Esztergom és Vidéke, 1989

1989. november / 11.szám

2 FÓRUM ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOMI HELIKON A közeljövőben jeleni meg a Komárom—Esztergom Megyei Tanács által kiadottHonismeretikiskönyvtár sorozatban az „Esztergomi Helikona város irodalmi olvasókönyvének első kötete. Ebből az alkalomból beszélgettünk Virág Jenővel, a megyei művelődési osztály főelőadójával, a kötet egyik szerkesztőjével. - Tudom, mennyire „szívügyed' ez a gyűjtemény — kezdtem a beszélgetést. — Hogyan, miért vált azzá? — A történet régen kezdődött. A ,'60-as évek első felében nap mint nap utaztam a busszal Marót felől a gimnáziumba, s közeledve Esztergomhoz, egyszercsak ott magaslott előttünk hatalmas tömegével a Bazilika. Ez a kép belém ivódott, s ehhez társult később az előhegyi látkép is, amelyet Babits annyirszor megverselt. Irodalom és látvány így együtt határozta meg Esztergom-képemet. Majd kapcsolódtak ehhez az élményhez Féja Géza, Bányai Kornél írásai, versei, s egy futó találkozás a Kispipában Berda Józseffel. - A 60-as évek második felében megjelent egy kis füzet ,JEsztergom a XX. század irodalmában" címmel, mely közölte a fent említett szerzők néhány esztergomi vonatkozású - művét, vagy azok részletét... — Ezt a hasznos kiadványt én csak jóval a főiskola elvégzése után ismertem meg, de különösebben nem ösztönzött a mélyebb búvárkodásra. A 80-as évek végén azonban messzebb költöztem Esztergomtól, s munkaköröm révén kapcsolatba kerülve a megye múzeumaival; mind jobban bosszantott, hogy nem becsüljük eléggé szellemi értékeinket. Sőt, gyakran találkoztam olyan véleménnyel — még a muzeológusok részéről is —, amely lekicsinyelte mind Komárom, mind Esztergom irodalmi hagyományait. Ez indított arra, hogy segítsem Szénássy Zoltán: Uj komáromi Olymposz című könyvének megjelentetését, és — két évi győzködés után — egy irodalomtörténészi státus létrehozását az esztergomi Balassa Múzeumban. Közben elkezdtem gyűjteni az Esztergomról szóló, a városhoz — a történelmi események, személyiségek révén — kapcsolódó irodalmat, hogy bebizonyítsam a helyi értékek lebecsülőinek: igenis, van mire büszkének lennünk! - Mikor kezdted, és milyen szempontok szerint, a gyűjtést? - Valamikor 1984 végén,'85 elején kezdtem, de intenzíven csak '86 nyarán, amikor már akkora volt az anyag, hogy egy-egy rátalálás szinte vonzotta a következő művet, s „önműködően" szabályozta a további kutatás irányát. Ismerősök, barátok is gyakran felhívták figyelmemet egy-egy versre, prózai műre. Nemcsak a szűken értelmezett szépirodalom körét vontam be a válogatásba, hanem a krónikákat is, vagy a későbbi időkből pl. az útleírásokat, leveleket, hírlapi tudósításokat stb. Mivel az egyre hatalmasabb anyagot — a terjedelem korlátai miatt — erősen meg kellett rostálni, úgy határoztunk, hogy a helyi témát tekintjük döntő szempontnak. Azaz — egészen kevés kivétellel — csak olyan műveket, műrészleteket adunk közre, amelynek cselekménye, gondolatvilága esztergomi helyszínekhez, eseményekhez kötődik. - Hogyan alakult ki a kötet végső formája? - A kötet anyagának lektorálására és az előszó megírására Esztergom irodalmi múltjának talán legjobb ismerőjét, Nagyfalusi Tibort kértem fel. Mintegy éves közös munkálkodás következett, amelyben az ő segítsége hamarosan társszerkesztőivé vált. Észrevételei nyomán lényegesen átalakult a kötet szerkezete. Uj — általam addig nem ismert — művekkel bővítettük a meglévő anyagot, szinte egymást inspirálva az újabb kutatásokra, felfedezésekre. Nagyfalusi Tibor készítette el az ún. történelmi élőfejeket és a kislexikont is. így lett ez a kötet — mely Marcus Aurélistól a török hódításig tartalmazza az Esztergomról szóló irodalmat — több mint szemelvénygyűjtemény: reményeink szerint a város virtuális irodalmi múzeuma! Amelynek nagy előnye, hogy „nyitvatartási ideje" korlátlan, hiszem bármikor fellapozható. . . - Mikorra várható az első kötet megjelenése? — A kiszedett szöveg korrektúráját elvégeztük. A könyvhöz várhatóan még ez évben hozzájuthatnak az érdeklődők. - Hol? — Egyelőre a Berda József könyvesboltban és a városi könyvtárban; de más művelődési intézményeknek, elsősorban iskoláknak is szívesen adnánk belőle bizományi árusításra. Ezt a kötetet — ha lesz rá pénz — egy fél év múlva követheti a második, amely a török hódoltság korától a 19. századvégéig tartó időszakot fogja át. Lényegében a 20. századi anyag is összeállt már, de a harmadik kötet - anyagi okokból — valószínűleg csak 1991-ben jelenhet meg. Kiadványunk kézikönyvként fog szolgálni diákoknak, tanároknak — az ismeretterjesztésen, tanításon kívül irodalmi műsorok öszszeállításához is. Mivel a válogatásban és a szerkesztésben egyaránt az olvasmányosságra törekedtünk, bízunk benne, hogy a könyv minden érdeklődő igényének meg fog felelni. S mint a hagyományokból összegyűjtött érték-alap, talán ösztönzést adhat Esztergom irodalmi — sőt, tágabban: szellemi — életének fejlesztéséhez is. _ (o-f) A VIGAD0 GALÉRIÁBAN (Bp. Vigadó tér 2.) 1989. NOVEMBER 17-én 16 órakor nyílik Balla András ekítergomi fotóművész kiállítása itáliai és francia kertekről. Megnyitja Balogh András festőművész (Dec. 10-ig tart nyitva.) ÉRTESÍTÉS Értesítjük a megrendelőket és az érdeklődőket, hogy megjelent Borovszky: Esztergom vármegye monográfiája reprint kiadása! Az átvételről a megrendelőket levélben értesítjük. GRAN TOURS Esztergom Város Utazási Irodája ESZTERGOMI ARCKÉPCSARNOK KARÁCSONYI JENŐ (1899-1983) Esztergomban született, élt, munkálkodott és itt halt meg. A tanítóképző intézetben tanított 33 éven át. 90 évvel ezelőtt, 1899. október 14-én született. Egyetlen gyermekként nőtt fel a Batthyány Lajos u. 10. sz. házban. Édesapja szentgyörgymezői tanító, majd igazgató-tanító volt, édesanyja iparos családból származott. A pedagógus-hivatást, a munka megbecsülését, a természet szeretetét szüleitől kapta, akikhez igazi gyermeki szeretettel ragaszkodott. Az elemit és a középiskolát Esztergomban végezte. 1918-ban érettségizett a bencések gimnáziumában. Ezután beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakára. Hamarosan felfigyelt rá Mágocsy-Dietz Sándor akadémikus, híres botanikus, az egyetemi általános növénytani intézet professzora, aki 1920-ban meghívta előbb egyetemi demonstrátornak, majd tanársegédnek. Részt vett az intézet kutatómunkájában, — a növényi sejtek fejlődését vizsgálta — és az előadások előkészítésében, a mikroszkópos és élettani gyakorlatok vezetésében; valamint az intézethez tartozó növénykert adminisztrációs munkájában. Közben 1922-ben befejezte egyetemi tanulmányait. Az 1923-24-es tanévben az esztergomi reáliskolában töltötte gyakorlóévét, majd 1925-ben megszerezte a középiskolai tanári oklevelet. Édesapja elvesztése (1925) után professzora „melegen ajánló" soraival a tarsolyában visszatért városunkba, és 1926-ban a tanítóképző intézet tanára lett, ahol éppen szükség volt természetrajzföldrajz szakos kollégára. 1926-tól a háborús időkig (1944) az intézetben minden év májusában megünnepelték a „madarak és fák napját". Ebben nagy része volt, hasznos tanácsaival sokat segített. 1931-ben sikeres természetrajzföldrajz kiállítást rendezett a növendékek munkáiból. Vetítettképes előadásáról a helyi lap (Esztergom) tudósításban számolt be. Az 1932—33. évi értesítőben a munkatanítás bevezetéséről írt, amelyet a természetrajz keretében tanított szerves kémia-oktatásában próbált ki. Az általa vezetett tanulmányi kirándulásokon tanítványai megismerhették Esztergom és környéke, valamint hazánk természeti viszonyait, flóráját, állatvilágát. Több tanítványa ezen a szakterületen tanult tovább. Közülük legismertebb Hortobágyi Tibor, a biológiai tudományok doktora, egyetemi tanár, akivel közösen írták meg az 1938-ban bevezetett líceumi képzés „természetrajzi ismeretek" tantárgy tankönyveit, így 10 éven át, 1949-ig az ország összes líceumában és tanítóképzőjében az ő könyvük alapján tanították a természetrajzot (növénytant, állattant). Karácsonyi Jenő szakmai hozzáértésével gyarapodott az intézet országos hírű ásványtani gyűjteménye, természetrajzi szertára, amelyben a Feichtinger-féle herbárium (növénygyűjtemény) muzeális értékű volt. 1947—48-ban fotókört vezetett, majd az államosítás idején két évig igazgatóhelyettes volt. Közben egy évig kémiát tanított a kereskedelmi iskolában, majd több ízben helyettesítette a Dobó gimnázium biológiatanárát. Az úttörőház kémia szakkörét két évig vezette. 1948-ban megnősült, 1949-ben fia, 1951-ben lánya született. 1959-ben, amikor a felsőfokú tanítóképzés megindult, és nem tartottak igényt további munkájára, a Dobó gimnáziumban folytatta pályáját, 1965-ig. Több mint 40 évi szolgálat után vonult nyugdíjba. 1983. február 3-án hunyt el, szüleivel együtt nyugszik a szentgyörgymezői temetőben. Emlékét megőrzendő 1989. november 17-én 17 órakor a tanítóképző főiskolán mikroszkopikus rajzaiból kiállítást nyitunk, amelyet november végéig tekinthetnek meg az érdeklődők, akiket ezúton is szeretettel hívunk! Szilágyi István Nézzük csak legelőször a színjátszást, amelynek alaptörvénye, hogy látszani kell. . . Égboltját viszont a ;80-as évek elejétől országosan is mintha „szürkület" borítaná, ami Esztergomban még sűrűbbnek és állandóbbnak mutatkozik. Hogy az amatőr mozgalom régi fényéből az általános és középiskolások városi kultúrális szemléin mégis mindig föl-fölcsillan valami: ez néhány makacsul lelkes pedagógusnak köszönető! Évről-évre ők — és csoportjaik hatásosan élő játéka — adnak némi biztatást a jövőre, hiszen a központi csoportként próbálkozó amatőrök — úgy a '60-as évek végétől — utánpótlást szrnte egyedül az iskoláktól várhatnak. Elsőként két középiskolai tanár-rendezővel beszélgettünk csoportjuk történetéről, munkájuk eredményeiről, lehetőségeiről és akadályairól. Mindketten szakközépiskolában tanítanak irodalmat és történelmet. * * - Mikor, hoagyan kezdtétek? gazdagítottuk, november 7-ről pélBalázs Lászlóné (I. István): Te- dául rock-operai feldolgozással gyei Imre és Juhos Ilona tanár- emlékeztünk meg. A legszebb felvezetők távozása után, a '70-es évek közepétől kb. egy évtizedig nem volt az iskolának diákszínpada, csak alkalmi „társulatok" szerepeltek az iskolai ünnepségeken. dr. Söröss Gábor (Hell J. K): Én éppen egy évtizede kaptam feladatul iskolámban a diákszínjátszás támogatását, ami akkor — és még néhány éven át — nálunk is irodalmi-színpadi működést jelentett: szerkesztett műsorokat ünnepségekre, a Költészet Napjára. Miután a színjátszásba is belekóstoltunk, és egyre jobban „ízlett", szívesen fordítottuk volna minden energiánkat erre, az alkalmi műsorok gondját egy másik társulatnak adva át. Dehát ilyen nem jött létre; így hát csak azt tehettük, hogy mindkét területen megpróbáltunk érdekesen, színvonalasan dolgozni. A verses-prózai összeállításokat énekkel, tánccal több igazi sikerélményt számunkra is az 1848-as honvédtemetőben tartott március 15-i ünnepségek hozták. Diákszínpadunk csak az 1985/86-os tanévben alakult újra. A műszaki szakközépiskola jellegéből adódóan nem volt túl nagy a „merítési" lehetőség. Mégis sikerült összetoborozni egy minden előképzettség nélküli, de igen lelkes csapatot, amely Majakovszkij Gőzfürdő-jéből mutatott be egy felvonást. - A peresztrojka legelején ez a híres szatíra nem volt éppen időszerűtlen. . . B.L-né: — Ugy van. Sikerünkhöz — hogy a ,'86-os tavaszi szemlén arany minősítést kaptunk — talán a tizenéves amatőrök leginkább a komikum különböző mélységű vizeiben „úszkálnak' felszabadult kedvvel, otthonosan. A drámaiság itt ugyanis nem kíván meg sokrétű, finoman árnyalt emberábrázolást. Csak ,,nagyvonalúan" felvázolt karaktereket, leleplezően egyértelmű helyzetekbe állítva. Mindehhez pedig már ez az életkor is elegendő „muníciót" képes szállítani. . . Vajon ti is így tapasztaltátok? S.G.: — Természetesen, így. A diákhumor például ma is bőséges forrás. Nem véletlen, hogy legelőször teljesen ebből a mindig „kéznél lévő" anyagból építkeztünk. A Hell-es Atom, avagy AMATŐR MŰHELYE

K (I.) adatként március 15. méltó megünneplését vállaltuk minden évben. - Az idei emlékezetes március idusának délelőttjén Esztergom főterére is kijöttetek műsorotokkal. .. S.G.: - Igen, de ezt a „Világosítsd föl gyermeked. . ." című műsort még 1988-ban mutattuk be először, és nemzet-tudatunkat az erdélyi magyarság mai sorsával szembesítve igyekszik ébreszteni. Az irodalmi összeállítások közül ez hozta számunkra a legnagyobb sikert, a legmegrendítőbb találkozásokat a közönséggel. Eddig hét előadást ért meg. B.L-né: — Amíg nem próbálkoztunk meg a színjátszással, a lega darabválasztás is hozzájárult. De nemkevésbé az a remek egyéni teljesítmény, amit a főszerepben — mint Diadalszkij — Miszlai Péter nyújtott. Ő most a Tanítóképző Főiskola hallgatója. S.G.: — A legjobbakat — az eddigi három „nagy generáció" tagjainak sorából — én is fontosnak tartom megemlíteni: Viczena Pál, Bognár Árpád, Kovács György, Varga Miklós, Paulusz József, a régebbiek közül, a mostani csapatból pedig a két Csizmár — Balázs és István — a legtehetségesebbek, versmondóként is, „komédiásként" is. — Maradjunk most már a színjátszásnál, ahová mindketten eljutottatok. Általános megfigyelés: Tóth Sanyi megmenti a világbékét című vígjátékunk már az alapoktól kezdve „házilagos kivitelben" készült, azaz szövegét is maga a társulat írta. Azután — nem utolsósorban az EKSZ hatására — Moliere következett (Szerelem, mint orvos), majd többször is Tabarin mester ófrancia vásári komédiáit vittük színre. Legutóbb az idei diáknapokon. B.L-né: — Majakovszkij szatirikus humora után mi is a Moliereében tettük próbára a magunk humorát. 1987-ben — iskolánk fennállásának 300. évfordulóján — Kényeskedők c. egyfelvonásosát adtuk elő. Egész tanévben készültünk rá. Öröm volt látni, hogyan válnak partnereimmé a gyerekek. Még az utolsó előtti napon is születtek ötletek. Az Operaházból kölcsönzött korhű öltözékben boldogan és felszabadultan komédiáztak. Az elmúlt tanévben Karinthy Hacsek és Sa/d-paródiáival „bibelődtünk". - Ez a műsorotok idén tavasszal a megyei seregszemlén ezüst fokozatú minősítést kapott; Gáborék Tabarin-komédiája, a Megbékült ellenségek pedig aranyat. Mindkét csoportot meghívták a székesfehérvári Országos Diáknapok bemutatóira. Egyéb, előző eredményeitek? B.L-né: - 1988. március 15-én készült egy kísérletünk: a Márciusi Dekameron; írói munkám is volt benne. Ezzel szerepeltünk Pápán, az Ősi Diákvárosok Találkozóján, ahol Debrecen város díját nyertük el. S.G.: — Legjobb tudomásom szerint a Hell az ország egyetlen olyan középiskolája, amelynek színjátszói városuk képviseletében részt vehettek az Ösi Diákvárosok minden eddigi találkozóján: Debrecenben, Sopronban, Kecskeméten, Pápán. Háromszor voltunk az Országos Diáknapok meghívottjai, legutóbb Székesfehérvárott a zsűri különdíját érdemeltük ki. A megyei diákművészeti seregszemléken egyszer bronz, két-két alkalommal ezüst, illetve arany minősítést kaptunk. E „hivatalos" elismeréseknél azonban igazibb siker: a feszülten figyelő, majd vastapssal - nem egyszer felállva ünneplő közönség. . . (Folyt, köv.) N.T.