Esztergom és Vidéke, 1989

1989. június / 6.szám

6 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Gizi néni szépet álmodott Mátyás király Nagymaroson Milyen legyen az Esztergom és Vidéke Álmos voltam. Lekapcsoltam a lámpát, fülemre húztam a pap­lant és... Furcsa lármára figyelek fel: kürtszó zeng vidáman. És én ott állok a visegrádi hegy lábánál, az erdő alatt. Jobbról, lentről csil­log a Duna, balról, a hegyek kö­zül, vadásztársaság jön. És elöl — igen — már fel is ismerem: Mátyás, a király. De már itt is van előttem, megállítja a lovát és jóindulattal szól: — Adjon Isten, öreg! Mi újság idehaza, Visegrádon? Nagyot nézek: én, öreg? Ugyan már! Szokott ősi-női mozdulattal akarom lesimítani a hajam, a ru­hám, és lám: viharvert, gyűrött öreg parasztkalap akad a kezem­be. Nicsak! Mátyás várakozóan néz. És belőlem kitör a fájó, ke­serű panasz: — Nézd, Uram, mit tettek a Du­nával! Tönkretették, elrútították! Mátyás összehúzott szemmel néz a Dunán áthúzódó zűrzavaros, megnevezhetetlen valamire: híd az nem. Akkor hát mi? — Mi történt itt? Most jövök ha­za Budáról, mit sem tudok... — Uram, király! Amit itt látsz, úgy mondják, erőmű lesz. Vala­miféle áramot ad majd, ami a drótokban futkos és jobban vilá­gít, mint a gyertya. Kerekeket hajt a gyárakban, ahol nézd uram, már kenyeret is sütnek, ilyet e... Az oldalamon lógó tarisznyából kiveszem a darabnyi betevőt. Mátyás elvette, forgatta, furcsán nézett rá. Megkóstolta, majd rosszalló kérdéssel adta vissza: — Ez neked kenyér? Se íze, se illata. Semmihez sem hasonló. Talán a szaga, de az is inkább a kolbászé. — így igaz uram. A tarisznya még a nagyapámé volt, abban hordta szántástól-aratásig ki a földre a szalonnát, a kolbászt. Attól lett a tarisznya kolbász­szagú, a kenyér meg a tarisznyá­tól. Nekünk már nem jut kolbász uram, disznót is csak az urak vágnak. Ha kolbászról, igaziról álmodunk, mi már csak ezt a há­zikolbász-szagú tarisznyát öleljük. Mátyás türelmetlenül rántotta meg szép lova zabláját. — Megértettem, öreg. De most még arról a micsodáról: az erő­műről beszélj! Nem akartam, nem is tehetek ró­la, de éreztem, hogy kicsordul a könnyem, végig az arcomon, le a kopott mellényemre, a szívem fölé. — Uram király, látod, az erőmű miatt oda akarják terelni a Du­nát, és tavat akarnak belőle csi­nálni — mutattam a közeli, dú­san zöldellő völgy felé. Mátyásból kitört az indulat. — Megbolondultak ezek az embe­rek? Uj tavat? A Dunából? Mi­nek? Tegnap kaptam a hírt, hogy gyógyforrásaink elapadva, patak­jaink, halastavaink eliszaposod­va, tönkre téve. Bennük a halak tömege holtan. Tegyék előbb a gondatlanul tönkretett vizeket rendbe, azután csináljanak úja­kat! Mi van még öreg? — Mondom én, uram! A föld már nem a régi. Méreggel ölik, pedig tudják, hogy ez nem jó! Pusztul minden: a föld, a rét, az erdő a lakóival együtt. Nekünk már nincs földünk, nincs otthonunk, apám üres, omladozó házónak tetején a gólya sem tud fészket rakni. Se­gíts, Uram! — Ne sírj öreg, segítek. De mondd csak, kik ezek a ...? — Űgy mondják, uram, modern emberek. De nem azok — ráztam meg