Esztergom és Vidéke, 1991

1991-06-21 / 24. szám

6: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Gondolatok Esztergom helytörténet-írásáról Évszázadok óta mind a történelemírás, mind a helytörténetírás gyakori és kiemelt érdeklődési területe Esztergom, a magyar királyság bölcsője, a magyar római katolikus egyház központja. Történelmi változások zajlottak le itt, s zajlanak napjainkban is. Mind a magyar történetírás, mind a helytörténetírásnak kiemelkedő alkotásait ismerjük, helyi és más városokbeli kutatók foglalkoztak Esztergom történetével. Országos kiadványokban, egyházi-, megyei-, városi kötetekben, folyóiratokban találkozhatunk Esztergom nevével. Ennek ellenére, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Esztergom történetének ma is érvényes értékes monográfiájával nem rendelkezünk, bár az elmúlt negyven évben is kiváló történészek, régészek, művészettörténészek írtak városunkról (a teljes névsor messze meghaladná a rendelkezésemre álló terjedelmet; de feltétlenül meg kell említeni a már elhallak közül Prokopp Gyulát, Zolnay Lászlót, Lepold Antalt). Esztergomban féltucatnyi tudományos műhely dolgozik: a Keresztény Múzeum, a Prímási és Főkáptalani Levéltár, a Főszékesegyházi Könyvtár, a Hittudományi Főiskola, az Esztergomi Tanítóképző Főiskola, a Vármúzeum, a Balassa Bálint Múzeum, a Vízügyi Múzeum, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Megyei Levéltára. Több olyan, a helytörténet-irás iránt érdeklődő kutató, tanár is él itt, vagy dolgozik országszerte, akinek egy-egy témája városunkhoz kötődik. (Szoros szálak kötik a városhoz a kitűnő művészettörténészt, Prokopp Máriát, vagy az egykori esztergomi ferences tanárt, Szántó Konrádot, aki a magyar katolikus egy háztörténeti rás legnagyobb monográfiáit készítette el. A sort még lehetne folytatni.) 15 éve annak, hogy egy válogatott bibliográfia jelent meg Esztergomról. Az Esztergomi Balassa Bálint Társaság két évente megjelenő évkönyvei sok értéket hoztak napvilágra. A tudományos intézmények munkatársai sok helyen publikálnak, vannak saját vagy közös kiadványok is. De a teljes áttekintés, nyilvántartás, úgy tűnik hiányzik. Az elmúlt hetek országos rendezvényére hivatkozom, ahol az utolsó évek legnagyobbszabású egyháztörténeti konferenciája zajlott le Esztergomban. Az átlagnál több esztergomi előadóval és olyanokkal, akik Esztergom egy-egy vallástörténeti kérdését vizsgálták. Az országos konferencia mellett a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat folyóiratának, a LIMES-nek is készült egyháztörténeti száma, több esztergomi szerzővel és még több esztergomi témával. Fél éve sincs, hogy Veszprémben, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának Településtörténeti Szekciója által rendezett konferencián, szintén egyháztörténeti témában - az előző kettőtől különböző témákkal szerepeltek esztergomi előadók. Nyíltan fogalmazva: van egy olyan város, amely a magyar történelemben mindig kiemelt szerepet játszott; ennek a városnak a területén európai értékű gyűjtemények vannak, a széttagolt tudományos intézményekben sok jól felkészült kutató dolgozik, s ráadásul mindig számithatunk az ország legjobb szakembereire, ha Esztergomról van szó! Az egyházi intézmények helyzetéről nem vagyok jogosult nyilatkozni, az önkormányzati intézmények helyzetét ismerve azonban úgy látom: intézményeink nagyon nehéz évekre számithatnak. Azért szeretném felvetni a gondolatot, itt, az Esztergom és Vidéke hasábjain, hogy közösen gondolkodjunk el arról: városunk múltjának, értékeinek teljesebb feltárásáért, megismertetéséért mit tehetünk a továbbiakban?! A felelősség közös, az új helyi és megyei önkormányzat - ha többet akar tenni, mintáz előző tanácsi rendszer tett -, valamint az intézmények, amelyek új helyzetbe kerültek, össze kell, hogy fogjanak! Városunk jelenét, jövőjét, ha nem is dönti el, de befolyásolhatja, hogy értékeinkből, egyházi, polgári múltunkból mit tudunk megfogalmazni, mit tudunk értékteremtő erővé tenni. Sokunknak van feladata! Gondolkozzunk rajta! Ortutay András A biokommunikáció útján furcsa örökség birtokába juthatunk anélkül, hogy tudomást szereznénk erről. Az előttünk élők - akaratuktól függetlenül - szétsugározzák ismereteiket, hangulatukat, tárgyakhoz, személyekhez, természeti jelenségekhez fűződő viszonyukat. Ez a generációról generációra vándorló szellcmi örökség meglepő módon törhet felszínre akár több évszázados - esetleg évezredes - tudatalatti lappangás után. Erre legtöbbször álomban, féléber állapotban nyílik alkalom. Vázsonyi Vilmos egykori miniszter halála után fia elhatározta, hogy sajtó alá rendezi atyja irodalmi hagyatékát. Felkutatta a lakás minden elképzelhető zugát, de a hagyaték nem került elő. Az