Esztergom és Vidéke, 1989

1989. szeptember / 9.szám

MELLÉKLET ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Az alkotó szellem otthona Negyedszázados az esztergomi Technika Háza 1989. október 4-én ünnepi megemlékezését tartja a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Esztergom Területi Szervezete és a Technika Háza. Az évforduló ünnepe egyben megemlékezés. Negyedszázada, hogy — a város reálértelmiségének otthonaként — megnyitotta kapuit. A város főutcáján elhaladó tekintetét elkerüli a mellékutcában, méltó szerénységben meghúzódó épület. Csak a részleteket is látni akaró, értékeket leitáró turista figyel föl a mór stílusú épületre és vizsgálja annak falán elhelyezett márványtáblákat. A tudományos és kulturális élet művelői, vagy az elkötelezett érdeklődők számára viszont ismerősek az alkotó szellemnek otthont adó falak akár honi, akár külföldi vendégről legyen szó. 25 év, történelmi távlatokban nem mértékadó idő. Mégis mi az, ami miatt az évfordulón érdemes megállni, értékelve visszagondolni a megtörtént eseményekre? Maguknak az eseményeknek, a történéseknek a jelentősége! A több évszázados, évezredes történelmi, kulturális emlékeink mellett a Technika Házát és az abban folyó, értékteremtő szellemi munkát nemcsak az országhatáron belül, de nemzetközileg is ismerik, s elismerik. Ezzel járulva hozzá patinás városunk értékeinek bővítéséhez, a város és vonzáskörzetének általános fejlődéséhez, az alkotó szellem ápolásához, műveléséhez. Epít6s — romok — átépítés Ebben az időben ez a kezdeményezés rendkívülinek számított, nem csak azért, mert akkor még csak a fővárosban volt Technika Háza, de önmaga a műszaki értelmiségnek építendő otthon kezdeményező gondolata teljesen újszerűen hatott. A céltudatos emberi akarás, az energiát nem kímélő vállalkozói munkálkodás volt az, amely megteremtette gyümölcsét. A budapesti központ részéről Philip Miklós MTESZ-főtitkárhelyettes, Gál Ödön MTESZ központi titkár, a helyi viszonylatban Léhner Károly vezérigazgató, Szilágyi János igazgató, Bosznai Jenő városi elsőtitkár, Peternák Gusztáv főmérnök és Zele András fejlesztésiosztály-vezető neveihez kapcsolódnak elsősorban a létrehozás eredményei. Az átépítés 1964-ben befejeződött és lehetőséget nyújtott arra, hogy a további fejlődés meginduljon, létrejöjjön a különböző szakemberek társadalmi, tudományos igényeinek kielégítésére a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Esztergom Városi Szervezete. A megalakulás és a Technika Háza felavatásának ünnepe egyidőben, 1964. szeptember 28-án történt. Bár a létesítményt és szervezetet az igények és a szükség hozta létre, mégis a működés feltételeinek megteremtése, a sikerek kialakítása nem átlagos felelősséggel terhelte azt a vezetést, akik felvállalták a szép, de rendkívül igényes feladatokat. Kik voltak az első vezetői a szervezetnek, akikre ma, mint alapítókra vissza kell emlékeznünk? ÉFefBöci és rekonstrukció A mai Technika Háza szűk körzetében lévő települések és kolostorok a török korban teljesen elromosodtak. Ennek oka elsősorban a hévízi lőpormalom stratégiai jellege volt. A megmaradó romokat a XVII. sz. végén és a Rákóczi-szabadságharc idején széthordták. A zsidó hitközség jelenléte Esztergomban a XI. századtól kimutatható, a budai pestisjárvány idején azonban — az Esztergomba menekülők miatt — a számarányuk megnövekedett. Letelepedésük a Szent Tamás-hegy déli lábánál történt, és a hitközségben megindult erőteljesebb közösségi élethez faszerkezetű zsinagóga épült. 1855. évben az imaház omladozás miatt alkalmatlanná vált a használatra és ugyanazon a telken 1858. júliusában Feigler J. úr, helybeli építész kivitelezésében megkezdődött a mai mór stílusú épület építése, amelynek befejezése 1859. július 20-án megtörtént. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett kultuszház állapota 1962-ig folyamatosan romlott, és az építészek a lebontás gondolatával foglalkoztak. 1945 után a város arculata jelentősen megváltozott és különösen a vidéki ipartelepítési program következményeként a műszer- és gépipar egyik fontos bázisa lett. Az 1960-as évek elejére ugyanakkor a város vonzáskörzetének — a Duna mente — iparának fejlődésében is alapvető fejlődés történt. Az ipar fejlettségének alacsonyabb fokán elégségesnek bizonyultak a jó mesterek. Az egyre növekvő gyáripar technikai felszereltsége, szervezeti működése más, a kornak megfelelő szakmai színvonalat követelt. A változások törvényszerűen magukkal hozták a műszaki és reálértelmiség számának folyamatos emelkedését. Különösen a szakigényesebb műszer-, gép- és kémiai ipari ágazatok területi fejlődése szükségszerűen követelte a kapcsolódó tudományos szakmai élet kibontakoztatását. A fejlődő ipar egyik legizgalmasabb kérdésévé vált, hogy a rohamos technikai fejlődés korszakában megtudja-e a szakemberek számára teremteni azt a fórumot, ahol az új megismerése, a módszerek cseréje, a kialakuló gondolatok továbbfejlesztése lehetőséget kap. A kreativitás kibontakoztatásához, az innováció táptalajának kialakításához megfelelő mozgástérre és a tudományos konferenciáktól a szellemi műhelymunkáig alkalmas területre volt szükség. Mindezek a fejlődés nélkülözhetetlen előfeltételeiként jelentkeztek. A szellemi tevékenység művelésének irányában maga a reálértelmiség is határozott igényeket támasztott. A kettős irányból megjelenő szükséglet kielégítésére program született: Technika Háza létesül Esztergomban. Űj objektum létesítésére pénz nem volt, az e célra igénybe vehető épület a romos zsinagóga. Építészeti számítások, gazdasági kalkulációk készülnek. A szerszámgépgyári bázissal működő Gépipari Tudományos Egyesület Városi Szervezete vállalta a szervező munkát, a Városi Tanács 1962-ben megvásárolta az objektumot a Magyar Izraeliták Országos Irodájától, a Komárom Megyei Tervező Iroda társadalmi munkában elkészítette az átalakítási berendezési terveket. A Kohó- és Gépipari Minisztérium által nyújtott anyagi segítség csupán az induláshoz volt elég, ezért a társadalmi munkára lehetett igazán számítani. Mérnökök, közgazdászok, technikusok ajánlották fel munkájukat, a vállalatok is segítettek a szükséges eszközökkel az 1963-ban megindult átalakításhoz. Ez a széles körű társadalmi megmozdulás egyértelmű igazolása, hogy a reálértelmiség mennyire fontosnak tart®tta és magáénak érezte a létesítés ügyét. Elnök: Lehner Károly, a Labor MIM vezérigazgatója; Társelnökök: Szilágyi János, a MQM Szemüvegkeretgyár igazgatója; Peternák Gusztáv, az EMG Esztergomi Gyárának főmérnöke; Titkár: Zele András, az EMG Esztergomi Gyárának fejlesztési osztályvezetője; Titkárhelyettesek: Végvári István, a Pilisi Állami Erdőgazdaság igazgatója; í Iványi Pál, az ÉDÁSZ osztályvezetője; Az oktatás vezetője: Petőfi Sándor, a LMIM osztályvezetője; Gazdasági vezetője: Maros József, a SZIM Marógépgyár osztályvezetője; Műszaki dokumentáció- és propagandavezető: Murányi István, a SZIM Marógépgyár technológusa; Háznagy: Rozsó Győző, a LMIM osztályvezetője. Az újdonsült vezetés hetente ülésezik, hogy a tudományos munka előfeltételeit megteremtse. A megalakulás után pezsgő élet indult, amelybe már az induláskor „Együttműködési Szerződés" szintjén bekapcsolódott a pozsonyi Technika Háza és a bydgoszczi NOT szervezete. A helyi témák mellett országos és nemzetközi konferenciák, kollokviumok szélesítették a helyi szellemi erők tekintélyét. Országos méretekre kiható kezdeményezések születtek, indultak eredményes útjukra és egyre több helyütt vált ismertté városunk kulturális értékei mellett a szellemi élet eredményessége is. A városunkba utazó szakemberek egy helyen részesülhettek új tudományos ismeretekben és ugyanakkor egy évezred történelmi, kulturális emlékeinek élvezetében. Igazolódott, hogy a vidék szellemi életének támogatása, a tudományos igényességű cselekvésekre építés jó befektetés. így emelte városunk szellemi élete kölcsönhatásukkal a város tekintélyét, így adott jó példát az országban a többi Technika Házak létrehozásához. A szervezet bár városi név alatt alakult, de tevékenységével egész Komárom megye, sőt a vonzáskörzetéhez tartozó Pest megye fejlődését segítette. 1973. májusáig — a Komárom megyei MTESZ megalakulásáig — a megyei társadalmi tudományos központ szerepét töltötte be, majd ezt követően is részt vett a fejlesztési munkákban, de működésének fősúlya a Duna menti gazdasági területekre tevődött Visegrádtól Lábatlanig. A kezdeti négy tudományos egyesület mellett az egyre bővülő igényekre újak születnek és számuk 1989-re tizenegyre növekedett. A nemzetközi, országos és területi tudományos rendezvények, a külföldi és hazai delegációk egymást követik, a programok egyre gazdagabbak, az épület terhelése egyre nagyobb. A rohamos fejlődés szükségszerű velejárója lett, hogy az elhasználódó épület elrendezési, funkcionális korszerűsítésére és bővítésére kerüljön sor olyan mértékben, ami megfelel a szükségleteknek. Az anyagi lehetőségek ez esetben is korlátozottak voltak, és a rekonstrukciós kísérletek több éven keresztül nem jártak sikerrel. 1978-ban többirányú összefogás alapján, hétszázezer forintos alapösszeggel végre elindulhatott a felújítási munka. Bővítésre ekkor sem kerülhetett sor, a takarékossági szemlélet a szükségleteket is mellőzte. A rendelkezésre álló pénz csupán a legfontosabb festési, tatarozási munkák elvégzését fedezte, akkor amikor rekonstrukcióra volt szükség. Ez esetben is a társadalmi erőforrásokhoz kellett folyamodni. A munka előkészítését, összefogását, szervezését Zele András és Németh János vállalta, a rekonstrukció terveit a Komárom Megyei Tervező Iroda végezte Maros Tamás Ybl-díjas építész, valamint Hámori Judit belsőépítész bevonásával, az igényes kivitelezésre a Dorogi Szénbányák Szolgáltató Üzeme vállalkozott. A MTESZ-központ kellően értékelte a jelentős társadalmi összefogást és nélkülözhetetlen átalakítási munkák pénzügyi fedezetéhez megadta a hozzájárulást, bár akkor még nem volt látható, hogy a kivitelezés végösszege meg fogja haladni a hétmillió forintot. Így történt, hogy 1981. január 28-án ünnepélyesen megnyitotta kapuit a korszerűen felszerelt és megszépült Technika Háza örömére és hasznára nemcsak a városi, de a vonzáskörzetéhez tartozó földrajzi térség szakmai társadalmának. A forma így vált méltó társává az igényes tartalomnak. A szellemi alkotó munka szakterületenként, de egymással szoros kapcsolati rendszerben folyik. Az elmúlt 25 évben tudományos egyesületek a szükség és a lehetőség kölcsönhatásában jöttek létre, kialakítva tevékenységüket.