Esztergom és Vidéke, 1991
1991-10-31 / 40. szám
9 ESZTERGOM ES VIDEKE Szamárhegy, 1945. március 21. Legyen méltó emlék jelük! A múlt év tavaszán a városi kulturális egyesületek tagjainak körében fogalmazódott meg a gondolat, hogy a Szamár-hegyen 1945. március 21-én elesett nagyszámú magyar katona emlékét valamiféle jellel kellene megörökíteni. Többé-kevésbé köztudott, hogy 1945-ben a Búbánat-völgy volt a német-orosz front határvonala; pontosan január hatodikától március 2 l-ig, tehát két és fél hónapig. A völgy keleti felén a szovjetek, a nyugati felén pedig a magyarok és a németek ásták be magukat. Miután március közepétől érezhető volt, hogy keletről mindent elsöprő támadás várható, a németek a magyarokat hátvédként hátrahagyva - visszavonultak. Az arcvonal sarkpontját jelentő Szamárhegyen a rendkívül erős ellenséges tűzben szinte valamennyien elestek. Nagyjából ennyi maradt meg a város emlékezetében. Ez év tavaszán találkoztam Dobay Pál erdőfőfelügyelővel, aki a Hadi sírokat Gondozó Német Népi Szövetség munkatársainak számos német katona sírját mutatta meg a Pilisben. Mivel az említett terület is „illetékességi körbe" tartozik, arra kértem, próbálja meg kinyomozni, amit még lehet, elsősorban azt, hol temették el a Szamár-hegyen elesetteket. O elvállalta a felderítő munkát, s szeptemberben az alábbi írást hozta: * A sok mende-monda, bizonytalan és egyre homályosabb emlék nyomán elindulvaa az alábbiakban összegezem kutatásaim végeredményét: A Szamár-hegy É-i része (NagySzamár-hegy) 1945. január 6. és március 15-16. között német, majd március 21-ig legnagyobbrészt magyar, csekély arányban német katonák kezén volt. Az itt kiépített arcvonal magyar katonáinak száma március 16-21. között 3-400 főre tehető (Esperger György ny. mezőőr közlése). Az 1945. március 20-ig e térségben elesett magyar és német katonákat nem a helyszínen, hanem a szentgyörgymezői temető szenttamási részébe temették, az I. világháborús katonasírok folytatásaképpen (Ács Lajos nyugdíjas visszaemlékezése). A március 16-án kezdődő nagy szovjet ofenzíva során észak felől, a Duna túlsó partjáról, kelet felől pedig a szemközti Hideglelős kereszt alatti - mai napig látható "senkiföldje" szovjet bunkerváros M= 1:20 000 ÉN-6-3 a: 14,ll-O,1H7J9, 31-37. O-íS.tt. S0.7S-7S. % rsz l-S, 3-10, 13-16. bt 1-3, 6, 8 -! t, 43 , <8-57 Piliímorólr Erdiart f. Csztervtrrt VönxJ Tanacs S Új Élei Msis 700-705 Magánerdő L a magyar katonák halála /1945. márc. 21./ és eltemetési helye /194-5. márc. vége - ápr, eleje/ utánpótlási útvonal /dülőút/ Esztergom - Pilismarót közötti közlekedési közút;, É-ról szovjet aknatÜz alatt tartva SÍRVERS Hol nyugszunk, nem tudja ba- Testünk nyomtalanul nyelte Áldozatunk nem a gaz jogcírát, feleség, gyerek. magába a föld. me. Jóra parancs. Szívetek őrizzen: milliók eleElszórt ven milliókat. Keresztury Dezső bunkervárosból aknázták egyre erősebben az itt védekező frontkatonákat. Ezek zöme a Kis- és Nagy-Szamár-hegy közötti völgy nyugati végében keresett menedéket a fokozódó aknatűz elől (Lásd: térkép). Március 21-én reggel - az általános szovjet támadás előkészítéseként - különösen heves aknázás volt, amely óriási vérveszteséget okozott. Az itt és ekkor elesett magyar katonák száma 100-150 fő. Valamennyi a komáromi laktanyából került ide. E hősi halottakat már nem a szentgyörgymezői temetőben, hanem - nagy számuk miatt és megfelelő szállítóeszköz hiányában - a helyszínen hantolták el, március végén - április elején, amikoris 40-50 szentgyörgymezői férfi végezte a temetést közigazgatási felszólításra, Balázs János és Czuczor Gábor közbirtokossági erdő- ill. vadőr vezetésével (Ács János elbeszélése, aki maga is részt vett a temetésben). A Nagy Szamár-hegy északi, északkeleti lábánál ugyanekkor elesett német katonák száma kb. 20 fő, a szovjet áldozatok számáról pedig hozzávetőlegesen sincs adatunk. Készült-e valamiféle nyilvántartás vagy számbavétel a temetés alkalmával? - Özv. Bednár Jánosné nyugdíjas - Balázs János leánya - emlékezete szerint helyszíni lajstromot nem vezetett a fenti két erdő-, illetve vadőr. Az elesettek zsebéből azonban minden esetben kivették a katonai igazolványt és egyéb iratokat, egyidejűleg leoldva nyakukról az azonosító fémlapocskát („dögcédulát") is. Az így összegyűlt okmányokat a Városházára vitték, ahol vagy elkallódtak, vagy felkutatásuk további munkát igényel. Ács János mindössze Ocskó János tizedes nevét jegyezte meg, aki a Győr megyei Nyúl községből származott. Visszaemlékezése szerint a többi elesett is (főleg?) Győr megyei illetőségű volt. A szamár-hegyi hősi halottak sorsa már nemigen követhető. Esperger György határozottan állítja, hogy 1946 /47?/. decemberében valamennyit exhumálták és a szentgyörgymezői temetőbe kerültek. Ekkora méretű tömegsírról azonban nincs tudomásunk. Dr. Bárdy István ny. polgármester akkori városi főtisztviselő - emlékezete szerint csak a belterületi háborús halottak kihantolását és köztemetőben történő újra-eltemetését írta elő kötelezően a korabeli kormányrendelet (A babosoki-, barátkúti-, szalmahidi- és szárazfarkasi német elesettek ma is külterületen nyugszanak. Exhumálásukat, azonosításukat és emberhez méltó újratemetésüket ez év őszén - jövő év tavaszán tervezi a Hadisírokat Gondozó Német Népi Szövetség). (Folytatás a 10. oldalon.)
