Esztergom és Vidéke, 1991

1991-01-31 / 4. szám

4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTER0MI HELIKON Kedves Sándor, nincs még másfél hónapja, hogy új könyved, az Esztergomi töredék születésnapját együtt ülhettük meg. Amint tanúskodik erről a fenti fénykép. Továbbá az a több mint kétszázötven híved, akik csak e fotó határain maradtak kívül, de nem a műveiden, nem a szavaidon. Azok mindenkit átjárható határokkal hívnak, lelkük-szemük nyitott: „töredékeidből" is kitelik a teljességre-látás. Most ismét születésnap: február 3. A Tiéd, az életed teltéről rendre számot adó. Ha elszámoltatásra is hajtana, kérlek, többszörösen számolj a mi köszönetünkkel is. Köszönjük mégegyszer, hogy alkalmat adtál a kötetet bemutató ünnepi estre. Azt, hogy vállaltad a szereplést, nemcsak válladra, szívedre is vett ezer országos súlyú gond között, hordozva magadban a fejedre gyűjtött parázs kínját is. De méginkább - és még sokszor - köszönjük azt az alkalmat, amire a tizedik esztergomi év csak jelzászló, A tíz év bármikor, bárhol megismételhető, így orökre-a-miénk alkalmát köszönjük: a műveket, amelyek „fiainknak is szólnak". (Hogy a Babits előhegyi jelenlétét köszöntő régi Esztergom és vidékéből idézzek...) Esztergomi könyved a Nappali hold című esszé részletével zárul. Kívánjuk, hogy bár lezárhatnád vele új évtizedbe lépő életednek azt a nehéz szakaszát is, amely - esztergomi kerted csodálni való lepkéi ellenében folyton szigorú számvetésre kényszerített. A legtöbb önváddal épp ez a kötetünket záró írás perli életed, „amelyet jó két esztendeje, a kerítőnő képességekkel megáldott politika ejtett hatalmába. (...) már 1988 májusa óta alig írtam valamit. Verset egyet sem. Most még töredékeket sem, nem úgy mint régen. (...) miközben az igazi Nap és az igazi Hold helyett csak amolyan ösztövér égitest: nappali hold süt a fejem fölött. Lángoló, sárga naptányér helyett fagyos fehér." Kívánjuk Neked, kedves Sándor, hogy ezentúl minél többször, minél kevesebb lelkiismeretfurdalással szökhess ki esztergomi dombjaid közé. Hogy „töredékeid" újra és tovább a teljességre törekedjenek. Hogy új versekben lobogjon a nyár, záporozzanak esők, szakadjon a hó, nyíljanak meg „égi magasok" - hétköznapi, mitikus, történelmi mélyeink felé. (Tényleg, egy igazi nagy történelmi drámát is kellene már írnod. Netán épp az Esztergomi Várszínház számára... Ezt is kívánjuk Neked - magunknak.) Nappali Nappal és éjszakai Holddal világíthass át - mint már jóideje megszoktuk - minden sötéteket. Kívánunk tehát Neked, kedves Sándor, mihamarabb olyan időjárást, amely napjaidat - legjobb kedved szerint, kedvünk szerint - termőre fordítsa: régi-új ágaik művektől roskadozzanak. Szakíthassad, - szakíthassuk. Baráti tisztelettel: Nagyfalusi Tibor Köszönjük, Csoóri Sándor! Esztergomi levél címmel e sorok írója Szatmárnémeti napilapjába, a Friss Újságba adott tudósítást Csoóri Sándornak a Technika Házában megtartott nagysikerű, forró hangulatú szerzői estjéről. Csoóri a szerzői est utáni dedikációk, sajtónyilatkozatok, baráti beszélgetések közepette arra is szakított időt, hogy néhány kedves baráti, bíztató szót küldjön azok számára is, akikért eleddig annyi, de annyi hasznos munkát végzett. Most Szatmárnémetibe, a Szamos, a Kraszna és a pocsolyás Ér környékére szólt üzenete, amely megdobogtatta az ott élő magyar olvasók szívét. A tudósító címére ugyanis nem csak a cikket tartalmazó Friss Újság számát küldték el, hanem szóbeli üzeneteiket is „mellékelték". Ezeket így lehetne tömöríteni: „Köszönjük, Csoóri Sándor! Várjuk a találkozót. Hallgatjuk a szót." (kiss) „Szívesen barátkozom vele, örülök alkotó erejének, kitartásra serkent szívóssága, és ébren tartja reményeimet az ő csüggedetlen bizakodása." 