Esztergom és Vidéke, 1989

1989. május / 5.szám

2 FÓRUM ESZTERGOM ÉS VIDÉKE DR. NEMES TAMÁS: Ajánló sorok Tamási Péter képeihez Amikor Tamási Péter barátom felkért, hogy nyissam meg „Vá­rosképek" címszóval jelzett kiál­lítását, a megtiszteltetés öröme és a számomra nem kis feladat szorongásérzése kavargott ben­nem. Miután először megnéztem a kiállítás még rendezetlen anyagát, az első — talán felszínesnek tű­nő — gondolatom az volt: él az óbajor fővárosban, Landshutban egy grafikusművész — akivel a kóruséneklés úgy hozott össze, hogy náluk szálltam meg — lát­hattam műtermét, munkáit. Neki is, mint festőnknek, egyik főté­mája a „Corpus", a megfeszített Krisztus, a halál és a megváltás gondolat- és érzésvilága. E lelki közösség mellett az asszociációt az válthatta ki elsősorban, hogy úgy hasonlítanak egymásra bará­tunkkal, mint két tojás. Amikor megmutattuk a Peter Arnolddal készült amatőr fotókat, családja, mindenki őt vélte felismerni, ma­ga megnézvén, így reagált: „Ter­mészetesen én vagyok, de hol?" A lelki rokonság olykor a külső­ben is kifejeződhet? Ami a megdöbbentő hasonlósá­gon túl elgondolkoztatott: sok a közös vonás a két város között is, ahol élnek. Mindkettő az évszá­zados történelem, a dicső múlt, az enyészet, helyenként a barbár pusztítás jeleit hordozza, hangu­latát sugározza. Miért vonzzák így magukhoz a képzőművészeket az ilyen váro­sok, melyeket nem a tervezőasz­talon, mérnöki precizitással, funk­ciók és formák gondos összehan­golásával konstruáltak? Pedig az utóbbiakban többnyire kényelme­sebb az élet, a civilizáció bőveb­ben osztogatja „áldásait". Korábban az egyházi és világi megrendelők elégséges magyará­zatot adtak erre a kérdésre, de napjainkban — sajnos, vagy sze­rencsére — művészeink zömében nem megrendelésre dolgoznak. Mégis szép számmal élnek vá­rosunkban is, pedig az sem ké­nyeztet el minket se fényes kira­katokkal, se ragyogó tisztasággal, se kedvünket kereső szolgáltatá­sokkal. Vannak közülük sokan, akik témájukat sem innen válí^ztják, mégis a sokat szidott, itteni élet ad érzelmi és szellemi muníciót művészetükhöz. Másoknál, mint Thomas bará­tunknál is, a vizuális élmények közvetlenül is megjelennek az alkotásokban. Sokan, sokféle stí­lusban, számtalan beállításban és megfogalmazásban festettek meg egy-egy hangulatos városképet, vagy használták motívumait kom­pozíciójukban mondanivalójuk, magukról adott vallomásuk kife­jezésére. Festőnket nem a sokszínű, oly­kor nehezen elviselhető tarka tu­ristaáradat, vagy az egyházi szo­kások pompája és embertömege ragadja meg, őt a csend világa ihleti. Hajnali, esti és éjszakai séták sejtelmes — csak neki meg­mutatkozó — látványa, máshol túlviláginak tűnő, élő ember szá­mára már-már elviselhetetlen fényáradat látható képein, egye­seken átlényegült, inkább szel­lem formájú emberalakokkal, pá­rokkal. Egyik-másik képén a táj és az idők során spontán kiala­kult épületegyüttesek önmaguk­ban kínálják a kompozíciót. A művek többségében megje­lenik egy-egy különös motívum. Az „angyal" számomra egyszerre Egy megírandó falutörténethez II A XVI. sz. első felétől az óbudai Klára Szüzek rendje a vidék új földbirtokosa. A várdombot Ko­lostorhegyre, a váracskát pedig Lányok várára, azaz Leányvárra keresztelték. A tulajdonos neve ezúttal is átment helységnévvé. Bizonyítja az idézet is, mely Bél Mátyás 1730-ban írt tanulmányá­ból való: „Leányvár a budai apá­cák birtoka, akiktől a nevét is kapta. Azelőtt ugyanis Ulmoö­várnak nevezték." A klarisszák azonban nem so­káig élvezhették Dorog környéki birtokaik jövedelmét, mert a tö­rök elől a biztonságosabb Nagy­szombatba, majd Pozsonyba me­nekültek. A mohácsi