Esztergom és Vidéke, 1992

1992-06-12 / 22. szám

Alapíttatott 1879-ben * Alapító főszerkesztő: DR. KÖRŐSY LÁSZLÓ * Újraindult 1986-ban 1992. június 12 . * 22. szá m * Ára: 19,50 Ft ESZTERGOM es POLGÁRI LAP TIVEKE OLVASÓINKHOZ! Lapunk június 12-től az 1. számú postahivatalban és az újságos pavilonokban is kapható! címmel, a művész születésének 100. évfordulója alkalmából A kiállítást rendezte és megnyitja Mucsi András művészettörténész. A Bazilikában dr. Paskai László bíboros, prímás közel kétszáz fiatalt bérmált Fotó: Bánhidy László Megjelenik hetenként Esztergom Város Önkormányzatának és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárának támogatásával Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, Széchenyi tér 25. Telefax: 13-756 Tx: 27-477 Égy hét múlva 1992. június 19-én délután 5 órakor a Balassa Bálint Múzeumban Bayor Ágost emlékkiállítás nyílik Az ismeretlen Esztergom Az idén harmadik évadját kezdi végleges helyén az Esztergomi Vár­színház. A Várszínház Alapítvány szervezésében június 19-én egy 18 előadásból álló színházi sorozat veszi kezdetét, mely augusztus 19-én, Szent István királyunk ünnepiének előestéjén ér véget. Az alapítványt Esztergom Város Önkormányzata 1992-ben egymillió forinttal támogatja, melyhez pályáza­tok révén további támogatókat vá­runk. Most közreadjuk a várszínház ez évi teljes programtervét, bár elkép­zelhető, hogy augusztusig még ki­sebb változások történhetnek. Június 19-én (pénteken) lesz az évadnyitó gálaest. A várszínház, ület­ve az ESZTERGOMI NYÁR ünnepi megnyitójára délután 5 órakor a Vá­rosháza előtt kerül sor, majd este 7 óráig különböző helyszíneken (Szé­chenyi tér, Béke tér, Szentgyörgyme­ző) amatőr zenekarok koncerteznek. A helyi amatőrök és a fővárosi színé­szek hintón, lovaskocsikon járják a várost, így hirdetve az este 7 órakor kezdődő várbeli előadást. A várszínház deszkáin a Hell Szín­pad, amely a városi amatőr színjátszó verseny győzteseként kapta e juta­lomjátékot, Shaw Szent Johannájá­ból ad elő részleteket. A meghívott művészek műsora 20.30-tól kezdő­y dik. Elsőként Gór Nagy Mária Színi­tanodája a Színezüst csehó című mu­sicallel lép színpadra. Az est házi­asszonya, Baleczky Annamária tv­bemondó ezen az estén még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nö­vendékkoncertjét, Dévai Nagy Ka­milla énekművészt és Szabó Gyula színművészt ajánlja a „nagyér­deműnek". Június 27. (szombat) 20.30: A Magyar Táncművészeti Főiskola és az E szak-kar olinai M űvészeti Egye­tem végzős növendékeinek balettest­je­Július2,3,4. (csütörtök-szombat, esőnap 5-e) 20.30: Július 18. (szombat) 18.30: Az Izraeli Mandolin Együttes hangversenye. Július 23. (csütörtök) 20.30: Folklórest. A Vasas Táncegyüttes és Szvorák Katalin (ének) műsora. Július 25. (szombat) 20.30: Surrey Grófság Ifjúsági Szimfo­nikus Zenekarának hangversenye. Műsoron angol és magyar zenemű­vek. Július 31. - augusztus 1. (péntek­szombat, esőnap 2-án) 20.30: Musical-est. Fellépnek: Malek Andrea, Vikidál Gyula és még sokan mások. VÁRSZÍNHÁZ '92 Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné. A Független Színpad bemutatója. Rendező: Ruszt József. Július 4. (szombat) 18.00: A SAXODROM Salzburgi Szaxa­fon Quartett dzsesszkoncertje. Július 10. (péntek) 17 óra: Ez a ház meseház! Pécsi Ildikó és színinövendékeinek gyermekműso­ra. Július 17-18. (péntek-szom­bat,esőnap 19-e) 20.30: Munkácsi Miklós: Mindhalálig Beatles. Az Arizona Színház vendég­játéka. Augusztus 7. (péntek) 20.30: Tom Johnson: Négyarcú opera. A Budapesti Kamaraopera előadása. Augusztus 14. (péntek) 18. óra: a Várkápolnában Lukács Sándor szín­művész önálló estje. 20.30, Várszínház: az Esztergomi Monté verdi Kórus hangversenye. Augusztus 15. (szombat) 20.30: FORZA VENITE GENTE - olasz nyelvű zenés előadás Szent Ferenc életéről. Előadják a Vdlanova és a Borgoric­co Padova egyházmegyei együtte­sek. (Az előadást az Esztergomi Ér-^ sekség szervezi. Belépődíj nincs!) Augusztus 19. (szerda) 20.30: Évadzáró gálaest. MAGYAROK FÉNYE ­Szent István emlékműsor, Előadják jeles színészeink és a Honvéd Kórus\ Finn folklórműsor, Előadja Espoo város néptánce­gyüttese; Folklórműsor magyar, német és román néptáncokból előadja a KŐRÖS Együttes (Gyula) A SZÜNETBEN ÜNNEPI TŰZIJÁTÉK! Bízunk abban, hogy Esztergom kö­zönsége örömmel fogadja az előadá­sokat Alapítványunk számára az len­ne a legnagyobb lakossági támogatás, ha minél többek tekintenék meg azo­kat. S hogy műsoraink még tartalma­sabbak, színesebbek lehessenek, örömmel veszünk minden pénzbeni támogatást melyet az Esztergomi Várszínház Alapítvány számlájára magánszemélyek és cégek egyaránt befizethetnek. Számlaszám: Keres­kedelmi és Hitelbank Esztergomi Fi­ókja, 364-10448 sz. számla. Kodítek Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom