Esztergom és Vidéke, 1991

1991-04-19 / 15. szám

6: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE NYOMOT VA^Á^L 7 1^1 I V/iVlwJLi £tm Hálaadás Köszönöm, hogy ismét megmen­tettél. Ez alkalommal reggelimre helye­ződik a hangsúly, pedig a tájékozó­dási futás magyar módszereiről akartam írni. Hát igen. Ember tervez, Isten végez. Szóval a reggeli. Az éhes gyomor mozdulása tárgya iránt. Szelet kenyérke volt, szalámival. - Szokásomhoz híven komótosan képeztem belőlük katonákat. Az utolsó előtti szalámiszelvényből próbáltam eltávolítani a porcogót, mikor késem megcsusszant, s a már evés közben elkészített három kato­nából tálcabillenéskor kettő kórházi ágyam alá röpült. Kioperáltam a porcogót, végez­tem az evéssel, de a „dezertőr"-öket szemétkosárba dobtam. Nem csupán a sterilnek aligha mondható mű­anyagpadlóval történt érintkezésük miatt. Csernobil óta az élelmi­szertartósító szerek hatása mellé „fölzárkóztak" a sugárféleségek is. Tenéked magyarázzam? Tartok tőle, neheztelsz reám babo­násságom miatt, ahelyett, hogy fel­tétel nélkül Benned hinnék. Itt van a bökkenő. Eszemmel és ösztöneimmel fölfogom létezésed, de a hittel hadilábon állok. Hányszor kisegítettél pedig a bombatölcsér­ből. Legutóbb a mai reggelinél. Le­het, hogy éppen az a tálcámról leperdült, két falat tette volna visz­szafordíthatatlanná esetleges beteg­ségemet. Véletlen? Szerencse? - Nem vé­lem habókos bölcselőkkel törvény­szerűnek a dolgot. Egy lépéssel azonban közelebb kerültem Hozzád, és le a kalappal előtted, Uram. Lehetséges-e összefüggés esetem és az azt megelőző álmom között? Egy ismeretlen valakivel kezd­tünk hatvanhatozni. Ő osztott, és a tök filkót vágta föl adunak. Bal kézzel vettem magamhoz a la­pokat, s jobbról széthúzva, emelke­dő sorrendben a következő kártyákat szorongattam: tök alsó, tök király, tök tizes, tök ász és zöld ász. Lapjaimat fölmutattam az isme­retlennek. „Hármat írsz" - mondta rezignál­tán. Csak a reményszínű ászt vittem magammal. Anomániák - 5. A nagy visszhangú februári Köz­meghallgatáson, amely ellentmon­dásosságával még nagyon sokáig fog bennünket izgatni - elhangzott egy furcsa kérdés, valahogy így: Mi­lyen viszony várható a Polgármeste­ri Hivatal és a rendőrség között? A kérdés engem azóta is izgat. Természetesen nem a Hivatal és a rendőrség közötti viszony, mert az csak egyféle: korrekt lehet. A ren­dőrség és az állampolgár viszonya érdekel, ez érint „testközelből": van­nak-e még rendőrök Esztergomban? Itt a tavasz, kinyitjuk az ablakokat ­tudunk-e aludni? Megfékezi-e vala­ki a péntek-, szombat esti üvöltöző­ket, a lepusztult kocsikkal vágtató­kat? A dicséretes Akció után kis ügyekben is kapunk-e valamit a helybéli kapitányságtól? A Városközpontban elviselhetet­lenek a hétvégi esték, éjszakák. A Lőrinc utcán (Mártírok útja) hetve­nes, nyolcvanas tempóban vágtatnak át a Szigetre kiégett kipufogójú La­dák, rozzant Dáciák. Éktelenül csö­rögnek a förtelmes Honecker-kopor­sók (kétütemű Trabantok és Wart­burgok); a Zöldház diszkójából zárás után üvöltve távozik a „közön­ség," nem törődve mások nyugalmá­val, békéjével. Talán nem is tudják, hogy jelenleg nem létezik semmi­lyen csendrendelet, de tartani sincs kitől: rájuk szólni ki mer? Rendőr pedig nincs az utcán. Az el- és lepusztított Városköz­pont lakóházait hatalmas parkolóval vették körül a zseniális terveket megvalósító építők - süket ember is megbolondulhat itt, nemhogy épfü­lű, épagyú. Dől a benzin-, az olajgőz; nem elég a szellemi környezet­szennyezés, az üvöltő demagógia, a valóságos földi mocsok, - a zaj is belerágja magát széteső agyunkba. Jönnek a feltupírozott Simsonok, időnként egy hatalmas söröslovon vágtat valaki végig a városon, éjjel, télen-nyáron félórákig járatják a mo­torokat ablakaink alatt, mint Kányá­di Sándor kegyetlen versében, „A ház előtt egész éjszaka" kezdetű lát­leletben, s nem vigasztal, hogy az a kocsi Marosvásárhelyen állt és álla­mi rendszámú ARO volt... Mi itt nem tudunk pihenni. És itt akarunk élni. Rafael Balázs Az Esztergom és Vidéke 11-es számával teijesztett Esztergomi Fórumban jelent meg Horváth Zsolt cikke, amelyben csupa igazat, jót és megszívlelendőt ír. Minden józanul gondolkodónak egyet kell értenie vele. „...ha a pártok nagyjából egy irányba történő útkeresésében a viszály és ellenség­keresés háttérbe szorítja az együttműködési szándékot, akkor a Gáti professzor úr által említett sötét erők és hazai ötödik hadoszlopunk úgy hatol majd be zsenge demokráciánk testébe, mint kés a vajba." Olvasom a mellette közreadott és sajnos éppen a fenti mondanivaló igazát megcáfoló tartalmú és stílusú Kardos Tamás írást. Úgy tűnik, ez az ellentmondás már túlmutat az egy párton belül meglevő egészséges nézetkülönbségen. Vádaskodó, meggondolatlanul gáncsoskodó írás ez, amely nem az együttműkö­dést, a közös útkeresést szolgálja. Talán valaki megakadályozta, hogy egy másik, hitelesebb, kiválóbb, nemzetibb stb. Gazdasági Kamara jöjjön létre? Talán ezek az emberek meggátolták több nagyszerű Gazdasági Kamara létrehozását? Miért ez a gyűlölködő ellenszenv a Munkanélküliek Egyesülete (és nem Klubja) iránt? A szerző ismeri a programját, alapszabályát? Elment talán arra a közgyűlésre, melyre - személyhez címzetten - minden pártot meghívtak, kérve, hogy segítsenek, kapcsolódjanak be az egyesület munkájába? Vagy úgy gondolja, hogy nincs szükség a munkanélküliek érdekvédelmére, érdekképviseletére? (Ugye, még nem munka­nélküli?) Vagy esetleg szerinte is szükség van rá, csak ne „ezek" - mármint a Szocialisták - kezdeményezzék? Azon az egyesületi ülésen senki szájából el nem hangzottak a cikkben írott kitételek: „A kialakult helyzetért, természetesen a Kormány és az önkormányzat a felelős. Ki lenne más?" Azon annyi hangzott el, hogy miképp segíthetünk egymáson, embertársainkon, akik - mindegy, hogy a saját hibájukból, a jelenlegi vagy a múlt rendszer zavarai miatt - bajbajutottak. Hogyan tehetik emberibbé kialakult, néha megalázó helyze­tüket. Erről volt szó és nem másról. A rovat címe: Bogáncs. Hát persze, hogy ránk akaszkodnak a bogáncsok, ha nagy kínnal összehordjuk őket, aztán jól belemegyünk a halomba, meg is hempergünk benne. Talán észre kellene venni azt a másik, igen széles utat, amin már elég tűrhetően végig lehet menni, megúszva egypár karcolással, és ahol - gyanítom ­találkozni is lehet tisztességes, őszintén jót akaró - bár valóban másképp gondolko­dó - emberekkel. - szegfű ­Óda az új telefonkönyvhöz Hozsanna néked, hogy eljövél közénk. Veled - ha nem tudnád - Esztergom az informatikai kőkorszakból a telekom­munikációs középkorba lépett! Tegnapelőtt még csak fohászkod­tunk: mikor jön el a Te időd? Kivált­képp akkor, amikor inkább fél napot talpaltunk, mert telefonvégre kapni valakit - néha a legnagyobb művé­szettel ért föl. Igaz, áldásodban még most sem ré­szesülhet mindenki, hiszen harminc­ezer kemény (puha?) forintba kerültél, s így sokan szívszorongva és fogcsi­korgatva lemondtak rólad. Máshol ugyan - boldogabb tájakon - filléres háztartási kellék vagy, nálunk - éle­tünk egyik legnagyobb ajándéka, hi­szen van aki 1936 óta (!) vár reád - a város szívében. Tökéletességed még nem az igazi: itt-ott rossz számot nyomtattak beléd, máshol pedig a megadotton nem je­lentkezik senki. S voltak egyéni kéré­sek is, például férj és feleség a foglalkozás okán külön akart szerepel­ni, ám kiadóid az írásbeli kérést sem vették figyelembe. Majd - ugye mennyire ismerős ez a szó? - a követ­kező kiadásban, ami már készül - ér­kezett a válasz. S hogy miként leh^t hozzád jutni, azt is csak egy kis hirdetés adta tudtul a megyei lapban. Kiadód - Esztergom­ról lévén szó - a városi újságra nem is gondolt. (Lásd: a város lakosságának tájékoztatásáról-tájékozottságáról szóló lesújtó szociológiai felmérése­ket!) Hiába, ami van, még azt sem használjuk ki... Testvéred, amely megyei változat lesz, már megfogamzott. S ő is szapo­rodni fog, hiszen a telefonfejlesztés második üteme rajtra kész. S az előfi­zetők újabb hullámai jelentkeznek. Megalkotásod - bárki is bagatelizál­ja - történelmi léptékű tett. Általad született meg az igazi kapcsolat Euró­pával, s nem a politikusok nagyhangú szlogenjei eredményeként. Te vagy a köldökzsinór, amely (a huszadik szá­zad végén élünk!) az éltető informáci­ókat eljuttatja hozzánk. Esztergom az Árpádok alatt szink­ronban élt Európával, majd a századok múltával a távolság csak nőttön nőtt, míg általad ismét a fejlettség közelsé­gébe kerültünk, mégha szegényen is. Most már nem adunk ki a kezünk­ből, mindig velünk leszel. Te vagy a biztos pont az életünkben, csak soha ne hagyj cserben minket! (s.j.) I Az 5. és 6. oldalakat ! ! KODITEK PÁL szerkesztette !

Next

/
Oldalképek
Tartalom