csata és Esz­tergom török általi elfoglalása kö­zött (1526—1543) hatszor került sor a volt királyi város ostromá­ra. A fölvonulási területen talál­ható településeket az ostromlók minden alkalommal letarolták, megfosztva ezzel a várbelieket az utánpótlástól. Az itteni helyzet, lényegét tekintve, a hódoltsági „konszolidáció" idején sem vál­tozott sokat. Győr, Komárom, és Tata magyar kézen lévő végvá­rainak portyázó egységei ugyanis sűrűn betörtek Esztergom—Vö­rösvár—Zsámbék térségébe, nyug­talanítva a törököt, s a török mellett a vármegyének is adózó falvak népét. A portyázó csapa­tok kapitányai olyan személyek voltak, akik hadi tevékenységük­ért e vidéken kaptak birtokot a királytól. Nem csoda hát, ha úgy néztek a jobbágyoktól elzsákmá­nyolt értékekre^ mint jogos adó­ra. Ilyen körülmények között a klarisszák hasztalan tiltakoztak az uralkodónál birtokaik hadi cé­lú el adományozása miatt, tulaj­donosi jogaiknak még sokáig nem tudtak érvényt szerezni. A balsorsú falvak küzül is a leg­balsorsúbb volt Leányvár. A Bu­dát Esztergommal összekötő há­rom fontos hadiútból kettő köz­refogta az egykori települést. Az átvonuló bármely nemzetiségű hadak elprédáltak minden moz­díthatót, fölkoncolva vagy jobb esetben megfutamítva a lakossá­got. A királyi adóösszeírók az 1564-es határjárás alkalmával már lakatlan pusztát találnak a falu helyén. A török kiűzése után református magyar jobbágyok kezdték művelni az elvadult föl- j deket. Az 1738-as pestisjárvány és az erőszakkal végrehajtott re­katolizálás ismét elsöpörte a már­már meghonosodott lakosságot. A birtokaikra visszaülő klarisszák megbízásából az esztergomi Sán- j dor-bárók 1755-ben katolikus né­meteket telepítettek a faluba. A viszonylag kicsiny, 655 holdas szántóterületet tekintélyes létszá­mú, 198 fős csoport foglalta el. Dvorzsák János 1893-ban kiadott | helységnévtára már 693 lélekről j tudósít. Adataiból kiviláglik, hogy j a népesség nem egészen száz­! negyven év alatt a honalapítók számának két és félszeresére nö­vekedett, miközben megőrizte et­nikai, s felekezeti egységét. A j szorgalmas sváb telepesek — az állattartó földművelés mellett — komoly kert- és szőlőkultúrát te­remtettek a kietlen, agyagos-me­szes domboldalakon. A század végén némileg módo­sult a „termelés szerkezete". Az í elszegényedett zsellérek és pa­rasztok a Dorog környékén meg- • nyílt tárókba mentek dolgozni. A zsellérekből lett fixfizetéses bá­nyászok boldogulása hatással volt | a tehetős gazdákra is. A termé­szet szeszélyeitől befolyásolt jö­vedelmet biztosabb alapra he­lyezve, közülük sokan bányász-1 nak álltak. S ezzel egy sajátos j „kétéltűség" vette kezdetét. Pa­rasztproletárok lettek, akik ere­jük egy részét bánya-, más részét föld- és kertművelésre fordí­tották. A két háború s közte a nagy; gazdasági világválság nem köve­telt különösebb áldozatokat a le­ányváriaktól. A nagyhatalmak j potsdami egyezjnénye értelmében j végrehajtott kitelepítések azon­ban sokáig sajgó sebeket okoztak az ittmaradottaknak. Az üres há­zakat, a gazdasági fölszerelést s j a földeket az 1945 nyarától Bé-! kés megyéből érkező parasztcsa­1 ládok kapták meg. Hamarosan tsz szerveződött, de ma már az ezer- I kétszázötven keresőképes lakos­ból csak alig kétszázan dolgoznak , a mezőgazdaságban. A munkások túlnyomó többsé- j gét Esztergom, Dorog, Budapest ipari üzemei, szolgáltató- és nagyvállalatai foglalkoztatják. Sárándi József jelenti az elmúlásnak, a halálnak és a fogamzásnak, az új élet kez­detének hírnökét. A keresztek, a megfeszített Krisztus az emberi szenvedés, megváltás, megtisztu­lás, az erősen kiemelt, magasba törő lépcsők — miként Jákob laj­torjája — a mennyei szférákba való emelkedés, az üres, törött üvegű keretek a kedves arcok életből való korai kilépését, a te­metők furcsa módon a történe­lem és az élet folyamatosságát szimbolizálják számomra. Szívszorító fájdalom sugárzik azokból a képekből, melyeken a természeti, vagy az egykor nagy műgonddal megépített környezet tudatos pusztítása jelenik meg komor formáiban és színeiben, művészetben. Más is csak attól csül a személytelen Gazda. Isten? ;va. l^sz, hogy Furlán beleviszi raj- A Történelem? („Ha a megváló­Figyelmeztető mozdulat Furlán Ferenc művészetéről Azok közé tartozom, akik viszony- Furlán úgy avatja „társszerző­lag közelről szemlélhették Furlán vé" nézőit, hogy elhallgatással, Ferenc alkotói kibontakozását, kihagyásokkal sejteti a meglévő Hosszas önkeresés után jött elő egészet. Rákérdez a jelenségre, s — ahogy mondani szokás — a tetszésünkre bízza a választ, farbával. Magyarázhatnánk e Farmer-sorozatának darabjait tényt görcsös bizonyítani akará- „vázlatoknak" vélem ŰR című sával is, ha nyomát lelnénk raj- kompozíciójához. Ez a mű fog­zain, grafikáin a megoldatlansá- lalja össze kísérletei részeredmé­gok csomóinak. Valamit fejben nyeit. Valami fontosat sikerült itt kikísérletezett, szemléletileg tisz- megragadnia a lehetőségeivel ját­tázott, s talált hozzá egy közeg- szó, s lehetőségeit talán végleg el­teremtő formát: a farmernadrágot. játszó emberről, emberiségről. Nem új a farmertéma a képző- Csillagködös mindenségben csü­szinte megálljt kiáltva Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztattak a megnyitóra ké­szülve, amikor kezembe került a kiállítás katalógusa, benne az elő­ző tárlatok megnyitóinak avatott tollú szerzőktől származó sorai­val. Kissé zavarba jöttem, hogy azok után mit mondhatok én, avatatlan műélvező? Aztán dön­töttem: hát azt, amit elmondtam! Ha Simándy József lennék, most énekelve fejezném be azzal, amit Kerekes János versére, Bárdos La­jos zenéjével már oly sokszor kórusban elénekeltem, s ez bizo­nyosan harmonizálna a „Város­képekéből kicsendülő muzsiká­val, városunkról szólván: „Annyiszor eltörték a karod, Ó, mondd, mozdul-e egyszer? Akkor is azt mondom: Te magad vagy a nagyszerű Város! Nagy hírneved itt fénylik Isteni romjaidon!" Ezzel ajánlom szíves figyel­mükbe a Művészt és műveit. A Balassa Múzeum kiállító épü­letében (a régi vármegyeháza) március 31-én nyílt tárlat május­ban is megtekinthető. zaiba, grafikáiba egyéni kombi- sulatlan üdvözülést ócska színpa­nációit. Attól lesz más, hogy sze- di kelléknek tekintjük, mi marad? rinte egyenrangúsít bennünket ez Egy ember? Egy egész ember, aki a viselet az utcán, vagy a mú- mindannyiunkkal fölér? S akivel zeumban egy Picasso-kép előtt mi mindannyian fölérünk?") állva. Emancipáltságunk tudata Jean Paul Sartre szavait idéztem, persze nem állandó, csak a nad- hogy érzékeltetni tudjam a je­rágban élvezett fesztelenség fosz- lenség történeti idejének bölcse­lékony pillanataira szól. leti kiterjedését. A köznapok apró csodái eme Döbbenetes az ÚR ember utá­áttűnések, s önbecsapásunk tűné- ni csöndje, ahol csak a kozmikus keny idejét az ember-nélküli farmeröltöny, s a nadrágszíj­„idill" hiányállapota követi. Mun- egyenlítő fogja össze széthúzó tar­káiban az a legizgalmasabb, ami talmainkat. Furlán a teljes és jó­nem látható, legföljebb sejthető vátehetetlen emberi kiürülés lá­csupán a jelek túloldalán. A sze- zas látomását vetíti elénk. A fan­retkezés előtt lerángatott farmer, tomkéz fantomujja lakatlan boly­s a mezőre bágyadt muszlinken- gó felé mutat. A figyelmeztetés dő, jelzései egy névleges hiány- mozdulata ez, mielőtt emberi je­nak, mely az általunk odaképzelt