Esztergom és Vidéke, 1989

1989. december / 12.szám

MEGHITT KARÁCSONYT ÉS BÉKÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! ALAPÍTVA 1879-BEN ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Művelődési, helyismereti, idegenforgalmi tudósító 1989 December 12. szám Á&A: 14.50 Ft REMÉNYIK SÁNDOR: (1890 -1941) ATLANTISZ HARANGOZ Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország, Halljátok? Erdély harangoz a mélyben. Elmerült székely faluk hangja szól Halkan, halkan a tengerfenéken. Magyar hajósok, hallgatózzatok. Ha jártok ott fenn förgeteges éjben: Erdély harangoz, harangoz a mélyben KÓS KÁROLY: RAJZ AZ ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH 1931-ES KALENDÁRIUMÁBÓL ... még hidegen fújnak a szelek Állok a Szentháromszág szoborcsoport előtt. Nézem Bottyán generális házát, mustrálom lovasszobrát. Később Rákóczi téri harmadik emeleti ideiglenes szálláshelyem erkélyéről a pilisi hegyvonulat domborzati viszonyait próbálom elemezni. Majd: Varhegy. . . Víziváros... Sötétkapu. .. bazilika — ízlelgetem a szavakat, új hazám patinás városának, Esztergomnak történelmi pontjait, nevezetességeit. Ismerkedem, barátkozom a szépséges Dunakanyar gyöngyszemével, századokat látott épületeivel, dombrafellejtőn le utcáival. Sétálok a nagy-Duna partján, hosszan kísérem a luxushajókat, uszályokat, motorcsónakokat, mert nem csak ismeretlen, de szokatlan is ez a táj a messziről jött, a végeláthatatlan érmelléki pusztához szokott szemnek. Hegyet nézek, pusztát látok! A Pilis gerincén fut tekintetem, de közben nyári barangolásaim ormait, a Hargita bérceit keresem. Keresem akaratlanul is, hiszen határon túl hagytam lányaimat, unokáimat. Szüleim sírja is ott domborodik a Nyírség és a Szilágyság találkozásánál. De. . . lassan-lassan érzem — tapasztalom, új barátaim — testvéreim őszinte emberi szóval, melegséggel, önzetlen segíteni akarással közelednek felém, fogják kezemet. ,. Keblére ölel a város, befogad nemzetem. Itthon vagyok! S ha néha mégis lehervad még a mosoly az arcomról, az csakis azért van, mert aggódom az óhazában maradtakért. Erdély szépséges-kies tájain még hidegen fújnak a szelek. . . Kiss József Advent: várakozás a Szabadító eljövetelére, az évezredes ígéret beteljesedésére. Reménnyel telt szívvel várjuk ma is az ünnep érkezését. A Karácsonyon kívül azét az ünnepét is, melyet Vörösmarty látnoki szavai vetítettek a magyarság elé: „Lesz még egyszer ünnep a világon."! Kontinensünk népei és kormányai csodálattal tekintenek Magyarországra. Tudják miiven páratlan útjara lépett népünk. Ismerik a vállalkozás kockázatát és őszinte együttérzéssel drukkolnak annak sikeréért. Magyarország nemrég még elképzelhetetlen esélyt kapott — vívott ki magának! — arra, hogy újra belépjen az európai nemzetek családjába. Minden, a haza sorsát szívén viselő honpolgár a nyugati demokráciákra veti vigyázó tekintetét, azok politikai, gazdasági fejlettsége, kultúrális teljesítményei, erkölcsi értékei jelentenek számára vonzó példát. Az Európaház küszöbén szorongva, félszegen, az esetleges visszautasítástól tartva mutatjuk fel azokat az értékeinket, melyek birtokában úgy léphetjük át a küszöböt, hogy remélhetően gazdagíthatjuk új otthonunkat: szabadságért, függetlenségért, az igazságos társadalmi rendért vívott küzdelmeink történelmi hagyományait, népünk alkotóerejét, szellemi-művészi tehetségét és azt a belső, szinte megmagyarázhatatlan erőt, mely minden elleneható tényező dacára megtartotta a magyarságot. Miért olyan vonzó számunkra Európa? Miben rejlenek azok az értékek, melyek alapján megkülönböztethető földünk más kontinenseitől? Mit nyerhetünk mi magyarok ettől az általunk szabadon választott és nem ránkkényszerített orientációváltástól? Milyen az az Európa, ahova több mint ezer éve érkeztünk? Turistaként járva útjait, legnagyobb élményként raktározódik el a táj és történelem soha el nem választható harmonikus egysége. Járjunk akár Kasztilia kopár, szélfútta fensíkján, Délanglia szelíden hullámzó dombjain, Hollandiának a tengertől elhódított polderein (Isten teremtette a Világot, de Hollandiát maguk a hollandok!), a Rajna Wagnert-ihlető völgyében, az Ezer Tó Országában, az Alpok lélegzetelállító ormai tornyosuljanak elénk, vagy a Mediterránium vadabb vagy civilizáltabb partvidéke nyisson végtelen távlatot, a változatos, ezerarcú táj hordoz egy lényeges üzenetet: a fausti ember önnön sorsát formáló, a végtelennel dacoló, az ismeretlen kutató szellemének üzenetét. Ez a szellem alakította, formálta — sajnos néha nyomorította is — az európai tájat azzá a kultúrtájjá, melyben él, alkot, küzd, boldogul az európai népközösség. Az ezerarcúság egysége nyilvánul meg abban a misztikus folyamatban is, amit kultúrtörténetként ismerünk. Ady ,,Az értől az Óceánig" c. verse fejezi ki számomra legérzékletesebben, hogyan lesz az egyéni alkotó része egy egyre bővülő, gazdagodó, sokszínűbbé váló magasabb kultúrális szférának. Ugyanez a metafora a nemzeti kultúrák integrálódása folyamatára is alkalmazható. A kelta miszticizmus, a gall életöröm, a germán-viking sagák komor, férfias világa mind gazdagították azt a folyamatot, melynek igazi forrásai a klasszikus görög kultúra és a kereszténység. Ebbe ömlenek az egyes nemzeti kultúrák legmaradandóbb értékei, létrehozva az egyetemes emberi kultúra csodáját. Európa népei igényeik, szükségleteik egyre magasabb szinten történő kielégítésétől indíttatva egy igen fejlett termelési kultúrát alakítottak ki. Tudjuk, e fejlődés ún. klasszikus korszakában súlyos társadalmi feszültségek keletkeztek, igazságtalan elosztás, kisajátítás osztotta meg a társadalmakat. Napjainkban a termelési kultúra fejlettsége, paradox módon, nem/asztóinak ísan, mondEURÓPA hatnám pazarló módon kielégíteni, de az egyre felhalmozódó felesleg növekvő gondot is jelent. (Ugye másfajta gond ez, mint az, amely a hiánygazdaságokat jellemzi?) Efelé, a hatalmas gazdsági potenciált és piaci lehetőséget jelentő Európa felé közeledünk, ezt a termelési kultúrát, gazdasági szerkezetet szeretnénk a mi körülményeinkre adaptálni. Végül az európaiság még egy rendkívül jelentős oldalát szeretném érintem: a politikait. A történelmi fejlődés küzdelmeiben — rövid megtorpanásaiban, de alapjában véve egy állandó magasabb szint felé való törekvésében — az európai népek olyan politikai, társadalmi struktúrát fejlesztettek ki, melynél jobbat az emberiség eddig még nem produkált: a pluralista parlamenti demokráciát. Ez kizárja még a lehetőségét is annak, hogy egyes érdekcsoportok, pártok vagy egyének abszolút hatalomra tehessenek szert, hogy ugyanaz a hatalmi központ gyakorolja a törvényhozó, végrehajtó, ellenőrző és ítélkező hatalmat, egyszóval: kizárja a diktatúrát. Ebben a struktúrában az egyes pártok a társadalmi élet egyes szféráinak jobb működésére dolgoznak ki programokat, és táiják a választópolgárok elé, hogy ők döntsenek, melyik programnak szavaznak bizalmat. Itt a kormány nem uralkodik, hanem érvényt szerez a parlament döntéseinek, szolgálatot teljesít, a rábízott hatalmat népe felvirágoztatására fordítja, és mindig tudja, meddig terjed hatásköre. Itt még véletlenül sem fordulhat elő, hogy a kormány és pártja önmagát összetévesztené a néppel, nemzettel és kiskorúként merné kezelni azt. Ilyen körülmények között a demokrácia valóban egy olyan természetes közeg, mely úgy létezik, mint biológiai létezésünk feltétele, a levegő. Nem keli küzdeni érte, szinte beszélni sem róla. Csak van, mindenki számára természetes módon. Ebben a légkörben alakulnak ki a többi sarkalatos erények: az igazságosság, a megértés, egymás iránti szolidaritás, a másság elviselése, érzékenység mások szenvedései iránt, a megbocsájtás, egyszóval: a humanizmus. Amikor a küszöbön állva bebocsájtatási esélyeinket latolgatjuk, arra is gondolnunk kell, mit kell kint hagynunk, megtagadnunk, hogy tisztultan önmegbecsülésünk és mások megbecsülésének megtartásával,' megerősödésével válhassunk az új közösség tagjaivá. Többek között kint kell hagynunk a gyűlölködés, széthúzás, bosszúvágy, intolerancia koloncait. Ezek ott bent ugyanúgy nem váltanak ki elismerést, mint a gyávaság, a tunyaság, a hazugság és az ostobaság. Csak megtisztultan, bűneinktől megszabadulva, az európai értékek elfogadásával léphetünk be az Európa-házba. Az Advent: alkalom mindezek végiggondolására. Az ünnepi készülődés meghitt tennivalói között a lélek és erkölcs dolgaira is terjedjen ki figyelmünk. Tisztítsuk azokat csillogóvá, és az európai közösséggel együtt ünnepeljük a BÉKÉS KARÁCSONYT, hogy — ismét Vörösmarty szavaival: ,,Isteneknek teljék benne kedve." Horváth Zoit MDF