csimbókos ősz fürtjeimet —, hanem lelketlen, szívtelen embe­rek. Mátyás király magához intette íródeákját, félszemmel az öreget vigyázva. — Urak! — diktálta a diáknak — a Visegrád alatti, úgymond vízi erőművet azonnal semmisítsétek meg! Tüntessétek el még a nyo­mát is. A Duna Nagymarosnál ugyanolyan legyen, mint annak­előtte volt. Kelt: Visegrád-Nagymaros. Én: Mátyás, aki a Király, aki a Nép. Várakozóan nézett rám: — Jól van, öreg? Vagy van még? — Hogy ne lenne, uram. Sok min­den, de nem tartóztatlak. Hiszen Te tudsz olvasni a szegény embe­rek szívében is. Mátyás bólintott, intett a diáknak és tovább mondta: — Ennek az erőműnek nevezett szörnyűségnek a helyén, a part mindkét oldalán kőtábla állíttas­sák fel és rajta ez legyen vésve: „Ami a föld felett és alatt van, a vízben és a vízen, az éltető le­vegővel együtt minden szolgálja az Ember életét!" — Ámen. — tettem fel viharvert kalapomat. Mátyás rám nézett: — Van-e még valami abban a kol­bászillatú tarisznyádban, öreg? — Hogyne lenne, uram. Ahogy ezt a két kőtáblát felállíttatod, állíts melléjük vigyázót is, mert ezek a modern emberek reggelre kelve még azt is tönkre teszik, meg ellopják! Mátyás szemében fellobbant a harag, valamit mondott is, de ezt már nem értettem. Másik oldalamra fordultam. Szépet álmodtam: őrt álltam a kőtáblánál. Trexler Béláné Először is szükségesnek tartom leszögezni: bármilyen is a gaz­dasági helyzet, úgy érzem, egy ilyen lapnak lennie KELL, mert a megyei lap nem igazán az esz­tergomiaké. Hogy az Esztergom és Vidéke valóban hasznos és népszerű újság legyen, először is az alapoknál kell kezdeni. Tudatni kell az emberekkel, hogy van ilyen újság, mert so­; kan nem ismerik. Furcsállom, hogy Esztergomban is csak két helyen lehet kapni. Miért nem árulják az újságpavilonokban, trafikokban? És talán jó lenne, ha az Esztergom környéki fal­vakban, mint Kesztölc, Piliscsév, a helyi postahivatalokban és könyvtárakban is hozzá lehetne jutni. Biztos, hogy megvennék, vagy a könyvtárakban elolvas­nák. Jó lenne, ha kéthetente je­lenne meg az újság, mert a havi megjelenéssel a lap hátrányba kerül, hiszen felgyorsult politi­kai, társadalmi életünkben gyor­sabban kell(ene) híreket, infor­mációkat közölni. Rengeteg do­logról lehetne írni ebben az új­ságban. Egy ilyen régi, 1879-ben alapított lapnak rangja van, s ezt a rangot színvonalas cikkek­kel, tanulmányokkal és riportok­kal lehetne növelni. S hogy mi az, amit ki lehetne hagyni ebből az újságból? A városi bizottságok beszámolóit, tanácsi jegyzőköny­vek ismertetése stb. Ezeket aki akarja, úgyis megnézheti a taná­cson, s nem kellene a lap felét ilyen írásokkal kitölteni. Legfel­jebb egy-egy fontosabb részt, mo­mentumot lehetne közölni avval, hogy akit más is érdekel, az te­kintse meg a tanácson. Ehelyett sokkal inkább reális, mindennapi, és valóban az utca emberét érdeklő írásokat kellene közölni. Milyenek a vendéglátó­ipar reményei, miért kell az új pártház, miért ilyen vagy olyan az egyes szolgáltatás, miféle újí­tások vannak a városban, és so­rolhanám tovább. Lehetne cikke­ket közölni a város furcsa vagy híres lakóiról, alkalmi rendezvé­nyekről beszámolni, és bővíteni a kulturális rovatot is; esztergo­mi művészek, írók, költők írásait bemutatni. Ne legyen olyan me­rev a lap, mint a régi stílusú Népszabadság volt. Ma már az is átalakította pro­filját és egy kis bulvár jelleget is magára öltött, színesebb ripor­tokkal, hírekkel. Bízom benne, hogy hamarosan többen fogják keresni a lapot, s ez elsősorban a szerkesztőkön áll vagy bukik. Én sok sikert kívánok a lapnak! Makovics János IX. Nemzetközi Gitárfesztivál és Szeminárium, [om GONDOLATOK — SZOMSZÉDOLÁS KÖZBEN Emlékezünk? Emlékezzünk! VISSZHANG Szemétmentes a szerkesztő utcája — avagy gondolatforgácsok az előző szám margójára — Ismét szóvá tettük. Bocsánat, most a szerkesztő hívta fel a fi­gyelmünket: össze kellene szed­nünk a szemetet — kinek-kinek a saját portája előtt. Súlyos mu­lasztásaink hátteréről, az „eszter­gomiság-tudat" elfojtottságáról, a tulajdonosi szemlélet hiányáról írt gondolatébresztő sorokat. A szerkesztő köszöni e dicsérő so­rokat, de még mindig van mit sepernie... Bizony, eredményeinket e vo­natkozásban nem nagyon fitog­tatjuk. Vagy tán az „esztergomi­ság-tudat" oly mértékben vissza­fejlődött, elcsökevényesedett, hogy tanulását oly távolról kellene kez­denünk, mint a demokráciáét?! Ha már az említett cikk meg­magyarázta a status quo-t, s „alulról kezdeményezett" szemét­szedési akcióra buzdít, hadd foly­tassam, némi aggállyal: — Né­melyek szerint azoknak kellene felszedniük a szemetet, akik ezért kapnak fizetést a várostól. Azért mégis reménykedem, hátha sor kerülhet a hőn áhított közmeg­egyezésre, tudniillik: a várost sze­rető lakosság szedje fel azért, mert az övé, az alkalmazott meg azért, mert a lokálpatrióták meg­fenyegetik: ha trehány munkája miatt a kirándulók megjegyzése­ket tesznek — mehet a munka­nélküli segélyért! Ódor Lajosné felvetette: miért nem lehet rászoktatni a József Attila Iskola tanulóit a környe­zetszépítésre? Nos, a gyerekek minden nap — elég nagy terüle­ten — szedik a szemetet, nem­csak a portájuk előtt! De: akik­nek a tavaszi, őszi nagytakarítá­sok szervezése a feladata, azok mentesek a városszeretettől, a környezetszépítés örömeitől ? Avagy városunk még mindig a Csáky szalmáj a lenne ?! Szűkebb pátriánk életében ott a megkövültség. S végre, újra felfedeztük, hogy kis városunk fejlődése a turizmus növekedésé­nek a függvénye, de a küllem... az még sok kívánnivalót hagy maga után. Gondoljunk csak a Meszéna-házra, a Sándor-palotá­ra, a Bajcsy-Zsilinszky Endre út 22-re. Folytassam a sort? „Szólal­jatok meg, régi esztergomi há­zak!" — írta a nagy tudású Pro­kopp Gyuláné. Sírjatok, esztergo­mi házak! — írom én, a kis tu­dású, de városát nagyon szerető Meggyes Miklósné A Német Szövetségi Köztársaság­ból München felől érkezve léptük át az osztrák határt. A határtól alig négy kilométerre találtuk Siezenheimet, itt szálltunk meg. Takaros, kétszintes kellemes fo­gadó, a nyugati turistautainkon megszokott kifogástalan tisztasá­gú szobával, fürdőszobával. Erké­lyéről letekintve az udvaron kris­tálytiszta