lenségünket végleg fölzabálná a ölelkezők beteljesült örömével civilizáció elszabadult termesz­szünteti meg bennünk létező ön- hada. magát. (Sá-) Esztergom a Rákóczi-szabadságharc kezdetén „ÉGBŐL ALDAS KÍSÉRJE" (II.) ASZTALOS József a Jegyes, a Gondviselő, akiről az evangéliumok apróbb részleteket írnak. (Pl. Dávid sarja, Szűz Mária jegyese, igaz ember, ács.) A görög teklitón jelenthet ácsot, asztalost, kő­művest is. Szent József mindannyi­unknak példát adhat; volt hite, bizal­ma, engedelmessége isten Iránt, és tu­dott tisztelettel családjáról hűséges munkával gondoskodni. Ezért is lett az Egyház védelmezője, mindannyiunk védelmezője, a názáreti ács. Szent József nálunk is elsősorban a l'amunkások védőszentje. Régebben patrónusa volt az ácsok, asztalosok szegedi, aradi céhének, akik hajdaná­ban a koporsót készítették. Az egyház József-kultuszának egyik jele, hogy a márciusi hónapot az 0 tiszteletének szentelte, valamint a hét szerdája is Szent Józsefet illeti meg. Haláláról nem tudunk szinte semmit. Az apokrif iratok alapján tudjuk azt, hogy 111 éves korában halt meg. Az viszont biztos, hogy Jézus, halála előtt, János apostolra bízza Anyját, mivel József nincs a Kereszt alatt. VARADY LÁSZLÓ ; Mészáros Erika, a tanítóképző főiskola Uram valamely jó dispositioval másodéves hallgatója összegyűjtötte a Esztergom alatt corpust verne Rákóczi-szabadságharc Esztergomra összve, és ha Botván közekbe vonatkozó dokumentumait. Dolgozata- menne, Esztergom által esnének, val szerepelt a tudományos diákköri a z németis fel szorulna, vagy Esz­páiyázaton. Ebből közlünk most egy tergomnál vagy Karvánál passus részietet. nyithatnék az communacatiora". A ^^ , , „ . , A kuruc hadak azonban még 1703. tavasza. Futotuzkent terjed ne m voltak annyira megerősöd­a hír, hogy II. Rákóczi Ferenc ve> hog y hosszas ostrom -alá ve­atlepte a lengyel hatart, es csa- hették volna Esztergom várát, de patai sorra győzedelmeskednek erre nem is gon doltak. Abban re­az ország északkeleti részen!... ménykedtek, hogy a várban levő Esztergom császári megszállás Bottyán János segítségével sike­alatt levő varos és osszekoto ka- rü l megszerezniük, amint ez Ber­pocs a Duna ket pártján fekvő Csénvi leveleiből is kiderült, területek között. Buda védelme Ugyani s Bottyán János, aki a fő­szempontjából is jelentós helyet rök ellen i eredményes harcai ju­foglal el. Éppen ezért számítani talmaként mint ezredes szolgálta lehetett arra, hogy Rákóczi előbb a császár t korábbi „felháboro­vagy utóbb ostrom alá veszi a vá- dottsága" ellenére — nagyon is rost. Kezdetben még nem volt ok hatlott arra, hogv átálljon a ku­aggodalomra, hiszen az alakuló, ruco k oldalára. Ezt igazolja a zó­gyenge kuruc csapatok úgysem lyomi vá r kiadása után, a vár mertek volna vállalkozni egy ostromában harcolt Tolvai Fe­ilyen jelentős erődítmény megtá- ren c £i t ai f rt ver s i s : ESZTERGOM ÉVLAPJAI Elhagyta a nyomdát mar megvá­sárolható a Balassa Társaság újabb, sorrendben az ötödik tanulmányköte­te. Az előszót a főszerkesztő, Bárdos István jegyzi, Huszár István Liszt Fe­Arnoldnak ben, a kiegyezés után betöltött sze­repéről, Kaposi Endre a XIX. századi esztergomi fotográfusokról, Cséfalvay Pál pedig Lepold Antalról és az esz­tergomi "vár harmincas évekbeli fel­tárásáról ír. Továbbá: Bárdos István: Az Esztfer­gom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948); Helischer József: Eszter­gom vármegye statisztikai és helyrajzi leírása (latinból Prokopp Gyula for­dította) ; prokopp Gyula: A volt Me­gyeháza és tulajdonosainak története; Hegedűs Raymund: Fejezetek Eszter­gom történetéből (1683—1705); Vukov Konstantin: Tíz lap