36 évvel ezelőtt, 1955 júliusában írta e sorokat naplójába Kassák Lajos, egy Gadányinál tett műteremlátogatás élményeinek hatása alatt. Gadányi Jenő a modern magyar festészet egyik legnagyobb lírikusa és teoretikusa 1946 és '48 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt. A fordulat éve után a megalkuvást nem ismerő festő műterme magányában alkotta legjelentősebb műveit és ekkor vált etikai példaképpé számos művésztársa, így a hallgatásra ítélt Kassák Lajos számára is. Gadányi az 50-es évek derekán feleségével Remenyik Zsigmond, majd Kassákék társaságában többszörjárt és dolgozott Esztergomban, legtöbbször a műpártolóként tevékenykedő tanárbarátjuk, Dévényi Iván meghívására. Az esztétaként és kritikusként is kitűnő Kassák Lajos ebben az időben csak naplójában méltathatta Gadányi munkásságát: „Mennyi lendülettel és szívósággal dolgozik ez a minden szakmai közösségből kiszorított, pénzkereseti forrástól elűzött művész! Egy magányos szigetre űzték, és nem vesztette el kontaktusát a világgal. Csupa izgalom és invenció. Kisebb és nagyobb méretű képeken dolgozik diófapáccal, tintával, tussal, akvarellel, olajjal. Mindig is jellemző volt rá a vonal- és színérzékenység, s az utóbbi esztendő megpróbáltatásai nem fárasztották el, nem vették el kedvét az állandó kísérletezésektől. Sőt, ez a magábaszorítottság még tágabban, mélyebben, perspektivikusabban láttatja vele a világot, az * Januárban zárult Gadányi emlékkiállítása a kiadóban eddiginél is gazdagabban fogalmazza meg képi mondanivalóit." ...„Vannak képei, amiket egész vékonyan, hígított anyaggal fest, szinte átlátszóak finomságukban, és sugározzák magukból festőjük izgalmait." ...„Egy másik képen markánsan vehemens, majdnem vad ecsetvonásokkal rakja egymás mellé, egymásra a színeket, a buja természet életét szuggerálja. Minden képére fel kell figyelnünk, jólesik nézni, izgat és gazdagít bennünket. Finomak anélkül, hogy bántana technikai finomkodásuk, életdúsak anélkül, hogy nyersek lennének, égőn, dúsan, érzékien színesek, anélkül, hogy elöntené őket a Esztergomi EGY KIÁLLÍTÁS tarkaság. Rengeteg kész anyaga van, ha eljönne az ideje, nagyszerű kiállítást lehetne tőle rendezni." Néhány hónappal később, 1955 őszén ebből az anyagból zártkörű kamarakiállítás nyílt az esztergomi Keresztény Múzeumban. A szokatlan helyszín Varga Dezsőnek, a múzeum festőművész restaurátorának műterme volt. (Bálint Endre festőművész egy évvel később „restaurációs terem"-nek titulálta). Ez a terem volt egyúttal a múzeumban dolgozó három fiatal műtörténész, Mojzer Miklós és Eszláry Éva, valamint jómagam munkaszobája is. Korábban középkori faszobrok és keleti szőnyegek raktárának használta a múzeum. A rendhagyó kiállítás megnyitójára csak a megnyitó személy, maga a kiállító művész, Gadányi Jenő ka-