vizű fürdőmedence. A környezet szépen ápolt, üde zöld, kertünk alján rohan az éppen megáradt Salzsach. A te­lepülés körül erdőborította he gyek koszorúja. Kicsi, jóformán egy utcasorból álló falucska, de aszfaltos útján két felől remek villák, jó levegő, csend — kitűnő üdülőhely. A háztetők is esztéti­kusak, cserepezésük egyenletes, egyszínű, a manzárdokon tetőab­lakok. A busz a szálláshelyünk sarkából indul a városba, Salz­burgba. E kis településnek és környékének orvosa, sőt patikája is van! Egyetlen üzletében min­dennemű konyhafelszerelés és élelem kapható, természetesen ön­magát kínáló csomagolásban. Ma­kulátlan rend, tisztaság minde­nütt. Templomocskája imponáló, ma­gával ragadó: márvány kereszte­lőkút és szenteltvíztartó, remekbe faragott padok, szószék és gyón­tató, barokk oltár. A templom kö­rül kicsinyke temető, szépen ápolt sírokkal, rajtuk sok begónia s egyéb virág. Ezek az ausztriai te­metők kivétel nélkül gondosan ápoltak, az elhunytak hozzátar­tozóitól látogatottak. Őrzik sze­retteik emlékét. Többnyire nem héthatáron túl, nem szabadulni kívánnak tőlük, hanem „velük élnek", egymás közelében. Ezt bizonyítja a templom olda­lában található emlékhely is a település második világháború­ban elesettjeinek névsorával, ilyeténképpen: 1939—1945— Név — születési hely, év, hó, nap. Meg­halt: Russland, élt 22 évet. Mögöttük a templom falában a szenvedő Krisztus képe, előttük két oldalt műkő virágtartóban virág. S hazánk? Még igazán meg sem gyászoltuk őket. Egy ideoló­gia megszállottjai csak a hatal­mat birtokolták, a nemzet lelké­vel nem törődtek. Csak befelé sírtak a fiukat, férjüket vesztett 1 édesanyák, feleségek, s éveken át egyre fogyó reménnyel hiába vár­ták haza szeretteiket, kiknek hí­rük, hamvuk elveszett a hadak útján. Az ország lelkiismeretéhez szólt ugyan Nemeskürty könyve, a „Requiem egy hadseregért", de napjainkig hiányzik belőlünk a nemzetet összetartó, összefogó kö­zösségi érzés. Pedig őket nem az ellen gyűlölete, nem hódítási, más népet leigázó vágy, hanem egy eltévedt politika vezényelt a Kár­pátokon túlra, áldozatként. Csak most eszmél néhány vá­rosunk, s vési kőbe a már majd­nem feledés homályába veszők neveit. S a mi városunk? Még adósok vagyunk, még nem emel­tünk nékik Siratófalat, még csak egy kicsinyke emléktáblát sem, miként tették azt a környező or­szágok városai, falvai. Méltatlan lenne egykor volt királyi székvá­rosunkhoz, ha mihamarább nem pótolnánk ebbeli mulasztásunkat. Mozduljon hát a városi tanács, tegye meg a kezdeményező lépé­seket, alakuljon egy bizottság a hazafiasan gondolkodó egyesülé­sek, pártok tagjaiból, tegyük jó­vá tartozásunkat! S még valami. Sajnos nem va­gyunk szűkiben nemzeti tragé­diáinknak, sűrűn követi egyik a másikat. A szabadságában korlá­tozott, hazafias érzéseiben sér­tett, idegen segítséggel levert né­pi felkelésünk városunkban is ál­dozatokat követelt. Előbbi veszte­ségeinknél még frissebbek e se­bek, fájdalmasabb haláluk. Egy szabadabb élet utáni lelkesedé­sük, vágyuk taszította őket a tra­gikus halálba. Hányan is voltak? Tizenegyen? Többen? Gyászoljuk