Esztergom mű­emlékvédelmi munkáiról; Lázár Sa­rolta: Az esztergomi lakatos céh írá­sos emlékei a Balassa Múzeumban; Tapolcainé S. Szabó Éva: Esztergom nyomdászata 1763—1849 között: Horváth István: Az esztergomi pénzverde he­lyének kutatásáról; Magyar György: A sportmozgalom kibontakozása Esz­tergomban, 1945—50 között; Peterke Ár­pád; Oktatásügy Esztergomban 1945— 1949 között, Németh András: Eszter­gom szab. kir. város reformkori nép­oktatása; Kaposi Endre Hegedűs Ray­mundra emlékezik, és szintén ő ösz­szegzi a Balassa Bálint Társaság ese­ményeit, működését 1983—1987 között. A 420 oldalas kötet ára 80 Ft. „Itt Bottyán János is benn rekedt vala, Mert régi nagy vitéz, némettel lovagla, De Tolvay Ferencznek tőle lőn parola, Hogy az magyar ügyhöz ü szive meghajla. Ekkor Esztergomba németekkel méne, Hogy szép portékája, s pénze el nem veszne, madására, azonban biztos, ami biztos: itt is megkezdik a csapa­tok toborzását a felkelők ellen. A toborzóparancsra Bottyán Já­nos a következőképpen válaszol 1703. június 15-én: „...egész tes­tem felháborodott, olvasván leg­főképpen aztat, hogy azon kóbor­ló, magyar nemzetiségünknek ron­tói és országunknak pusztítói zászlókat is emeltek már (...) kik ellen én hívségemtűl és köteles­ségemtűi viseltetvén, nemcsak , magam ellenük fegyvereskedni Es hogy Esztergom is magyar fogok, hanem más vitéz embere- kézbe esne, rencre emlékezik, ugrin Emese Ipolyi ket is, bízom Istenem után, hogy Dunántul való nép, hogy hozzája *"' " magyar képzőművészet- készpénzért magamhoz hódítván gyűlne". — azon kuruczok ellen összeszed- Mint a versből is világosan ki­hetek. .." vehető, Bottyán nemcsak, hogy A kurucok már 1703 őszén meg- át akart állni Rákóczi oldalára, jelentek Esztergom környékén. d e még az esztergomi várat is Rákóczi „az 1703. év végén csak- magával akarta vinni. Tervének ugyan ura lett a Duna egyik fon- elérésében azonban Kucklander, tos révének Esztergomnál, mely a vár császári parancsnoka meg­gazdaságánál, fekvésénél és ér- akadályozta. Már régóta figyelte sekségénél fogva igen tekintélyes Bottyánt és most letartóztatta, hely, és mivel e rév birtokában a maid félévi börtön után megerő­folyó mindkét partját uralta, sített őrséggel Bécsbe küldte. De ezen a környéken állította fel ekkor a nyergesújfalui jobbágyok, raktárait" — jegyezte fel Eus- felesége segítségével kiszabadí­tache Le Noble. tották fogságából. így Bottyán Bercsényi Miklós, Rákóczi fő- életben maradt és átállt a kuru­generálisa és egyben legjobb ba- cokhoz. rátja is korán felismerte, hogy Dunántúl gyors megszerzésének milyen nagy jelentősége van Esz- terve azonban kudarcba fulladt, tergomnak a Dunántúl megszer- hiszen az egyik legfontosabb ösz­zése és megtartása szempontjá- szekötő láncszem megszerzésére ból. Ezt bizonyítják Károlyi Sán- egy ideig nincs lehetőségük a ku­dorhoz 1704 februárjában írt le- ruc csapatoknak. Kucklander velei: 1706-ig szilárdan védte a várat. „Az esztergomi dologh akárki ál- Majd csak 1706. augusztusában tal menne vigb e, csak menne, alakultak úgy a körülmények, sokkal jobb volna mint sem Füld hogy Rákóczi ostrom alá vehette Várnál, hova essik Füldvár, e Esztergomot, és igaz csak rövid pedigh Léva fele, Hont fele, Sen- időre, de meg is tarthatta. Azon­te fele. mind útban van, még Kar- ban a kuruc csapatok addig sem vánál is sokalt jobb volna, nem hagyták nyugodni a vár őrségét, ártana ugyan á Földvári híd is mert amint az Le Noble művéből Szolnokra s Kecskemétre nézve", is kiderül, többször portyáztak Egy másik levélben pedig: Esztergom körül. „Teczenék ha Eszterház Dániel Mészáros Erika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom