Esztergom és Vidéke, 1988

1988. március / 3. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATÖ Az 1838-as árvíz Esztergomban I. Esztergom város lakóinak élete az évszázadok során elválaszthatatlan volt a Dunától. Nemcsak megélhetést és védelmet nyújtott, de sújtotta is a polgárokat. Egyszer az aszályos évek vízhiánya okozott gondot, másszor az árvíz fenyegetett. Minden korábbit felülmúló jeges ár öntötte el a várost 1838 márciusában. A tél korán, már november elején beköszöntött. Az ismétlődő havazásokat követően a hőmérő higanyszála egyre mélyebbre süllyedt. December 19-én befagyott a Duna. A többszöri hőmérsékletváltozás eredményeként állandó volt a havazás. Január elején az olvadással együtt a víz is megemelkedett. Esztergomban és környékén a nixbródi (ma: Esztergom-Kertváros) és csurgó-kúti patakokat teljesen betöltötte a hó, akadályozva a víz elfolyását. így a belvizek is egyre szaporodtak. Február elején az enyhébb időt ismét hidegebb váltotta fel, s a hónap közepére elérte a —15 °C-ot. Csak március első napjaiban következett be ismét enyhülés és olvadás. A fenyegető árvíz veszélyére a Helytartótanács már február 23-án felhívta a figyelmet. Utasítást adott a sáncok megerősítésére. Az esztergomi tanács is tett apróbb óvintézkedéseket. A hegyi patakokat kitisztították és lámpákat helyeztek el a mai Rudas László utcát átívelő hidakon, hogy ne történjen baleset a vízzel telt ároknál. Az 1830-as árvízhez hasonlóan a kapitányi hivatalt bízták meg azzal, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket. Erre nagy szükség is volt, mivel a Visegrád és Nagymaros között összegyűlt jeget az erős szél visszatolta Dömösig, az összetorlódott jégtáblákat a sűrű hóesés összetapasztotta. Ezáltal 4—5 láb magas torlaszok keletkeztek. A torlaszokat tovább erősítették a víz által sodort szálfák és szénaboglyák, amelyek fennakadtak a jégtáblákon. Ezért Esztergomnál a víz egyre magasabbra duzzadt, s március 8-án a gátakat átlépve elöntötte a város mélyebben fekvő részeit. Rettenetes erővel zúdult a tabáni városrészre (a mai: Rudas László, Eötvös József, Lázár Vilmos, Pöltenberg Ernő utcák) és a ferencvárosra is (a mai: Ságvári Endre, Csatay Szabó János, Kiss János utcák). Víz alá került a Terézváros alsó része (a mai: Hősök tere, Sallai Imre, Árpád és Ady Endre utcák) is. Március 11-én a víz elmosta a városban épített védősáncokat, így a többi utcát is elöntötte az ár. A várost elborító jeges ár házaik elhagyására kényszerítette a lakosok nagy többségét. Először a magasabban fekvő házakban, rokonaiknál, barátaiknál találtak menedéket. Ahogy a víz magassága emelkedett, úgy voltak kénytelenek a lakók többször is szállást változtatni. Többen a ferences-rendházban találtak menedéket, mivel előttük még volt egy kb. 60. négyszögölnyi száraz terület. Miután a víz őket is elborította, kénytelenek voltak továbbköltözni. Végül a szőlőhegyre, a présházakba és a pincékbe menekültek. Olyanok is voltak, akik a temetőben, vagy a szőlők lábánál, a szabad ég alatt dideregtek, másokat szenttamási és szentgyörgymezői ismerőseik fogadták be. A szabad ég alá szorult lakosoknak deszkabódékat állítottak fel lakóhelyül a Rozália és Jópásztor kápolnáknál. Március 12-én már alig volt 10 lakóház a királyi városban, amelyben laktak. Ugyanezen a napon a város vezetői tanácskoztak a vármegyei bizottsággal és „jelen rettenetes árvíz által eddig is okozott még nagyobbra nevelkedő károknak és veszélyeknek részint enyhítésére, részint elhárítására a következő határozatokat hozták: 1. A városházánál minden nap állandóul tanácskozzon egy kormányzó küldöttség. 2. A város elszéledt cselédsége a közrend fenntartása és a kormányzati rend végrehajtása érdekében állásának elvesztése terhe mellett összehívandó. 