ifjú Vázsonyi kénytelen volt feladni a tervét. Sokkal később, az elhunyt Vázsonyi özivegye megálmodta, hogy hol vannak az iratok. "Azt álmodtam, hogy az apád élt - mesélte el álmát a fiának - ott ült a szokott karosszékében, rosszkedvű volt és engem is megpirongatott. Milyen összevisszaság, hanyagság van nálatok. Mindenütt keresitek az én papírjaimat, csak ott nenj/ahol van. Pedig úgy van minden darab, amint én annakidején eltettem az íróasztalom fiókjába. Legfeljebb ti csináltatok szemétdombot a fiókomból, mert rászórtatok mindenféle kártyacsomagot, felírótáblát, krétát..." A fiú és az anya rögtön átmentek az elhunyt dolgozószobájába és a keresett iratcsomó valóban ott volt a lomok alatt. Dante nagy művét, a Divina Comediát kisebtmagyobb megszakításokkal írta. Hónapok, olykor évek is elteltek, míg folytathatta elkezdett művét. Halála után fiai, Jacopo és Pietro a hagyaték gondos átvizsgálása után sem találtak meg az utolsó tizenhárom éneket. Dante halála után nyolc hónappal Jacopo atyjával álmodott. A fiú álmában megkérdezte atyjától, hogy befejezte-e művét. Dante igenlő válasza után a fiú tovább érdeklődött a kéziratok helye után. Az apa rámutatott egykori hálószobájának a falára, pontosan arra a helyre, ahol a kéziratot elrejtette. Felébredés után nyomban felkeresték azt a háztulajdonos, fől apja élt. Egyenesen abba a szobába tartottak, amelyet a fiú álmában látott. A fal mető felé tartott. Amikor éppen az őr előtt haladt el, az megkérdezte: "Ki vagy?" - Az alak válaszolt: "Én Dante vagyok." Az őr elmesélte az álmát, majd rövidesen meghalt. Az őr halála után pár nappal a szerzetesek felnyitották az álomban jelzett befalazott ajtót a kápolna sarkában, és kétséget kizáró módon megállapították, hogy csakugyan ott voltak Dante földi maradványai, holott azelőtt mindenki úgy tudta, hogy a nagy költő sírja máshol van. így vált ismertté, 1865ben Dante halála után öt évszázaddal, a költő nyughelye. A pszichológusok a szorongást, a Az élet különös jelenségei (10.) AZ ISMERETLEN ÖRÖKSÉG megjelölt helyén bontani kezdtek, és hamarosan előkerültek a keresett iratok. De Danteval kapcsolatban van egy másik érdekes történet is. Ebben már több évszázadon keresztül vándorolt az információ, míg végre egy éjjeliőr álmában tudomást szerezhetett a titokról. Az irgalmasrend ravennai Braccioforte kápolnájának felügyelője éjjelenként a templomban szokott szunyókálni. A kápolna régebben ravatalozó hely volt. Az őr az egyik éjjel azt álmodta, hogy magától kinyílt az egyik befalazott ajtó, és egy szellemszerű alak lépett ki azon. Vörös ruházat volt rajta. Lassan, méltóságteljesen haladt végig a helyiségen, és a kápolna melletti temegmagyarázhatatlan borzongást az emberi tudat mélyére szorult gyermekkori kellemetlen élményekre vezetik vissza. Egy szó, egy hang, egy illat, egy helyzet sok esetben érthetetlen szorongást, megmagyarázhatatlan rossz közérzetet teremt, vagy éppen ellenkezőleg; érthetetlen vonzódást, kellemes közérzetet vált ki. Elég-e az eredet kutatásában csak a gyermekkorig visszamenni? Nem kaphatunk-e a tudatunk alatt terjedő telepatikus láncon elődeinktől szorongást vagy örömet okozó információkat? Nem zárhatjuk ki, hogy egy ilyen ismeretlen örökség valamenynyiünkben munkálkodik! Feleségemben egy megmagyarázhatatlan rossz közérzetet okoz a harangzűgás. Soha semmiféle élménye nem volt, amely ezt az ösztönös viszolygást magyarázná. Bennem az esztergomi Bazilika nagyharangjának a zúgása mindig az ünnepet, elsősorban a nyárvégi nagyboldogasszonyt, a hozzáfűződő búcsút színes forgatagával, a sokféle gyümölcsöt, a nyári vakáció kellemes végnapjait asszociálja. Ezeknek a gyermekkori élményeknek az alapján számomra a harangzúgás merőben más érzéseknek a hívójele lett, mint a feleségemnél. Egyszer azután eszünkbe jutott egy lehetséges magyarázat. Feleségem régi komáromi családból származik. Mint ismeretes, Komáromot sokszor pusztította elemi erejű tűzvész, árvíz. A vész jelzésére bevett szokás volt a harangokat félreverni. Ki tudja, hogy a harang hangjától való ösztönös irtózásban nem egy pusztító tűzvész évszázadokkal ezelőtti szomorú emlékei élednek újra, megmagyarázhatatlan borzongást idézve elő. Egyszer megkérdeztük a gyermekünket is, hogy számára kellemes, vagy kellemetlen élmény-e a harangzúgás hallgatása. Annak ellenére, hogy neki sincsenek közvetlen módon szerzett kellemetlen tapasztalatai,) amelyek a harangszóhoz kapcsolódnának, mégis inkább kellemetlennek minősítette ezt az élményt. Séma feleségem családjában, sem nálunk soha nem került sor ilyen hátborzongató történetek felidézésére. Tehát az információ, a tudatalatti telepatikus láncon már a gyermekünkbe is átkerült. - Bányai Következik: Információ "hozott anyagból"