Esztergom és Vidéke, 1988

1988. szeptember / 7. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 92 Augusztus 15-én a Leventezenekar ébresztette a lakosságot. Nyolc órától gyülekeztek — mintegy kétezren — a hagyományos Nagyboldogasszony-napi felvonulás résztvevői. Fél tízkor Serédi Jusztinián hercegprímás ünnepi szentmiséjével folytatódott a program. Ezt követően fél tizenkettőkor került sor Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a restaurált Vár és az Antal Károly alkotta Szent István-dombormű felavatására. Hómann Bálint nyugalmazott kultuszminiszter beszéde kíséretében. Este nyolc órakor lampionos csónaki'elvonulás vonzotta a közönséget a Kis-Duna partjára. A Nagyboldogasszony-napi ünnepi hét programja augusztus 20-án szentmisével zárult. Az ősz folyamán további szervezetek dísz- és vándorgyűlései követték egymást. Az eredeti terveket némileg módosította a Felvidéket visszacsatoló bécsi döntés. Emiatt a város szeptemberre tervezett díszközgyűlését december 23-ra halasztották. Ezen Lepold Antal ünnepi beszédével emlékeztek meg a jeles évfordulóról. A gazdag programsorozatot az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat december 30-i (?) közgyűlése zárta. Esztergom jelentős értékekkel gazdagodva, népszerűségének 800 000 látogatóval fémjelzett csúcsán zárta a kettős szent év eseménysorozatát, s bizakodva tekintett a jövőbe. A közelgő háború azonban más irányt adott a megindult kedvező folyamatoknak. A vér nélküli területrevízióért drága árat fizetett az ország s benne Esztergom is. Bárdos István (Az Üj Forrás 1988/3. számában közölt írás rövidített változata.) Esztergomi arcképcsarnok LEPOLD ANTAL (1880—1971) A bácskai sváb szülők gyermeke 1880. január 22-én született. Középiskoláit a kalocsai jezsuita gimnáziumban, a teológiát pedig a budapesti egyetemen végezte. 1904-ben szentelték pappá. Esztergomba Csernoch János érsek hozta magával Kalocsáról, 1913-ban. Előbb titkár, majd irodaigazgató lett. A fiatal és fürge papot hamarosan rabul ejtette a város művészeti gazdagsága. Csernoch János ösztönzésére — első nagyobb feladatként — a prímási képtár ügyét igyekezett föléleszteni dermedtségéből, hiszen arról Vaszary Kolos prímássága idején szinte teljesen megfeledkeztek. Ekkor kötött életre szóló barátságot Gerevich Tibor művészettörténésszel. E barátság révén került városunkba az Ipolyi- és a San Marco-gyűjtemény, de a várásatások példaszerű, iskolateremtő munkálatai sem jöhettek volna létre az ő segítsége nélkül. 1916-ban, mint az érsek jobbkeze, több alkalommal tárgyalt az ország akkori vezetőivel a királykoronázás mikéntjét illetően. 1921-ben pedig tanúja volt IV. Károly és a prímás között folytatott tihanyi tárgyalásoknak. Az első világháború után a bazilika plébánosa lett. Ekkor, 1923-ban írta első cikkét a várról, majd ezt követően — Homor Imrével közösen — esztergomi kalauzt, amely két kiadásban is gyorsan elfogyott. Tekintélyét jelzi, hogy az 1923-ban újjászervezett Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat, majd az 1926-ban alakult Balassa Bálint Társaság is elnökéül választotta. A város históriájának kutatásában is mindjobban elmélyült: 1931-ben megírta Esztergom szabad királyi város történetét. Ekkor találkozott Kazinczy Ferenc útleírásaival, amelyekben az esztergomi bazilika építéséről is beszámol a nyelvújítás atyja. Katona István történetíró (aki évekig városunkban élt) munkásságával is behatóan foglalkozott. így jutunk el 1934-ig, amely nemcsak az ő életében, hanem Esztergom, sőt az egész magyar kultúra számára egyedülálló eredményt hozott: elkezdődött a várásatás, a török harcok során elpusztult királyi palota feltárása. Mik voltak a bíztató jelek? 1. Oklevelekből, útleírásokból, követjárások jelentéseiből tudni lehetett, hogy a Várhegy déli és nyugati oldalán csodálatos épületegyüttes volt található. 2. A vár belsejében, a Szent István tiszteletére szentelt kápolnában — amelyet még Simor érsek rendezett be — találtak olyan eltömedékelt nyílásokat, amelyek a kutatószemű embert vizsgálódásra késztették. A munkálatok beindulása utáni első részletes jelentést a Magyar Sión című lap 1934. szeptember 30-i számában tette közzé: „...Mikor a Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából az ásatást megkezdtük ... alapos történelmi tanulmányokból szerzett ismereteink vezettek. Nem csalódhattunk. Csak az volt a kérdés, mit, milyen állapotban találunk." 1936-ban Az esztergomi vár története című tanulmányában az erődítményrendszer kiépülését, átalakításait, majd az elpusztult részeket ismertette. Ez volt az első levéltári adatokra és kutatásokra épülő vártörténet. A Szépművészet 1944 májusi számában pedig Vitéz János esztergomi dolgozószobája címmel tette közzé „a stúdió képi rendjének tökéletes reneszánsz harmóniájára" vonatkozó nézeteit. Arra is volt gondja, hogy a feltárt és konzervált váregyüttest — a korstílust megőrizve — a nagyközönség számára bemutassa. Az eredeti helyükre vissza nem helyezhető töredékeket az ún. lapidáriumban helyezte el. S ugyancsak itt helyezte el a középkori Szent Adalbert-székesegyház bejárati kapujának, a Porta Speciózának (Szép Kapu) kicsinyített másolatát. De a környéken talált római sírköveket is kiállította a „Via archeologicá"-n. Mindezzel 1938-ra, a Szent István halálának 900 éves jubileumára készültek el. Az emlékév egyik helyi lelke és patrónusa ő volt. A vár szinte valamennyi programban ott szerepelt. Augusztus 14-én a Balassa-szobor leleplezésénél ünnepi beszédet mondott. S 15-én a kormányzói pár és több miniszter jelenlétében adták át a feltárt és részben restaurált várat a közönségnek. Alakja méltán került rá a Szenttamás-hegy oldalában lévő, Antal Károly szobrász által készített, Szent István koronázása című domborműre, az egyik püspök figurájaként. Akadémiai székfoglaló tanulmánya Esztergom régi látképei-ről 1944-ben jelent meg. A világháborút követően — 1946-ban — Bécsbe került. (A bécsi Pázmáneum, a magyar szeminárium helyzete — jórészt a háborús események következtében — megnehezüli. Olyan embert kerestek rektornak, aki magyar, tisztán látja a történelmi helyzetet és jól beszél németül. A választás Lepoldra esett.) Feladatát közmegelégedésre végezte, ezért legnagyobb bánatára az ötvenes évek elején nemcsak akadémiai tagságától fosztották meg, hanem magyar állampolgárságától is. Időközben számos külföldi tudós társaság hívta meg tagjai sorába. Tudunk egy-két esztergomi vonatkozású cikkéről, amelyek inkább összefoglalásai az itthon írottaknak, hiszen újabb helyszíni kutatásokra már nem volt lehetősége. Mint e sorok írója tapasztalhatta, élete végén is meghatóan ragaszkodott Esztergomhoz. 1971. május 3-án 91 éves korában hunyt el. A romantikus grinzingi temetőben nyugszik. Itthon akkor az esztergomi Dévényi Iván emlékezett meg róla 9 mondatban a Művészet 1971 augusztusi számában. Emlékére a Dunakanyar Intézőbizottság, Esztergom Város Tanácsa, a Komárom Megyei Múzeumi Szervezet és az Esztergomi Vármúzeum márványtáblát helyezett el a Vármúzeum bejáratánál, amelyet 1980. december 27-én avattak fel. Általa került a Keresztény Múzeumba 71 festmény, 18 szobor és 62 metszet; a kincstárba 20 értékes darab (köztük a szarvasi kereszt és az Anjou-kárpit). Halála után a lakásában talált 87 kép és szobor úgyszintén a Keresztény Múzeumba jutott, könyvei pedig a Bibliotékába. Cséfalvay Pál