Esztergom és Vidéke, 1990

1990. április / 6. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 KÖLTÉSZET NAPJA Vaderna József Anyám szemébe zárva Vaderna József 1951-ben szü­letett Esztergomban. Régóta Ta­tabányán él, újságíróként dolgo­zik. Bár első — mindeddig egyet­len verseskönyve, a Vakjásztma még 1978-ban jelent meg, és az­óta csak a rádióban, lapokban, folyóiratokban nyüt módja publi­kálni, ám olyan folyamatos jelen­léttel, amely igazolta tehetsége rangját: azt, hogy Vaderna a het­venes évek végén indult költő­nemzedék egyik legmarkánsabb, legegyénibb hangú képviselője. A felszínen maradás robotos gondjai­val küszködve, naponta szétapró­zódva is konok elszántsággal, egy­re tudatosabban mélyült el lírikus­ként, követve a magának kimért utat: ,,(. . .) egyre föltartóttabb fejjel / hajolj visszafelé / hátra / magadba / a legbelsőbb hídig / amely a túlsó mondathoz vezet" (Híd). Az utóbbi tíz évben két kötete készült el; s nem költőjük gyen­géje — hanem korszakunkra jel­lemző tünet —, hogy az egyik immár 7—8 éve vesztegel a Szép­irodalmi Könyvkiadó terveiben. Az ennél később — Anyám sze­mébe zárva címmel - összeállí­tott másik kötetet most az Esz­tergomi Városi Tanács adta ki. Vállalkozása mintegy elismerő „pecsét" a versekbe írt „birtok­levélen", amely a barátaihoz gyak­ran haza-hazalátogató Vaderna it­teni honfoglalását örökérvényűén tanúsítja. E gyűjtemény minden ciklusát olyan mélyen és sokszálúan hálóz­za be az „esztergomi ihlet", ahogy a háború előtt Babits lí­ráját, az újabb időkben pedig egyedül Csoóri Sándor 1980 utáni költészetét. Fodor András értéke­lése szerint: ,,(. . .) a penzumszerű feladatmegoldás minden erőlködő látszata nélkül, saját lírai világon belül egy város (Esztergom) kü­lönféle érzelmi-hangulati-építé­szeti-kultúrmorfológiai és történe­ti aspektusát is fölmutatja (. . .)" Az idő, amely a „nagy" történe­lemben - kövekben és korokban— múlhatatlanná épült, és amely mindennapi életünkben percről­percre leomlik, Vaderna számára mint egylényegű kettősség, termé­szetes alapja az önazonosságnak: ,,Szégyenletesen megöregszem a­hogy a város /átváltozik bennem önmagává'' (Aranymadár) Ahogy Zalán Tibor recenziója megfogal­mazza: „Vaderna a legapróbb lét­mozzanatot is a történelem elren­deződő rétegeibe visszahelyezve, illetve azokhoz viszonyítva vizs­gálja. Ehhez a szemléleti alaphoz erősen metaforikus, egyúttal ba­rokkosán cizellált nyelvet alakí­tott ki. A kettő a legtöbb esetben szerencsés szintézist eredményez, s akkor is vallomásos jellegűvé hangolja ezt a költészetet, amikor látszólag személytelen mozzana­tok tárgyias leírására tesz kísér­letet." Vaderna egyéni módon él a mo­dern költői vívmányokkal: a kom­pozíció egyenértékű építőeleme­ként használja fel a kimondást és a kihagyásokat, az érzéki világ apró konkrétumait és a legelvon­tabb — sokszor csak geometri­kusán átlátható vagy irracionáUsan homályos — absztrakciókat. Üze­neteit lobogóan indulatos érzel­mekkel mozgósítja, vibrálóan élénk fantáziával közvetíti. Lírai jelrendszere így fogalmi jelenté­sekben és érzéki benyomásokban egyaránt zsúfoltan gazdag, izgató­an sejtelmes képes beszéd, benne a látványt több irányban is „útra­kész" látomás feszíti. Példaként minderre teljes szövegével idéz­zük rövid versei közül a Bazilika címűt: ,,Leülsz a piros kispadra / seb­helyek árnyéka / / Bazilika // fáj / ahogy lengenek a fák / fáj a ki­látás / / behorpad a tér / önmagá­ért / / boltívek ábrándja j matrica / kisvárosi ima / minden megfordít­va / / agyad mögött megkövült csigalépcső / zugalom-zúgás / dal tekeredik fölfelé / / ahogy zuhan / a kimondhatatlan" Vederna József legújabb — má­sodik — kötetének helyi premi­erjére rögtön megjelenése után, január végén került sor, a költő részvételével. Akinek számára a tartalmasan sokszínű lírai