Esztergom és Vidéke, 1992

1992-05-08 / 17. szám

1992. május 8. 17. szám Ara: 19,50 Ft ESZTERGOM és VIDÉKE POLGÁRI LAP Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: DR. KŐRÖSY LÁSZLÓ Újraindult 1986-ban HÁROM HÍRADÁS S£ERKESZTOI-KIADOJ MŰHELYÜNK ÉLETÉBŐL 0 Április 24-én rendes ülést tartottunk, amelyen a szerkesztőbi­zottság - érdekeinek képviseletére ­fíencze Cs. Attilát választotta meg el­nökévé. 0 Április 27-én rendkívüli ülés következett: tartalmas műhely-beszél­getés Bodor Pál íróval, a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségének el­nökével. „Diurnus" ezután szélesebb nyilvánosság - a Liberális Klub ­vendégeként késő estig időzött váro­sunkban. A két esztergomi találkozó élménye is ihletője volt az itt olvasható naplójegyzetnek, amelyet először a Népszabadság április 30-i száma kö­zölt. Minden gondolatával egyetér­tünk, - ugyanígy műhelyünk „alkot­mányába" lenne iktatható Bodor Pál itt közölt másik írása is. 0 Május l-jén rendhagyó üléssel fejeztük be dömösi kirándulásunkat. Állami ünnepnapra esett; mi kis külön­ünnepet tartva, műgá«-tisztelegtünk első lapalapítónk sírjánál. Ugyanak­kor jelenlegi főszerkesztőnknek (a második alapítónak) hivatalos kine­vezése szerint ez volt az első munka­napja. E többszörös „rendhagyás" részleteiről képes beszámolónk az ötödik oldalon található. HELYREIGAZÍTÁS Az előző számunk második oldalán közölt „ajánlott levél"írójának nevét a nyomda műszaki ördöge eltüntet­te.Olvasóink elnézését kérve, most pótoljuk: Nagyfalusi Tibor * Ugyancsak legutóbbi számunk Vá­rosházi tudósítása szorul két helyen kiigazításra.A helyi népszavazásról szóló rendeletet a testület még nem „alkotta meg", csak első olvasásban tárgyalta. Nem a Várszínházi Alapít­vány „létrehozásáról" döntött, hanem a Gitárfesztivál alapítványának támo­gatásáról. Megjelenik hetenként Esztergom Város Önkprmányzatának és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárának támogatásával Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, Széchenyi tér 25. Telefax: 13-756 Tx: 27-477 yPu^t^^ ^^ fTt*/^^^ ujjc'Uf^^ -iW / JL'S S ^/J^jl, f jpryUbuíj, BÍBOROS! ÜZENET ESZTERGOM LAKOSAIHOZ Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek úr­tól - 65. születésnapjának előestéjén - interjút kértünk, amelyet lapunk következő számában olvashatnak. Ugyanakkor a bíboros úr örömmel élt az általunk fel­kínált lehetőséggel, hogy az Esztergom és Vidéke ha­sábjain rövid, kézírásos üze­netet küldjön székvárosa la­kosainak. Üzenetét mai számunk első oldalán, hasonmásban kö­zöljük . Bicegős Szentendrén, Székesfehérváron és Esztergomban találkoztam-találkoz­tunk az olvasókkal. Ingerült és hig­gadt, mosolygós és dühös emberek­kel. Szentendrén szocialistákkal, Fe­hérváron erdélyi menekültekkel, Esz­tergomban akitűnő, sokpárti helyi lap szerkesztőivel, majd a liberális klub­bal, amelynek estjein jóformán az összes párt színei jelen vannak. Tehát teljesen eltérő csoportokkal. Nem eszményítem a vidéki Ma­gyarországot a budapesti Magyaror­szág ellenében - de úgy tetszik, ahogy elhagyjuk a főváros nehéz le­vegőjét, jobban működik a józan ész. Sok-sok vidéki tapasztalatom azt jel­zi, hogy az egymást személyesen is­merő emberek közösségében több esélye van a megfontolt igazságnak, s a szemben álló pártok hívei mintha mélyebben átéreznék az ország hely­zetét. Talán nem oly átjárhatatlanok a külön politikai karámok. A vitát nem helyettesíti a gyűlölet, a polémiában még tisztelet és udvariasság vezényli a hangtartást. Nem aszerint becsülik vagy becsmér lik az egyes embert, hogy alelnöke volt-e a régi tanácsnak - hanem csakis aszerint, hogy miképp végezte a dolgát. Az az össznépi iga­zoló eljárás, amely spontánul-józanul mégiscsak lezajlik, a teljesítményt, a tisztességet, a közhasznúságot tartja szem előtt, meg az észbeli képessé­get, a tehetséget. Az erőszakos kon­junktúralovagot, aki a rendszerváltás ürügyén önös hatalmi-anyagi érdeket hajszol, hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. S még ki is nevetik. Pedig bizonyára a sánta kutya sem szereti, ha kinevetik... DIURNUS f A pesti vendég akkor kerül kínos helyzetbe, ha egyik-másik kollegájá­ról, a nyilvánosság régi-új szereplőjé­ről, a hirtelenében hangot, szerepet, múltat váltóról kérdezik gyanakvóan, meglepetten. Mondván: mióta oly nagy hőse a pártállammal szembeni ellenállásnak X. Y.? Mikor fedezte fel magában, hogy a piacgazdaság, a par­lamenti demokrácia, a nemzeti szel­lem bajnoka? Erre azt szoktam mondani: soha nem késő. És gondolatban elkezdek bicegni. Már-már sántítani. Rájöttem, lehet előkellően, méltósággal sánti­kálni. Lapcsinálás Jaj, az emberek többsége már csak napilapot olvas. Ha olvas. Az újság lett az általános, elegyes vegyestáp ­könyvek és folyóiratok, könyvtárak és költők helyettesítője, szegényes pótolója. Amennyi időt betűre még meghágy az embereknek a hajsza, a kenyérgond, a közlekedés és a tele­vízió - azt szinte mind az újság tölti be. S ha jobbára erre a nyomtatott tápra szorítkozik milliónyi ember, akkor ezerszeres műgondnak kelle­ne működnie a lapcsinálásban: le­gyen benne annyi szellemi-érzelmi kalória és vitamin, rostos anyag és nyomjel, hogy végszükségben ezen is át lehessen vészelni az időt ama távoli holnaputánig, amikor ismét te­lik egyébre is. És közben ébrentarta­ni a kíváncsiságot, nem lenyomni az éhet-szomjat... Karbantartani a be­fogadókészséget. Ne legyen csak könnyű pép az újság: leszoktató a rágásról, nehezebb étkekről. A jó lapnak éreznie kell, hogy könyv is, költészet, tudomány, gondolatcsiho­ló. Erkölcsösnek és igazságkereső­nek kellene lennie, profán kis min­dennapi bibliának, amely ápolja ma­radék emberségünket, magyarsá­gunkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom