Esztergom és Vidéke, 1992

1992-04-10 / 13. szám

6 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 - Öt évvel ezelőtt a Vúlard de Honnecourt Társaság névadójá­ról, a középkorban élt polihisztor­ról rendezett tudományos tanács­kozást. Ott vetődött fel, hogy a jeles tudós Magyarországon is megfordulhatott Három évvel ezelőtt ezt Gerevich László pro­fesszor úr hitelt érdemlően tudta bizonyítani, a pilisszentkereszti apátság leletei alapján. Gerevich professzor úr Camb­raiban is járt, s fogadta őt a pol­gármester úr. Amikor beírta nevét a vendégkönyvbe, a polgármester megkérte, hogy ajánljon olyan történelmi magyar várost mely Cambrai-nak jó „rokona" lehetne, s nagyságában is hasonló. (Camb­rai-nak jelenleg 35.000 lakosa van.) Gerevich László Esztergo­mot ajánlotta, de ott senkit sem ismert, ezért fordult az akkori pol­gármesterhez, Simon Tibor úrhoz. Mint később bevallotta, félve ko­pogott be hozzá, de kitűnő, szívé­lyes fogadtatásban részesült. S ezután már gyorsan peregtek az események. - Az első delegá­ció 1990 áprilisában érkezett Cambrai-ból. Annak ideérkeztét követően alakították meg Eszter­gomban a baráti társaságot; to­vábbá a két város vezetői abban is megegyeztek, hogy a megkezdett lépéssort folytatják. Nálunk, Cambrai-ban a baráti társaság tagjainak száma 65, ennyi a tagdíjat fizető, de szimpa­tizánsok is számosan vannak. Sőt: a testvérvárosi szerződés aláírása után ez a szám várhatóan nőni fog. - Az elmúlt két év során mi volt a legmaradandóbb él­mény? - A legelső találkozás Simon Tiborral... Másodikként Könözsy urat említhetem. - Köszönöm szépen - tette hoz­zá hibátlan magyaréággal Descar­pentries úr, aki a magyar nyelvvel is szépen megismerkedett, s ha úrral, aki testvérvárosi javaslattal kereste meg Esztergomot. Mi ter­mészetesen nagy örömmel fogad­tuk az ajánlatot. Az évek során sokat dolgoztunk ezért a kapcso­latért, de ma csak a kedves emlé­kek élnek bennünk. Emlékezetes marad az első hi­vatalos küldöttség érkezése Ma­dame Lancelle vezetésével és az első találkozás Monsieur Legend­re polgármester úrral. Erre az esz­tergomiak 1990 decemberi camb­rai-i látogatása alkalmából került sor. A városainkat összekötő törté­nelmi hagyományok és a francia - Két ember volt rám mély ha­tással: Madame Lancelle és Jean Descarpentries. De a legemléke­zetesebb pillanat az volt, amikor Cambrai-ban buszunk már elin­CAMBRA WrtlVIMrf II II Miért éppen Esztergom? -kérdeztük Jean Descarpentries urat a Cambrai - Esztergom Baráti társaság elnökét felbiztatják, magyarul is képes válaszolni. - És mit érez most Simon Ti­bor, az Esztergom - Cambrai Baráti Társaság elnöke? - Az ember számára nincs na­gyobb öröm, mint amikor sokéves munkájának gyümölcse beérik. A mai napon baráti társaságunk minden tagja ezt érezhette. Las­san három éve lesz, hogy először találkoztam Jean Descarpentries kultúra tiszteletén kívül kapcsola­tainkat az a megható szeretet is motiválta, mely francia barátaink részéről vett körül minket. - A Cambrai-ban élő magyarok ra­gaszkodását természetesnek érez­tük, de Jeanék és a társaság többi francia tagjának nyitottságát, őszinte érdeklődését és barátságát nagyon nagyra kell értékelnünk. - Melyek voltak a legszebb emlékek? dult hazafelé, de francia barátaink könnyezve és integetve futottak a busz után... (s.j.) POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZLEMÉNYE Tisztelt Állampolgárok! Esztergomban a „Bisztró" helyén a Stuktúra Rt. generálkivite­lezésében a „Kereskedelmi és Hitelbank Rt" esztergomi székhá­zának építési munkáit megkezdtük. Az építkezés várható befejezése: 1993. június 30. A helyszíni adottságokra, való tekintettel a Rákóczi téren a gyalogos forgalmat a minimális építési és felvonulási terület biztosítása érdekében korlátozni kell. Megértő türelmüket kérjük annak reményében, hogy egy kulturált, igényes épülettel leszünk gazdagabbak 1993-ban. f Gyula Város önkormányzata és a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja önt 1992. április 10-én 16.30 órára a Dürer Terembe (Gyula, Kossuth u. 17. sz.) TAMÁSI PÉTER festőművész és SZÉKELY GÁBOR keramikus kiállítására A tárlatot megnyitja NAGYFALUSI TIBOR, Esztergom Város önkormányzata Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke. A kiállítás megtekinthető ^1992. április 10-tól máju s 3-ie. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom