Esztergom és Vidéke, 1992

1992-06-19 / 23. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Ma nyílik! A BAJOR ÁGOST halála óta el­telt 15 év ha nem is nagy rekesze az időnek, mégis alkalmas arra, hogy bizonyos távlatból mérlegelve élet­művét, az őt még ismerő, szerető, becsülő kortársak, s a közben érett korba lépő új nemzedék elé idézhes­sük alakját. Bajor Ágost ugyanis nemcsak a születés jogán Esztergomé elsősor­ban - itt született 1892. szeptember 17-én -, nem is csak halála révén ­itt halt meg 1958. október 11-én -, hanem mindenekelőtt azon a címen, hogy élete nagy részét is itt töltötte, s alig múlt el év, hogy a város és környéke motívumait megragadó képeiben kiállításon ne gyönyör­ködhetett volna a szépségekre igé­nyes és fogékony közönség. A Képzőművészeti Főiskolán Ol­gyai Viktor, Ferenczy Károly és Zemplényi Tivadar festőművészek a mesterei. A főiskola befejezése után évekig folytatott tanulmányutat Itá­liában, ahol számos kiállításon sze­repelt. Itálián kívül Genfben, Barce­lonában, Londonban, Koppenhágá­ban mutatkozott be. Budapesten csak 1927-ben a Nemzeti Szalon­ban, 1943-ban a Múbarátban és 1948-ban a Nemzeti Parasztpárt Bartók Béla úti helyiségében. A ki­állítást Veres Péter nyitotta meg. 1945 óta szinte egyvégtében Esz­tergomban élt és dolgozott Szerette a várost, mert ihlető falai között dol­gozhatott. Szerette a művészetet, mert hiszen élete értelmét ez adta meg. Szerette az alkotómunkát, ezért dolgozott fáradhatatlanul. Jel­mondatát véste ex libriszére: Nulla dies sine linea; egyetlen nap se múljék el vonal, azaz alkotó munka nélkül. így élt, így dolgozott, s így hagyta az utókorra művészetét, amely immár szerves tartozéka nemcsak Esztergom kultúrájának, hanem az egyetemes magyar művé­szetnek is. Szíj Rezső művészettörténész Az ismertebb útikönyvek meg sem említik. Nincs görög rom me­zeje - ott van, 8 kilométerre, Paes­tum; középkori temploma - az is Paestumban, korakeresztény bazi­lika, amiről „elnézőleg" beszélnek a helybéliek: ó, az a fiatal, Jézus után a negyedik századból... Tündéri kisváros, Esztergom méretű, a paestumi sík tengerpart után újra kezdődő szirtes-hegyes, romantikus, öblökkel teli vidék el­ső állomása. Nincs is turistaáradat. Kikötője fölé gyönyörű, román kori erődít­mény nyúlik, bele torkolló, belőle kiinduló zegzugos utcácskákkal, lírai, pálmafás, reneszánsz csorgó­kutas kis terecskékkel. Mindenütt zöld, leánderek, pozsgások, kaktuszok, virágzó és érő déligyümölcsök, erődnyi ftku­szok, hatalmas, régi és új cserép­edényekben virágok tömege. Me­diterrán tavasz. A legérdekesebbek az emberek. Barátságosak, vidámak, nevető­sek, segítőkészek. Szeretik a nő­ket, de feltűnő, hogy az övéikkel lenn, délen alig találkozhatni. Fér­fiak, fiatalok és öregek mindenütt, kávéházban, kikötőmólón, parti kocsmában. Asszonyaik, barátnő­ik, társaik a szépben: otthon. Nap­nyugta után mindenütt: férfiak. S mindenki mozog. Rengeteg az autó, kismotor, némelyiken hár­man, négyen száguldanak, látszó­lag cél nélkül - aztán hirtelen megállnak, leugrálnak mindany­nyian, élénk vita? szóváltás? má­sik három sráccal, csak sejthető, de le nem fordítható tartalmú moz­dulatok; gesztusok nyelve. Nagy nevetés, szólnak hozzánk is, nem értjük, kiderül, magyarok vagyunk, nagy öröm, kávé, sör? kérdik, iszunk, aztán Detári, Detá­ri! kiáltással már búcsúznak is. Hi­ába: a foci! Elmúlt a maffia ural­ma, mondogatjuk, szabadok ezek az emberek. Hazatérve döbbenünk meg a kö­zelmúlt tragédiáján. Rafael Balázs - A zeneiskolai beiratkozásokra június 12-13 -án került sor. Hangsze­res szakjaink a következők: zongo­ra, hegedű, cselló, fuvola, oboa, kla­rinét, rézfúvó, s tavalytól a gitárok­tatást is beindítottuk. A következő tanévben szeretnénk bővíteni a zongora, a fuvola és a rézfúvós szakokat, ezenkívül ütős szakra is szükség lenne. Három éve óvodásokkal úgyszin­tén foglalkozunk, heti két órában. Jelenleg tizenhármán tartoznak a csoportba. Nyolcvan előképzősünk is van, akik most ismerkednek a zeneelmé­let alapjaival. Közülük húszan már hangszeres zenét is tanulnak. Tehet­ségesebb növendékeink pedig a Vá­rosi Szimfonikus Zenekarban ját­szanak. Az ifjabb nemzedék zenére való okítását tizenhét fős tantestüle­tünk látja el. Az oktatáshoz azonban tanterem­re is szükség van. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet mond­jak azoknak a szülőknek és volt diá­koknak, akik saját kezükkel önzetle­nül építették az iskolát. Az ő segít­ségük és összefogásuk adott nekem hitet. Jelenleg a második emeleten fo­lyik az építkezés: kőművesek, ácsok, víz- és villanyszerelők dolgoznak ott. A következő tanévben már ezt a részt is szeretnénk birtokba venni. Ott a tervek szerint egy meghitt han­gulatú kamaraterem kialakítására is sor kerül. A földszinten pedig egy 130 négy­zetméteres koncertterem elkészültét várjuk, mert növendékhangverse­nyeinket jelenleg a régi művelődési házban kell tartanunk. Ráadásul a Labor MIM felbomlását követően a Balassa Bálint énekkar is idekény­szerült. Az építkezés az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei miatt csak kis lépésekben halad előre, ezért sokan türelmetlenek: hány évig épül még a zeneiskola? Nekem erről Beethoven szavai jutnak eszembe: „Az emberélet ke­resztjei olyanok, mint a kottában a keresztek: fölemelnek." Úgy gondolom, nem kell szé­gyenkeznünk, hiszen a Városi Szim­fonikus zenekar és a Balassa Bálint énekkar számos külföldi hangver­senykörúttal, testvérkapcsolatokkal dicsekedhet. A hangszerek javítására és pótlá­sára alapítványt hoztunk létre. A szülők megértéssel vették tudo­másul, hogy az ő segítségükre is szükség van. Ezúton is köszönetet mondok ér­te. Igazolásunkkal a befizetés levon­ható a személyi jövedelemadóból. Ha a város lakossága támogatni kí­ván bennünket, akkor arra a Keres­kedelmi és Hitelbankban nyílik le­hetőség, minden délelőtt 12 óráig. A számlaszám: 364-10857 A segítséget előre is köszönöm! (s.j.) Itáliai anzix (S.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom