Esztergom és Vidéke, 1991

1991-06-07 / 22. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Kaposi Endre, a Vitéz János Tanítóképző Főiskola főigazgatója 1986-ban került az intézmény élére. Első, hároméves ciklusának lejárta után újabb ötéves megbízást kapott, mégis idő előtt lemondott. Miért? - A készülő felsőoktatási törvény, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg, a főigazgatók, rektorok szolgálati idejét rövid, két-három éves időtartamban határozza meg, s azok meghosszabbítására csak kivételesen kerülhet sor. A törvény szelleméből következően úgy gondoltam, hogy nem várom meg a megbízatás lejártát, s amúgy is épp elég időt töltöttem a főigazgatói székben. Az utód személyéről a főiskolai tanács a június 10-i ülésen dönt, a kinevezés joga azonban a miniszteré. A jelölteknek különkülön is meg kell szerezniük a szavazatok több mint 50%-át, s a kinevezés csak egy évre szól. Azért csak ennyire, mert meg kell várni az új törvényt. A jelöltnek főiskolai tanárnak kell lennie. - Milyenek voltak az öt évvel ezelőtti elképzelések? - Élt bennem egy eszmei kép a felsőoktatásról. S azt is megnéztem, milyen feltételek kellenek ehhez. A van és a kell távolsága adta a programot. Ebben a teendők három pont köré csoportosultak: 1. képzési program 2. tárgyi feltételek 3. kapcsolatrendszer. Időközben mindig megnéztem, mivel vagyok adós. Az elképzelések egyike-másika illúzórikusnaktűnt. Utólag úgy látom, talán kishitű voltam. Az induláskor még kettős kötés érvényesült: a megyei politikai vezetésé és a minisztériumé. Gazdasági értelemben ma is a minisztérium kezében vagyunk. Számomra jól jött az a tapasztalat, amit tizenkét éves tanácstagságom idején szerezhettem. Meg kellett keresnem az informális csatornákat. Sajnos, akkor csak így lehetett közéleti szerepet vállalni. S azt is láttam, hogyan nem szabad vezetni. Igyekeztem magamévá tenni Vitéz János gondolatát, aki arra figyelmeztet, hogy az erkölcsöt a szerénység táplálja. Természetesen számomra is új helyzetet teremtett az egész társadalmat átható átrendeződés. - A főiskola az elmúlt években válaszút elé érkezett: vagy megmarad hagyományos tanítóképzőnek, vagy megpróbál új funkciókat fölvállalni, s ezáltal megfelelni a kor kihívásainak. Mit sikerült ebből megvalósítani? - A főiskola életében már korábban is történt egy kísérlet, különböző tanári szakok fölvállalásával, de azt a minisztérium az utolsó pülanatban megakadályozta. - A magyar nyelv tanító és tanár szava jól kifejezi a kettő közötti különbséget. A két fogalom kétféle személyiséget takar: az utóbbi univerzálisabb. Tehát olyan szakpárosításokat kell indítanunk, melyek a hallgatóknak is többletet jelentenek, továbbá reális társadalmi igényeket elégítenek ki, s nem utolsósorban a hallgatók elhelyezkedését is megkönnyíti. Emiatt indítottuk be a négyéves képzési idejű tanítóművelődésszervező szakot. Ennek első hallgatói most végeznek. E vonatkozásban nem a hagyományos kultúrotthon-igazgatói szerepet céloztuk meg, hanem olyan tanítók képzését tűztük ki célul, akik a helyi társadalmak művelődési életének szervezését is föl tudják vállalni. S az egyik szerep a másik által gazdagodik. Másik új „kinövésünk" a szociálpedagógus-képzés. Magyarországon ezidáig ilyen képzés egygatásban is részesült, például az integrált esztétikai kísérlet. Jelenleg három kandidátusunk van, de doktorátusok is szép számmal születtek. Több oktatónk az ország tudományos vérkeringésének is részese. -Aki az elmúlt években a főiskola tájékán járt, többféle építkezésre is fölfigyelhetett. Mi is épült itt valójában? - Az elmúlt öt év az építkezések jegyében telt el. Ezeket a sürgősség diktálta. A tervekben eredetileg csak a kollégium szerepelt, de a könyvtár jelentős bővítését is sikerült elérnünk. A tornaterem feletti terasz felhasználásával a mostaninál majd kétszer nagyobb tornacsarnok építése is megkezdődött, s várhatóan októberre el is készül. Alatta pedig egy nagyelőadó-díszterem lesz. Az esztergomi tanítóképzés 150. évfordulóját -1992-ben - már itt szeretnénk ünnepelni. Ezenkívül a főépület színezési A leköszönő főigazgató Beszélgetés Kaposi Endrével szerűen nem volt. A hallgatók e szakon olyan speciális ismereteket kapnak, melyek révén az iskolához kötődő szociális munkát is el tudják látni. Erre a hátrányos helyzetű gyermekek növekvő száma miatt egyre inkább szükség van. Tehát nem iskolapszichológusok lesznek, akik végül is kívülállók, hanem az iskola vonzáskörzetében végzik szociális munkájukat. A harmadik újfajta képzést a nemzetiségi szakok indítása jelenti. Célunk az, hogy a hallgató ne csak a nemzetiség nyelvét ismerje, hanem történelmét, szokásait, kultúrális hagyományait is. Tehát a tanító a szünetben is szlovákul vagy németül beszéljen a gyerekekkel. Ez roppant nehéz feladat, hiszen nemzetiségi középiskoláink e téren köztudottan nem a legerősebbek. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a nyelveket óvodás- és kisiskolás korban lehet a leghatékonyabban elsajátítani. - E folyamat újabb fejleménye az idegennyelv-oktatók képzése. így a kisgyermekek professzínálís nyelvoktatása ugrásszerű eredményekkel járhat. A hittudományi főiskolával közösen tanító-hitoktató kétszakos képzést tervezünk. Jelenleg csak hitoktatói fakultációnk van. Indokoltnak látszik, hogy az óvónőtanító kétszakos képzést is megkíséreljük. Oktatóinkat illetően: jelentős volt a tudományos tevékenység. Több kutatásunk központi támoterve is elkészült, de megvalóstíására egyelőre nincs pénz, A Kossuth utcai épületünkben a vizuális-nevelési tanszéket alakítottuk ki. Ezt a város vizuális műhelyévé szeretnénk tenni. És ami még fontos: a számítógépes infrastruktúra kiépítése úgyszintén a közeljövő feladata. A teljes adatkezelés egy központi gépre kerül, amely kapcsolatban lesz az országos központtal. Pénzt talán egy nemzetközi pályázat révén tudunk szerezni. A kapcsolatrendszerünk szintén kiszélesedett. Itt most csak a nyitrai magyar anyanyelvű hallgatók egy éves esztergomi részképzését említeném. Reméljük, ez a képzési forma a következő években is élni fog. A Tempusprogram révén pedig nyugat-európai főiskolákkal-egyetemekkel vehetünk föl kapcsolatot. - Amikor a főiskola fölvette Vitéz János nevét, a főigazgatót, akinek ebben oroszlánrésze volt, Vitéz Kaposi Endreként kezdték emlegetni. Hogyan is született az ötlet? - Megbízatásom átvételekor kettős motívum munkált bennem: az egyik a kollégium építése, amely akkor a művelődési tárca egyetlen induló beruházása volt, a másik pedig a névadás. Ez ügyben még helyettes koromban elkezdtem mozgolódni, például fölvettem a kapcsolatot Kosáry Domokos akadémikussal. A névfelvételt egyik legnagyobb sikeremnek tartom; még egy esztergomi katolikus egyetem neveként is jól hangozna... - Mi az, ami emlékezetes mozzanatként maradt meg az elmúlt évekből? -A névadás. Mert a hatalom ellenében sikerült kiharcolni. Érdekes volt átélni, hogy a párt egyes vezetői már nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a szellemet viszszaszorítsák. Vitéz János szobrát is kétszer avattuk föl. Az elsőt Knopp András államtitkár, a régi vezetés még funkcióban lévő embere tartotta, új főnöke, Glatz Ferenc kérésére. Emiatt a szobor alkotója el sem jött. Csak másnap, a barátaival. A szobor ma is személyes zarándokhelyem. A másik kedves mozzanat Göncz Árpád látogatása volt. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy főigazgatóként fogadhattam a köztársaság elnökét. Mindenfajta protokoll nélkül, derűs bölcsességgel tudott társalogni. De emlékezetes élmény marad az idei fáklyás ballagás is. - Gondolom, ha egy közéleti ember egy feladatról számvetést készített, újabb munkák után néz... - Az elmúlt öt év túlnyomásos állapotban telt el. Megpróbálok visszatérni a normális kerékvágásba. Mint a vizuális-esztétikai nevelésért felelős tanszék vezetője a rövidesen életbe lépő nemzeti alaptanterv kihívásainak szeretnék eleget tenni. A bokros teendők során - a Tempus-program segítségével - holland és német együttműködésre is számítok. 1993-ban emlékezünk meg az iskola egyik polihisztor tanáráról, Majer Istvánról. Munkásságának egy tudományos emlékülést szentelünk. Ennek előkészítéséből is részt vállaltam. A város értelmiségét tömörítő Balassa Társaság titkáraként is többet szeretnék tenni. - Az itt végzett diákok körében - jómagam is közéjük tartozom - úgyszintén feladat vár rám. Örülök, hogy most, a diplomaosztás alkalmával még egy kedves kötelességemnek tehetek eleget: dr. Mészáros Istvánnak a neveléstudományok tudósának, neveléstörténésznek átadhatom főiskolánk tiszteletbeli tanári címét. Ő Esztergomban érettségizett, s 1959-ben hiába szeretett volna főiskolánk jogelődjében tanítani. Leköszönő főigazgatóként úgy érzem, főiskolánk az elmúlt években szakmailag megerősödött, és hiszem, hogy az új felsőoktatási struktúrában is megtalálja helyét. Sebő József