őket is, az ő nevük is megörökí­tésre vár, odakívánkozik az előb­biek mellé! Esztergom népe, honfiai és hon­leányai! Pótoljátok a mulasz­1989 augusztusában kilencedszer kerül megrendezésre Esztergom­ban a Nemzetközi Gitárfesztivál és Szeminárium. Nagy örömünkre szolgál, hogy elképzelésünk, mi­szerint a kamarazenét kiemelten szerepeltetjük fesztiválunkon, egy­öntetű támogatásra és egyetér­tésre talált. Mesterkurzusaink keretében a világhírű vonós kvartett primári­usa, Tátrai Vilmos vállalt kama­razenei tanítást. Reméljük, hogy gitáros résztvevőink közül sokan elhozzák kamarapartnereiket és más hangszeresek is részt vesz­nek a mesterkurzuson. A gitáregyüttesekkel és gitár­kiszenekarokkal Jüan Antonio Muro fog foglalkozni. Nemzetközi gitárversenyünket a nagy magyar gitárművész és zeneszerző, Mertz János Gáspár (Pozsony, 1806; Bécs, 1856) emlé­kére rendezzük.Az ő művei mel­lett a harmadik fordulóban ka­marazene is szerepel. L. Bocche­rini, J. Haydn, Fr. de Fossa egy-egy kompozíciója közül lehet választani. A kamarazeneművek döntőbeli megszólaltatásánál a Tátrai-kvar­tett működik közre. A verseny résztvevői figyelmé­be ajánlom az 1986-ban készült, Mertz műveiből összeállított hang­lemezemet (Hungaroton SLPD 12894), melyet olyan céllal is ké­szítettem, hogy a versenyzők se­gítségére lehessen. Zeneszerzői versenyünkön a szóló gitárművek mellett fuvola (Blockflőte) — gitár duó művek­kel is lehet pályázni. Esti hangversenyeinken a gitár­kamaraegyüttesek mellett terve­inkben más hangszerek is szere­pelnek. Reméljük, elképzeléseink most is támogatásra találnak. Ezzel bővül fesztiválunk programja és mindannyian újabb ismeretekkel és élményekkel leszünk gazda­gabbak. Szendrey-Karper László Liszt-díjas, érdemes művész AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK! A korszerű táplálkozás termékei beszerezhetők a Gabonaforgalma Vállalat szaküzletében: Kossuth L. u. 50. Nyitva: kedd—péntek 7—15.30 szombat 7—11 óráig. Felhívjuk az érdekeltek figyel­mét, hogy Alkohol Ellenes Klub működik Dorogon a Családsegítő Központ helyiségében. Hetente két alkalommal tartják összejö­veteleiket. S öntudatos, erős, összetartó az tottakat, békében is legyetek mél­a nép, amelyik így őrzi hozzátar- tóak városunk történelmi múlt­tozói, valamint hősi halottainak , ,, emlékét. Együttgondolkodó, ösz- J aho z> nagyságához! szeforrottak, múltjukban és jele­nükben az ígéretes jövő él. Kadosa Árpád 250 0 Esztergom MAGYAR VÍZÜGYI MÚZEUM Kölcsey F. u. 2. STRIQONIUM ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KISSZÖVETKEZET Felajánljuk szabad kapacitásun­kat az alábbi szakmákban: — lakatos, — villanyszerelő, — kőműves, építőmesteri, hidegburkoló ESZTERGOM, Zalka Máté u. 9/A — festő, mázoló, tapétázó Telefon: 84-22 — vízvezetékszerelő Kiállításaink: A Duna és a magyar vízgazdálkodás története Múlt és jövő a Dunakanyarban (időszaki régészeti kiállítás) Árvízképek — árvíztáblák Esztergomban Nyitva: naponta 9—17 óráig Szünnap: hétfő Ingyenes látogatási nap: kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom