Esztergom és Vidéke, 1991

1991-10-15 / 39. szám

6: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Aznap este apám izgatottan válogatta varázsszemű világvevőnk hullámsáyjait, s a keresőgombot forgatva szitkozódott a vételt zavaró erős hangszennyezés miatt Mintha közelgő repülőgépek zúgása tépte volna foszlányokra a messziről sugárzott élőbeszédet Eszter, Pesten tőrtént valami mondta a fater, foteljében elmélyülten horgoló anyámnak. Ugyan ErnS, mi történt volna? kérdezte anyám a horgolást s a horgolótűt szorongató kezét ölbe ejtve. Amennyire ki tudom venni - bökött hüvelykjével rádiónkra -, tüntetések vannak. Tüntetések? - tűnődtem csöppet el Verne: Utazás a Holdba című kötetéből föleszmélve. Tizenegy évesen halvány fogalmam sem volt, mi is az a tüntetés. Április negyediki és május elsejei felvonulások mozzanatai villantak emlékezetembe: piros zászlók, nagy Sztálin- illetve Rákoj/-képek, nevüket kórusban harsogó éltetések, dögunalmas s rögtön feledhető ünnepi beszédek. Csupán annyi derenget, hogy a tüntetés azért másabb lehet, mint a felvonulás. A korszakosnak aligha minősülő fölismerést követően ismét olvasásba merültem. Éjfél felé megtörtént a villanyoltás. Vártam, míg szüleim elalszanak, és zseblámpánál olvastam tovább. Olvastam elemkimerülésig. Anyámnak köszönhetem (munkába készülve fölhúzta a csörgőórát), hogy szerdán reggel nem késtem el az iskolából. Éppen befordultam a Fő utcáról a katolokus Templom utcába, ahol oktatási intézményünk, a negyvenéves iskola is található, mikor osztályunk nyitott ablakából meghallottam Rostás Jancsi harsány kiáltozását: Gyerekek, kitört a forradalom! SS-katonák menetelnek a pesti utcán! Német hadsereg seg(t harcolni a felkelőknek...! Ez megörült - gondoltam -, hogy kerülnének ide németek, hiszen föl vagyunk tőlük szabadítva. Futni kezdtem az iskola felé, miközben színes filmkockák peregtek lelki szemeim előtt Berlin elestéről, és horogkeresztekkel érdesített germán csizmatalpak tapostak dübörögve a macskaköveken, egy nemrég látott dokumentumhíradóból. Iszonyú lárma és padlóolajbűzzel elegyes oroszlánszag fogadott az osztályteremben. Azt reméltük, hogy elmaradnak az órák, ha mégsem, akkor pedig nem felelünk. Ebben valamennyien egyetértettünk. Már kilenc is elmúlt, mikor nyílott az ajtó, s belépett alacsony termetű orosztanárunk. Gyermekkori betegsége következményeként csak görnyedten tudott járni. Részvétet éreztünk iránta, és emberséges magatartásáért kedveltük őt. Nem ő tehetett róla, hogy tantárgyát viszont, melyet szeretett volna elsajátíttatni velünk, nem kedveltük. Én ugyan jeles rendűségem megőrzése végett, szorgalmasan bemagoltam a leckéket, de mit sem értettem az akkor még kötelező idegen nyelv rendszeréből. Talán a kötelező, a kényszer jelleg lombosította bennem leckéről leckére az orosz nyelv iránti ellenszenvet Próbáltam pedig kellemes viszonyt létesíteni vele, de kísérleteim kudarccal végződtek. Például az a fondorlatom is, mikor egyik kedves olvasmányom a Rózsa Sándor összevonja szemöldökét című regény legizgalmasabb részleteit gyakorlásként cirill betűkkel másoltam pepita füzetembe. Ennek lett egyenes következménye, hogy a majdnem-betyártörténetet szintén megutáltam. Ráadásul szégyelltem magam, mint akit önkielégítésen kaptak, kerülvén azután személyt, tárgyat mindent ami a bukásra emlékeztet Orosztanárunk katedrára lépett asztalra helyezte az osztálynaplót, amennyire gerince engedte kiegyenesedett s várakozóan tekintett reánk. Némi szünet után elcsöndesedtünk, és a hetes, Csáthy Elek békési bucsai termelőszövetkezet asztalosműhelyében napi tíz órai munkával keresett egy munkaegységet Zárszámadáskor öt forintjával számolták el az év végéig összegyűlt egységeket Ha tehát a tűzbe vetett s a helyette pótlólag vásárolt orosz nyelvkönyvre gondolok, rossz a lelkiismeretem, mert apám életéből két napot hiábavalóságra áldozott Nem a lázadás miatt kaptad... visszhangzanak a tanári szavak történelmünk közelmúltjából. Lázadásom osztályközösség által is támogatott jogosságát oktatónk nem vitatta, csupán a pofon puszta ténye maradt „kedvező" hivatkozási alap egy esetleges későbbi „igazoltatás"hoz. Ez a „később" számára már novemberben bekövetkezett törölve minden további esetlegest Hatodikban (bizonyítványom tanúsága szerint) sem félévkor, sem év végén nem kaptunk oroszból