3. A városháza előtt folyton legyen két molnár ladik, hogy a bizottság azzal szükség szerint rendelkezhessen. 4. A tanácsosok, akik kiszorultak házaikból kötelesek bejelenteni új lakhelyüket, hogy szükség esetében össze hívhatók legyenek. 5. össze kell írni azokat a lakosokat, akik Szenttamásra, a szőlőhegyre vagy Szentgyörgymezőre menekültek." Ebben a kilátástalan helyzetben a legnagyobb gondot a lakosság élelemmel való ellátása jelentette. Az árvíz első napjaiban a lakás nélkül maradottaknak a pékek kenyeret sütöttek, mindaddig, amig az ő műhelyeiket is el nem öntötte a víz. A molnár céh gondoskodott a károsultak gabonájának őrléséről. Eiczinger György pék szárazmalmában 2118 kenyeret sütött az éhezőknek. A kenyeret a városházánál minden nap reggel 7—9, valamint délután 2—4 óra között Hartmann Ignác, Takács István, Viola Ferenc és Meszéna János osztották. Március 12-én a Gergely-napi országos vásár is elmaradt. Ezen a napon a tanács tagjaiból alakult bizottság összeírta, kik maradtak élelem nélkül, és ellátásukról gondoskodni igyekezett. A vagyonosabbak pénzért húst is kaphattak, s a jótékony küldeményekből a szegények is részesültek. Folyamatosan érkeztek a segélyek az ország minden részéből. Liszt, kenyér, zsemle, bab, burgonya, bor, só, marhahús, lencse, borsó, köles, vaj, szalonna, füstölthús volt a szállítmányokban. Mivel a kereskedők boltjait is tönkretette az árvíz, kénytelenek voltak a Nagypiacon, a mai Széchenyi téren felállított vásári bódékban árusítani. Az árvízi károk felmérésére, elhárítására és a károsultak ellátására, ennek felügyeletére Esztergom vármegye főispáni helytartóját, Uzovits Jánost küldték ki királyi biztosként. Uzovits az elöntött utak miatt Dobogó-kő felől érkezett meg március 16-án. A biztost Helischer József tanácsos, Menyhárt István főjegyző és Homeiszter György választott polgár fogadták. Az árvíz tetőzését követő napokban legfontosabb feladatuk a károk felmérése volt. Mivel még víz borította az utcákat, a károkat csak becslés útján, emlékezetből tudták elvégezni. A bemondások alapján 853 házból 614et teljesen, 89 házat félig összedűltnek nyilvánítottak. Ügy tartották, hogy csak 150 ház maradt némileg épségben. Nemcsak a lakóházakban, de a középületekben is jelentős volt a kár. A katonai kaszárnyában (ma: Kossuth Lajos u. 38.) erősen megrongálódott a padlózat. Ezt felszedték és felhordták száradni a padlásra. A folyosó megsüllyedt, a pince megtelt vízzel és a tűzfal is megrepedezett. A Duna mellett lévő városi majorban (ma: Eötvös utca vége) elázott a széna. Részben összedűlt a kórház épülete (Zalka Máté u. 126.), csupán az épületben lévő kisdedóvó két szobája maradt épségben. Megrongálódott az iskolamester háza (Deák F. u. 10), a belvárosi plébánia, a tanácsháza, a belvárosi templom és az iskola is. Az árvíz elborította a város tömlöceit, ezért a rabokat Szentgyörgymezőre kellett szállítani. A víz apadtával megbízták Horváth Imrét, Hartmann Ignácot, Takács Istvánt, Viola Ferencet és Meszéna Jánost, hogy a tényleges károkat állapítsák meg. Ok maguk mellé vettek egy-egy választott polgárt, egy kőművest és egy ácsmestert, akikkel végigjárták a házakat és megállapították a keletkezett károkat. A városi adóösszeírásban 859 ház szerepel 1039 háztulajdonnal. A bizottság által ekészített kárbecslésből tudjuk, hogy 359 háztulajdon, az összes ház 38%-a károsodott 339.900 forint értékben. A károk nagyságát növelte, hogy a lakosok, annak reményében, hogy a víz nem ér fel a padlásig, lisztet, egyéb gabonát, élelmiszereket, valamint bútoraikat felhordták a padlásra. így a többszörösen megterhelt és átázott falak nem bírták a felesleges súlyt, és a házak összedőltek. Dr. Pifkó Péter