Esztergom és Vidéke, 1991

1991-02-15 / 6. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Pár nappal ezelőtt az egyik antikváriumban egy érdekes kis könyv került a kezembe. Nem az alakja, az írója vagy a címe miatt forgattam sokáig, hanem azért, mert ez a könyvecske nem is olyan rég még büszkén várta, hogy jutalomként kerüljön valakihez. Meg is kapta „kiváló tanulmányi eredményéért..." egy általános iskolás kisfiú az év végi bizonyítványa mellé. A dátum szerint, kis gazdája hamar túladott a júniusban kapott könyvön... Sok gondolat kavargott bennem. Többek között az is eszembe jutott, amit Maffeo Vegio olasz humanista írt mintegy 500 évvel ezelőtt: „olyan a jutalom, mint sarkantyú a lónak", vagyis a jutalom az igyekezetet fokozza, lendületet ad és újabb késztetéseket a tanuláshoz, a mind mélyebb tudás eléréséhez. A jutalmazás szokása a régmúlt időkbe nyúlik vissza. Már a görögöknél és a rómaiaknál is találkozunk vele, ők az államférfiakat, a különféle versenyek győzteseit, a költőket és - nem utolsó sorban - a tanítókat jutalmazták. PL: a jó grammaticusok (mai nyelvtanárok) 20 éves tanítás után comes rangot nyertek. A jutalmazás szokása a tanítókon keresztül átterjedt az iskolákra is. A középkorban Nagy Károly gyakorolta előszeretettel. Később, a jezsuiták iskoláiban is nagy volt a versengés, a jutalmazás szerepe. Fontosnak tartották, hogy a díjakat mindig ünnepélyesen és nagy közönség előtt adják át. Olyan a jutalom, mint sarkantyú a lónak „A legnagyobb jutalom - tudta ezt tanár és diák - a díj mögötti tudás volt, de mégis jól esett a mosoly, a taps, a tanár kézfogása és nem utolsósorban elismerő szava! Ezekre az ünnepélyes pillanatokra emlékezhetett aztán még évek, évtizedek múltán is a diák, amikor a kezébe vette az érmét, majd később jutalomkönyvét. A könyv, mint jutalom, már a XVI-XVII. században is előfordult. Elterjedése későbbre, az 1777-es Ratio Educationis utáni évekre esik, sőt a legnagyobb jutalommá vált. Osztályonként csak egy könyvet nyújtottak át annak, „aki mindenki mást megelőzött és a tanár véleménye szerint a többiek számára az erkölcsi szilárdságnak a példáját is nyújtotta. E jutalom már külső díszével is felhívta magára a figyelmet, ez azonban nem a kötés, vagy a könyvtáblák pompája, hanem a könyv élére illesztett elismerő szöveg, névvel és a kerületi főigazgató aláírásával." Amit szeretnék elmondani, ha ismerném a kisfiút, aki jutalomkönyvét nem sokra becsülte, az a régi 1777-es rendelkezés utolsó mondata: „A jutalmaknak ez a neme felülmúlja az összes többit, és az iskolából kilépő fiatalok számára az ajánlólevél szerepét tölti be." A jutalmazás szerepe ma is olyan, mint évszázadokkal ezelőtt volt. Aki kapja, az valamiben a legjobb, kiemelkedik a többiek közül, és' a könyv, amit ezért kap, a diákok többségének féltve őrzött kincsévé válik, illetve kellene válnia. Bánomyné Kovács Ildikó Munkanélküliek Egyesülete Esztergomban a bejelentett munkanélküliek száma jelenleg 500 fő, de sajnos ez várhatóan napról-napra emelkedik. Ezek számok, amik mögött emberi sorsok húzódnak meg; ki így, ki úgy éli meg a tényt, hogy nem kell reggelente munkába indulnia. De a tétlenség, a pénznélküliség, a kilátástalanság előbb-utóbb mindenkit egy nevezőre hoz. Talán ezért is volt sikere a Szocialista Párt Esztergomi Szervezete kezdeményezésének, aminek eredményeképpen február 7-én Munkanélküliek Egyesülete alakult városunkban. A szocialistákat az a felismerés késztette a létrehozásra, hogy igazán senki sincs, aki képviselje a munkanélküliek érdekét, hogy nincs aki segítene eligazodni a jogi, hivatali útvesztőkben, hogy nincs, akihez forduljanak problémáikkal. Az Egyesület szeretné ezeket a gondokat felvállalni, a tehetetlenség érzetét enyhíteni. A csütörtöki alakuló ülésen 5 fős elnökséget választottak és körvonalazódtak a legsürgősebb tennivalók. Jelentős azoknak a szponzoroknak a száma, akik anyagi, erkölcsi és szakmai segítséget ajánlottak fel már az alakuló ülésen. Éppen ezért furcsállották és nehezményezték a résztvevők, hogy a város vezetése nem tartotta fontosnak a megjelenést. (Amire nem mentség a vele azonos időben tartott önkormányzati ülés sem!) Az Egyesület, természetesen, várja a további felajánlásokat és azokat a munkanélkülieket, akik belépni szándékoznak. Jelentkezni a Szabadidő Központ S* 102-es szobájában lehet. j Tel.: 33/13-050 F - szegfű - Tetlenül, de nem tehetetlen (szegfű) „SZIGET" Olvasóköri Egyesület 1991. február 4-én a Babits Mihály Városi Könyvtárban megtartotta alakuló közgyűlését a „SZIGET" Olvasóköri Egyesület. Az - egyelőre - 24 tagú közgyűlés alapos megfontolás utáni némi módosítással elfogadta az Egyesület Alapszabályát. Az Olvasóköri Egyesület,,... a tagok önkéntes, politikamentes társulása, olyan közös olvasóköri érdeklődés alapján, amelyet főként a kikapcsolódás, szórakozás igénye, feszültségoldás határoz meg, ezért ún. könnyű olvasmányokat keres." (Idézet az Alapszabályból.) Esztergomban nagy hagyományai vannak az olvasóköri egyesületi életnek; a „SZIGET" Egyesület, ez a késői utód nevében is meghatározza azt a légkört, azt a szellemi kikapcsolódást, azt a békés „szigetet", amelyet szolgáltatásaival teremteni szeretne ebben az egyént több oldalról is ostromló világban. A közgyűlés megválasztotta az Egyesület elnökét dr. Rendek Imre, a titkárt dr. Bárdos Istvánné és a pénztárost Fogarasi Jánosné személyében. A tiszteletbeli elnök tisztségét Nemere István író vállalta el. A „SZIGET" már másnap, február 5-től megkezdte működését a Városi Könyvtárban: a helyiséget a könyvtár biztosítja bérmentesen az Egyesületnek. A nyitvatartási a közgyűlés kedd-szerda-csütörtök-péntek délután 14-17 óráig terjedő időszakban határozta meg. Szeretettel vár tehát minden érdeklődőt; a könnyű, izgalmas, kikapcsoló olvasmányokat, nosztalgiaregényeket kedvelő olvasót a „SZIGET" OLVASÓKÖRI EGYESÜLET Kovátsné Várady Eszter egyesületi könyvtáros Mindennapi kenyerünket. Gyakran hallgatom a parlamenti ülések közvetítését. De egy valamiről - igazi átéléssel! - nagyon ritkán hallok: a földről, a parasztról. Mintha igazából senkit sem érdekelne a föld és munkása sorsa, jövője. Pedig jó lenne, ha végre szóhoz jutna a földműves, a paraszt. Mondta és mondja: legelőször a föld-ügyben kell intézkedni, mert az ősz, a nyár nem vár, aratás vetés nélkül nincs! De - nekem úgy tűnik - az egész országban nincs, aki kiállana mellettük. Pedig úgy kellene becsülnünk ezt a földet szerető, napsütötte arcú parasztot, mint senki mást! Az ő dolgos két kezében van a mi életünk: a mindenapi kenyerünk. Földjén mindig megtermett az állatok elesége, téli takarmánya. Én nem tudom elhinni, hogy a határban már nem terem fű, nincs rét, nincs kaszáló. Nem tudom elhinni, hogy csak pénzért van takarmány, akkor, amikor a sok parlagon heverő földön is térdig ér a gaz, a fű. Miért nem mehet oda az állat? Es miért nem lehet lekaszálni? Régen még az árokpartot is lekaszálták. És ne magyarázzanak a „nincs"-csel, mert részben nem így van, részben azok az okai, akik még mindig íróasztal mellől intézik a föld és munkásai sorsát. De vajon hányan mennének el közülük parasztnak? Vagy mennének segíteni szántani, vetni, aratni hajnaltól-hajnalig, hétköznap-ünnepnap? Mindig erős indulattal nézem a sok hazai és külföldi alapítványt, a rengeteg, értékes „plusz" ajándékot. Nem magamért, dehogy! De abból a sok értékből, amik ingyen, ajándékképpen jutnak a szerencséseknek, nem juthatna legalább egy kevés a földért, a mi kenyerünkért küzdő nincstelen parasztnak? Én Istenem! hány lovacskára futná pl. csak egy „Bongó"-autó árából! Vagy kis motor, hacsak 3-4 családnak is csak egyetlenegy! Annyi pénzt gyűjtöttünk már ezerféle célra, de nincs senki, aki pénzt adna, gyűjtene az újrakezdő parasztnak? És nem lehetne összegyűjteni a sokfelé elheverő földművelő- és lószerszámokat, a már nem kellő, felesleges téglákat, ablakokat s így is segíteni az újraindulókat? A bankoknak csak ajándékokra, alapítványokra, szállodákra van pénzük, a parasztokra nincs? Vagy úgy is jó lesz, ha a faeke elé spárgával sajátmagát fogja be ló helyett a paraszt?! Én nagyon, nagyon szeretem a parasztot a földjével együtt. Ők szorosan összetartoznak, egymás nélkül nincs élete, holnapja egyiknek sem. De nekünk sem! És nem kellene drága pénzen vett idegen búza, mert az annyit megcsúfolt, tönkretett drága magyar föld megbocsájtó szeretettel várja a vetőmagot, a rét, a kaszáló az éhes állatokat. Nagy hittel bízom abban, hogy nemsokára Esztergomnak és nekem is jut a frissen fejt, édes-habos tejből, az aranysárga vajból, igazi túróból, házi tejfelből. Ahogy a Himnusz mondja... bőséggel. De ehhez tennünk kell, sürgősen! Nem holnap! Ma! Most, azonnal! Tegyük hát, ne várjunk tovább!... Trexler Béláné