érdemjegyet „Példás" magatartásom a még megtűrt,jó"-ra, tanulmányi átLÁBJEGYZET TÖRTÉNELMI IDŐNK ÉRTE^ tájszólással jelenteni kezdett: Tavarís ucsityel,ja dakladivaju vam... Menj a helyedre, fiam - szólt Eleknek, majd felénk intve hozzátette -: üljetek le! Leültünk, de izgatott fészkelődésíinktől padrecsegéssel telt meg a terem. Recsegés halkul tán ellenállhatatlan vágytól vezérelve fölálltam Rostás mellől a padból, s az orosz nyelvkönyvvel kezemben, mintha felelni akarnék, a katedrához mentem. Társaim együttérző pillantásaitól kísérve megálltam az asztal előtt és oktatónk szemébe mondtam: tanár úr, mától fogva nem tanulunk oroszt! És hogy szavamnak nyomatékot adjak, a tankönyvet hirtelen kettétéptem. Most vajon mi lesz? - tűnődtem, alig palástolt félelmemben. Csorgott rólam a hideg veríték - akárcsak sápadt tanárunkról -, s gyönge lábakon bár, de a sarokban izzó, nagy öntöttvas kályhához vánszorogtam. Könyvem holttestét a lenyitott ajtón keresztül tűzbe dobtam. A meglobbanó tűztől elfordulva szemben találtam magam zavarodott oktatónkkal, akit lelkiállapota nem gátolt abban, hogy lekeverjen egy jókora pofont Fizikai megingásom lehűtötte a példámat követni szándékozó társak harci kedvét Nem a lázadás miatt kaptad fiam - mondta kegyes pofonütőm, hogy a többi is értsen belőle -, hanem, mert kárt okoztál. Gondoltál-e arra, mennyit kellett s kell apádnak dolgoznia, hogy megvettesd a könyvet? Érveiben igazság rejlett, a tankönyv ugyanis az akkori árfolyamon öt forintba került. Faterom a lagom pedig teljesítményemmel fordított arányban, nagyságrenddel zuhant alacsonyabbra. Lábjegyzet a LÁBJEGYZEThez Ezerkilencszázötvennyolc nyarán Juci nagynéném és férje Bucsái1 tett látogatásuk alkalmával rábeszélték szüleimet hogy engedjenek el néhány hétre „városi levegőt szívni." Budapestre. Újpesten laktak, az Árpád úttal páihuzamos Munkásotthon utca százegy szám alatt szemben a bútorgyárral. Napközben Sanyi bácsi (fiatal éveiben hazai ranglisták számontartott pehelysúlyú öklözője) vitt magával várost nézni vagy ladikból pecázni a Kis-Dunáta. Tőle tanultam meg úszni, horgászni és verekedni. Nyugdíjas lévén mindig ráért, de estére azért csak kifáradt Hazaérkezve, vacsora közben beszámoltunk Juci néninek a nap eseményeiről, majd tévéztünk, néha moziba mentünk. Vakációm utolsó estéjén több felvonásos „drámá"-t láttunk az újpesti Munkásotthon színháztermében. A darab „hőse" egy a tizennégyes háborút, orosz hadifogságot megjárt rokkant katona. Szülei, testvérei elhaltak. Felesége odaveszettnek vélte őt, másodszor is féljhez ment gyerekeket szült felnevelte őket és ápolta gyermekei beteg apját A „hazatért" első férj a közösen szerzett házban nem érezhette otthon magát Nem elég, hogy nyomorék, de földönfutó is lett szegény. A színjátszók mindent beleadtak, ahogy mondani szokás: „szem szárazon nem maradt". Álságos, hatásvadász mutatvány áldozata lettan. Az összezáruló föggöny vetett véget szenvedéseimnek. „Előadás" után szörpöt ittunk a színházterem büféjében. Miközben nénikémék az elfuserált műsorról beszélgettek, magakadt a szemem egy alacsony, hajlott hátú felszolgálón. Ismerős volt valahonnan, de percekbe telt míg rájöttem, hogy a pincéregyenruhás, kicsi ember nem más, mint a falunkból eltűnt orosztanár. Az asztalokon maradt üres poharakat hordta a mosogató ablakához. Megismer, tanár úr? - kérdeztem hozzálépve. Nem, fiam, nem ismerlek - meredt rám rémülten, és szinte menekült az ujjai közé csippentett poharakkal. £ C 1989, Nagykőrös után - most rom-Esztergom Megyei Közgyúoktóber 24-26. között Esztergom- lés elnöke ban rendezik meg a ^ Előadások: Cj ^(^.A.^l.T.A.^í Á.R. O lí Keresztury Dezső: Babits az II. ORSZÁGOS Előhegyen KONFERENCIÁJÁT Németh G. Béla: Babits a másik, a másképpen megújító Programjai közül a nem szakta- Radnóti Sándor. Pilinszky vilánár, de irodalmi érdeklődésű olva- gidegensége? sóinknak is ajánlhatjuk a követke- 25-én, 9,30 óra (Szabadidő zőket

: Központ) 24-én 14 óra (Szabadidő Köz- Előadás* pont) A konferenciát megnyitja Ko- Nagyfalusi Tibor. Az Esztergovács Sándor Iván, a Magyar Iro- 1111 Hellkon dalomtörténeti Társaság elnöke . 18,30 óra (Várhegy, RondelA Társaság 1991. évi Toldy-dí- la) jának átadása "Fokról-fokra" - Erdélyi A megjelenteket üdvözli: dr. György és Binder Károly PiKovács György Zoltán, a Komá- linszky-estje