szó ma is beszédes, és igazi „eszter­gomi verseskönyvet" keres, — a városi könyvtárban, a Gran Tours utazási irodában vagy a Berda József könyvesboltban vásárolhat­ja meg. Nagyfalusi Tibor DÉLNYUGAT-PILIS HELYNEVEI Alkalmazott rövidítések: j. = jelű er. = erdőrészlet k. = közlése SZAMÁRHEGY A lábánál lévő néhány kisebb település közül a Szamárd (Za­mard, Zamardfelde) nevű falut (közvetve) egy Szt.László király nevében készült - a Tihanyi ben­cés apátság szabadalmait és birto­kait megerősítő — 1092. évi (hamis?) oklevél említi először. Á falu elpusztult a török idők­ben. Emlékét a hegy neve őrzi. HIDEGLELŐS KERESZT (LÁZ­KERESZT) A szájhagyomány szerint a XVIII. szd.-ban egy szentgyörgy­mezei gazda fakeresztet állíttatott a legmagasabb pontra fogadalom­ból, valószínűleg a pestis-járvány­tól való szerencsés megmenekülé­se emlékére. Az 1940-es évekig minden májusban rendszeresen búcsújárást vezettek ide. Ennek résztvevői gyakran szenvedtek u­tólagos hideglelésben (= megfázás­ban), mivel kimelegedve érkeztek a mindig széljárta hegytetőn álló kereszthez. A régi fakereszt he­lyén ma vaskereszt áll. Ó ÚT A régi időkben a Pilisszentlé­lek-Szentgyörgymező közötti „fő­közlekedési" útvonal volt. Egy al­kalommal fahordó ökörfogat ke­rékkötő lánca szakadt el itt. A fá­val megrakott szekér — maga előtt „hajtva" a két igásállatot - az út alján összetörött, ám az ökrök — mindössze kisebb zúzódásokat szenvedve — békésen legeltek már, mire a kárvallott gazda „Ő, út! Ó, út!„ jajveszékeléssel leért hozzá­juk (Berkesi István ny. erdész elbeszélése; ő is idős emberektől hallotta az 1930-as évek elején). MEXIKÓI DÉZSMAHÁZ Néhány éve lebontották a haj­dani iker-erdészházat. A mexikói jelző eredeti értelme: „megszökő", mivel olyan messze esett a város­tól, hogy az itt lakó erdészek sze­rettek volna megszökni. A dézs­ma szó a múlt században még gyakorolt tized- vagy dézsma­szedés emlékét őrzi (tized latinul: decima, ebből a magyar dézsma szavunk). VASKAPU E helynév két magyarázatát is ismerjük: a) Egyik régi erdőbirtokos kerí­téssel védte a város felől az ott lévő erdejét. E kerítésen lévő egyetlen vaskapun át volt csak lehetőség belépni a szóban lévő ingatlanba (Berkesi I. k.). b) Nyári zivataroktól és jég­esőktől sok alkalommal vaskapu módjára védi meg a szomszédos szőlőket és a várost a felette ma­gasodó hegy (Pózna János ny. erdész k.). A török idők utáni évekből származó okmányokon többször szerepel már a Vaskapu szó hely­megjelölés céljából (Ortutay And­rás - a Komárom-Esztergom Me­gyei Levéltár igazgatója - szíves k.) BARÁTKÚT (BARÁTKUTI VÖLGY) A ma is lakott barátkúti erdész­házzal szemben lévő magaslaton hajdani kolostor-alapok faragott köveit veti ki az eke. A hagyo­mány szerint fehér barátok — cisz­terek vagy pálosok? — lakták e helyet és használták a ma is mű­ködő kutat (Megerősíti Dr. Hor­váth István, az esztergomi BALAS­SA BÁLINT Múzeum igazgató­ja)­ENYEDI HALÁLA Egy korhadó tölgyfa-kereszt jel­zi a régi tragédia helyét és őrzi Enyedi István ker. vez. erdész emlékét. A kortárs Berkesi I. és Pózna J. egybehangzó elbeszélése szerint Enyedi István nőtlen er­dész a ma is lakott barátkúti há­zat kapta szolgálati lakásul a vá­rostól. Közvetlen közelében — a mai melléképületek helyén — élt vele egyidőben egy Kierer nevű nős vadőr. A két szomszédos erdei ember rossz viszonyban volt egymással. Kierer goromba, ke­gyetlen férfi hírében állott, aki gyakran meg is verte a feleségét. Az örökös rettegésben és szomorú­ságban élő asszony többször kere­sett oltalmat férje durvasága elől a szomszédos Enyedinél. A félté­keny Kierer ezért 1928. nagy­hetén agyonlőtte a fenti helyen Enyedit, aki szomszédos pilisma­róti erdészkollégájától (Stubnyá­tól) vadásztöltényt átvenni érke­zett ide, mivel szalonkázás ideje volt. A gyanú elhárítása végett a községhatár-út pocsolyájába dob­ta ezután a vadőr az erdészt, mint­ha vízbefulladás okozta volna ha­lálát. A tragikus sorsú Enyedi Ist­ván az Esztergom-belvárosi teme­tőben nyugszik. (Ma azonban — rátemetés folytán — már Szamecz Anna neve olvasható a sírján lévő emlékművön). Dobay Pál A Balassa Múzeumban — mint hírül adtuk — három bambergi művész alkotásaiból nyílt kiállí­tás. Hogy miért épp bambergi­eket hívtunk meg városunkba? Nos erre — mint azt dr. Szatmári Sarolta alább elmondja - számos történelmi érvünk is van, a mű­vészetiek mellett. Lássuk tehát! A kapcsolat Esztergom és Bam­berg között ősi, Szent István ko­rára vezethető vissza. Feleségét, a bajorországi Gizellát, Bambergben jegyezte el, s egyes leírások sze­rint ez alkalommal keresztelték meg a bambergi dómban. Nem csoda hát, hogy a dóm különle­ges értékű lovasszobrát, amely Európa legkorábbi lovas ábrázolá­sa, éppen az ő személyével azono­sították. Sajnos ez az elképzelés nem volt tökéletesen bizonyítha­tó, számunkra mégis megtisztelő. Ebből a korból származó kapcso­lat az is, hogy István király, só­gorának, II. Henrik udvarának kancellárjait, íródeákjait hivatta udvarába, így terjedt el a magyar királyi udvarban a német-olasz ok­levél kiadás stílusa. Anasztáz esztergomi apát, majd érsek hívta Magyarországra Heri­bert, majd Egilbert kancellárt. II. Henrik öccse Brúnó rövid ideig testvérével való vitája idején is István király udvarában talált me­nedéket. Még középkori kapcsolat Ekbert banbergi püspök személye, aki a mai Bamberg szélén álló Alten­burgban élt, és II. Endre királyunk feleségének, merániai Gertrudnak a testvére volt. Mint pápai követ élt rövid ideig Esztergomban. Ő róla mintázta Katona József a Bánk-bán Ottó figuráját. Később visszament Bam­bergbe és hozzá menekült később II. Endre lánya, a magyarországi árpádházi Szent Erzsébet. Nem megvetendő kapcsolat az vetlenül, a másik alig 100 km-re a limes mellett. Mindkét város­ban már az ezredfordulón egy­házi központ alakult ki. Eszter­gomban 1001-ben alakult az ér­sekség, Bambergben 1007-ben. Az egyházi székhelyeken kívül, mind­két városban sok templom és kolostor épült, nagyon fontos volt Szűz Mária, Szent Péter és Pál tisztelete. Az egyházi fennhatóság mindkét városban meghatározta a politikai, kulturális és művészeti életet. Esztergom és Bamberg sem, hogy Vitéz János udvarának híres csillagásza, Regiomontánus,a Bamberg melletti Kőnigsbergben született. (Ez utóbbi kapcsolat fel­fedezője éppen az itt kiállító Reinhardt Kiesse volt.) Sok mindenben hasonló is a két város. A víz, a folyó mindkét város életében meghatározó szere­pet játszott. Esztergom a viziút miatt lett első fővárosunk, Bam­berg fejlődését is a mai napig meghatározza a Regnitz folyó és a Duna-Majna hajózható csa­torna. Mindkét város területe ép­pen a folyó és a környezet helyze­ti energiái miatt már a kőkorszak óta lakott terület. Mindkét helyen Kelta alapokon fejlődő fontos ró­mai település alakult, egyik köz­Nagy egyházi gyűjtemények jöt­tek létre. Bambergben a Dom gyűjteménye, Esztergomban a kincstár és a keresztény múzeum. Mindkét városban uralkodóvá vált a barokk építészeti stílus, a­mely számos értékes gótikus emlé­ket megsemmisített. Számos fontos különbség is van azonban. Bamberg soha nem esett áldo­zatául támadásnak, a II. világhá­ború is érintetlenül hagyta. Esztergomnak csak a vára mene­kült meg a tatáijárástói, városá­nak nagy részét felgyújtották. Gótikus és reneszánsz emlékeit még a barokk előtt a török csatá­rozásokjuttatták a föld alá. Bambergből az 1803-as szekulá­rizációval kivonult az egyház és nagy lendületű polgári fejlődés indult meg. Esztergom ma is a hazai egyházi élet központja. Bamberg folyamatosan jó álla­potban őrzi évszázadainak kin­cseit, szinte építészeti múzeum­ként funkcionál. Esztergom — vá­rát és a nagy egyházi emlékeket kivéve — kopott, értékeit földbe, udvarokba, vakolat alá rejtő, az utóbbi 40 évben sok barbár épít­kezést-megért, felújításra, megúju­lásra várva kincses város. Sokat lehet és kell Bambergtől tanulnia. Ugyanúgy el kell hinni, ahogy ők hiszik ,,Múltunk a jö­vőnk". Három művész;Reinhards Kiesse, Rüdiger Mühlnickkel és Edgár Stengele művészeti bemutatkozá­sával kezdjük tehát felújítani az ezeréves kapcsolatot. Mindhárman humanista — az em­beri lét nagy kérdéseit boncolga­tó, egységes európai művészetben gondolkodó és dolgozó - egyéni­ségek. Mindhárman más úton, de divat, blöff és spekulációmentes módon keresik és vélik megtalál­ni a művészi alkotó folyamat lényegét. Vallják, Rainer Mária Rilkevei, hogy „a művésznek joga van, hogy sokféle dologból egyet formáljon, s egy valaminek a legkisebb részéből világot". Dr. Szatmári Sarolta HAMAR GYULA (+1848) Esztergom lakói a honvédteme­tőben 1861 óta minden évben megemlékeznek az 1848/49-es sza­badságharc hőseiről. Névtelen és ismert katonák (Bá­tori Schulcz Bódog, Palkovics Károly, Horváth Géza. . .) emlé­két dicsőítik a szónokok. Azonban meg kell emlékezni azokról a honvédekről és tisztek­ről is, akik munkás élet után szentgyörgymezei temetőben (Oltósy Pál), vagy a belvárosi temetőben (Meszéna testvérek, id. Frey Vilmos, Niedermann Ferenc . . .) nyugszanak. Emlékezni kell azokra is, akik Esztergomtól távol leltek örök nyugalomra, mint például Hamar Gyula. A Hamar család ismert és meg­becsült volt a városban. A szent­györgymezei házuk (ma Dobozi út 2.) melletti Vár utat Hamar utcának nevezték. Gyula testvére, Hamar Pál, a kiváló jogász 1864­től a vármegye népszerű alispán­ja, s hosszú évekig volt a képvise­lőház tagja. Hamar Pál fia, Árpád szintén vármegyei tisztviselőként jeleskedett. A fiatalon elhalt Gyula nevét a városban nem őrzi sem emlékmű, sem fej fa, hőstette elfelejtődött. Nem tért haza a harcokból, nem jutott neki hosszú élet, mert ha­lálosan megsebesült a szabadság­harc egyik első csatájában. A már­ciusi forradalmi mámorból még fel sem ocsúdott az ország, amikor a Délvidéken garázdálkodó szerb hordák Magyarország belseje felé indultak. 1848. július 17-én (több, mint két hónappal Pákozd előtt) Tisza földvárnál komoly összecsa­pásra került sor. A rácok ágyúval lőtték a honvédeket, köztük a má­sodik zászlóalj 5. századát. Ebben harcolt Esztergom megye aljegy­zője, a 22 éves hites ügyvéd, HA­MAR GYULA tizedes. Jobb láb­combja tövében súlyos ágyúlövés érte. Szegeden, a felsővárosi tábori kórházban ápolták. 48 napi szen­vedés után 1848. szeptember 3-án halt meg hazájáért. Szeptember 4-én temették el a szegedi felsővárosi sírkertben. Méltó tehát arra, hogy a város ifjúsága ápolja emlékét! Zachar Anna C 6 Végvári 1. János esztergomi festő­művész mutatkozik be 1990. áp­rilis 12-én 17 órakor Budapesten a Vigadó Galériában. A kiállítást megnyitja dr. Feledy Balázs, a Képzőművész Szakosz­tály igazgatója. * Döntés született a Zöldház sorsá­ról. A Petőfi Általános Művelődési Központ szétválása után a Szabad­idő Központ veheti birtokba Esz­tergom volt MSZMP-székházát. * Városunkban számos amatőr ze­nekar működik. Közéjük tartozik a Baross Gábor úti Általános Is­kola és Speciális Szakiskola ütő­hangeszeres együttese. A gyerekek Pintér János énektanár vezetésével kóstolgatják a muzsika örömét. Ezidáig népdalegyveleget, s egy­egy népszerűbb dalt, például a „Felkelő nap házá"-t tudták be­mutatni. A továbbfejlődést azon­ban gátolja a hangszerhiány. A gye­rekeknek és a tanároknak az a kérése, hogy aki nélkülözhető, vagy feljavítható ütőhangszerekkel — elsősorban metallofonnal — ren­delkezik, bocsássa azt az iskola rendelkezésére. Jó volna, ha ezek a gyerekek sem kallódnának el. . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom