát is állítottak tiszteletére. Ez a vízivárosi utca valamikor Uri utcaként volt ismeretes, de még az úri világban rájöttek ennek időszerűtlenségére, és egy új nevet kerestek. Találtak is egy megfelelőt: XI. Ince pápa szeme ly ében. XI. Ince olyan történelemformáló egyéniség volt, akinek tevékenysége országunk sorsát is meghatározta. Európai összefogást szervezett a török ellen. Ehhez megnyerte a franciák együttműködését is, holott ők hagyományosan Habsburg-ellenes, tehát törökbarát politikát folytattak. Az összefogás eredményesnek bizonyult: a törököt nemcsak Bécs alól verték vissza, hanem támadásba lendültek és a Temes-köz kivételével kiverték őket Magyarországról. Az eredmény a pápa zseniális elképzeléseit dicsérte. Azt hiszem, senki előtt sem kétséges, hogy neki utcát kellett adni Esztergomban, lehetőleg a döntő csata színhelyéhez közel. Később Rákosiék „természetesen" nem tűrték a nagy pápa-államférfi nevét a városban. Egyszóval: minden becsületes és nemzeti szempont azt követeli, hogy XI. Ince pápa kapja vissza hajdani utcáját. Különben Berényi Zsigmondnak nem volt kötődése ahhoz az utcához. Ő a Vörösmarty utcában lakott. Az emléktábla is oda való. - Természetesen ezzel nem az mondatott ki, hogy Berényi Zsigmond nem érdemelne meg egy utcanevet. Pesze, nem a Vörösmarty név az, ami lecserélendő. Lehetőség bőven van. De visszatérve Ince pápa nevéhez: van egy másik szempont is az utca nevének visszaállítására. A Mindszenty térre az egyik irányból, a Bibliotéka felől a Pázmány Péter utca vezet. Ligikus lenne, ha a térre vezető másik utca is egy kimagasló egyházi és történelmi személy nevét - XI. Incéét - viselné. Ebből az utcából - és én már így is mondom, hogy a régi-új Ince pápa utcából - baloldalt romantikus lépcsőkön le lehet menni arra a térre, ahol Sobieski János emlékműve áll, - aki éppen Ince pápa hívó szavára ragadott kardot a török ellen és győzött éppen itt, Esztergomban. Kell-e több érv? Avagy elegendő ellenérv lenne a megszokás? (Pálos) Dr. Komáromi Szilveszter